Hód-Mező-Vásárhely, 1888. január-június (18. évfolyam, 1-26. szám)
1888-04-08 / 15. szám
iránti kérvénynek benyújtásakor a régibb tehertétel, és esetleg az arra bejegyzett alzálogjog törlésének bekebelezésére alkalmas és a 2. §. c) és d) pontjainak megfelelő okiratot be nem muthatja, a 2. §. a) és b) pontjaiban kötllírt kellékek kimutatása mellett jogosítva van az újabb zálogjog bekebelezése iránti beadványban azt kérelmezni, hogy az újabb zálogjog bekebelezése mellett feljegyeztessék, hogy azon esetben, ha a régibb zálogjognak és esetleg alzálogjognak törlését 6 hónap alatt benyújtandó újabb kérvénnyel a 2. §. c) és esetleg d) pontjának megfelelő okirat alapján kieszközlendő: az uj zálogjog a törlendő régibb zálogjognak elsőbbségi rangsorozatába lép. — az ily feljegyzést elrendelő végzésben a 6 hónapi határidőnek utolsó napja naptárilag kiteendő. Ha a törlés a kitűzött határidő alatt kéretik, és a kérvényben a 2. §. d és esetleg d) pontjában körülírt kellékek kimutattatnak : a törlés elrendelésével egyidejűleg kimondandó, hogy az újabb zálogjog a törült régibb zálogjognak elsőbbségi rangsorozatába lépett, és ezen körülménynek a C) lapon való telekkönyvi bejegyzése elrendelendő. A kitűzött 6 hónap elteltével, ha e határidő lejártáig az átváltoztatandó tehertétel törlése iránt a 2. §. c) és d) pontjainak megfelelően felszerelt kérvény be nem adatott, a feljegyzésnek törlése hivatalból rendelendő el. 4-ik §. Az átváltoztatandó régibb követelés behajtása iránt folyamatba tett pernek, vagy az arra vonatkozó végrehajtási jognak, becslésnek és árverésnek telekkönyvi feljegyzése nem szolgálhat akadályul arra nézve, hogy az új kölcsön a régi kölcsön zálogjogának rangsorozatában részesíttessék, — (2. §.) illetőleg e rangsorozat feljegyeztessék, — (3. §•) 5 ik §. Ha a törlendő régi zálogjog több rendű telekkönyvi jószágtestekre egyetemlegesen vagy bejegyezve , ennek elsőbbségi rangsorozatával az uj zálogjog csak akkor kebelezhető be, illetőleg az uj zálogjognak a régibb zálogjog elsőbbségi rangsorozatába lépte csak azon esetben mondható ki, ha a régi zálogjog az összes egyetemlegesen terhelt ingatlanokról töröltetik. (Vége köv.) azon egyetlenegy akadályt is elhárítja, mely még az egyes gazdákat a szövetségbe való belépéstől eddig visszatartotta. Értjük a netaláni veszteségek fedezetére követelt 1 évi díjösszegnek megfelelő kész fizető kezességi kötelezettséget. Ezen kész fizető kezesség kötelezettsége alól tudniillik, úgy a tavalyi, mint a jövő évre teljesen felmenti a szövetségi tagokat, a beléjpendő új tagoktól pedig ezen kötelezettséget nem követeli. A szövetségi tagok tehát él- | vezni fogják a már múlt évben megkezdett j 20° o dij leengedést a 12 éves ciklus egész tartama alatt, és részesülni fognak a szövetségi jogüzlet egész nyere- ményében a nélkül, hogy az esetleges veszteséghez egy krajczárral is járulni köteleztetnének; t. i. a veszteséget az „Első magyar állbiztositó-társaság“ fedezi s csakis a szövetség nyereségéből nyerhet azért kárpótlást. Ez intézkedéssel, — mi is azt hiszszük, — hogy a légbiztositási szövetség egészséges és üdvös eszméjének fejlődése oly nagy mérveket fog ölteni, mint