Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-04-02 / 75. szám
Budapest, 1850. Kedd, ápril 2. Előfizethetni Budapesten november 15-étől jövő március végéig 40 hónapra 4 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig félévre 6 for. Postán küldve november 15- étőll jövő junius végéig 7 új hónapra 9 fr. 30 kr., 1850 januártól junius végéig fél évre 7 fr. 30 kr., helyben csupán Kozma Vazul nagykereskedésében a nagyhid utcai 671 sz. Takácsy házban , hol egyszersmind gyors közlés végett mindennemű hirdetések is elfogadtatnak , miktől Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác, egy háromszor hasábozott sorért négy ezüst krajcár fizettetik. Vidéken minden cs. k. postahivatal elfogadja az előfizetést,és a díjt bérmentesités nélkül küldi föl, ha a levél borítékán megjegyeztetik, hogy „hírlap előfizetési díjt“ tartalmaz. ! ! ". Egyesszámok ára egy ezüstgaras. (Megjelenik ünnep- s vasárnapokat kivévén mindennap délután. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horváth-ház, 3-ik emeletben.) Lassan lassan Lassan , lassan majd eltűnik A föld fehér öltönye . Kizöldült fák s bokrok ágán Megszólamlik a zene. A zene , mellyel a madár Dicsőíti a napot, Hogy a fákra levelet s a Földre virágot rakott. A folyó zaja kedvesen Vegyül majd dala közé , Hogy megrepedt a jégtábla , Melly hosszan rabbá tévé. Majd a virág illatot küld Az ég felé kelyhébül, S ez felszálltában mint annak imája megszentesül. A pásztor nyája vigadva Ugrál majd a legelőn , S a munkás ének között szánt Marháival a mezőn. A hoszszan alvó viszhang is Felfogva mind azt, mit hall, Hegyet, völgyet s mezőt betölt Utánozó hangjával. Örüljek én mint régenten , Hogy megérem a tavaszt ? Örülnék , de e gondolat Beam most csak bát áraszt. Mig bájait elgondolom S lantom pöngetni kezdem, A húr egymás után szakad S meg nem énekelhetem. Ő más tavasz az, mellyet én Megénekelni fogok! Szebb jövőd az hazám ! vagy tán Addig hiába várok ?... B....S P. Egy apa. (Beszély ) Néhány évvel ezelőtt színész társaimmal többször kijártunk mulatni a Rákosi csárdához. Ha az ember Pestről a kerepesi után kiindul, nem lehet eltéveszteni, csak az orra után menjen, egyenest oda vezeti. Ez nem is csárda tulajdonképen, hanem félig fogadó, félig szállás, egészben pedig igen ronda épület. Az akkori mogorva és kevés szavú korcsmáros egyáltalában nem volt szives megelőző ember; szeretetre méltó felesége pedig — köztünk maradjon, a papucskormányt kérlelhetlen szigorral gyakorolván — olly durcásan nézett ránk, s olly feleleteket adott, s olly véletlenül látott hozzá, ha valamit a legmélyebb nyájas tisztelettel rendeltünk meg náluk , mintha csak isten nevében kívántuk volna, pedig krétások, roszul lévén faragva, rendesen háromszorozva fogott. Ezt csak azért említem, nehogy valaki azon gondolatra vetemedjék, mintha az eszemiszom lett volna e kirándulások főindoka. Oh nem ! . . . Többnyire reggel magunk sütöttük szalonnából, s délben magunk főztük gulyáshúsból állott a lakoma. De úgy hiszem, ennek késeit sok francia szakácsot tartó ur irigyelhetné. — Miért jártunk ide és nem másura, legfőbb oka abban rejlett, mert e hely gyéren látogattatok, s tavával, füzeinek árnyával és mezejével majdnem egyedül a mi kedvünkért látszott teremtve lenni. S mi, főkép ha kevesebben voltunk, foglalkozásunk által különben is összeszokván, s mintegy ugyanazon ház tagjaiul tekintvén magunkat, beszélgetés közben néha csak azon vettük észre magunkat, hogy a nap, mellyel szemközt jövünk ki, már Buda mellé bujt, s ideje haza menni. Akkor is a füzek árnyában, a lekaszált fősorok balzsamteljes vánkosán heverésztünk, midőn egyik beszédes társunk az itt közlendő beszélyt mondta el.