Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-03-29 / 73. szám
Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövö március végéig 4 1/2 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étől jövö junius végéig 7 V2 hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű híretések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. Péntek, mart. 29. Budapest, 1850. egy háromszor hasábozott sorért négy ezüst krajcár fizettetik.’ Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a díjt bérmentesítés nélkül küldi föl, ha a levél borítékán megjegyeztetik, hogy„h rap előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ! Egyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház, 3-ik emeletben.) 73. A folyó és a dal. Áll a szikla rengetegben, Vadkopáron megrepedtem Kebeléből, mintha fájna, Mintha volna érzeménye : Méltóságos bús morajjal Ömlik áradozva könye ... S lesz folyója a világnak. — Ékesen kifesti a tájt, Zöld füvekkel, vadvirággal, Enyhét osztó árnyasággal, Árjait hol elbocsátja — Dús kalásza nő a földnek. — Habjain hajók lebegnek Megrakodva bőven kincsesei. Hullámában a szabadság Szellemének leng alakja.......... S elborítja a mezőket Áldásával a harmatnak ... ... Mig a szikla kebelének, Kegyelméből az időnek — Végre összeroskad boltja ...! Hanyathomlok hull a habba. .. Mellynek ő nyitá forrását: — S viszi a hab elfeledten ... Senki sincsen a ki kérdje: Vajon e kő mért omolt szét ?! — — — Áll a költő elhagyottan___ Kebeléből, mint folyó két jótevő malaszttal a dal___ S habjai a dalfolyónak — Hogyha búban összeroskadt — Leviszik az árva költőt A felejtés tengerébe ! — _________Tóth Endre. Fontos kérdés, mellynek megoldásához hosszú lélekezettel fogunk, onnan indulva ki, hogy gyönge embernek is szabad erős dologhoz fognia, s a jó akarat maga is érdemel némi kis méltánylatot. Mi úgy okoskodunk igénytelen gyarlóságunkban , hogy mindig a legsürgetőbb munkát kell először végezni, és így lassanként egészen a fölöslegig is leszállani, valamint például öltözéskor is mindenek előtt saruit húzza föl az ildomos ember , és legutoljára teszi föl kalapját, s rakja ujjaira gyűrűit. Ezen gyakorlati szempontból tekintve tehát a kitűzött kérdést, mindenesetre örvendnünk kell a mostani állatkegyelet divatozása fölött, mert ezáltal egyszersmind meg kell győződve lennünk arról, hogy embertársaink közül már mindent megtettünk, mit javítás és az általános jobblét előmozdítása jogosan kívánhattak. Mi legalább nem bírjuk máskép megmagyarázni korunk ezen legújabb irányát. Napnál világosabb, hogy embertársaink boldogítása körül immár mindent megtettünk, mire magunkat köteleztetve érezhettük, s e szerint már most tehetnénk célszerűbbet, jobbat, s egyszersmind illendőbbet, mintha az állatokhoz közelítünk , s őket magunkhoz fölemelni törekszünk, vagy hozzájuk lebocsátkozni iparkodunk. Ne botránkozzék meg ezen állításunkon senki, mert bizony csak azt mondjuk, mit mindennap mindenki láthat, ha jónak látja figyelmét ezen fontos ügyre fordítani. De lássuk közelebbről. Hány könyv, mégpedig valódi tudományos becsű könyv íratott már a lovak, juhok, ökrök, sertések nemesítéséről? Bizonyára több, mint arról , hogy mikép lehetne a mindnyájunkért dolgozó parasztot is nemesi jólétünk osztályosává tenni ; világos tehát ebből, hogy a szegény ember már elérte boldogsága tetőpontját. Némellyek erre talán azt fogják mondani , hogy különbségnek mindenütt kell lenni, s hogy például a szamarak nemesítéséről még csakugyan nem jelent megkönyv, legalább magyar könyv nem; de erre röviden csak azt válaszoljuk , hátha ezen állatnak nincs már szüksége nemesítésére ? Hátha talán mindent élvez már, mi előtte kedves, és kívánatos lehet ? Ki ezen állításunkat kissé merésznek találja , méltóztassék csak gondosan körültekinteni hazánkban, és hihetőleg nem fog többé kételkedni. Állatország.. Örvendetes vagy szomorú jelen az korunknak, hogy az állatok iránti kegyelet napról napra emelkedik ?