Hölgyek Lapja, 1881 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1881-07-24 / 30. szám

Збо tapsok mellett. A népszínházzal teljesen meghiú­sult a jeles művésznő szerződése. Ezzel csakis a népszínház veszt. — Prielle Cornélia nagy művésznőnket Ung­­vártt igen lelkesen fogadták ; több este lépett fel s mindegyik előadása valódi diadalest volt. Ko­szorúk és virágbokréták bok­ták az egész színpadot. — Erkel „Hunyady László“ operáját horvát nyelvre fordítják s Zágrábban elő fogják adni. — Szent-Pétervártt népszínházat építenek, melyben ünnep- és vasárnapokon két ingyen-elő­adást tartanak a munkások s a szegényebb nép számára. — A párisi Gareté-színházban d’ Artois és Gerard „Un patriot“ czimű öt felvonásos színmű­vével kezdik meg az új idényt; a darab hőse Washington. — A prágai új cseh nemzeti színházat Szep­temberben nyitják meg nagy ünnepélyességgel s nagy történelmi menetet is rendeznek. — „A válás után“ czimmel Márián román író ügyes drámát írt, mely Bukarestben sikert ara­tott. Az elvált férj beleszeret másodszor férjhez ment volt nejébe s párbajra hívja az új férjet s elesik. A nő csak akkor ismeri fel, hogy mit vesz­tett első férjében. Sok megható, érdekes jele­nete van. — Rubinstein Antal „Don Quixotte kisasz­­szony“ czímű víg operát ír; a három felvonásos libretto Fel és Roderik műve. — Krakóban új színházat építenek­­/5 mil­lió költség előirányzattal. — A „Parcival“-operát Wagner Richárd a jövő év Augusztus havában hozatja színre Berreuth­­ben s erre nézve az előkészületek már most foly­nak. Lajos bajor király a költségek fedezésére 300,000 márkát ajánlott föl. H­YMEN. ELJEGYZÉSEK A MÚLT HÉTRŐL. Luczenbacher Pál J­á­l­i é­s Irma k. a.-al, Jálics Kálmán művelt lelkű, ritka szép leá­nyával a fővárosban. — Rónay Imre , a d­á . Vilma k. a.-al Nagyváradon. — Herr Ödön nagy­­becskereki gymn. tanár Röszner Adél k. a.-al Nagybányán. — Szabó Sándor máramarosi me­gyei jegyző, tehetséges fiatal költő s munkatársunk Jakobovits Róza k. a.-al. — Elefánt Jó­zsef győri orvos S­i­m­o­r Jolán k. a.-al — Báró R­é V­a­­ Gyula Berchtold Róza­­ a.-al Nagy- Surányban. — Kubass Mihály zalamegyei fő­­rendbiztos Magyar Irma k. a.-al. — Kola Sándor debreczeni postatiszt Csipkés Vilma k. a.-al Margitán. — Sonnenfeld Rezső vágúj­­hegyi ügyvéd Tauber Paulin k. a.-al. — N­ie­­d­e­r­m­a­n­n József debreczeni nagybirtokos, kedves előfizetőnőnkkel, a magyar szellemű Mandel Lenke k. a.-al Nyírbátorban. — F­i­á­t­­­a Viktor biztositó társulati titkár Á­b­r­a­h­á­m Ilonka k. a.-al Szegeden. — Dr D­é­r­i Zsigmond, Steiger Róza k. a.-al a fővárosban. — Katz Ábor is­mert földbirtokos Deutsch Ágnes k. a.-al. — Gróf K­i­n­s­z­t , Rudolf Wilcz­ek Mária gróf­nővel. — Avarfi Géza glogováczi gyógyszerész Eichner Aranka k. a.-al Aradon. MENYEGZŐK A MÚLT HÉTRŐL. Gróf Károlyi Gyula P­á­­­f­f­y Geraldiné grófnővel Malaczkán. — В­о t č ó Károly poszony­­megyei jegyző Hackenberger Ida k. a.