Hód-Mező-Vásárhely, 1885. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)
1885-11-08 / 45. szám
45-ik szám. XV-ik évfolyam 1885. Vasárnap, november 8-án. Előfizetési díj: Vidékre postán és helyben egész évre 4 frt, félévre * írt, negyedévre 1 frt. Megjelen minden vasárnap reggel. Egyes szám ára 10 kr. A lap szellemét illető közlemények valamint az előfizetési pénzek, hirdetések és ezek dijai a szerkesztőhöz, III. tized 828. sz. a. küldendők. KÖZÉRDEKŰ TÁRSADALMI HETILAP, s a k.m.-vásárhelyi „Gazdasági Egylet” közlönye. Hirdetési dijak: 4 hasábos petitsor, vagy annak helye egyszeri beigtatásnál 5 kr. kétszerinél 4 kr., többszörinél 3 kr. Bélyegdíj minden beigtatás után 30 kr. A nyílt térben a 4 hasábos petit sor dija 15 kr. A lapot illető ügyekben naponként csak déli 12 órától délutáni 1 óráig és este 5 órától 6 és fél óráig fogadhat el látogatásokat a szerkesztő. Az országos kiállítás bezárása alkalmából. Az országos kiállítást, mely egy félesztendőn át hirdette a világnak, hogy a magyarra nem illik többé a „barbár“ elnevezés, bezáratott. A sok szép ragyogó pavilion, az az egész tündérváros, amely Magyarország összes kincsét, kultúrájának emelkedettségét feltüntette, most már csak emlékezetünkben él. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter szavai szerint „be van fejezve azon nagy munka, amely hivatva volt lehető teljességében föltárni Szent István birodalma országainak az őstermelés, ipar, művészet és tudomány terén kifejtett tevékenységét, és bemutatni azt, hogy nálunk is a közgazdaság és közművelődés minden ágában oly haladás észlelhető, mely a fejlettebb nyugati államok haladásához méltó.“ Annyi bizonyos, hogy a magyar országos kiállítás méltán nyert kedvező ítéletet a külföldről megtekinteni jött kitűnő szakférfiak részéről, méltán kötötte le a koronás fők érdeklődését s méltán lepett meg minden látogatót, mert az ott összehalmozott tárgyak valósággal a magyarok kultúrájának fejlettségét tanúsították. De bizonyára meglepő volt az országos kiállítás magunkra nézve is, s akik nem biztak sikerében, most önérzetesen gondolnak vissza az elért eredményre és büszkén tekintenek a jövőbe. Elmondhatjuk, hogy országos kiállításunk a munka diadala volt. És e diadalnak részese H.-M.-Vásárhely város közönsége is. Ki merte volna csak gondolni is, hogy e magára hagyatott város, melynek ipara komolyan számbavehető nem volt, mely még mindig visszatükrözi a vidéki kis mezőváros képét, haladásért, s iparosai, gazdálkodói elismerésben részesüljenek s kitüntetést arassanak. És megértük ezt, sőt a sajtó is első helyen említette városunkat azon hazai városok között, melyek az országos kiállításon leginkább kiérdemelték az elismerést. Tagadhatatlan, hogy városunk az utóbbi években sokat haladt, iparosaink között számosan vannak jól dolgozó, ügyes mesteremberek, gazdálkodóink pedig értelmiségi a korral haladni akarás tekintetében valóban megérdemlik az első helyet; de ez a kitüntetés ne tegye elbizakodottabbá őket, hanem inkább emelje fel az öntudat azon fokára, amelyen tisztán láthatják magukban a hiányt, s jól megismerhetik azt az utat, melyen a magyar iparosnak és gazdának még jó hosszú utat kell tenni, hogy elérjen a tökéletesedés egy bizonyos fokáig. Hiszen a kiállítás bezárása után olyan hangok is emelkednek, hogy a kiállításnak magyar volt a neve, de a magyarok csak nézték a kiállítást, s nem csinálták, hogy csinálták azt jobbatlán szász, német és zsidó hazánkfiai, hogy a magyar faj, mint igen gyéren és szegényen volt képviselve, kivált az ipar produktumokban, sőt még a mezőgazdaság terén is úgy látszott, mintha az