a minek a szövetség megalapításakor az alapítók szemei előtt lebegtek. Közgazdaság. * Az „Első magyar általános Biztositó Társaság“ 1887. évi zármérlegét lapunk múlt számának hirdetési rovatában közöltük. A zármérleg számtételeiből mindenki meggyőződhetett, hogy ezen csaknem egyedüli, minden izében magyar biztosítóintézet állása kiválóan szilárd, biztosítéki alapjai, melyek ma már a 19 millió 600 ezer forintot meghaladják, czélszerűen és biztosan vannak elhelyezve. Különben az „Első magyar ált. biztosító társaság“ előzékeny, humánus bánásmódjáról, méltányos és gyors kártérítéseiről is sokkal ismertebb már közönségünk előtt, melynek körében oly nagy és méltán megérdemelt pártolásban részesül, — semhogy e tekintetben a legkevésbé is ajánlásra szorulna. S ha mégis megemlékezünk róla ez alkalommal, tesszük ezt különösen azért, hogy az általa a múlt évben alakított s több biztosító társulat részéről oly sok meghurczoltatásra alkalmat szolgáltató „jégbiztosítási szövetség”-et érdeklőleg hozott nagy,fontosságú intézkedését i. gazdaközönségünk tudomására hozzuk. Ugyanis : Hogy a szép fejlődésnek indult „jégbiztositási szövetség”-nes, még nagyobb és általánosabb lendületet adjon és hogy a gazdaközönség irányában a szövetség megalapítása által tanúsított hazafias készségét újabban is kimutassa az „Első magyar . . . elhatározta, hogy TÁRCZA. A kendelényi toronyőr. Irta: Szabolcsy Lajos. A „Bükk“ alján egy kies pont terül el barátságos fehérre meszelt házakkal, kimagasló paplak, templom és aránytalanul magas toronynyal. E helyet úgy hívják hogy: Kendelény. Kendelény miben sem különbözik más kis mezővároskától. Városnak nem város, falunak nem falu s ha falai között nem bírná hét megyére szóló nevezetességét — a kendelényi tornyot, akkor az unalom bilincseitől aligha volna megmenthető. A kendelényi torony azonban bizonyos nymbust és élénkséget kölcsönöz a kis városkának. Messze földről keresik fel, hogy ellátogassanak a kendelényi toronyba, ahonnan csodás kilátás nyílik a Bükk aljára. Ameddig emberi szem csak elláthat: sziklás kopár, majd buja hegyóriások, illatos völgyek, ligetek, csermelyek, berkek, zuhatagok és titokzatos rengetegek-váltják fel egymást, hogy ábrándba ringassák, felemeljék és gyönyörrel árasszák el az emberi lelket. A kendelényi toronyőr egyedüli lakója , az öreg Balambér Gergely, mesterségére nézve harangozó, tulajdonképen pedig madártávlatbeli cicerónija a kendelényi tornyot látogatók egész seregének. Huszonkét éve lakja már a kendelényi torony sivár négy falát, de nincs is oka a megbánásra — több a jövedelme, mint a kendelényi pap és kántornak együtt véve. De még ennél is többre becsüli azt a rengeteg emberismeretet, amit magának e helyen szerzett. Mióta itt dicséri a napot, nem egy angol és franczia touristával érintkezett s ha der, die, dlas-szal ellenséges lábon is áll, a „parié franezé“ meg az „inglis spreker“ mindennapi kenyere. Most, hogy a délutáni 3 órát elharangozta, nyugalomba helyezi magát. A toronyszoba egyik szggletében terül el és nagyokat pöfékelve Ieplmoczi pipájából, várja a látogatókat, kiket fogadott fia a Gyuszi szokott a 270 lépcsőn felkisérni. Nem kell sokáig