Hölgyfutár, 1850. július-december (1. évfolyam, 1-151. szám)
1850-07-03 / 3. szám
Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén, ? . mindennap délutáni divatképek- s egyéb műmellék- 5 letekkel. HÖLGYFUTÁR. a irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő Magy Ignác. 3. Budapest, 1850. ^ Szerkesztőségi szállás: 5 hatvani utcai Horváth - ház, első udvar, 3—ittty emelet, as hová a kéziratokiy utasitandók. ^ Szerda, julius 3. Száll a felhő.............. Száll a felhő, messze száll sötéten , Mint az égnek barna lobogója — A felhő tengerén a néma éjnek Messze száll a képzelet hajója. Főn a légben, csillagok honában, Bár repülnék kósza fellegekkel, Szép hazámnak véráztatta földét Átutaznám lángtekintetemmel. . . . Fölkeresném : hol a multidöknek A jelenbe nyujták láncszemét, Hol mit egykor honfiak szövőnek Nem az ellen — honfi tépte szét! Fölkeresném: gyászos vérmezőmn Ősi hírünk omladékait — S megsiratnám fájdalmas kebellel A dicsőség véres álmait. S fölkeresném barna éjfélén az Árulásnak átkos ördögét, S véres árnyak boszús szellemének Adnám által hitvány életét.......... B e r e c K, A temerini hősnő. (Folytatás.) — Te akartad, ...jól van! felkiálta azután a határzó ötlet szilárd válszavával. Arca, e szózatnál gyorsan átalakult, mint egy felmagasztalt szenté. Világos derűben úsztak kék szemei, ihletett képét az ájtatos szenvedély halvány festéke voná be, véve a félig kész nemzeti lobogót és mintha vállalatát a megváltó érdeméhez kötné, a falról leragadt fehér feszületre tűzé azt s szablyával jobbjában él, kirohant a lázadt városba. — Mamám!... Olimpia!... vidd magaddal Hectort! kiáltozd nyomán a kisded szőke fiú, kit a bőszült Illők feltapodtatott álmából. Olimpia eltűnt lobogójával egy magyar fegyveres csoport élén, a nélkül hogy észrevenné az utcában sírva maradt kedves fiút. Azonban ráccsapatok özönték el Temerint, mellyeknek a magyar őrség hátsó fentartása alatt sikerült a római sáncokból idáig nyomulni. Mint mindig, vérontó rablással köték össze a megtámadást. A magyar családok házait felszaggaták, vagyonukat elzsákmányolták, marháikat elhalták, asszonyaikat halálra fertőzve lakásokba hányták, gyermekeiket felkoncolták, s a feldúlt ház táját véres düledékben hagyták ott. Száguldó kémszemek üldöztek s álltak utat a menekvők előtt; por és füstfellegbe menték a várost, s a vad ordításban rengő utcák hosszán kartácslövetekben zúgott a tömeges halál. Olimpia elhagyott lakához tarka csoport közeledek, mellynek alakjain az alkony s ágyú füst szürke homályában szerb, illír srác öltöny tünedezik elő. — Mért hagytál el anyám ...? Olimpia hol vagy ... ? kiáltozó folyvást a göndör szőke gyermek, s a kétség rettegő futkosása közben, belé vegyült e szilaj csoportba. — Hallod e fecsegést Petro.... ? ez is magyar poronty, mondá felhivólag egy szűrös martalóc. — Taposd agyon az éretlen férget, felelé röhögve a megszólított. Egy harmadik hozzá rúgott a szőke angyalfőhöz, de a gyermek előbb hanyatt esék, s felette rohant el a baromi láb, vasas sarujával. — De jó lesz ő nekem,... szükségem van reá proclamationak, monda egy otromba rác a többi között, s lábszáránál fogva hátára kavarttá a kétségbeesett gyermeket, szárnyaszegett vadként hurcolván el vérpecsétes vállán. Ez alatt rendkívüli jelenetekben folytatá magát a gyűlölködő düh s nemzetiség harca, mellynek megalázó rajza barbár bélyeget istend egykor e dicsekvő századra, s mellynek képeit fátyol alatt kell felmutatnia a történet örök muzájának, ha önmaga előtt pirulni nem akar. A város védtelen magyar lakosai, meg