Hódmezővásárhely, 1903. július-december (33. évfolyam, 53-104. szám)

1903-09-06 / 72. szám

2. POLITIKAI HÍREK. A helyzet. Közeleg a megoldás. A bizonytalanságnak máig sincs vége. A király csütörtökig marad Budapesten, azzal a határozott szándékkal jött, hogy a válságot ezúttal végleges megoldás felé vezeti. Hogy ki lesz az új miniszterelnök, az már az első alkalommal történt kihallgatások során is nyilvánvaló volt a felség néhány oda­vetett megjegyzéséből. Az az államférfiú, aki mindig és mindenütt a leghatározottabban tiltakozott ellene, aki még a gondolatát is elutasította annak, hogy szerepre vállalkozzék , Lukács László a jelenlegi pénzügyminiszter, a­ki pedig mellesleg megjegyezve sokkal tapasz­taltabb politikus, sokkal jobban ismeri a je­lenlegi helyzet minden követelményét, semhogy a kísérleti nyúl szerepére vállalkozzék. Kine­vezés tehát egyelőre nem történik. Hanem történni fog igenis az, hogy a Felség határo­zott óhajára Lukács mégis csak engedni fog és vállalni fogja azt a megbízást, hogy mint dezignált miniszterelnök tanulmányozza a hely­zetet, kikémlelje a terepet, és ha úgy látja, hogy tiszteséges békét köthet az ellenséggel vagy lehetőséget talál arra, hogy a győzelem reménységével veheti fel a csatát. Akkor vál­lalni fogja a hadvezérséget és ő lesz a minisz­terelnök. De felőrölni egy reménytelen küzde­lemben nem engedi magát. (Programm.) A megbízandó kormányelnök programmja : a nevelendő magyar hadsereg programmja, amelyhez idő, rendszer és sok óvatosság szük­séges, de a­melynek biztos sikerű keresztülvite­lét a korona minden eszközzel hajlandó garan­tálni. Az ellenzéken fog múlni, hogy bízik-e a koronában és hiszi-e, hogy amint a király, vagy tanácsosa mond, az őszintén van mondva és őszintén van gondolva. Fell tenni, hogy nem akad senki, aki a felség szavában kétel­kedni merészelne. Mindazonáltal számolni kell azzal az eshetőséggel is, hogy a kijelölt ala­pon nem jön létre a béke. (Új választások.) De mi lenne, ha nem jö létre a megegye­zés ?! Ma még bajos erre határozott választ adni. De az az egy kétségtelen és feltétlen bi­zonyossága, hogy a Felség egy perezre sem fog letérni a törvényes alapról, bármi történjék is. A Felség egyszerűen akczeptálja azt a helyze­tet, a­melybe őt a körülmények sodorják és így tűri az ex-lexet is, a­melyet nem ő idézett elő. És ha a parlament mindenáron megköti magát és meggátolja a békés rend helyreálltát, akkor a korona nem tehet mást, minthogy a nemzetre apellál. Mondja meg a nemzet hogy helyesli-e azt, a­mit törvényes képviselete csinál ? És a korona is meg fogja mondani, hogy mi mindent ajánlott meg a békés kibon­takozás kedvéért és hogy nem ellensége, sőt hive a hadsereg magyar része megmagyarosí­­tásának, csak más módot és más tempót kiván. Választások lesznek tehát és ekkor tulajdon­képen maga a nemzet fog egyezkedni a koro­nával. És mindaddig fog egyezkedni, a­míg az egyezség korona és nemzet között egyszer csak létre fog jönni, szörnyen boszankodott a dolgok ilyetén való állásán. Néhány percz múlva a falu alatt voltak. Vér Péter uram megállította a kis csa­patot, s rövid intézkedéseit megtéve, lassan vigyázva indultak a törökök keresésére. Nem soká kellett keresniük. Ott voltak előttük az egész rabló csapat,­­ éppen távozni készültek. Vér