várnia. Hirtelen megszólal a csengetyli, nem múlik el 10 perc, és egy feketébe öltözött finom magatartású fiatal hölgy lépi át a toronyszoba küszöbét. Fáradságtól kipirult arczcal, lihegő kebellel közelít az öreg Balambér felé, aki készséggel kínálja meg ő nagyságát egy rozzant karosszékkel. — Jó napot, Balambér bácsi! — Isten hozta nagyságodat. Már azt hittem egészen elfelejtette az öreg Balambért. — Ne tartson tőle, jó öreg. Mindig szívesen keresem fel e helyet; innen legkedvesebb emlékeimre tekinthetek le. — Tudom, nagyon jól tudom ! — És honnan tudja ? — Rég kiolvastam azt nagyságod szemeiből. — Hogyan, Balambér bácsi, a szemek nyelvét is ismeri? — Hogy ismerem-e ? Ismerem bizony! Valamennyi eleven és holt nyelvet — még a félholtakat is. — Na lám ! és mit olvasott ki a szemeimből ? — Sokat. Mindent. Még annál is többet. A fekete ruhás hölgy, mosolyra fakasztotta rózsás ajkait. Balambér bácsi ravaszul riposzírozta a mosolyt, a torony érdekes látogatója pedig hátradőlt székében és kéjjel szívta magába a torony nyitott ablakain betóduló üde levegőt. Majd elábrándozott a toronyóra egyhangú ketyegésén és szemeit a színpompás kilátáson legeltetve — elszenderedett. Csinos álma nem tartott sokáig. Kegyetlenül megzavarta azt az erősen nyikorgó ajtó, melyen Gyuszi kíséretében egy sugár termetű fiatal ember lépett, kivel nyomban szemközt találta magát. — Asszonyom ! — Uram! (Konvenczionális meghajlás. — Kis szünet.) — Bocsánatot eszek alkalmatlanságomért. Ha sejtettem volna, hogy álmát — — — Oh kérem, Önnek épen oly joga van e helyet felkeresni, mint nekem vagy akárki — Megfosztottam álmának talán legbájosabb részétől. — Mitsem tesz ; különben is azok közé tartozom, a kik ébren is tudnak álmodni. — Ez nemes lelkek tulajdona. — Mondja inkább, hogy a megtört szív reakcziója. — Megtört szív ? — Az ! — Ily fiatalon ? — Oh a fatum nem köti magát korhoz. Nem kéri be a keresztlevelet, nem számít, nem kimél, hanem fentarthatatlanul ront áldozatának. Ha aztán hatalmába kerítette, bilincsekbe verte és földre tiporta, akkor------— Akkor? — Akkor nem marad egyéb hátra, mint leszámolni az élettel. — Pesszimistikus világnézet. — De igaz ! — Csalódik asszonyom, mert ha végzet meg is tört s pillanatra bénává, Ugyefogyottá tett, akkor mindnyájunk védőügyvédéhez, a vigaszhoz forduljunk. — Phrasis ! — ... Az meghallgat bennünket, tanácsokat ad és a legkétségesebb esetekben is azzal fog elbocsájtani, hogy: reméljünk. — A megtört szívből kihűl a remény. — Nem lángol ugyan, de nem is alszik ki. Saját tapasztalásból tudom.-Ők önök férfiak, más, egészen más szempont alá esnek. — És miért volna nekünk is itt kiváltságunk. — Mint a világ urai, talán szíveiket is könnyebben uralhatják. — Akkor is, ha az vérig van sebezve ? — Akkor is ! — Asszonyom, engedjen meg, de ön sokat, felette sokat tételez fel rólunk. — Még mindig nem eleget. — Hogyan ? — Saját tapasztalásomból beszélek. — Ah! — A legrosszabb esetben meggyógyutlatlói.- m'M 1- '----- 1 — Teljesen! — Fentartás nélkül ? — Mondtam már, hogy------— Akkor tudja meg asszonyom, hogy nyugalmam felett rendelkezik. — Hogyan ? — Leontine ! — Uram . . . nem értem ! — Végre is elég volt az álkodásból. Hagyjuk azt, Leontine. Szerettelek hajadon korodban, a midőn az apai zsarnokság kegyetlenül elválasztott bennünket és undok karjaiba dobott egy még undokabb férjnek. Szerettelek, imámba foglaltalak azóta és szeretlek, térden állva esdek szerelmedért, most, a midőn özvegységre jutva szabadon rendelkezhetel szived és kezed felett. Légy enyém, Leontine és akkor rabszolgád, bűn ápoló orvosa, dédelgetője leszek megtört szivednek. Leontine légy hát enyém ! Leontine nem birt szóhoz jutni. Kérdőleg mereven nézett az erdő szemeibe, mintha azoknak legmélyére akart volna hatolni Széttekintett maga körül, keresett valakit, akitől tanácsot kérjen, de nem látott senkit és semmit , csak a kendelényi toronyórának egyhangúan zakatoló ingája figyelmeztette, hogy perez után perez, röpül az idő . . . rövid az élet. Hirtelen kibontakozott merevségéből és egy hangos felkiáltással a térdenálló nyakába borult: — Tiéd vagyok Gyula! — Leontine ! Hosszú forró csók követte e jelenetet, melyet még az öreg Balambér bácsi sem tudott egykedvűen végig nézni. Felugrott nyughelyéről, illő tisztelet tudással állásba helyezve magát és csak annyit mondott, hogy : — Nem oda Buda, tessenek csak szépen lesétálni az oltárhoz. Le is kisérte a fiatal párt, tengernyi szerencsét, boldogságot kívánva az uj frigyhez. Nyomban reá azonban ismét felczammogott a toronyszobába, gondolkodott egy darabig a történtek felett, míg aztán szokott cynismusával oda szól a Gyuszinak, hogy: —• »húzd meg izibe a lélek harangot1 / NYILATKOZAT. A „Vásárhely és Vidékeinek jó napja volt a múlt héten. Kisütötte, hogy már „megint“ cserben hagyott alaposságunk, mivel azon hírünk, melyet a csalánosi töltésre vonatkozólag közöltünk, hogy t. i. a rendőrkapitányság által ez ügyben megtartott helyszíni tárgyalásnak az lett eredménye, miszerint Szeged város panaszaival elutasíttatott stb., nem alapos, mert a kérdéses ügyben még a tárgyalás sem lett befejezve. Egy füst alatt válaszol a nevezett lap Arviz czimű czikkünk azon részére is, melyben Baross miniszterről elismeréssel szólunk s a laptársat azért, amiért a múlt évi árvíz katasztrófánként, valamint a jelen vízkalamitásainkért egyedül a kormányt vádolja, megróvjuk. Hát a csalánosi töltésre vonatkozó hirünk csakugyan nem volt alapos s ezt nagyon fájlaljuk annál inkább, mert lapunkból e közleményünket több napilap átvette. De hibásak nem vagyunk, mert mi e hírt a városházán teljesen hitelt érdemlő forrásból merítettük. Ez a forrás ugyan nem a szóban levő ügyben eljáró hatóság, de egy főbb tisztviselő, a vizvész-bizottság egyik elnöke volt, a kinek alaposságában nem letett okunk kételkedni s bizonyára a „Vas és Vidéke“ sem kételkednék és mindamellett ép úgy felülhetett volna neki, mint ahogy mi felültünk. Mert városunk közházánál már ilyesmi is megtörténhet. Ebből azonban még egyátalában nem az következik, hogy a meginti cserben hagyott alaposságunk. S felhívjuk a laptársat, mutassa ki, hány esetben hagyott cserben alaposságunk. A Baross miniszterre vonatkozó elismerésünket s a laptárs elleni megrovásunkat nincs okunk visszavenni", mert ismérjük hogy Baross miniszter már többször tettekkel bizonyíta be