Hód-Mező-Vásárhely, 1891. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1891-06-07 / 23. szám

H.-M.-Vásárhely, junius 7. 1891.___________ HÓD-MEZŐ-VÁSARHELY. A népkerti fabódé. A fülemile kedves énekét nem zavarják már a kétes értékű operettek kupléi. A szín­társulat felszedte sátorfáját, — a­mint mon­dani szokták. Mi reánk azonban e szólás-mon­dás nem illik, mert a színészek örültek, hogy ép bőrrel menekülhettek abból a rozzant sá­torból. Bárcsak elvitték volna minden darabját! * A­mit a mi főmérnökünk megreperál, azt még a zivatar is megkíméli. A népkerti sá­tor teteje is úgy le van ragasztva papirossal, hogy még az eső sem merészel átcsurogni rajta. Egyszer próbálta meg a „Megboldogult“ előadásakor, de a fabódéból akkor sem lett megboldogult. Makó direktornak nagyon megtetszett ez a mi papiros tetejű bódénk. Az a terve az élelmes direktornak jövőre nézve, hogy ha a színkör még akkor is a mérnökség asztalán marad mint képzeleti terv, akkor ő színlapok­­kal ragasztatja tele a sátor fedelét. * De mit tréfálkozunk mi a népkerti roz­zant fabódé felett. Hiszen hivatása van an­nak. Még ki sem szellőzhette jól magát a szí­nészek után, mikor megtömte vele magát a publikum. A polgári leányiskola majálisa ott volt a héten. A népkert fái szégyenletekben lecsün­gették gazdag lombjaikat s úgy bámultak a közönségre, mely egymás hátán, szorongva él­vezte a majális kellemeit a rozoga sátor fül­ledt levegőjében. Talán jobb is volna kipusz­­titani a fákat, csak a sátort hagyni meg üdülő helynek? . . . A vén fabódé már a jövő vasárnapra is enyagirozva van. A vörös­kereszt fog benne népünnepélyezni. Dini tanácsnok már csinál­tatja neki az új toilettet, hogy szalon­képes legyen. Még megérjük, hogy a városházát is beletelepítik. Itt legalább nem lesz szükség kisajátításokra. Irodalom. „A Hét­ 22. száma Petelei István arczképét közli, a kitűnő novellista két csinos rajza kapcsán. A füzet első czikke a pápa legújabb encziklikáját tárgyalja, párhuzamot vonva a középkori világfelfogás és a modern szellem közt, nem egészen a régi hátrányára. Csukássy Józseftől vers, Munkácsy Kálmántól novella, gróf Vay Pétertől .Bulgáriai képek“. Gazdag színházi rovat, érdekes apróságok, töb­bek közt Rákosi Jenőtől egy levél a „Krakkói barátok“-ról, a budapesti Morgue leírása stb. teszi a füzet egyéb tartalmát. — „A Hét“ előfizetési ára egész évre 10 frt, félévre 5 frt, negyedévre 2 frt 50 kr. Mutatványszámokat ingyen és bérmentve küld a „Hét“ kiadóhiva­tala Vill., József-körút 44. — Új könyvek. A Franklin-Társulat ki­adásában Budapesten, újabban megjelentek: Olcsó könyvtár. Szerkeszti Gyulai Pál. 285— 294. füzet. Tartalmuk: 285. füzet. A nagy­mama. Vígjáték három felvonásban. Irta Csiky ■ Gergely. Ára fűzve 30 kr. 286. füzet. Európa politikai történetének átnézete. Irta Lavisse Ernő. Francziából fordította Angyal Dávid. Ára fűzve 30 kr. 287. füzet Aristoteles poéti­kája. Görögből fordította, bevezetéssel és ma­gyarázó jegyzetekkel ellátta Dr. Geréb József. Ára fűzve 30 kr. 288. füzet. Sophokles, Elek­tra. Fordította Csiky Gergely. Második kiadás. Ara fűzve 20 kr. 289. füzet. Liszi László munkái. Életrajzzal bevezette Komáromy And­rás. III. kiadás. Ára fűzve 1 frt 40 kr 290. Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. 