Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-03-22 / 68. szám

286 raellyek heves tartalma következtében , jónak hiszi, valamelly ártatlan pincét még ártatlanabb fejével barátságos érintkezésbe hozni, s azután a kártyajáték nemes talányait puhatolni, mert ezt kívánja a bonton; de mi udvariasabbak akarunk lenni) a felérintett levelezőnél, s e rágalmat (?) nem állítjuk, mert ebbe avatkozni jellemünkön aluli lenne; nem, még akor sem, ha ő nemünkről felteszi is azon együgyüséget, hogy horgakkal bíbelődik (talán azért, hogy egy fölebb érintett jóféle madarat fogjon ?) Egyébiránt kit rokonszenv nem vezet e szent és életre határzó komoly lépésre, hanem önzés és mellékérdek , az nem is érdemel mást, mint horogra valót. De ha e fáradságos , és nemtelen munkát összeférhetnek hiszi egy műveit hölgy tetteivel, akkor hajlandók vagyunk hinni, mikép magasbra becsülő nemének kellemét és becsét, az alkotó összes mindenségénél, s nem vitatkozunk a kivételek mellett, de azt bizton állíthatjuk , miként büszke lehet a Hölgyfutár , hogy akiknél ő bekopogtat, sokkal inkább kimerülnek a mindennapiság posványából, sem hogy ilyennek csak olvasásakor is magasan el ne pirulnának, és ne restellenék nemükhöz számítatni az illy pillanat hölgyeit. Különben is a leélt farsangon mint mindenki, úgy hiszem még ezek is sokkal inkább le voltak hangolva a fejünk felett olly vészesen zúgott forradalom miatt, semhogy az illyféle aljas horgászatot tűzni ki, a farsang, és vigalmak céljául, elég idejök lett volna, mit épen olly kevéssé szabad egy nemes ifjúnak a műveit hölgyekről föltenni, mikép az a legavatatlanabb állítás , és szigorúan tiltakozunk ez állítást ismételni, mert a magyar hölgyek eddigi viseletükből eléggé kitűnik, mennyire méltók hős lovagjaikhoz , mit ők meg is ismernek, a horgászat szennyességét pedig csak ollyan teszi fel a hölgyekről, ki nem képes felfogni honunk hölgyeinek cartagoi nőkéhez méltó lelkületüket; vagy mert nem küzdheti fel magát hozzájok, azért kénytelen csak illy mesterséget űző szegény lelkek körében morzsolni le napjait, s róluk ítélve, elég vakmerő, kivétel nélkül nemünk gyöngyeit is velők hasonlatba hozni, illyet csak szánni lehet, mert cáfolni felesleges, s ennélfogva az említett cikk írójáról is bízvást föltesszük, miszerint maga sem hívé el, mit irt, s csak az elmúlt farsangróli elregélt bohóságok számát akará szaporitni, mert melly honban a hölgyek lelkei mind egy szent vágyért magasztosulnak, s egygyé olvadnak, kebleik egy nemes cél eléréséért hevülnek, ott ki van zárva a férj, vagy fej kötő-halászat, mert a bús magyar hölgyek, a jelen korszakban megvetik a fejkötőt, mert gyászoló özvegyeik ők a külhonba vitt magyar ifjaknak. De menjünk tovább. Néhány hét előtt egy díszes, s magasztos érzelmű körnek valók szerencsés tagja.Míg mamáink a theaasztalnál tovább mulatának, mi jónak véltük a mellékterembe vonulni, szavazattal eldöntendők, a hölgykoszorúból mellyik játsza el zongorán Hunyadi nyitányát; épen legjobb barátnőim egyikére esett a szótöbbség, midőn ifjaink egyike a belépő szolgától egy csomag papirt elvéve, felkiált: „Most érkezett a legmulatságosb kedves vendég, a víg Hölgyfutár.