voltak lepve a betörés által. A Temerin fedezetére rendelt őrcsapat el vala foglalva Okér felől egy rabló roham miatt, melly, — talán terv szerint, — egy pár óra előtt intézteték ellene; s mig a honvédszázadok és hű nemzetőrök karja azokat hullatá, az alatt Temerin magyar-német népe segély nélkül küzdé az önvédelem elkeserült harcát a sáncból berohant rabló csordák ellen, miket a helybeli illírek és rácok felkelése nevelt. Egy magtár megett, és a temetőben fogtak főleg védelmi pontokat a megtámadt polgárok. A rokonok sirhalmas barricade-okul szolgáltak bátor hőseiknek, s ha egy egy ormot elküzdhetett tőlök a túlnyomó erő, lelkes elszántsággal ütöttek védelmi telepet a következő megett ujjabb ostrom ellen. A nap régen leszállott már, s az alkony homályát az esti föld pára, felvert por, füstgomolyok sötétté sürték. A vívó alakok körrajzait nem látható a szem, s a harctér változó csoportozatai fokonként összefolytak a terjedő éjjel. Csak egy hószin zászló lengett a homályon által, mellyel sugár fehér szellem látszott magával ragadni. Sokszor füst temeté el a lobogó hullámát, de ismét feltűnt a mulatag felhőben, s biztatólag inté a fáradt hősöket. Most küzdő csoport közt látszik ingadozni, majd egy uj csatárlánc élén biztosan jelent meg, s ha egy sirhalomról hátrálni kényszerült, szárnya egy másikon, nyomban látható lön; mígnem egy földhányás megett, ostromroham közben, végkép lehanyatlék. Olimpia lobogója volt az. A bátor hősnő csodálattal vezérlé üldözött feleit, kik önvédelmükre, a gyilkos lázadók támadása alatt, csatázó hadtestté alakultak össze. A halvány nő, felmagasztalt arca, a lelkesült ösztön, vallásos szenvedély, s az anyai élet vak feláldozása, megragadd, mint rendkívüli példány a vezényleti csapatot. — Olimpia tekintete, szava, biztató felhívása ihletett bajnokká téve az önvédek mindegyikét, se buzdító szellem befolyása alatt, a mesék határáig vitte hőstetteit a kisded haderő. És mintha végzete lett volna e hölgynek a bajnok-szerencse, mintha láthatlan intézmény rendelte volna et annyi ártatlan vér győzelmes védeüt : egy sebet sem kapott olly vészes helyzetek változó tusáiban. E túl lelkes harc, e sikerült ellentállás dühödté téve a támadó rácokat, kiknek soraiban , míg a nap le nem szállt, itt ott látható volt az ismerős jósnő, Olimpia napa, hogy a szabadság s felfogott érdek vezérvilága helyett, babonás képletek rejtelmeivel fanatizálja irtózatos faját. A magyar és német nők, saját csapatjaik megött ápolák a sebesülteket, kiket leginkább saját karjaikon hurcoltak hátra a csatatérről. Annyi gondot, annyi gyöngédséget, a dajkáló részvét olly szigorú szorgalmát egy ifjú anya sem gyakorlá az elsőszülött bölcsőjénél , mint e honleányok a szabadság vérző hősei körül. Alkony ételedésekor, — kevéssel azelőtt , midőn az ismerős fehér lobogó végképen eltűnt, — egy magas, csontos, főtől talpig feketébe burkolt asszonyi termet jelenek meg ez ápolónők közt. Egy pár megsebesült közül némi segélyszerepben látszék osztakozni, de rövid percek után előre furadék a csatázó magyarok csoportozatiba, s a surlódó alakok közt hirtelen eltűnök. A zavar, sötétség s általános önfoglaltság között, egy léleknek sem volt módja, vagy ideje figyelemmel kisérni, vagy csak észre is venni őt. Alig e titokteljes alak eltűnésével, Olimpia, — épen midőn egy bevett sirhalomról tett hátrálás után, vezérzászlóját az említett földhányáson lobogtató, — a tömött füst körülfolyó özönében, hátulról, orkéz által mély tőrszúrást kapott, és hátra hanyatlók. E pillanatban egy lőfegyver lobbant el tl-ik félév.