idegen beszármazású gazdák mutatnának többet. Ez a vád amilyen őszintén van mondva, és olyan igazságos. A magyar iparosoknak és gazdáknak igen sokat kell még tanulniok, s nem szabad azon önhittségben lenniök, hogy amihez hozzá fognak az mindig jól sikerül. Azoknak tehát, kiket a kiállítást bíráló bizottság elismerésben részesített, legyen ez serkentés a jövőre nézve, fokozza buzgalmukat a kitüntetés. Vonjanak tanulságokat, melyeknek az életben hasznát fogják venni. A magyar ember szeret is tud is okulni, a vásárhelyi iparosok és gazdák is bizonyára sokat okultak a kiállításból s fognak okulni még többet is. Az iparosnak meg kell szereznie a szorgalom és alaposság mellett a jó ízlést s a pontosságot, ha versenyezni akar a külföldi iparosokkal, a gazdáknak meg kell tanulniok a gépekkel való bánást, az állattenyésztéslegcélravezetőbbmódját,stb. Általában a most bezárt országos kiállításnak csak akkor lesz meg az óhajtott sikere, ha a kiállítás közönsége a látottakat és tapasztaltakat a saját okulására, hasznára fordítja; ha kedvet és bátorságot nyert e abból a kitartó, megfeszített munkára; ha i’megismerkedett saját szakmája újabb vívmányaival s azokat értékesíteni, komolyan elhatározta magát, s ha mindazok, kik az ország közgazdasági és közművelődési viszonyainak javításán munkálni hivatva vannak, levonják a kiállításból a szükséges tanulságokat és azok szerint cselekednek. Ez esetben a magyarországi kiállításnak igen jó következményeit várhatjuk. A kiállításon szerzett tapasztalatunk egyes részleteiről lesz alkalmunk még ezután egyet mást elmondani, mert a kiállítás ugyan véget ért, de az abból nyert tanulságok nem semmisültek meg, hanem világítani fognak nekünk a tökéletesség felé vezető utunkon. Törvényhatósági közgyűlés, 1885. old. 27—31-ig. (Folyt.) Az iskolaszék jelentése alapján a városunkból elköltözött Kossa László és az iskolaszéki tagságról lemondott Bereczk Pál helyett Kiss Gyula gyógyszerész, törvényhat. biz. tag és Szathmáry Elek tisza-társulati pénztárntok egyhangúlag megválasztatván, a szervezeti szabályzat került napirendig tárgyalás alá. Átalánosságban senki sem emelt a szabályzat ellen kifogást, sem észrevétel nem létetett az új rendszer alkalmazása ellen, mert az indokolásból mindenki meggyőződhetett afelől, hogy az előadói rendszer behozatalával közigazgatásunk lendületet nyer. Nem szólottak ellene azért sem, mert bizony valljuk meg, nem is említhető létszámszaporulatnak az, ami a bizottság részéről elfogadva javaslatba tétetett. Hiszen az mindössze is a négy ügyosztályi fogalmazó, a többi, ami létszám emelkedés van, az nem a rendszer rovására esik. A tanácsnoki létszám sem szaporodik, úgy kimódolta a bizottság, pedig a tanácsnokoknak egygyel szaporítása az előadói rendszer életbeléptetésének sine qua nonja volt, különösebben azért is, mert a jegyzői létszám e rendszer mellett egygyel apad. És mégis megtörtént, hogy sem a tanácsnoki, sem a jegyzői állás nem szaporíttatott, sőt még egy írnoki állás is apadásba tétetett. Vajon az ötödik tanácsnoki állás mellőzése nem lesz-e az ügymenet hátrányára? Mi — eddigi egyéves tapasztalatunk alapján — azt mondhatjuk, igen. A szabályzat részletes tárgyalása a 16-ik szakaszig felszólalás nélkül ment. E pontnál a főjegyző a törvény intézkedésére hivatkozással a törvényhatósági bizottsági tagok választására alakított 5 választókerületnek másként beosztását hozta javaslatba, mert a mostani beosztás szerint nincs megtartva a törvény sem a tekintetben, mely szerint egy választó kerületben 200-nál kevesebb és 600-nál több választó nem lehet, sem azon arány tekintetében, mely