“ Hunyadi nyitánya abban maradt, s helyette barátnőmnek kelle az érkezett lapot felolvasnia, — véleményünk ugyanazon volt futárunkéval, midőn roszalja Hollósinak e szomorú korban kedves honáboki távoztát, az egész kört kellemesen mulattatá a felolvasás, — egyszerre barátnőm megakad az olvasással, magasan elpirulva, szemei a hirtelen fordított lapon tévedeztek. „Kérjük a folytatást,“ hallatta több hang, — ő hallgatott. Ifjaink egyike magát feltalálva kiálta: „Nagysád elfáradt, valóban megróni való udvariatlanság is ennyi henye fiú mellett önt terhelni, a folytatást én veendem át.“ Vonakodás után zavartan nyújta át a kívánt lapot, s kérőleg szólt: „Nem, ön azt nem fogja folytatni.“ Csodálkozunk e szokatlan viseletén, az ifjú a lapba pillantva, jónak látta azt összehajtani, s az imént félben szakadt Hunyadi nyitányát inditványozá játszatni, a kiváncsiak szóltak: „Hisz e lap hölgyi termek látogatója, mért ne lehetne folytatni az olvasást. “ S kíméljük meg a hölgyeket s tartsuk meg az Hiedelmet, jön a válasz, s vége jön a vitának. Ugyan szerkesztő, mit gondol ön, mért nem folytatták ? mért akadt fel a szende hölgy ? — Megsúgom — a szobalányi kalandon. 7) Miután ennyi vádat felhozunk , igazságosbak akarunk lenni némelly levelezőknél, kik a hölgyek salakját s ezeket is csak baloldalról óhajtják megismertetni, nem, mi kis futárunknak érdemeit is megismerjük, s kitelhetőkép méltányoljuk, bár kellőleg nem lehet, gyöngyeinek elősorolására ivek szükségeltetnének, de jelesleteit mégis lehetlen emlitetlenül hagynunk; például „Napló töredék“ Kalmártól, „Ne gúnyold a nőt“ Béthitől; de félre ne értessünk: Zsiga , és nem László, mert mint észrevevők, ez utóbbi jobbnak hiszi e vers címének első szótagját elhagyva gyakorolni tollát nemünkön — „Bogárhátú kis ház“ Tóth Endrétől, „Ne bántsatok“ Tóth Kálmántól , „Boszucska és szerelem“ Obernyiktől, „Armánd“ K. Lázártól s végre Kopasznak jól sikerült humordús versei, valóban mindezek olly élvdús művek, miknek olvasásakor felmagasult lélekkel gondolunk derék íróinkra, s a szerkesztőre, ki e nemesen ömledező kifejezéseket közzé tette, mik keblünk mélyében viszhangra találtak, mik rég meg valának abban, de kifejtve csak általuk levének. — Mint fölőbb is emlitem, ön részrehajlatlanságában bízva, feltesszük önről, hogy orvosolni fogja e már nagyon is lábra kapott ferdeséget, annál inkább is, minthogy kedves futárunk ritka ügyességgel szerkezeti útlevelében azt olvashattuk, miszerint vallása török, nem azért, mintha ő akarna háremében több hölgyet tartani, hanem viszont, hogy őt tartsák több magyar hölgyek a mit közkedvességénél fogva el is ért, vagy érend, de hagyja el ez egy ferdeséget, melly csak kellemetlenség előidézője, mert, hogy olly vendéget hívunk 5) Bocsánat , az illy udvariasság igen ártalmas, ki a napfényre az igazsággal , s a botrányt, a bűnt, a visszaélést ostorozzuk ott, hol találjuk , mindenütt! 6) Ki magát igazságosan sújtva nem érzi, annak legkisebb oka sem lehet pirulásra. 1) Megváltjuk, ebben egy kis „pajkos“ jelenet fordul elő , mellyet bizonyára kitörlöttünk volna, ha legműveltebb hölgyeink asztalkáján mindennap nem látnák Sand György, Sue sat. sat. sat. regényeit. Ha ezeket szabad önöknek olvasniok , úgy a kérdéses „pajkos“ jelenetet minden megütközés nélkül olvashatják szép nagyságtok. Egyébiránt Frankenburg barátunkat fölszólítjuk : védje magát!