Péter maga köré tömörítette kis csa­patát, s éppen jelt akart adni a rohamra, mi­kor egyszerre éktelen ordítást hall a törökök felől. Odatekint, hát uram fia­­ csak látja, hogy egy magányos lovag magasra emelt buzogány­nyal mint vágtat eszeveszetten az ellenség felé. — A princz ! — ordított fel Erős Vér Péter s mint egy megsebbzett vadkan, ádáz düh­vel vágta sarkantyúit lova oldalába, a ne­mes paripa nagyott nyerített fájdalmában, s mint a nyíl, rohant a törökre. Vadul robogott utánna az egész csapat, de úgy látszott, hogy már elkéstek. Annyit láttak csak, hogy a kis princz a legelső kontyos fejű pogányt, amelyik útjába akadt, úgy ütötte kupán tollas fütykösével, hogy az egyben lefordult a czifra nyeregből, azután meg — nyilván nem bírva lovát többé megfékezni­­— berontott a török csapat kellős közepébe. — Megállj papák ! Aki áldód van ! — üvöltött kétségbeesetten a várat s egy utolsó erőfeszítéssel a tülekedő gomolyagba ugratott. Éppen jókor, mert egy gaz kontyos már neki huzalkodott, hogy a lováról sebesülten lehanyatló princznek a kegyelemdöfést meg­adja, amely jámbor szándékát azonban már, hála Vér Péter uramnak, végre nem hajtható találtatván annak huszfontos buzogányától úgy nyakszirten, hogy mentsen Mohamed paradi­csomába költözött. Erős Vér Péter uramat nem hiába hitták annak, mire a többi odaérkezett, már javában ritkult a pogány s pár percz múlva az a ne­hány megmaradt is a lábait rázogatta. Odahaza aztán vánkosok közé tették a kis princzet, aki csak sehogyse akarta a sze­mét kinyitni. Vér Péter uram ott járkált mellette s dühösen megfenyegette öklével a mozdulatla­nul fekvő sebesültet : — Hajh ! te kölyök ! Majd megtanu­lak én, csak még egyszer bírj a lábadra állani ! — s azzal bősz haragjában nagyot rántott a feje kötelékén, amit az imént kötöttek rája, mivelhogy őt is megkarczolta valamelyik bu­­gyogós parnehajder. Katicza meg ott szepegett a sarokban, nagyba törülgetve szemét csipkés keszkenőjé­vel, mígnem őt is észrevette a haragos várar és gorombán reá ripakodott: — Hát te meg mit látod itt a szádat, ahelyett, hogy segítenél, min­ ? — De hát mit segítsek, édes apám uram ? — tört ki a leányból a kétségbeesés. — Hogy mit segíts ? Hát . . . hát csó­kolj meg ezt a fattyút, hát ha attól feléled — tette hozzá engedékenyebben. Ezt ugyan nem kellett kétszer mondani, hanem a mediczina is bevált, mert az urfi nagyhamar pislákolni kezdett tőle, majd meg­látva Vér Péter uramat, egészen nyitva felej­tette a szemét. — Hallod-e te ebadta kölyke — kezdett most már Vér Péter dörögni — felhagyj né­kem eztán az ilyen bolondságokkal, mert szent­­ugyse eltángállak. Penna való neked, nem pediglen a kard, ha pedig a fruska miatt ve­szekedtél meg, hát Isten neki, fakereszt, le­gyen a tied, nyavalyás, látom már, hogy más­kép úgy se lehet hasznotokat venni, ha meg­gyógyulsz, elvehedd, neked adom, te bánod meg, hát fejű. Hanem most aztán egy-kettő talpra állj ! Megértettél ! ? A kis princz szóhoz sem bírt jutni a vég­telen örömtől, csak integetett a fejével s mi­kor Vér Péter megfordult, hogy az ajtóhoz menjen, hát csak megint szedte az orvosságot. Vér Péter még egyszer visszafordult az ajtóba­, mert hirtelen eszébe jutott valami, de látva, hogy a beteg milyen különös foglal­kozásba merült, megbotránkozva kiáltott fel : — Ne nézze meg ezeket az ember ! Majd fölfalják egymást — az ostobák ! És Erős Vér Péter uram dühösen csapta be maga után az ajtót, méltó felháborodásá­ban. HÓDMEZŐVÁSÁRHELY Szeptember 6. A marhazárlat feloldása. Debreczen útmutatása. — Saját tudósítónktól. — Az utóbbi idők gyászos közgazdasági ba­jai között talán egy sincs olyan keserves a gazdaközönségre, mint az az állategészségügyi zárlat, a­melyről annyi szó esett már lapunk hasábjain. Szalay József dr. főkapitány, mint a­ki legjobban ismeri a zárlat súlyos voltát, min­den módon azon igyekszik, hogy segítsen a helyzeten. Bizalommal hiszi, hogy sikerülni is fog. S hogy ennek a bizakodásnak van alapja, azt bizonyítja Debreczen átirata is ez ügyben, mely tegnap érkezett meg. Távirati megkere­sés intéztetett ugyanis Debreczen polgármes­­teréhez, kérdezvén, hogy milyen engedménye­ket adott ott a miniszter. Megjött a válasz, melyből kitűnik, hogy a földmivelésügyi miniszter igenis megengedte Debreczennek, hogy a zárlat ideje alatt is hetenkint kétszer piaczra hajthassák az egész­séges hasított körmű állatokat. Az ottani érde­keltség kérelmét azonban támogatta a hatóság is, az állatorvosok is. Kiemeljük, hogy a mi hatóságunk is meg­­cselekszi ezt s a miniszter teljesíti a mi iparo­saink kérelmét is. Ezzel aztán véget is ér az a zúgolódás, melynek egyik okát abban ta­láljuk, hogy hatóságunk lelkiismeretesen teljees kötelességét s nyakára hágott a régi slendriánoskod­ásnak. A debreczeni válasz különben a követ­kező : »Vonatkozással a f. évi augusztus 31 én vett távirati megkeresésére, hivatalos tisz­telettel értesítem, hogy városunkban a heti állatvásárok megtartását augusztus hóra a földmivelésügyi miniszter úr a helyi érde­keink figyelembe vételével, az eféle érdeket feltüntető kérvényeink folytán s a hatósági állatorvosok pártoló felterjesztésével és mél­tatásával a csatolt táviratával engedélyezte azt s utóbbi kérelmünk folytán szeptember hó végéig meghosszabbította.« Debreczen, 1903. szeptember 1. Kovács József, polgármester. A miniszteri engedély pedig igy szól: »Tanácsi megkeresésre megengedem, hogy a ragadós száj- és körömfájással fertőzött Debreczen városban idei augusztus hónap­ban tartott heti állatvásárokra hasított körmü állatok felhajtathatnak, avval a korlátozás­sal, hogy ezen felhajtásból feltétlenül kizá­­randók a fertőzött udvarokból, tanyákról stb. származó hasított körmü állatok, to­vábbá kikötöm, hogy ezen heti­ vásárokról hasított körmü állatok csakis Debreczen vá­ros határán belül hajthatók el vámmentes utakon akár levágásra, akár továbbtartásra, úgy hogy elhajtás vagy elszállítás Debreczen város határából szigorúan tiltva maradjon. Ezen heti állatvásárokra érkező hasított körmü állatorvosok egyenként alaposan meg­vizsgálják, törvényhatósági állatorvos ellen­őrző felügyelete alatt.« Földmivelésügyi mi­niszter. Hisszük, hogy a földmivelésügyi kormány Vásárhelynek is megadja azt, a­mit a kálvi­nista Rómának. hírek. — Szeptember 6. — Székely népünnepély. Jótékony vigasság. Hódmezővásárhely lelkes székelybarátai az erdélyrészi szegénysorsú székelység segélyezé­sére e hó 13 án, jövő vasárnapon nagy nép­ünnepélyt rendeznek az »Erzsébet«-kertben és a »Vigadó« nagytermében. A nagyarányú jó­tékony ünnep élén, mint védnökök Lukács

Next