a választandó bizottsági tagokra nézve a választókerületekben meg van állapítva. A felszólalásnak eredménye az lett, hogy a tanács hivatott fel a választókerületek új beosztására nézve tervezet készítésével és a novembe 10-én tartandó közgyűlésre beterjesztésével , majd a megállapodás szerint fog a szabályzat e pontja bevezettetni. A rendőrségi tiszti létszám megállapításánál javaslatba hozott két rendőrbiztosi (egyik lovas) állás elfogadtatott, ezek voltak most is alkalmazásban, a két polgári biztos helyett azonban csak egy lett többek felszólalása után meghagyva. Nem töröltetett azonban a szabályzatból az, hogy a polgári biztost a főkapitány nevezi ki és bocsátja el, pedig többen jogfeladást látnak abban, ha a közgyűlés az ily állások betöltésénél őt megillető választási cselekménytől önként eláll. Van benne valami, az igaz való, de midőn rendőrségi tisztviselőről van szó, ennyi jogot engedhetünk a rendőrség főnökének, mert úgy mégis alkalmasabb egyén jön be, mint a sokszor sok melléktekintetek és érdekek által befolyásolt korteskodás melletti választással. Az árvaszék javaslata kapcsán beterjesztett azon igazgatói jelentésen, hogy az árvaszéki igtató-kiadó irattárosi teendők végzéséhez egy rendszeresen alkalmazott egyén adassék, mivel maguk az ülésen jelen volt árvaszéki tisztviselők sem tudták az árvaszék álláspontját elfogadhatólag és helyesen védelmezni, könnyedén elvezetvén a por, feltartóztatás nélkül haladt a tárgyalás egészen a „kapitányiig, aki tudniillik jövőben a községi bíráskodást, mint a rendőrséghez beosztott egyén végezte volna. Itt Garzó Imre, Czuczi Jínos, Kovács József bizottsági tagok s többen a mellett szólottak, hogy a községi bíráskodás hagyassák meg úgy, amint most van. Indokul különösen Garzó biz.tag azt hangsúlyozta, hogy ha rendőrséghez osztatik be, mint rendőrségi tisztviselő a főkapitány alatt állván, megtörténhetik, hogy ítéletet hozatalánál pressió alá kerül, habár a törvény teljesen függetlenné teszi és a szervezeti szabály is ennek megfelelőig volt szerkesztve. De hiába, emberek vagyunk s megtörténhet minden. Nem is kardoskodott azután senki a szabályzat mellett, mivel a községi bírónak a kapitányi hivatalhoz beosztása mellett maga a főkapitány sem emelt szót. Maradt tehát a községi bírói állás úgy, mint amiképen most van szervezve, de e mellett még oda tétetett a cselédból követelésekben felmerülő ügyek elintézése is. No ez megint szép foglalkozással gyarapítja a különben is nagy türelmet igénylő pletykakörök elintézését. Eddig haladt a tárgyalás az első nap s hittük, hogy második nap is népes lesz a közgyűlés, mert minden számítás szerint ekkor kerülendett elő a fizetések megállapítása, amiként valóban úgy is történt, mert csak egy állás díjazásának megállapítása maradt másnapra, az alkapitányi állásé, a marháslevél (passus) írásból nyert jövedelem miatt. Szavazással döntve marad az eddigi gyakorlat. E napon a bizottságok közé még a lótenyészbizottság felvétele rendeltetett el, továbbá nagyobb eszmecserére adott alkalmat a számvevői hivatal berendezése. A javaslat egy fő- egy alszámvevőt és két számvizsgálót ajánlott, de Garzó bizottsági tag a két számvizsgáló elejtését s helyettük egy második alszámvevői állás rendszeresítését hozta javaslatba. Ellenében a főjegyző érvelt begyőzőleg a szervezeti tervezet mellett, felhozván a számvevőségi teendők nagy mérvét és a város érdekeiben különös fontosságát. Azonban Pokomándy István biz.tag felszólalása után, aki szintén elégnek tartotta a két alszámvevő alkalmazását, különösen azon az alapon, mivel a megkérdezett főszámvevő is a két alszámvevő