HOLMI, 2007 (19. évfolyam, 1-12. szám)

4. szám - FIGYELŐ - Kerényi Ferenc: "Egy ember, akit még eddig nem ismertünk": A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa

vetkezménytől [ti. a várható ökológiai katasztró­fa pusztításától], mint én és Te, kedves olvasó (hi­szen ha ezt a könyvet olvasod, bizonyára nem vagy analfabéta [ezt köszönöm! - D. P.], jártál iskolá­ba, tiszta vizet iszol, napjában többször étkezel, van ruhád, gyógyszered, talán állásod, lakásod és autód is-a Föld lakosságának egészét tekintve így a kivé­telezettek kasztjába tartozol­. ” (200.) Vagyis jól lát­szik a dolgozatot életre hívó személyes problé­ma, s erről eszembe jut, hogy a dolgozat ele­jén szerzőnk többek között annak a tanárának is köszönetet mond, aki „elmagyarázta: a jó disz­­szertáció alapja egy (talán megoldhatatlan), de na­gyon is személyes probléma” (7.). Bár ebből nyil­ván nem következik, hogy ha egy disszertáció­nak ilyen probléma az alapja, akkor ettől az máris jó lesz, Horgas Judité szerintem többek közt csakugyan a mélyen átélt személyes prob­léma jóvoltából lett PhD-értekezésnek kiváló, azaz summa cum laude, könyvként pedig olyan munka, amelynek hibái eltörpülnek érdemei mellett, s bátor kezdeményezésként alkalmas arra, hogy másokat folytatásra ösztönözzön. Minden kezdet nehéz, esendő, reménytelen, gyönyörűséges. Dávidházi Péter „EGY EMBER, AKIT MÉG EDDIG NEM ISMERTÜNK” A Petőfi Irodalmi Múzeum Jókai-gyűjteményének katalógusa. Könyvtára Az egyes fejezeteket összeállította Birck Edit, Kómár Éva, Mészáros Tibor, Németh Zsuzsa, Varga Katalin. Szerkesztette E. Csorba Csilla Petőfi Irodalmi Múzeum, 2006. 187 oldal, á. n. Stílszerűen a Magyar Kultúra Napján mutatta be a Petőfi Irodalmi Múzeum a Jókai-gyűjte­­mény katalógusának újabb kötetét. (A kézirat­katalógust a Holmi 2006. áprilisi számában is­mertettük.) Kómár Éva a bevezetőben („Mik a csillagos ÉG MINDEN CSODÁI EGY KÖNYVT­ÁRHOZ KÉPEST?”)„iga­zi bibliofil"-ként aposztrofálja a könyvtárgyűjtő Jókait (11.), aki mindig büszke volt bibliotéká­jára, és maga is terjesztette legendáját. Több­ször nyilatkozott róla, szívesen fényképeztette magát könyveivel. (A kötet borítóján is ilyen felvétel látható. Erdélyi Mór fotóján az író a Bajza utcai villa első emeleti dolgozószobájá­ban, nyitott könyvszekrény előtt áll.) Az igaz­ság másik szeletét is megkapjuk, ha hozzáol­vassuk a kiadó, Révay Mór János megjegyzé­sét Jókai olvasási szokásairól: „Eleinte magam is sokszor felhívtam figyelmét egy-egy híres könyvre, de észrevettem, hogy nemigen érdekli. [...] A korabeli fel-feltünedező írókat megismerte egy-egy kisebb no­vellából, rajzból [...] de nagyobb terjedelmű, mun­káikat nem olvasta. Honnan is vett volna időt ah­hoz, hogy olvasson?” (15.) A nagy tapasztalatú, jó emberismerő kiadó szavait most a katalógus igazolhatja: a 873. tétel Lev Nyikolajevics Tolsz­toj KREUTZER-szoNÁTÁ­ja német fordításban. Más Tolsztoj-művet, regényt azonban nem találunk. A két megállapítás együtt és egyszerre igaz, pontosan megszabja, mit kereshetünk és mit nem Jókai Mór könyvtárában. Aki a műveit nagypolgár olvasmányait, azaz a kortárs ma­gyar és világirodalom sorozatait nyomozza benne, bizony csalódni fog. Kisfaludy Károly, Kölcsey Ferenc, Madách Imre vagy Kemény Zsigmond művei után hiába böngésznénk. Vö­rösmarty Mihály is csak Shakespeare-fordító­­ként, Csiky Gergely pedig Shakespeare-kom­­mentátorként van jelen (816-818. tétel). Nem szerezte be a XIX. századvég nagy pozitivista összkiadásait a hazai klasszicizmus és roman­tika költőiből, íróiból. A két kivétel - Eötvös József (132-141. tétel) és Mikszáth Kálmán (684—696. tétel) - azért elgondolkodtató, mert az ő kiadójuk is a Révai Testvérek Irodalmi Intézet volt, ezért további vizsgálódásnak kell majd eldöntenie, saját beszerzésről vagy kiadói ajándékról van-e szó. Czóbel Minka és Erdős Renée verseit (99. és 147. tétel) birtokolta - ugyanakkor a Bajza utcai szalon gyakori író­vendégei, Gárdonyi Géza vagy Herczeg Ferenc sem szerepelnek kötettel, holott rövidebb mun­káikról Jókai véleményt nyilvánított. Hasonló a helyzet a kortárs világirodalom­mal, holott diákkora óta olvasott németül, fran­ciául, angolul és olaszul az akkoriban természe­tes latin mellett. Flaubert, Maupassant, Dau­det, másfelől Turgenyev, Dosztojevszkij mun­káit hiába nyomoznánk. Róluk a sajtóból tájé­kozódott: saját lapjai és más újságok híreiből, ismertetéseiből, tárcanovelláiból. Mindez visz­­szamenőleges hatállyal is igaz: talán sokakat Figyelő • 531

Next