-al. — Suhajda István fővárosi fiatal ügyvéd Le­eb Ilka k. a.-al, az ismert pénzügyminiszteri tanácsos kedves leányával. — Werdenstetter Szilárd pozsonyi rajztanár H­a­u­s­z­e­r Vilma úrnővel. — Beöthy Károly Lipovniczky Erzsike kisasszonnyal Hevesen. — F­al­u­d­i István Kiss HÖLGYEK LAPJA. Ilonka kisasszonnyal Egerben. — Danes Ferencz honvédfőhadnagy Gábor Irén kisasszonnyal Ko­lozsvárott. — Malekovszky J. gyógyszerész a ke­dves Szenkovics Hana k. a.-al ugyan­ott. — Bíró József kereskedő Tóth Julia k. a.-al Debreczenben. — Sabran Pontev és Eleazár herczeg gróf Waldstein János özve­gyével szül. Kálnoky grófnővel. — Láng Károly Szapiry Etelka k. a.-al Egerben. — Fodor Gusztáv gömörmegyei földbirtokos K­u­b­i­n­y­i Gi­zella k. a.-al Abafalván. — Máriássy Andor rakottyási derék földbirtokos F­á­y Aranka k. a.-al Nyustyán fényes násznép jelenlétében. — Polgár Gyula vidéki színész A­i­t­n­e­r Ilka színésznővel Temesvárott. GYÁSZROVAT. FELHÚNYTAK A MÚLT HÉTRŐL. Petz Istvánná szül. Schnal Janka, az is­mert pénzügyi számtiszt 23 éves kedves neje a fő­városban. — Demkó János a budapesti kereske­delmi kamra 38 éves hivatalnoka. — Morócza Kálmánná szül. Mass­ion Mari, a balaton­füredi ismert derék járásbíró fiatal, szép neje. — P­a­p­p Döme homoródi községi jegyző. — Fráter Kál­mánná derék, jótékony fiatal asszony Érsemjénben. — Studnicska József, a báró Sina-uradalom 66 éves főfelügyelője a fővárosban. — P­e č á г­­ Imréné szül. Stadler Erzsébet, a volt fővárosi alkapitány 72 éves özvegye. — R­a­p­p Józsefné szül. Schatz Borbála nyug. pénzügyi biztos 51 éves neje a fővárosban. — Hodossy Ede az eperjesi kir. ügyész. — Bakos János kassai de­rék polgár s nagy színügybarát. — Voncsina Iván fiatal horvát drámaíró Zágrábban. — Mecht-­­­e­r István főherczegi ménesmester Alcsúthon. — S­z­u­p­p­á­n Zsigmond püspök s esztergomi kano­nok, ki a Bach korszak alatt igen kegyelt pap volt. — V­e­r­z­á­r József verseczi közjegyző. — Marin­­k­i­c­h Mihály, a szegedi törvényszéki derék elnöke 91 éves édes atyja Szent-Endrén. — Özv. T­a­s­­nádi Józsefné szül. Rózsa Szilárda 21 éves kedves fiatal asszony Aradon. — Molnár Gyula 25 éves postatiszt N.-Körösön. — Koós Dániel 71 éves uradalmi jószágfelügyelő Nagy-Szent-Mik­­lóson. — Özv. Mihályi Gáborné szül. M­a­y Júlia, a lugosi román püspök 69 éves édes­anyja Szarvaszón, Mármaros megyében. — Reich Ká­roly a keszthelyi önkénytes tűzoltóegylet parancs­noka. — Ladis Ilona 19 éves fővárosi fiatal le­ány.­­— Greitchitz Antal tartalékos 21 éves tüzérhadnagy a fővárosban. — Garami Antal ráczkevei derék orvos 52-ik évében. — Kijátz Gyula 33 éves uradalmi tiszt Győrött. — Nagy István szeredi közszeretetben élt derék lelkész. — Chernél Ignáczné szül. Horváth Cecilia Öt­vösben 67-ik évében. — Sebők László gyöngyösi 71 éves plébános, sokat utazott, tudományosan művelt derék férfiú. — Fekete Béla honvéd szá­zados Lippán. — Gróf Al­m­á­s­i Móricz a hírhedt emlékű Bach-hivatalnok. — I­p­p­ó­d­i