elfogadása mellett nyilatkozott, a két számvizsgáló alkalmazása helyett a számvevői létszám egy alszámvevővel szaporíttatik. Szeretjük hinni, hogy azoknak lesz igazuk, kik két jó alszámvevő munkálkodásából több eredményt várnak, mint egy alszámvevő alkalmazása mellett két számvizsgálótól várni lehet, azonban mi — az illetők nézetét tisztelve s a többség előtt meghajolva — egyénileg kételyeinket merjük kifejezni. Majd igazolja az eredmény. A csendlegények és tűzoltók létszáma kettővel-kettővel szaporittatván, s az árvaszéknek függelékül becsatolt szabályzata azon módosítással, hogy a javaslati három ülnök helyett csak kettő fog alkalmaztatni, a szervezeti szabályzat letárgyaltatott s a tett változtatások és módosítások keresztül vitele után letisztázva a Belügyminisztériumhoz felterjesztetni rendeltetett. A következő napi közgyűlésre Kovács Ferencz törvényhatósági biztag az ártéri költségek túl magas volta iránt szólott. Nem annyira a kölcsön törlesztési járulékokat nehezteli, habár a kataszteri hiányos osztályozás miatt egyeseket az is aránytalanul sújt, hanem a kezelési költségekben kirótt összeget sokalja nemcsak, de azt hiszi, teljes lehetetlen, hogy a lakosság ily terheket 50 éven keresztül elviselni képes legyen. Ugyanis akképen értesült, hogy a törlesztési és kezelési költség úgy áll egymáshoz mint 9 a 7-hez. Majd a polgármester nyújt felvilágosítást, hogy ő is jött már néhány igen súlyos kirovás tudomására s épen ezért az adóigazgatót meg is bizta, hogy e tárgyban a tanácshoz — adatokat szerezvén össze — tegyen jelentést. A felszólalás következtében a tanács lett megbízva, hogy az ártéri költségkirovás ügyében minden körülményre figyelemmel tegyen javaslatot, esetleg rendkívüli közgyűlést is hívon össze. Ugyancsak Kovács Ferencz biz. tag felszólalása alapján megrendelteik, hogy a Körös- Tisza-Maros közi nagy érdekeltség választmányi és közgyűlései lefolyásáról jövőben ne csak Garzó Imre biz. tag, ki a törvényhatóságot mint birtokost képviseli, tegyen jelentést, hanem a polgármester is, mint a megbízottat be nem vallott birtokosok képviselője s esetleg a jegyzőkönyveket is terjeszsze be. Október 29-én délután is folytattatván a közgyűlés, a jövő évi közköltség-előirányzat tárgyaltatott le. Lényegesebb pontok a tárgyalás folyamát a következők: a III. tized külső részében a lakhati iskola közelében bérházban felállítandó gyermekmenhely költségére 600 frt vétetett fel, a kövezet fejlesztésére a közmunka-alapból 7000 frt átengedése a közmunka minisztériumtól kérelmeztetik, végül Karancsi Dániel biz. tag felszólalása és felvilágosítása után az ártéri költségek fizetésére felvett összegből 2119 frt 68 kr. töröltetik. Intézkedés létetett még a kórházi költségvetés bevételi és kiadási tételeinek jövőben a költségvetésbe felvétele és a közmunkaváltság díjaknak külön kezelése iránt. Ezek után a költségelőrányzat végösszegében következőkép állapíttatott meg: bevétel 186588 frt 406/16 kr kiadás 345982 frt 067/10 kr hiány 159392 frt 667/10 kr mely összeg a folyó évben fizetett 265830 frt 28 kr állami adóra felosztatván, esik minden egy forint után 60 kr községi pótadó. Elég nagy összeg, különösen ha figyelembe veszszük az ártéri költségek czimén fizetett járulékokat, azonban meg kell hoznunk ezen áldozatot, melyben a kaszárnya építésre előlegezett öszszegeknek négy év alatti visszafizetésre felosztása bizony négy krajczárral szerepel. (Folytatása köv.) Fővárosi levél, Budapest, nov. 4. Ismét elmúlt egy hét és a szerbek még mindig nem lépték át a bolgár határt és igy az országolvasónak újra van alkalma nem annyira világrenditő, de