Hölgyfutár, 1850. január-június (1. évfolyam, 1-147. szám)
1850-03-01 / 50. szám
214 Leteszem a tollat, nehogy keserű kifakadásaim mértéken túl ragadjanak, s még több bajt és kellemetlenséget hárítsanak árva fejemre, mint amennyit máris szenvednem kell. Ez alatt Holding volt nálam. Ennek is meggyűlt a baja. Fáncsy úr még most sem küldé föl a meghatalmazást, Lagrange asszonyság pedig mai nap esti hat óráig tisztában akar lenni, különben a hamburgi színházigazgatóval szerződik, ki tegnap ide megérkezett, s a híres énekesnőt igen kedvező ajánlatokkal iparkodik intézete számára megnyerni. — Megvallom, e halogatás mindkettőnk előtt kissé rejtélyes kezd lenni, s azt Fáncsy úr szokott egyenességével sehogy sem bírjuk összeegyesztetni. De azonfelül e megfoghatatlan eljárás egyéb kellemetlenséget is szült, mert a magyar adott szavát kétségbe vonja, s Lagrange asszonyság máris akkér kívánja szerződését módosítatni, hogy a kikötött tiszteletdíjnak egy része előlegesen lefizettessék, miről előbb legkisebb említés sem létetett. Szegény Holding eleget fut és izzad s biztatta mind magát, mind Lagrange asszonyságot egyik napról a másikra , most azonban már lehetetlen tovább halogatni az ügyet, s azért Fáncsy urnak leveleire s ugyanannak jelenlétemben tett nyilatkozataira támaszkodva megkötjük a szerződést, nehogy a nemzeti színház e ritka élvezettül kényelmüleg megfosztva legyen, s a sok fényes ígéretek füstbe menjenek. Úgyis alig fog egy harmada belőlük megtartatni. Grahn Lucil-nek, az angyali táncosnőnek, lemondó levél íratott; miért ? mert sokat kér , de ezt már régen tudtuk s mégis föllovaltuk a közönséget. Nagy baj, mikor sokat ígérünk , s aztán, ha meg nem tarthatjuk, nem magunkat, hanem másokat okozunk , hogy Ígéretünknek hittek. Szimanszka kisasszony több nap óta beteg. A rendkívüli tanulás megártott neki. Nem is csekély feladat, három olly nagy szerepet, minő Mártha , az alvajárónő , és Ernani,hat hét alatt betanulni , s pedig magyar nyelven , mellynek a szép kisasszony eddig csak hírét hallotta. — Egyébiránt meg vagyok győződve , hogy intézetünk e fiatal énekesnővelsokat nyert, s idővel teljesen kipótolva leend a veszteség, amelly azt Hollósi kisasszony távoztával épen olly reménytelenül , mint váratlanul érte. A ,próféta” előadása e hó 27-dikére van kitűzve, mégis alig hiszem, hogy e napon előadásra kerül. Ha igen, az eredményt azonnal megírom. Frankenburg Adolf, hőkön keresztül s felkeresni azt a hazát, hol melegebben süt a nap, zöldebb a mező. Csak én nem mehetek. Nem mehetek, nem eresztenek ezek a láncok. Kezemen, lábamon nehéz vasat zörgetek. Csörg, csörg a lánc, olly szomorúan, mintha mindegyik gyűrűjét egy egy koporsószegből kovácsolták volna s végei egy durva köbe vannak megerősítve. Éjjel én fekszem e kövön, nappal e kő terhe fekszik keblemen. Hajh, e köbe vannak verve láncaim! Mióta viselhetem azokat, úr isten ? Van é még napvilág oda künn? Piroslik még az ég alja a hajnal költekor? — Énekelnek é még a madarak? Van é még virág a mezőkön ? Van é még élet oda künn ? — Börtönömnek nincsen ablaka; — sötét van benne; — ha laktársaim — a kígyók és patkányok szemei — nem világítanának, azt hinném, hogy megvakultam. Nem tudom, hogy mikor van reggel, mikor este ? — ha lelkem hasztalanul erőlködve kitörni börtönöm falán fáradtan elalél, — akkor elalszom; s mikor láncaim csörrenése fölver, akkor fölébredek. Ha ivóvizem megpenészedik és kenyerem összeszárad, arról tudom meg, hogy egy hosszú hó lefolyt. Minden hónapban egyszer kapok vizet és kenyeret. Csak egy akkora foltját láthatnám az égnek, mekkorát egy láncszem bekeríthet! Csak egyetlen napsugár járna le hozzám keskeny nyíláson, egyetlen atomja annak a közáldásnak, melly mindenre egyiránt kiömlik s én érzem, hogy mint a pincébe elásott növény fel fognék azon nyílásig nőni s kinőnék börtönömből!----------Soha sem imádkoztam életemben. — Láttam a halált legijesztőbb fegyveröltözetében, láttam azt a vihartól korbácsolt tenger hullámai között, mikor a meghasadt ég lángot okádotta alá a féregre, ki rémületében elfelejté, hogy ő a természet királya s korlátlan zsarnoka mindennek a mi él, s térdre hullt , és fogadásokat hazudott azon lénynek , kit boldog perceiben megtagadott. Én ott sem imádkoztam. — Mikor mint az üldözött vad, futottam hegyeken és vizeken keresztül, mikor „hajrát!“ ordita utánam száz hóhér kiáltása, s utánam lőtt golyók füleim körül fütyöltek; — én akkor sem imádkoztam. — S mikor vándor utamon három, négy falut találtam egymás után, mellyekböl minden élő kihalt, az útfélen sövények alatt temetetlen holtak feküdtek szerteszét s a templomok körül, a kálváriák alatt kétségbe esett haldoklók csoportja inyaárusnál két ezüst forinton kapható. Tartalma: Reguly utazásai Toldy Ferenctől. A magyar nemzeti hösmonda Vencel. Gusztávtól. Álmos a magyar krónikák szerint Jászay Páltól. Ős történetünk néhány fontos kérdéséről Rischel Ágosttól. A különc évig beszély Jósika Miklóstől. Troubadour szomorú játék 4 felv. Szigligetitől. Szilaj Pista, költői beszély Petőfi Sándortól. Régiségbúvár, vigj. 1 felv. Vahot Imrétől. A munkácsi rab, Jókai Mórictól. Reguly-dal Lugossi Józseftől. E gazdag tartalomjegyzék, s itt következő mutatvány minden további dicséretet fölöslegessé tesz. — Szerk. A Munkácsi rab. **) Novella. Jókai Mórictól. I '■ ^ ,,Minden madár oda repül, a hová kedve tartja. Az eszterág megtanítja fiait repülni, hogy, majd ha halani kezdenek az őszi levelek, tudjanak szállni a szabad fel— Ismételjük, minden el van intézve. Egyébiránt mi meg öntól már két levelünkre nem kapunk választ. Beszélt ön H. úrral ? Miben áll a fametszvények ügye ? Szerk. Mutatványul „Reguly-Album“ című igen érdekes történeti és szépirodalmi munkából, melly Reguly acélmetszetü arcképével e napokban jelent meg, és Emich Gusztáv könyv