Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-09-16 / 63. szám
/ww^ Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén, s mindennap délután! divatképek- é s egyéb mümellék- 5 letekkel. S HOVIT FUTÁR. az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. a Szerkesztőségi szállás: . hatvani utcai Horváth ( 5 ház, első udvar, 3-ik J ) emelet, ahová a kéziratok is utasitandók^^j^ Budapest, 1850. 63. Hétfő, sept. 16. Évnegyedes előfizetés ideje állván be jövő hónap elejével, figyelmeztetjük a t. közönséget, hogy jól előre rendelkezni méltóztassék; íróink legjelesbjei folyvást gyámolitandják lapunkat, s jövőre Sajó és Vas Gereben munkáival is gyakran fogunk kedveskedhetni. Érdekes műmellékletekről erőnkhöz képest mindenkor gondoskodni fogunk. Az előfizetési föltételek lapunk utolsó oldalán olvashatók. Szerk. Néprománc. Takaros egy legény a falu csordása , A szép Sajóvölgyön bajosan van mása; Majd megbolondulnak értte a leányok, S ő csak balszemével mosolyog reájok. . . . Azonban van neki titkon egy babája , Az a hír kóvályog, hogy a biró lyánya. Kürtös a szép csordás minden viradora , Minden lyány tehenét hajtja a kürtszóra; Vígan szól , szépen szól a kürtnek hívása, A biró lyányának nagy a vndulása. . . . A biró házának csak lesi ajtóját, Ha nem lő ki Erzsi, fú egy cifra nótát, S kiugrik izibe a lyány , és széttekint, Csak úgy szemmel beszél, annak módja szerint. . . . Megérti a csordás a szemnek szólását, Megteszi vasárnap a látogatását. Hej, akkor van neki , akkor ám jó dolga Babáját egy hétre százszor megcsókolja. . . . Illyen a csordásnak az ő boldogsága Mig zsidókeresztet nem vetnek útjába. . . . De ím itt az idő, szól a víg muzsika , A biró lyányának most áll a lakzija; Másnak adták a lyányt erőnek erején , Nem kellett, mint szegény a szép csordás legény; Mi tevő legyen hát széles nagy bujában , Búcsúzó nótát fú a lakodalmában , — Ott az ablak alatt megáll, s kürtjébe fú , Hajd ! ömlik belőle a bánat és a bú ; A menyaszony szive repedést kap tőle, A násznép pediglen gyászt von ki belőle. . . . Majd kapja a csordás kürtjét földhöz vágja , Hogy ízre porrá tört minden porcikája . Felzúg: „Oh nagy isten ! kürtöm porcikája Váljék jávorfává csudák csudájára : S ha én nem , — belefú majd a sírom szele, S föltámad a rózsám , — talán én is vele!“ Angyalvári Benő: Agatha. (Vége.) Zádorágh, oct. 1. Meglátogattak Tiborcék Agatha nélkül. A szülőknek mindent felfedeztem. Elmondtam, hogy Agathát imádom, hogy Agatha nélkül élni sem akarok, hogy ő lesz nem vagy a halál. A szülők helyben hagyták választásomat , s úgy látszott, örültek nyilatkoz Jlik félév, zajomnak. Megígértem , hogy legközelebb személyesen fogok nyilatkozni Agathának, addig is felkérem őket, tudassák előlegesen is szándékomat leányukkal. Szívesen megígérték. Zenta, oct. 3. Halványabbnak találtam Agathát és kisírt szemekkel. Nem mertem a bánat oka után kérdezősködni. Előérzetem, sejtelmem azt sugá, én vagyok oka e halványságnak, a hullatott gyöngyöknek. Istenem! miért kellett nekem e leányt megismernem, ha talán már más birta szivét, vagy miért nem halhatok meg, mielőtt nyilatkozatát kivehetem. Reszkető alakkal kérdezem, szeret é ? .... Milly gyönyörű este volt, azt hitte volna az ember, mindenki boldog e világon. A sáppadt hold apró fehéres fellegek között hintázott, illatos szellő ringatá a zöldellő fák leveleit , ismeretlen szellemek suttogtak közöttünk. Illyen szép éjszaka fittetek az én szívem keresztül. Határozott, komoly, de mégis remegő hangon valla be Agatha, hogy már mást szeret. . . . Több percekig magamon kívül valók, nem láttam és nem hallottam semmit. Végre feleszméltem, még akkor is ott állt mellettem gyönyörű