őt talán közelebbről érdeklő aprócseprő dolgokkal foglalkoznia. Bezzeg nem járt az eszük a bolgár háborún ama szerencsétlen honfitársainknak, kiket november elsején karczolkodásra kárhoztatott a sors keze, illetve az orsz kiállítás alatt nagyot nőtt háziurak irgalmatlansága. A hordárok és a rengeteg bútorszállító kocsik egymásután döczögtek végig a népes utakon és az utánuk ballagó elszomorodott családapák ábrázatából egyértelműleg volt leolvasható a kívánság. Vajha már egyszer a háziurakat lehetne társzekerekre pakolva elszállítani valahová, annak is fenekére. Általános volt a hurczolkodás a kerepesi utón, mintha az egész lakosság készült volna elhagyni a várost. Halottak napja egész népvándorlást idézett elő ama kapuk felé, melyek fölébe ez van írva: Föltámadunk. Pompás élővirág-koszorukkal megrakott bérkocsik minden pillanatban elgázolással fenyegették azokat a szerény halandókat, kik kedveseik emlékének csak vagdalt papírszeletekből összefűzött koszorút szentelhettek. Az egyetemi ifjak kegyelete pedig oly fokra hágott, hogy két partra szakadva, kétszer is elénekelték a hymnust egy-egy vértanú sírjánál. A temetőben napestig tolongott a gyászoló népség. Nem csoda, hogy az élők alig tudnak megférni ott, hol már a holtaknak sincs helyük, amennyiben pár hó múlva a Budapesten elhunytakat Kőbányán fogják eltakarítani. Sóhajtva mondhatom csak ki: vége a kiállításnak is. Fényes ünnepélyességgel nyitották meg, ugyanolyannal zárták be, ráadásul persze másfél millió deffcittel. Most már azon folyik a vita, mi legyen a nagy iparcsarnokból, pálmaház, télikert, avagy elárusító csarnok. Kezdődnek különben a leleplezések is és már előre veti árnyékát a megjelenőséiben levő röpirat, melyet „A kiállítás svihákjai“ czímmel hirdet egy névtelen. Az eredmények mérlegelésénél máris konstatálható, hogy legnagyobb haszna volt a kiállításból a hannoveri banitáinak, ki a kedvezményes vidéki utazók nyakára rákötött mintegy 600,000 frt ára sorsjegyet és e mellett azok elől a százezrek által áhított 100,000 frtos főnyereményt. Így jár, ha ki ért a reklámhoz. Ez utóbbi tekintetben versenyezhetne a hannoveri bankárral egy bájos művésznőnk, akit szerfölött bántott, hogy a lapok három napja nem írtak róla semmit. De segített magán a furfangos. Elszalajtotta saját külön Jakab ügyvédét a szerkesztőségekbe egy levéllel, melyben elvált férje azt írta, hogy Ilka iránt uj szerelmi lángra gyuladt és nem akar válni. Most már a lapok megint írnak Ilka válópöréről és a művésznő elégedett mosolylyal dől hátra karosszékébe. Gazdaság. Hogy lehet gabonatermelésünket jövedelmezővé tenni ? Ez ma mezőgazdaságunk életkérdése, s éppen nem lehet csodálni, ha jóformán ezen kérdés körül forog ma az egész mezőgazdasági irodalom, és bátran kijelenthetjük azt is, hogy a kérdés ma már teljesen ki van merítve; s ha e sorok elé mindezek daczára ezen czímet helyezzük, mentse azt a kérdés rendkívüli fontossága s azon körülmény, hogy — noha teljes tudatával bírunk szomorú sorsunknak — ha nem változtatjuk meg gazdálkodási rendszerünket, a gazdák zöme ma is mozdulatlan és apathiával párosult resignatióval várja a jövőt, vagy — a mi ezzel jelen viszonyaink között egyértelmű — a tönkrejutást. Talán fognak ezenkívül a jelen sorok egy pár körülményt más oldalról megvilágítani, mint az eddig történt! A gazdasági krízis nem csak bennünket fenyeget, érzi azt egész Európa. Németországból ép oly hangos panaszok hallhatók, mint Francziaországból, s orosz és román versenytársainknak sincs éppen semmi okuk megelégedni a dolgok menetével. J Ők sem nyugosznak, de teljes odaadással tanulmányozzák ezen