városunk iránt igazságsieretét és jó akaratát. A laptárséknál is tudhatnák ezt, ha akarnák. De némely helyen sokkal könnyebb az őszinte beismerés kelett egy-egy indokolatlan szélbali frázist odadobni az elkeseredett közönség közé , nagyot dörögni „az átkos kormány“ ellen. Az ügyes kortes fel szokta használni a kedvező alkalmat olcsó népszerűségének tatarozgatására. S van e kedvezőbb alkalom ennél, mikor az árvíz borítja földjeinket. Nagyon jól veszi a nép ilyenkor, ha van valaki, akinek van bátorsága az ő szája ize szerint menydörögni s oda vetni, hogy: egyedül a kormány az oka mindennek. Mert hát ehhez is bátorság kell. Nekünk az ilyen szereplés nem kenyerünk. Szerintünk a kormány ellen csak akkor van helye és értelme a zúgolódásnak, ha azt tapasztaljuk, hogy városunknak ellensége. Legyen meggyőződve a laptárs, hogy akkor nem fogjuk pártját a kormánynak. De a haszontalan üres beszédekkel csak elidegenítheti a kormány jóindulatát városunk közönségétől. Pedig e szegény városnak nem ellenségre, hanem védőre, hatalmas támogatásra van szüksége. Non zengünk mi dicshymnusokat senkinek a világon, nem tömjénezünk a kormánynak sem, hanem az üres hangú szájhősök indokolatlan vádjait jövőre sem hagyjuk szó nélkül. CSARNOK. Halász-Verseny a Balatonon. G/yo Cs 1/ 05& Írta : Sziklay János. (Vége.) Mit akar ez itt ? gondolja Biczó. Hacsak azért nem állt be, hogy megkapja legalább a harmadik díjat, a tíz forintot ! Mert az elsőt azt még Pántlikás Gábornak sem engedi oda. Pedig az ugyancsak erőlködik ám érte. Már csak azért is, hogy nyakába varhassa azt a falu csúfját. Hogy nevetne rajta teljes életében. No, de ne vássék benne a foga. Majd megmutatja, hogy szavának áll, anélkül, hogy Terkához kötné a szavát. Már jön is az öreg. Nem ül, hanem áll az öreg a csónak hátulján , fehér hajára aranyos port hint a tüzes délutáni nap, fekete arczának barázdáin végig csurog a gyöngyvetés, fel sem fogja le sem törli, testével mozdulatlan áll és vigyáz, csak karjai járnak, amint hol jobbra hol balra viszik a kormánylapátot. Az indító felállítja őket a vádas öbölnél. A lovasi ember türelmetlenkedik, ő akar elsőnek állani. Hiába magyarázgatják neki az urak, hogy egyforma szélességben kell a hajók orrának állani. Nem érti meg. Végre is már engednének neki társai, nem győzi meg úgy sem őket, ha egy araszttal előbbre áll csónakjának orra, de ezt meg az úri komisszíó nem engedheti. Ha nyerne, ellenfelei bizonyosan ennek tulajdonítanák nyerését. Mikor aztán sehogy sem értethetik meg vele a dolgot, Biczó Tamás vállalkozik a megmagyarázásra. Fölemeli magasra az evező lapátot s rákiált a huzakodóra, olyan hangon, hogy ijedten rebben fel a sok rucza meg szárcsa a nádas legbensejéből, hogy hallgasson el már egyszer, különben meghempergeti a vízben, így meg úgy . . . Tovább is fenyegetné, ha tiltakozólag bele nem szólna egy vén mozsár tompa puffanása. Az induló jel. — Rajta ! Szétnyílik egyszerre a tizenöt evezőpár, mint a legyező, robogva-csobogva iramodik a három csónak a czélpont felé. Még csak száz lépés. A gőzhajón megszólal a sürgető csengetyű. — Húzd . . . rajta ! ne hagyd magad ! . . . előre ! Pántlikás elől jár, a lovasi ember