HOLMI, 2014 (26. évfolyam, 1-12. szám)
10. szám - Miklós Tamás: Tengelyi László (1954–2014)
TENGELYI LÁSZLÓ 1954-2014 Emberi világunk törékenységéről, a csupasz természeti állapotba való viszszazuhanás állandó lehetőségéről szóltak Tengelyi László utolsó előadásának zárómondatai. A 60. születésnapjára Wuppertalban a világ minden részéről összegyűlt barátok és tanítványok konferencia-előadásait három napon át derűs figyelemmel, tőle megszokottan, néha zavarba ejtően mély megjegyzésekkel kísérő ünnepelt több szempontból is rendkívüli szöveggel búcsúzott. Rendkívüli volt a súlyos eleganciájú gondolatmenet íve, koncentráltsága és tétje: a nyugati gondolkodás egyik alapvető kérdésének e hagyományon belüli revelatív újrafelvetését hallottuk. Valószínűleg a mi életünk legfontosabb filozófiai előadását (Philosophie als Weltoffenheit). Az előadás önsúlya mellett, annak a szerző több mint három évtizedes munkásságán belüli - bizonyos tekintetben azon túli - helye is váratlanul érhette sok hallgatóját. A legnagyobb hírű és tudású magyar gondolkodók egyike, nemzedékek meghatározó emberi, szakmai élményét jelentő tanár volt. A filozófia fenomenológiai irányzatának egyik legjelentősebb kortárs képviselőjéhez sereglettek a tanítványok. Amerikától Európáig egyetemek versengtek érte. Az ELTE ВТК, majd a Belgische Universität Wuppertal filozófiaprofeszszora, számos francia, belga, amerikai, kanadai, mexikói, japán, kínai egyetem vendégprofesszora, a wuppertali Fenomenológiai Intézet megalapítója, éveken át a Német Fenomenológiai Társaság elnöke volt. A konferencia néhány előadója épp műveinek a fenomenológia megújításában betöltött helyét tárgyalta. Ám amikor összegző, lezáró és egyben egészen új dimenzióba átlépő előadásának szövege nemrég befejezett -s a következő héten, temetése napján megjelenő - könyvének (Welt und Unendlichkeit. Zum Problem PHENOMENOLOGischER Metaphysik. Karl Alber, Freiburg-München, 2014) központi gondolatát a lehető legélesebbre fogalmazta, és a fenomenológiát egy újragondolt metafizika esélyeként vette számba, akkor - bár részben Husserl vázlatos térképe alapján - mintha jóval messzebbre ment volna annál, ameddig a fenomenológia járt útjai vezetnek. Annak a lehetőségéről beszélt, hogy egy nagyszabású metafizikai gondolatban (Weltdenken) úgy láthatók és integrálhatók egyetlen értelmezési kontextusban a tág értelemben vett historizmus és a naturalizmus s a lét egészére kérdező és a tudományos gondolkodás egymást kizárni látszó hagyományai, hogy újrafogalmazhatóvá válhat az emberi szabadság metafizikai minősége és tétje, az ember és a természet viszonya s magának a filozófiai gondolkodásnak az ontológiai szerepe is. Itt csak néhány mondatban utalhatok egy-egy gondolatára. Descartes, Kant, Hegel, Husserl szavait idézte arról, hogy minden komoly filozófiának radikális önreflexióval kell kezdődnie, hogy minden valami