HOLMI, 2002 (14. évfolyam, 1-12. szám)

11. szám - Petri György: Feljegyzések egy nagy spirálfüzetbe

Petri György: Feljegyzések egy nagy spirálfüzetbe • 1383 volt a tapasztalat, hogy Rohrschach zseniális dolgot talált föl: a rákos, cisztás nők ka­pásból vágták rá a projektív pacnikra, hogy „vagina”, „méh”, „petefészek”, ráadásul hipermagas volt egyrészt az ún. Dd-válaszok száma (Dd = a részlet részlete, tehát ab­­normisan kis képrészre adott válasz), illetve ennek a fordítottja: az egész kép volt va­gina etc. Ez jellegzetes perszeveráció a daganatos betegeknél. Kortörténet: még nem futotta magnóra, így hát kézzel körmöltem, lehetőleg szó szerint a válaszokat, s köz­ben még reakcióidőket is mértem stopperrel vagy bevallásra, plusz beírtam a beteg mimikái és egyéb nem verbális reakcióit. Szóval robotmunka volt, de imádtam, rész­ben a nagyszerű dr. Németh György miatt, részben mert nem kisebb tekintély ismer­te el értékeléseim-diagnózisaim helyességét, mint Mezei Árpád! Filléreket kerestem, de kolléga voltam, fehér köpenyben. Ez nem sznobizmus volt, hanem olthatatlan vágy a kórházi munka iránt. Hihetetlen mennyiségű tesztet készítettem Intapusztán is. Elsősorban Sülé Feri al­orvos barátom kérésére, ezeket az ő feleségével, Draskóczy Magdival, a pszichológus­nővel (D. Laci, Sára férje, testvére) dolgoztuk fel. Ott tanultam meg a Szondi és a Rohrschach mellé a fatesztet, a testsémát és a TAT-ot. Furcsa, hogy ezeket ugyanúgy nem lehet elfelejteni, mint a nyelveket: egy hét tréning után bátran el mernék vállal­ni egy pszichológusi állást. Ja, csináltam még szó-asszociációs tesztet is, meg Lüscher­­színpiramist, meg Hamburg-Wechslert (ez általános intelligencia teszt). Ezenkívül igyekeztem minél többet beszélgetni a betegekkel. Micsoda munkabírásom volt még! (Szeretett főnököm, Goldschmidt dr. nem nagyon vonzódott a tesztekhez, inkább a farmakológiai iskola híve volt, habár ő vezette be a szociometriát és a rendszeres film­­felvételeket a betegekről az ebédlő-társalgóban. Mért is nem volt bennem több szívós­ság? Ma már elismert kutató orvos lennék, és biztosan egy pszichiátriaosztály főorvo­sa. És attól még lehettem volna ugyanaz a költő, aki lettem! Ha Vasnak ment a köny­velés mellett, amit utált. És hát mi a könyvelés egy orvos munkájához képest, amit rá­adásul szerettem. Az egyetlen munka volt, amit szerettem. A költészet? Munka az is, de nagyon másképp! Egy alapvető, de életbevágó különbség: írni akkor írok, amikor „megjön az ihlet”. À kórházban mindennap meg kell hogyjöjjön. Mert akadnak ugyan eseménytelen, rutinnapok - de ritkán, nagyon ritkán. És minél komolyabban veszed a hivatásodat - annál ritkábban. Kivált, ha 120-130 betegre van 2 orvos, 1 pszicholó­gus, 1 mindenes és bedolgozó pszichológus (én) meg Alizka, aki szintén segédápoló, de zseniálisan csinálja a kiscsoport-foglalkozásokat. A többi ápoló használhatatlan szubhumán barom. Meg kéne őket is írnom, meg egyáltalán Intát, már csak azért is, hogy porig romboljam dr. Benedek édeskés-nyálas hazugságait, és emléket állítsak dr. Goldschmidt Dénesnek. (No meg az ápolóság megfoghatatlan magasrendű élményé­nek - minden fárasztó robot és rutin és megalázó alulfizetettség ellenére.) Február 14.. vasárnap Vágyak: szeretnék egy kicsi, de szép pohárszéket válogatott italok számára (whiskey, vodka, armagnac, tequila, ótörköly [!]. Főzéshez, vendégkínáláshoz. Egyébként az is a gyógyulás jele, ha vágyaink-terveink támadnak. Mai hőmérsék (reggel 6: 35,8!) Ady és Baudelaire (és Karinthy) sokkal őszintébbek - és egyben igazabbak - voltak a líra célját illetően, mint a költők többsége (pláne a parnasszisták)

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék