Hód-Mező-Vásárhely, 1891. július-december (21. évfolyam, 28-52. szám)
1891-11-08 / 45. szám
H.-M.-Vásárhely, november 8. 1891. HÖR-MEZŐ-VÁSÁRHELY. HIRDETMÉNY. A vedtörvény alapján, a törvényhozás által megszavazandó ujonczjutalék kiállithatása végett szükséges előmunkálatok foganatba vételére az idő elérkezvén, az emlitett törvény 35. §-a alapján felhivatnak mindazon még életben levő ifjak, akik az 1871-ik, 1870-ik és 1869-ik években születtek, hogy magukat a katonai ügyosztálynál — az összeírásba felvétel végett — minden idézés bevárása nélkül, a f. évi november hó 1-től 30-áig terjedő idő alatt, tekintet nélkül arra, hogy helybeli vagy vidéki illetőségűek, bejelentsék: a magukat bejelenteni elmulasztók a törvény 35-ik §-a értelmében 5 írttól 100 írtig terjedhető pénzbüntetéssel, vagyontalanság esetén pedig 10 napig terjedhető elzárással fognak büntettetni. A jelentkezési kötelezettség kiterjed a helyben tartózkodó s föntebb említett években született idegenekre illetőleg szállásadóikra, gazdáikra vagy mestereikre is; minélfogva felhivatnak a helybeli kereskedők, iparosok és cselédtartók, hogy a náluk alkalmazásban lévő ezen korbeli ifjakat a kitűzött időben bejelentsék s a kezeknél levő munka- vagy vándorkönyvet esetleg utazási igazolványt is a katonai ügyosztálynál névjegyzék kíséretében adják át. Azon hadkötelesek, a kik: a) mint papjelöltek vagy papnövendékek, b) mint tanítójelöltek, tanítók, kisdedóvók, es mint örökölt mezőgazdaságok tulajdonosai, vagy végre d) mint családfentartók, a tényleges szolgálat alól való fölmentésre, illetve a póttartalékba való áthelyezésre igényt tartanak, ezen igények érvényesítése iránt kellőkép fölszerelt folyamodványaikat a jövő 1892-ik évi január hó 1-től február hó végéig terjedő idő alatt a katonai ügyosztálynál nyújtsák be. Azon helybeli illetőségű hadkötelesek, akik vidéken előállíttatásukat óhajtják, továbbá azon vidéki illetőségű hadkötelesek, akik helyben akarnak sorozó bizottság elé állani, felhivatnak, hogy ez iránti kellőleg felszerelt kérvényeiket a jelentkezéssel egyidejűleg, de legkésőbb november hó végéig a katonai ügyosztályhoz nyújtsák be. Ily esetben egyúttal az előbbi pontban említett kedvezmények valamelyike iránti esetleges igények is érvényesíthetők. Felhivatnak továbbá mindazon szülők, kiknek az 1871. 1870. és 1869-ik években születtek fiaik, de azóta elhaltak s elhalálozásuk még eddig igazolva nincs, hogy azokról a halotti bizonyítványokat beszerezvén, a katonai ügyosztályhoz f. évi november 30-áig szolgáltassák be. Ez alkalommal megemlíttetik, hogy a jelentkezési kötelezettségnek, valamint általában a védtörvényből eredő kötelességeknek elmulasztása, ezen felhívásnak vagy a védtörvényben megszabott kötelezettségeknek nem tudása által ki nem menthető. Hód-Mező-Vásárhelyen, 1891. évi október hó 26-án. 257—3 Pokomándy Imre tanácsnok, katonaügyi előadó. Hirdetmény. A népfölkelésről szóló törvény alapján az első osztálybeli népfölkelésre kötelezettek első osztályának összeírása kezdetét vévén, felhivatnak mindazon életben lévő helybeli illetőségű ifjak, a kik az 1873-ik évben születtek, hogy a népfölkelési összeírásba felvétel végett magukat a katonai ügyosztálynál folyó évi november hó 1-től 30-áig terjedő idő alatt mulhatlanul bejelentsék. Felhivatnak továbbá mindazon szülők a kiknek az 1873-ik évben születtek fiaik, de azóta elhaltak, hogy ezek elhalálozását ugyancsak november 30-áig a katonai ügyosztálynál igazolják. H.