gyilkosom, résztvevőig tekintett reám, és érzékeny hangon kért, ne neheztelnék reá...........Mit tudtam volna felelni?! Oka és, hogy nem szeret, hogy nem szerethet ? . . . Kissé ingerült hangon kérdezősködtem a boldog, az üdvözült halandó neve után. Őrülésemben elfeledtem minden tartozó gyengédséget. . . . Megvetőleg nézett végig és elhagyott. Elmentével elment tőlem minden élet-inger, minden boldogság___Eszeveszetten hajtatok el Zentáról. Zádorágh, oct. 4. éjszaka. Itt virasztok egyedül szobámban. Szivem és agyam üres. Nincs egy gondolatom, nincs egy érzésem. Szeretnék meghalni. De még halálomban sem lehet nyugalmam. Agathát itt kell hagynom, mégpedig úgy, hogy e nem földi tökélyt egy hozzám hasonló, vagy még talán nálam tökéletlenebb halandó birja. Millió féreg rágódik szívem gyökerén, és nem tudok meghalni. Millió scorpio van agyamban , és nem tudok megőrülni. Az őrülés egy neme a halálnak. Feledni a múltat, a jövőt, a jelent. Egyedül a feledés, a tökéletes, a végnélküli feledés adhatna nyugalmat. Istenem minő kedves, minő szép reményeim voltak?! Építettem, de levegő alapokra, reményváraim légvárak valának. Magoktól, magokban összehulltak. Legalább kedvesét ismerhetném, legalább őt nevezte volna meg. Hátha valami ellenségem, hátha valami gonosz , részlelkű egyéniség. A nők vakon szeretnek. Hátha egy vágással , egy döféssel megmenthetném ez angyalt a pokoltól, az ördögtől . . . rettenetes volna, ha ő .... de nem is akarok rá gondolni, az nem lehet, az lehetlen, a holló dögre jár, nem ólálkodik galambok után. Agatha..........Agatha .... Zádorágh , oct. 5. Lázas állapotban fekszem ágyamban. Nem vagyok képes eszméim fonalát rendezni. Össze vissza gondolok mindent, minden legkisebb mutatkozó remény sugárt örömmel ragadnék meg. De örök, soha nem múló éjszaka van lelkem világában.............Agatha gondol é reám..........Szánakozik, vagy mosolyog ő felettem. A legcsekélyebb részvét enyhítő harmat volna emésztő tüzemre. Most is örökké csak őt látom .... Agathát. Miért nem haltam meg azon percben, midőn résztvevőig függesztő felém nagy sötét érszemeit. Legalább azon üdvözítő reményt vihettem volna síromba, hogy Agatha szeret............. ................................176* jul. 4-én Velencében a Morosini szigetre s villába kirándulásunkkor, a gondolán összeolvadtam egy olasz gardetiszttel. Másnap párbajt vívtunk, Vinetti sebet kapott, a párbaj félbeszakasztaték. A dühtől vérben forgó szemekkel e szavakat mondá ellenfelem: Signor, ön ma győzött, ha egy vonallal lejebb szúr, szivemet üti keresztül. Miért nem tette ön azt. E döfés önt sok boldogtalanságtól, gyötrelemtől, s bánattól megkimélendette. Én fegyver nélkül fogok ön szivén halálos döfést tenni. Vinetti közel bérelt jószágot Tiborcékhoz, s gyakorta megfordult a kastélyban Zentán............... Nem, az nem lehet. Nem akarok rá gondolni, száradjon ki inkább úgy velem, hogy sem ez eszmével foglalkozzék. Az isten nem lehet olly kegyetlen . . . Vegye el roppant jószágomat , temérdek kincseimet, egyetlen panaszt nem halland ajkaimról, de Agatha soha soha ne legyen az övé. Halottaimból fogok feltámadni, hogy megfojtsam a gazembert........... .............................Esteli órákban egy levélkét nyújtott át inasom. Felbontom, az öreg Tiborc írta. Ha, ha, ha! Betűről betűre ide iktatom e levelet. „ . . . Meg ne ítélje Zádorágh Tiborc Agathát, s bocsásson meg neki. Vannak percenetek, midőn a gyermek nem tudja mit beszél. A vén Tiborcnak tudni kellene leánya szerelméről. Agatha atyja beleegyezése nélkül férjt nem választhat. Én pedig akarom, hogy Agatha Zádorágh neje legyen. Feledjen mindent, s siessen ölelő karjainkba.“ Megdörzsöltem szemeimet , mert azt