Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)

1850-03-01 / 50. szám

214 Leteszem a tollat, nehogy keserű kifakadásaim mérté­ken túl ragadjanak, s még több bajt és kellemetlenséget há­rítsanak árva fejemre, mint a­mennyit máris szenvednem kell. Ez alatt Holding volt nálam. Ennek is meggyűlt a baja. Fáncsy úr még most sem küldé föl a meghatalmazást, Lagrange asszonyság pedig mai nap esti hat óráig tisztában akar lenni, különben a hamburgi színházigazgatóval szerző­dik, ki tegnap ide megérkezett, s a híres énekesnőt igen ked­vező ajánlatokkal iparkodik intézete számára megnyerni. — Megvallom, e halogatás mindkettőnk előtt kissé rejtélyes kezd lenni, s azt Fáncsy úr szokott egyenességével sehogy sem bírjuk összeegyesztetni. De azonfelül e megfoghatatlan eljárás egyéb kellemetlenséget is szült, mert a magyar a­­dott szavát kétségbe vonja, s Lagrange asszonyság máris ak­­kér kívánja szerződését módosítatni, hogy a kikötött tiszte­letdíjnak egy része előlegesen lefizettessék, miről előbb leg­kisebb említés sem létetett. Szegény Holding eleget fut és iz­zad s biztatta mind magát, mind Lagrange asszonyságot egyik napról a másikra , most azonban már lehetetlen tovább halo­gatni az ügyet, s azért Fáncsy urnak leveleire s ugyanannak jelenlétemben tett nyilatkozataira támaszkodva megkötjük a szerződést, nehogy a nemzeti színház e ritka élvezettül ké­­nyelmüleg megfosztva legyen, s a sok fényes ígéretek füstbe menjenek. Úgyis alig fog egy harmada belőlük megtartatni. Grahn Lucil-nek, az angyali táncosnőnek, lemondó levél íratott; miért ? mert sokat kér , de ezt már régen tudtuk s­­ mégis föllovaltuk a közönséget. Nagy baj, mikor sokat ígé­rünk , s aztán, ha meg nem tarthatjuk, nem magunkat, hanem­­ másokat okozunk , hogy Ígéretünknek hittek. Szimanszka kisasszony több nap óta beteg. A rend­kívüli tanulás megártott neki. Nem is csekély feladat, három olly nagy szerepet, minő Mártha , az alvajárónő , és Ernani,­­hat hét alatt betanulni , s pedig magyar nyelven , mellynek a szép kisasszony eddig csak hírét hallotta. — Egyébiránt meg vagyok győződve , hogy intézetünk e fiatal énekesnővel­­sokat nyert, s idővel teljesen kipótolva leend a veszteség, amelly azt Hollósi kisasszony távoztával épen olly reményte­lenül , mint váratlanul érte. A ,próféta” előadása e hó 27-dikére van kitűzve, mégis alig hiszem, hogy e napon előadásra kerül. Ha igen, az ered­ményt azonnal megírom. Frankenburg Adolf, hőkön keresztül s felkeresni azt a hazát, hol melegebben süt a nap, zöldebb a mező. Csak én nem mehetek. Nem mehetek, nem eresztenek ezek a láncok. Kezemen, lábamon nehéz vasat zörgetek. Csörg, csörg a lánc, olly szomorúan, mintha mindegyik gyűrűjét egy egy koporsószegből kovácsolták volna s végei egy durva köbe vannak megerősítve. Éjjel én fekszem e kö­vön, nappal e kő terhe fekszik keblemen. Hajh, e köbe van­nak verve láncaim! Mióta viselhetem azokat, úr isten ? Van é még napvilág oda künn? Piroslik még az ég alja a hajnal költekor? — Énekelnek é még a madarak? Van é még virág a mező­kön ? Van é még élet oda künn ? — Börtönömnek nincsen ablaka; — sötét van benne; — ha laktársaim — a kígyók és patkányok szemei — nem vilá­gítanának, azt hinném, hogy megvakultam. Nem tudom, hogy mikor van reggel, mikor este ? — ha lelkem hasztalanul erőlködve kitörni börtönöm falán fá­radtan elalél, — akkor elalszom; s mikor láncaim csörrené­­se fölver, akkor fölébredek. Ha ivóvizem megpenészedik és kenyerem összeszárad, arról tudom meg, hogy egy hosszú hó lefolyt. Minden hónapban egyszer kapok vizet és ke­nyeret. Csak egy akkora foltját láthatnám az égnek, mekkorát egy láncszem bekeríthet! Csak egyetlen napsugár járna le hozzám keskeny nyíláson, egyetlen atomja annak a közáldás­nak, melly mindenre egyiránt kiömlik s én érzem, hogy mint a pincébe elásott növény fel fognék azon nyílásig nőni s ki­nőnék börtönömből!----------­Soha sem imádkoztam életemben. — Láttam a halált legijesztőbb fegyveröltözetében, láttam azt a vihartól korbácsolt tenger hullámai között, mikor a meghasadt ég lángot okádott­a alá a féregre, ki rémületében elfelejté, hogy ő a természet királya s korlátlan zsarnoka mindennek a mi él, s térdre hullt , és fogadásokat hazudott azon lénynek , kit boldog perceiben megtagadott. Én ott sem imádkoztam. — Mikor mint az ül­dözött vad, futottam hegyeken és vizeken keresztül, mikor „hajrát!“ ordita utánam száz hóhér kiáltása, s utánam lőtt golyók füleim körül fütyöltek; — én akkor sem imádkoztam. — S mikor vándor utamon három, négy falut találtam egy­más után, mellyekböl minden élő kihalt, az útfélen sövények alatt temetetlen holtak feküdtek szerteszét s a templomok kö­rül, a kálváriák alatt kétségbe esett haldoklók csoportja i­nya­árusnál két ezüst forinton kapható. Tartalma: Reguly utazásai Toldy Ferenctől. A magyar nemzeti hösmonda V­e­n­c­e­l. Gusztávtól. Álmos a magyar krónikák szerint Jászay Pál­tól. Ős történetünk néhány fontos kérdéséről Rischel Ágost­tól. A különc é­vig beszély Jósik­a Mik­lóstől. Troubadour szomorú játék 4 felv. Szigligetitől. Szilaj Pista, költői be­szély Petőfi Sándortól. Régiségbúvár, vigj. 1 felv. V­a­­hot Imrétől. A munkácsi rab, Jókai Mórictól. Re­­guly-dal Lugossi Józseftől. E gazdag tartalomjegyzék, s itt következő mutatvány minden további dicséretet fölöslegessé tesz. — Szerk. A Munkácsi rab. **) Novella. Jókai Mórictól. I '■ ^ ,,Minden madár oda repül, a hová kedve tartja. Az eszterág megtanítja fiait repülni, hogy, majd ha hal­­ani kezdenek az őszi levelek, tudjanak szállni a szabad fel— Ismételjük, minden el van intézve. Egyébiránt mi meg öntól már két levelünkre nem kapunk választ. Beszélt­­ ön H. úrral ? Miben áll a fametszvények ügye ? Szerk. Mutatványul „Reguly-Albu­m“ című igen érdekes történeti és szépirodalmi munkából, melly Reguly acélmetszetü arcképével e napokban jelent meg, és Emich Gusztá­v könyv­

Next