-H.-Vásárhely, 1891. október 25-én. Pokomándy Imre 258—3. tanácsnok, katonaügyi előadó. Melyik lapra fizessünk elő ? Gazdag tartalmánál, nagy terjedelmégnél fogva a legolcsóbb magyar lap az „EGYETÉRTÉS“, amely az új évvel immár 25-ik évfo-lyamába lépett. Ez a magyar olvasó kö-zönség lapja. Hiteles forrásokból származó Éj értesüléseinek gyorsasága, alapossága és jj sokasága, rovatainak változatossága, ki- tünősége, a különböző olvasmányok gaz- s dag tárháza tették az „Egyetértés“-t nép- szerűvé. Az országgyűlési tárgyalásokról a legrészletesebb s e mellett tárgyilagos a hű tudósítást egyedül az „Egyetértés“ közöl. Gazdasági rovata elismert régi tekintélynek örvend. A magyar kereskedő | í gazdaközönség nem szorul többé ide | gen nyelvű lapra, mert az „Egyetértés“ I ! kereskedelmi s tőzsdei tudósításainak | S bőségével s alaposságával ma már nem | í versenyezhet más lap. A kereskedő, az | I iparos s a mezőgazda megtalálja mindj 1 azt az „Egyetértésiben, a mire szük j jsége van. Változatosan szerkesztett tár j j czájában, annyi regény olvasmányt ad, j j mint egy lap sem. Két három regényt j I közöl egyszerre, úgy, hogy egy év alatt | I 30—40 kötetnyi regényt, részint eredet i í tit, részint a külföldi legjelesebb tenné ikeket jó magyarságú fordításban kapnak I az „Egyetértés“ olvasói. Aki olvasni valíót keres és a világ folyásáról gyorsan I és hitelesen akar értesülni, fizessen elő : I az „Egyetértés“-re, melynek előfizetési ára egy hóra 1 frt 80 kr., 14 évre 51 frt s egy évre 20 frt. Az előfizetési pénzek az „Egyetértés“ kiadóhivatalába kiülttendők. Mutatványszámot a kiadóhivatal ki- 1 vonatra egy hétig, ingyen és bérmentve küld. 1510(1891. Pályázati hirdetmény. H.-M.-Vásárhely város törvényhatósági bizottságának 222896. száma határozatával a város pusztai külterületére rendszeresített orvosi állásra pályázat nyittatik a következő javadalmakkal és kötelezettségekkel: 1.) Szabad lakás, — 2.) 600 forint évi fizetés, — 3.) 300 frt lótartási átalány, — 4.) A beteg lakásán való látogatásért akár éjjel akár nappal minden egyes eset után 1 frt. az orvos lakásán való megvizsgálás vagy rendelésért minden egyes eset után 30 kr. orvosi dij szedésének joga, — 5.) minden halottkémlésért 30 kr., — 6.) a szegényeknek legyen gyógyítása,— 7.) kézi gyógyszertár tartásának kötelezettsége, — a felsőbbleg megállapítot gyógyszerárakon kívül úgy a szegényeknél, mint a fizetésképeseknél csakis a rendes munkadíj felének felszámíthatási jogával, megjegyeztetvén, hogy a szegények részére kiszolgáltatott gyógyszerek árát és a fentebbiek szerint számítható munkadíjat a v. közpénztár téríti meg, továbbá hogy ellenőrzés végett minden kiszolgáltatott gyógyszerről a betegnek az orvosi vény pontosan átadandó. Felhivannak tehát mindazon orvostudorok, kik ezen orvosi állást elnyerni óhajtják, hogy elméleti és gyakorlati képzettségüket, erkölcsi magaviseletöket és életkorukat igazoló orvostudori okleveleikkel és okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket. évi november hó 36-ig H.-M-Vásárhely város polgármesteri hivatalához nyújtsák be. A kinevezendő köteles állását 1892-ik év januárán elfoglalni s működését, megkezdeni. N-M.-Vásárhelyen, ,1891. október hó 24. Kristó Lajos 256—3. polgármester. 1475| 1891. évi. sfolyázati hirdetmény. H.-M.-Vásárhely város törvényhatóságágánál rendszeresitett, — évi 600 forint fizetés és 200 forint ruha átalánynyal és nyugdíjjogosultsággal javadalmazott s 1892. évi januárhó 1-ével elfoglalandó tűzoltóparancsnoki állás lesz pályázat útján betöltendő. Felhivatnak tehát mindazok, kik ezen állást elnyerni óhajtják, hogy testi épségüket, elméleti és gyakorlati képességüket és életkorukat, valamint azon elengedhetlen feltételt, — hogy az illető pályázó valamely rendszeres tűzoltó testületnél legalább 2 évig mint működő tag alkalmazásban volt és a tűzoltó tanfolyamot kellő sikerrel bevégezte — igazoló okmányokkal felszerelt kérvényeiket folyó 1891. évi deczember hó 1-ig. H.-M.-Vásárhely város polgármesteri hivatalánál annál bizonyosabban adják be, mert az elkésetten vagy nem kellően felszerelve érkezett kérvények figyelembe vétetni nem fognak. H.-M.-Vásárhelyen, 1801. október 13. 246—3. Kristó Lajos polgármester. 7. oldal. 13282 1891. Árverési hirdetmény épület anyagok eladására. A város tekintetes tanácsánk 132311 1891. sz. határozata alapján köztudomásra fmzetik, miszerint az építendő uj városi szék hastelkén levő vagyis a Tóth György — Falta Imre — Özv. Papp Jánosné és Özv. Nagy Perencsné-féle udvartelkeken fennálló összes épületek, — továbbá a reform. egyház tulajdonába tartozott úgy nevezett Asztalos Sándor és Tóth. Pál-féle tanitói lakások — anyagjai, — 1891-ik év november holocn demnőr 8 órakor megkezdődő s a helyszínen tartandó nyilvános árverésen a legtöbbet ígérőnek el fognak adatni. A megvásárolt épületek elbontását tartozik vevő az árverés eredményének a t. tanáráltal történő jóváhagyásától számított 8 nap múlva megkezdeni, s azok összes anyagjait évi december hó 31-ig a helyszínéről elvitetni. Az eladandó épületek a helyszínen bármikor megnézhetők s az azokra vonatkozó árverési feltételek a hivatalos órák alatt alól írottnál megtekinthetők. H.-M.-Vásárhelyt, 1891. október 30. Lakszay Dénes, 259—2. v. tanácsnok. Xince többé köhögés ! Mell- és tüdőbaj ellen. Dr. kied. FÁYKISS Szepesi karp.iti BöfénFitonat Egy üveg ára használati utasítással 75 kr. Clll-mVo dobozzal 35 kr. tllRÜlAd 1 csomagM kr. Tün Egy csomaggal 50 kr. oll. Kis ou kr. Tizenöt év óta legjobb eredménynyel használták fölörés, rekedtség, katarraus, hökhurut, nathalazinfluenza szükmelldség, tüdőgyulladás stb. ellen. Eredetiben kapható Fáykiss Józsefnagy Kristia-hoz czimzett gyógyszertárában Budapesten, továbbá török József gyógyszertárában. Király -iilezn. Hód-Mező-Vásárselyen , 118 k.I .iim■- Vilmos gyógyszerész urnái. — Pos -ii non-mnlulisek azonnal eszközöltetnek.