elmarad. — Húzd! húzd ! — kiáltja Biczó najtásainak. — Osztozunk ! — dörgi az öreg Pántlikás a legényeknek — osztozunk ha mondom. Ne hagyjátok magatokat! Nincs szebb biztató szó az öreg szavánál. Szétrántják fehér pitykés mellényüket a legények, hogy szabadon járhatná a levegő mellüket szuszogásuk túlhallatszik az evezők csapásán, nem tesz semmit majd kifújhatják magukat azután. — Húzd ! Húzd ! A másik csónakon is egyre int a serkentő kiáltás. — Húzd ! Húzd ! A csengetyki még sebesebben rázza nyelvét, szakadásig telik meg a gőzhajó párkánya, mindenki előre tolakodik, hogy lássa a győzőt .... — Éljen ! Éljen ! Mint a diadalmi zászló, úgy repül az égnek az öreg Pántlikás lobogó fehér haja. Egy csónak hosszal győzött. Felkapja a kormánylapátot, üdvözletet int a gőzhajó felé, azután balra, amerre Biczó hajója siklik lassan csüggedten. Mintha titokzatos betűket imna a levegőbe evezőjével. — Szegény Tamás ! * Pántlikás Gábor megkapta az ötven forintot. A mit a vizen ígért, megtartotta. Meg osztozott a legényekkel. De hogy ne maradjon belőle nekik sem, bevitte őket a parti csárdába s reggelre csak a pénz helye ásított üres zsebükben. Biczó Tamásnak nem kellett az ital. A nyomorult 20 frtot, mit fáradságáért kapott, egy szálig oda adta pajtásainak. Hej! Keserűbb sors várt rá a legsavanyúbb bornál. Hacsak el nem veszti magát, be kell váltani a szavát, meg kell kérnie Báli Terka kezét. Kiverte a hideg mikor erre gondolt. Ha nem ellenkezett volna az öreggel ! De most már kár ezen töprenkedni a mi megesett, az megesett, nem fordit már azon a mennybeli Úristen sem. Az nem is, hanem fordított maga Báli Terka. Ajtót mutatott Biczó kérőinek. Tudta jól, hogy mért venné el, mert inkább boldogtalan lesz és mást is azzá tesz, hogy sem egy csipetnyit engedjen gőgösségéből. Ez a visszautasítás nagyobb csapás volt a rátarti legényre, mintha a rut Terka hozzá ment volna. Igaza lett az öreg Pántlikás Gábornak. Nincs többé leány a faluban, a ki hozzá menne. — Mért nem viszi haza Ball Terkát! — Ezt felelték neki kaczagva mindnyájan. Elég csúnya hozzá, line, ezért nem készül Biczó Tamás az idei versenyre. Helyi hírek. — A város lakosságához a vizvisz bizottság felhivást bocsátott ki tegnap délután, melyben inti, hogy miután a Tisza vize az 1881. évi eddig ismert legmagasabb vízállást elérte s töltéseinket a legveszélyesebb mérvben ostromolja, habár az ármentesítő társulat és a város vízvész-bizottsága minden intézkedéseket megtesznek a töltések megvédése iránt, a közönség saját jól felfogott érdekében a hatóságot e veszélyes helyzetben támogassa ; a közmunkaerőnek a védelemhez kirendelése esetén ki-ki a leggyorsabban álljon ki s tegye meg kötelességét, mert csak igy várhatjuk, hogy a veszedelmet elháríthatjuk. A réti területek lakóit már most a legnagyobb elővigyázatra inti a részbizottság s figyelmezteti, hogy legyenek elkészülve minden eshetőségre, igyekezzenek családjaikat biztonságba helyezni. Vegyék figyelembe azt is, hogy a veszély éjjel való bekövetkezése esetén a menekülés nehezebb s a belvizek miatt nagyobb kerülő utakat kell használni s a kitört árvíz rohamosan fog terjedni. — Az árvizveszély a Tisza és mellék-