Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-11-25 / 122. szám
Az élet. . . . Az élet. . . . Az élet, egy futó villámsugár . Nem tudod hol kél, nem hogy merre száll. Egy lehellet A teremtő ajkán. . . . Csillaghullás A lét éjszakáján. Az élet. . . . Az élet, egy égő virágkehely , A melly teremtő illatot lehel. — Feldördülő Fergeteg zúgása. — Szőke szellő Síró dalolása. Az élet. . . . Az élet, egy meleg forráspatak ; Nyomán , gyom és virág egy kint fakad. . . . A titoknak Félig test — leánya. . . . Bűnnek, üdvnek, Lenge ideálja................ Az élet. . .. Az élet, egy ködlő erlem ; Mi átragyogja , egy :a szerelem.... Ha ez eltűnt, Mi az élet akkor ? — Egy kiégett Hamvadó meteor. Tóth Endre. Az elitéltek étele. I. Mikor, és hol? — megfejtésével mivel sem volna érdekesebb a beszély, egy ősz és egy ifjú halálra ítéltettek , s a választófalat siralomházuk között a szellemek levonták, s az életkorok ellentétei utóse éjüket egymással törték. — Köszönöm, susogó az ősz, s talán elégültebben mint valaha, szalmaágyára dőlt. — Átok! — nyűgé az ifjú fojtott sóhajjal, mellybe minden érzés kifejezése vegyült, mi csak keserű van egy ember kebelében. De szerencséje volt a szerencsétlennek, hogy az emberi összes keserűségek elszenvedésére csak egy étele volt már, legalább elméjében valamennyinek tudata meg nem fordulhatott , és szerencsém nekem, mert elősorolásukra életem kevés volna, s művem nem lehetne bevégzett. És ő azokat mégis egy percben összesen érezte jolt, a szív sokkal gazdagabb s mindenhatóbb az észnél! Azon időközben, mig a szem egyet pillant, mig az örökkévalóság óráján csak egy sövényszem hull le, sőt gyorsabban , hogy az idő maga sem veszi észre , haladott e vagy nem , — a szív egy milliárd Il-ik félév. érzést fog fel, mellyek közöl az ész csak századikának sem tud nevet adni! Az ősz férfiú ellenben még sokkal borzasztóbb volt. Itt a végletek találkoztak. Nyugodtsága olly nagy volt, hogy a nyugtalanságba ment át. Mit csinálok reggelig ? — gondolá! előtte minden megunott, gyűlölt volt. Az álom még nem halál, gondolá, s engem csak a halál elégít ki. Gondolkozni ? miről ? Kinek még gondolkozni valója van , annak még van valami kedves az életben. Nincs méltó tárgy, mellyről gondolkozzam. A halál, az méltó volna egyedül, de mivel úgy is meglesz, mit gondolkozzam felőle; hála a természetnek, melly halált alkotott, olly bizonyosat, mellyről nem kell gondoskodni. Milly borzasztó az elégültség! mint nyomja lelkemet! ne mondjátok, hogy az elégültség boldogság! most érzem először, de alig van valami nála iszonyatosb. Mindennek megunása, ez az elégültség. És nekem holnap reggelig kell még élnem , azért, mert még meg nem haltam! Gazdag vagyok, az igaz , gazdagabb a természetnél, melly alkotott, mert az nem tud nekem ollyat adni, mit meg nevetnék. Szegény világ, szegény koldus! Az enyészet, a halál, ez még az övé , ezt adhatja, ezt kell neki adnia, mert ez tulajdonkép enyém, mellyet ő nekem születési ajándékul adott. Köszönöm! Ez az oka, hogy nem panaszlok ellene, sem nem dicsérem. Ez az oka, hogy elégült vagyok, mi azonban holnap reggelig átokul fekszik rajtam. Szegény teremtőm van , valami, mi tökéletes volna az általad