1054—1717. Összegyűjtötte és jegy­zetekkel kisérte Szamota I. Ára fűzve 1 frt 40 kr. 291. füzet Augier E. Az arczátlanok. Víg­játék öt felvonásban. Francziából fordította Gurnesevics Lajos. Ára fűzve 30 kr. 292. fü­zet. Sophokles. Oedipus király. Forditotta Csiky Gergely Második kiadás. Ára fűzve 20 kr. 293. füzet. — Oedipus Kolonosban. Forditotta Csiky Gergely. Második kiadás. Ára fűzve 20 kr. 294. füzet. — Antigone. Forditotta Csiky Ger­gely. Második kiadás. Ára fűzve 20 kr. fffedélyes reggeli. Laczi bátyám nevezetes egyéniség. Elő­ször arról nevezetes, hogy örökre Laczi marad; másodszor, mert akárhogy s mint öregszünk, mindég bátyám marad; harmadszor, . . . mert csak egyszer kiáltott igy fel életében: —■ Asszony! a kémény üres . . . Hanem akkor egyszer aztán akkorát ki­áltott, hogy kedves élete párja nem merte meghallani, pedig bátor amazon volt. Vala pedig az a valami, a­mi hiányzott a kéményből, négy azaz négy darab oszt, ért, sonka, múmiává füstölt kedves emléke a nem­rég elhunyt kedvesen röfögő mangaliczának. A­ki igényt tart a „művelt ember“ névre, annak tudnia kell, hogy koldussal álmodni éhséget jelent a minden könyvek könyve, a csízió szerint. Ha pedig ezt tudva, még azt is elmon­dom, hogy urambátyám ama nevezetes napra virradó éjjelen koldussal álmodott, akkor senki sem fog csudálkozni azon, miért nyomta olyan nagyon urambátyám szivét a hiányzó sonka?! Hála a vizes dézsa öblös voltának, mely­nek tartalmával nyakon öntötte hűséges oldal­bordája, Laczi bácsi végre mégis észretért és mint jó férjhez illik, először is megköszönte gyöngéd neje ápolását. Ezután még egyszer mosolygott, azaz hogy még egyet pödört a bajuszán, a­mi ez­úttal azt jelentette, hogy tudja ki a tettes, tudja ki emelte el a pompás rózsapiros son­kát. Azt különben könnyű volt­ kitalálni. Az egész helységben egyetlen egy embernek volt jó hírnévnek örvendő szurkos marka, hanem az aztán olyan szurkos volt, hogyha be lehe­tett volna váltani igazi szurokra, készülhetett volna vele annyi szurkos fonal, a­mennyi ele­gendő lett volna a muszka­szár minden alatt­valójának egy egy-egy pár csizma készítéséhez. S csodálatos, de való, hogy az az egy ember sem volt ember, csak asszony s Pilunak hívták. Ha igaz, hogy csak ép testben lak­­hatik ép lélek, akkor az igaz még csak igazán, hogy fekete testben fekete a lélek. S akkor ne vádoljuk szegény Pilut,­­ mert a teste olyan fekete volt, hogy ez telje­sen összhangban volt fekete lelkével, pedig nem kemény­ füstje fogta meg, — csak egy kicsit czigány volt az istenadta. De milyen czigány ! Nem volt olyan vá­sár az egész megyében, a melyen neki egy kis munkája ne akadt volna, mert jól értette a maga mesterségét. Még­sem volt soha bán­­tódása, mert röndnek muszáj lenni. A rönd pedig akkor az volt, hogy minden szentnek maga felé hajlott a keze. Uram bátyám még egyet pödörintett a bajuszán, aztán elindult a pandúrokhoz, hogy elpanaszolja a dolgát. Még egyszer mondom, hogy a pandúrhoz ment, nehogy valaki azt h­igyje, hogy a csendőr urakat értem, a­kik még akkor nem pattantak ki a­­ tojásból. Útközben aztán betért Laczi bácsi a korcsmába. Nem hogy a mérgét leöblögesse, mert hiszen mérges sem volt, hanem hogy megtudja, nem mulatott-e ott az éjjel Pilu ?! Nincs benne semmi csodálni való, még­is ki kell jelentenem, hogy a korcsmáros nem volt zsidó, mert különben azt hinnék a tör­ténet befejeztével, mikor elcsördítem úgy a hogy a karikás ostorom, hogy ez a történet — mese. Pedig megfordítva áll a dolog: ez a mese — történet. Denique urambátyám föltette a fenti kérdést, mire a korcsmáros igy felelt: — Hümm! . . . liz az itt mulatott, de tudtomon kívül . . . Aztán miért kérdi uram­bátyám ? — Hümm! hogy miért? Hát azért ja, mert megvette az éjjel a sonkáimat . . . ha­nem az árát elfelejtette a kéménybe akasztani. — Hiszen ott nem is jó helye lett volna, füstös bankó nem sokat ér. — Hümm, az már igaz . . . Isten áldja! A korcsmáros visszatartotta. — Hát asztán, hova olyan szaporán ? kérdé a korcsmáros, a ki szóban fukar volt a hol lehetett, de azért duplát fogott a krétája­­— a hol lehetett. — A pandúrokhoz! — Vele megyek, mert hát Pilu el találta emelni az én butykosaimat is. — Ugyan ? ! — Hát el a ! Két butykosban hordom az árendástól. Az egyik sárga, abban van szilvórium, másik zöld. — Abban meg a gabonárium, ugy­e ? szól közbe urambátyám. — Úgy la. Hát, itt hagytam az éjjel mind a két bütyköst az asztalomon s reggel hült helyet találtam mind a kettőnek. — Ilyen az a czigány gyomor, pálinka kell neki a sonkára. — Hümm ... Ki tudja ! — hátha sonka a pálinkára?! — Az is meg lehet. No de gyerünk, pa­naszoljuk el a dolgot . . . A „pandúr kaszárnya“ lakosságát szám­­szerint négy darab képezte, ha számon kívül hagyjuk a gazdasszonyt, a­kinek „előírás“ szerint negyven évesnek kell lenni. A pandú­rok azonban oda módosították a vorschriftet, hogy inkább kettőt tartanak, a­kik összesen 40 évesek. A négy pandúr s a két gazdasszony mind az asztal körül ült, mikor bátyámuraimék beléptek. Csakhogy az asztal vorschriftmüssig volt, nem volt helye mellette csak négy em­bernek. A pandúrok hát úgy oldották meg a kérdést, hogy a kinek hely nem jutott, ölébe ült a másiknak. Hogy ki ült kinek az ölibe, azt nagyon bajos volna kitalálni, avval hát ne vesződjünk, elégedjünk meg avval, hogy elég volt téve az erélylyel párosult tapintat­nak. Hiszen szorultságból úgy is el lehet reg­­gelizgetni. Egyéb veszedelem nem történhetik, minthogy az ember a jó falatot a maga szája helyett annak a szájába találja tenni, a ki az ölébe ül . . . Egy pandúr épen igy járt s épen avval vesződött, hogy a saját fogaival kirán­­czigálja annak a fogai közül, ki az ölében ült, — de urambátyám belépte megzavarta ebben. — Pálinkás jó reggelt! — Köszönjük ! — már meg van. — Szívesen látjuk kelméteket is. Urambátyám meg a korcsmáros köze­ledtek az asztalhoz és — összenéztek. Az urambátyám tekintete azt látszott mondani: — Tégy úgy mint én. — A korcsmárosé meg mintha csak eny­­nyit mondott volna : — Ühüm ! Hanem ezt aztán ritka ékesszólással fe­jezte ki az a tekintet. Mert kérem a lássan, az asztalon egy ke­nyér, két fölszelt sonka meg egy bütykös volt. Hogy a kenyér honnan került, az mai napig sem derült ki, de a két sonkát megismerte Laczi bácsi a kóczmadzagról, a butykosra meg a kocsmáros ismert rá. De nem szólottak egy kukkot se. Leültek falatozni s arra fordították minden igyekeze­tük, hogy ki-ki minél többet el tudjon fogyasz­tani, mert a mit megettek tiszta haszon volt. Csak a korcsmáros volt bosszús nagyon mert Pilu a sonkát ugyan igazságosan felezte, meg a pandúrokkal, hanem a pálinkából a szilvóriumot magának tartotta meg, a zöld bütyköst, a gabonáriumot is jónak találta sápnak. S bizony az égbolt kék abrosszal leterí­­tett asztalán a nap aranyos tányérját a hold czintányérja már fölváltotta volt, mikor a két hallgató ajkú felperesnek eszébe jutott, hogy hát. Talán tán nem is kéne már sokáig foly­tatni a fzüstöket, mert az anyjukok aggódni fognak odahaza. Uram bátyám azt mondja, hogy világ életében ez volt a legkedélyesebb reggelije. A ki akarja, higgye el . . . Üzleti értesítés. H.-M.-Vásárhely 1891. junius 5. A buzaüzletben egész héten át nyugodt volt az irányzat s némi vételkedv is mutatko­zott ; tegnap azonban az irányzat ellanyhult s az árak némileg estek. A helyi üzletben a kínálat búzából na­gyon élénk volt, vételkedv azonban csak mér­sékelten mutatkozott. Mai árak : Búza métermázsánként 9.60—9.80 Árpa Zab Tengeri Szalonna 6.10—6.30 6.50-------6.--------6.20 43.----------- 5. oldal.

Next