Alajos fő­városi fiatal hivatalnok. — Zsivanovics Isiván százados Győrött. — Bihari Ferenczné honvéd­­századosné Budakeszin. öngyilkosságok: Hohenegger J. hadnagy agyonlőtte magát Pécsett. — Fischer János méneskarbeli főhadnagy, jókedélyű fiatal­em­ber gyomorbaja miatt halántékon lőtte magát, de nem halt meg; három hónapra rá a kórházban, hol teljesen megvakult, az ablak keresztfájára föl­akasztotta magát Nagyszebenben s meghalt. — Csurgó Irma 19 éves kedves fiatal leány múlt vasárnap revolverrel szülői arczképe elé állt s agyonlőtte magát. — Luttenberger József tü­­zérfőhadnagy agyonlőtte magát a fővárosban, mert a kezelése alatt volt pénzben hiány volt. — M­i­­h­á­l­y V­i­cs Victor magyar államvasúti hivatalnok Nyomatott BARTALITS I­M­RÉ-nél Eszterházy utcza 12. szám. -----------------е-т—­ a Dunába ölte magát a fővárosban. — Kemény Ignácz volt fővárosi bőrkereskedő agyonlőtte ma­gát.— Katona István debreczeni volt városi biztos agyonlőtte magát. — К о - n Bernát Zemp­lén megyei volt kereskedő agyonlőtte magát a fő­városban. MAGICUS SZÓTALÁNY. KOMÁN RÓZÁTÓL. A fientebbi ábránál a számokkal jelölt pon­tok ugyan­annyi betűkből álló szavakkal helyet­­tesítendők. Az egyes szavak értelme következő : 1 — 1. Az a-b-c egyik legelső betűje. 2— 2. Erdős béretek visszhang hirdetője. 3— 3 Télen jól megy dolga, divat őt kívánja. 4— 4. Kincstári szép város, Tisza gyakran bántja. 5— 5. Vértanúnk volt, Zrínyivel egy nap vérzett el. 6— 6. Kettős hazánk egyik fele sok hegységgel. 7— 7. A jászberényiek ma is büszkék vele. 8— 8. Nyitra vármegyének egyik kies helye. 9— 9. Amerikának legnagyobb folyója. 16—10. Magyarország honalapítója. 11 — II. Szép nő arcának kedves része, csókja édes. 12 —12.Betű a-b-c-t kezd, itt meg talányt végez. A szavak betűi a pontok helyére írandók ; a végeredmény lesz: 13—13. „Mindnyájunknak kedvelt lapja,“ keresztben akár előlről hátra felé akár felülről le­felé olvasva ugyanaz. Megfejtési határidő Augusztus 2-ika. A helyesen megfejtők közt könyvet és ze­neművet sorsolunk ki. Lapunk huszonnyolczadik számában foglalt számrejtvény megfejtése: „üstén adj i hazánk felett tiszta, fénylő kék eget.“ Helyes megfejtését beküldték következő t. előfizetőink: Özv. Egerváry Károlyné, Gantzné Göncz Mária, Jánossy Lajosné, Szeremszky Gyuláné, Ba­­lásy Matild, Tüchler Róza, Özv. Zalánfy Károlyné , Kovách Iza és Zelmira, Bejczy Borsódy Fanny, Maksay Borcsa, Láner Etelka, Darkó Emma, Ban­kos Irma és Margit, Szőke Zaáry Julia, Olajossy Rita, Csizmadia Adél, Szikra Erzsi, Lipcsey Emma , Tichy Mária, Paulovics Margit, Komin Róza, Do­­novitz Eleonóra, Ploy Leustach Fanny, Illés Lujza, Szluha Ilona, Komáromy Ilona, Tar Róza. A kitűzött jutalmakat sorshúzás útján Ko­vách Iza és Zelmira és Bejécy Borsódy Fanny t. előfizetőink nyerték. 9^“ Lapunk mai számához szabásminta van mellékelve. FELELŐS SZERKESZTŐ: MILASSIN VILMOST 13 I • I 2 •• • 2 • •••••• 10 « «• • • 10 II •• • i­ I 2• 12 13

Next