adott életben ? A halál teremtésében vagy legnagyobb. Ez legtökéletesebb teremtményed. Áldott légy érette! De mindemellett most előttem igen szegény vagy. Adj valamit, mit szeretni, sajnálni tudnék. Legalább reggelig eljátszanám vele. Akkor volnál előttem hatalmas és nagy ! — Nagyobb volnál, mint a halál teremtésében! szegény, szegény! Örökkévalóság ! Ha holnap reggelig csakugyan élnem kell, úgy én tudni fogom, mi az örökkévalóság!".... II. Ember, mi vagy te ? Átmenet e nemünkből az istenekhez vagy ördögökhez ? Az életből a halálba, a végesből a végtelenbe ? Hová tartozol te ? Az éghez é, a földhöz é, vagy tán mindkettő között lebegsz ? úgy érzesz é , vagy én álmodom , vagy épen őrült vagyok ? — Élet embere ! — mondá felelőleg az öreg a bámulói fiunak, ajkának ollyforma mozdulatával , melly más embernél a kisebbítés mosolyának volna nevezhető. — Nem, én is a halálé vagyok, mint te, öreg. — — Te csak holnap leszesz azé, én már most azé vagyok. — Azt látom, s épen azt bámulom. Oh, add nekem lelkedett holnap reggelig! — Beszélj, mondd, hogy jutottál ennyire? Ha lelkemet csak pár percig is meg tudnád csalni, elvonván őt állapota szörnyűségének öntudatától érdekes beszédeddel, — valóban nagy jót tennél velem. — Nincs kedvem jót tenni, valamint roszat sem. Ha a világ teremtője kezembe adná mindenhatóságát, akkor sem tennék semmit, nyakába vetném a világgal rohanó lovaknak a gyeplőt, s összetett karokkal nézném, mint zavarodik össze minden, rend nélkül, mint rohanna minden elem vesztébe egymásra, s végre megállana minden élettelen s céltalanul, összevegyülve a jó a rosszal — mint az emberek nevezik — mert a teremtő szótárából e két szó hiányzik. — Borzasztó ember, mint irigylem sorsodat ! — Én meg a tiedet. Kettőnk közöl nem tudom, mellyiknek lesz kínosabb ez éj. Bizonnyal nekem. Neked rövid lesz, mert nehezen válsz meg az élettől, nekem azonban hosszú, igen hosszú. Gyermekjátékul örömest átvennék valamit életvágyodból, de ez lehetlen. Szenvedj, boldog aki szenvedni tud; látd, én nem tudok, de élvezni sem tudok. Csinálj, amit akarsz, nem bánom. . . . Az ősz ember ajka úgy látszék elunta a mozgást, s elhallgatott, szemeit is behunyá, s alulni készült. Az ifjú egy ideig mereven nézett rá, s úgy tetszik neki, mintha egy halottat látna maga előtt, fénytelen üvegszemekkel, ki mindent lát és ismer, de semmit sem érez. Majd fölébredvén ámulatából, az ablakhoz rohant, s a világ állott előtte tele boldogsággal minden szenvedések nélkül, s közepette ő maga, a világ minden gyötrelmeivel. III. ... Oh jöj el éj, takard el szemem elől e boldogságot! Altasd el az öröm és mulatásnak e sértő zaját, s altass el engem is! Milly boldogok az emberek! milly szép a világ! Mi haszna voltam én illy boldog mint ti, ha nem tudtam azt, hogy az vagyok ? most már tudnám, most pedig már késő! Csak az tudja az életet becsülni, ki Tulajdonos szerkesztő Hagy Ignác. A hatvani utcai Horváth -j ház, első udvar, 3-ik 1 . emelet, a hová a kéziratok utasitandók. tan/ Budapest, 1850. 199 Hétfő, nov. 25. ■3 Megjelenik, ünnep-s vasárnapot kivevén, s mindennap délután divatképek-g egyéb műmellékletekkel. NSITFITM. az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből.