Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)

1851-10-28 / 248. szám

Mi tehát megnyitjuk a medence fö­lötti csapokat, s olly mérsékletü vizet bo­csátunk a medencébe a minőt kívánunk. Aztán elővesszük a benne levő vas csészét, s addig öntözzük magunkat, med­dig a tisztaság, s a vér mérséklete kivánják. A hamamdsi (fü­rdős) egy pár perc múlva visszatér száraz ruhákkal; emberét jól bepalálja, fejére lágy pamutvászonból turbánt teker, s kivezeti a nyugvó terembe, hol a fürdő­vendég fekhelyére keveredik. A nyugvóterem légmérséklete átmeneti fo­kozatú az elő- és fürdőteremei között. Né­hány percnyi pihenés után a fürdős meg­kínálja vendégét fekete kávéval fris forrás­vízzel és csibukkal. Másfél óra alatt megtörténik az egész. Ennyi becsületes szolgálat és fárad­ságért a rendes díj 8—10 váltó garas, az­az 4 a gazdának, 6 a legénynek. Hat fürdés harmadnaponként véve, olly hatást gyakorol, min­t a Priesnitz hos­szú kínos rendszere , azaz : a testből min­den rész elemet a felszínre hajt, s ez után 10—12 fördő az embert tökéletesen újjá te­remti. Szombat és vasárnap az asszonyok és gyermekek fürdőnapjai, ezenkívül a délu­táni órák mindennap. Mi e szokást nem tudván, benyitunk a minap egy fürdő előteremébe, melly tele volt török nőkkel. Két vén asszony, a mint bennünket megpillant, nagy lármát üt, és fapapucsokkal fenyegetőzik. Az ifjabb nők azonban teljességgel nem látszottak meg­­botránkozni e véletlen meglepetésen. A török kényelemhez tartozik , hogy minden jómódú ember lakában fürdőház is legyen. Szállásunk közelében lakik egy török család, — papi rendűnek, vagy valami tö­rök szent ivadékának kell lennie; — en­nek, lakházával egy födél alatt van mos­­déja, fürdője, boltja, kávéháza; mellette csurgókutya, kertje, temetője. . . . Ez aztán keleti kényelem. A töröknek orvosra igen ritkán van szüksége, hanem azért az i­lyen iránt ha­tártalan tisztelet­i kegyelettel viseltetik, legyen az bármi nemzetű­ vagy vallásu. Az orvos személye nála szent, sérthetlen. Ez nem jön a gyaurok sorozatába. Vannak török orvosok is, kik a sztam­­buli török orvosi egyetemből kerülnek ki, s kik körülbelül annyit szoktak tudni, mint a mi falusi kuruzsoló asszonyaink. Európai orvosok itt kevesen vannak, de annál nagyobb tiszteletben tartatnak. Itt az a szokás van, hogy díját az or­vos előre meghatározza s kifizetteti. Ez annyiszor ismételtetik , a­hányszor újabb szereket rendel a betegnek. A gyógysze­reket az orvos fizeti. A paskák házi­orvosai — kik mind európaiak — igen jól fizettetnek. Község­nek itt orvosa nincs. Ugyanezért az embe­rek minden európai utast megkérdeznek, hogy nem orvosé? s ha történetből i­lyenre találnak, nem lelik helyét. Sőt a bolgár gyakran erővel rá fogja a kapatos emberre, 986 hogy orvos, akármint szabadkozzék, és tőle segélyért eseng. És e bolgárok még­is olly szennyes lelkű hálátlanok, hogy, ha becsü­letökre hagyatik az orvos díjazása, s tán épen utólagosan igényeltetik: lehetetlen tőlük valamit kicsikarni. Azt felelik fize­tésül, hogy őket az isten gyógyította meg, nem az orvosi segély. Egy emigráns orvossal Sumla váro­sának örmény községe szerződést kötött három évre. Az orvos évi díja közel 2000 pft, szállás és szabad gyakorlat. A keresztyén orvos háremekbe is be­léphet, természetesen háremőrök kíséreté­ben,kik rendszerint megférfiatlanított arab­­szerecsenek. Mi van kék szemedben? . . . Mi van ké­k szemedben ? Az emlényvirága . Vagy a nap fényinek kékre tört sugára? Egy kisded pontocskán, egy helyen megférhet A gyöngéd nyári árny, s villáma az égnek? Egy kisded pontocskán, egy helyen megférhet A feltámadás s az utolsó ítélet? Egy pillantásban a koporsó fedele S a menny üdvössége elférhetnek bele ? ! A földön őrködő angyal szemsugára Reá tapadva a rét kékliliomára ? Vagy csillagot loptál szép szőke virágom, Midőn a hold letűnt már a láthatáron ? Nem te, ők orozták fényüket szemedből Egy egy csillag vált egy egy tekintetedből; Könyüdből a harmat csillogd gyémántja, S haragos fényéből a villámok lángja ! Tudom már, — tudom már! a nap boszujából Lett kék nefeliy'ts szép szemed csillagából: Midőn verőfényen kezecskédben jártál Megálltál egy szerény ibolya virágnál. S a nap gondolá, hogy ha Szép szemeidbe Az ibolya gyöngéd kék színét süti be, Nem hat rajta által a csillag világa . . . De ez egyszer a nap még rútabbul jára: Az ibolya szine ott maradt körötte De szemed fénye azt közből átégette ! Azóta száradtak ki kerted virági , Mert a nap szégyelli már most arra járni! Mi van kék szemedben kedves emlényszálam ? ... Egész boldogságom, — vagy rögtönhalálom, A­mint szelíden néz, vagy büszkén tekint be E két fényes csillag kérő szemeimbe. Olly fényes e csillag két bűvös szemedben, Hogy akaratlanul bolygónak kell hinnem : És ha elbujdosnék, — miilyen sötét lenne Az egész világon — h­át szegény szivembe ?! S miért vagy olly jó ? . . Mert két szemed sugára Az égi akarat villany telegráphja : Perc alatt tudod, hogy mit akarnak ott fenn, S ez égi parancsot hordod szép szemedben!!! Egy elkésett pályázó. A vad leány. XVII. (Vége.) Bálint egy szórakozott pillantást vett e pusztításokra és a barlangot sietett föl­keresni, melly lakhelyül szolgála Antóniá­nak. Nagy sziklák rejtek azt, mellyeket a véletlen eset oda ültetett. Azon percben , hogy tovább akara haladni, némi óvako­­zásokat láta szükségesnek. Minthogy An­tónia újra vad életmódjához kezdett, nem veheté­k föl újólag amaz egykori barátság­talan szeszélyt is , melly a hozzá hasonlók jelenlétét meggyű­löltette vele? Nem ki­sértené é meg legkisebb neszre a futást, vagy nem vetemülne é valami kétségbee­sett merényre? Bálint meghatva ezen esz­métől, azon eljárást alkalmazá, mellyre Jó­zsef gazda tanította őt egykor csaknem ha­son körülmények között. Hangját halkan megeresztő s kezdé énekelni a szende da­locskát a kis téli madárkáról. Az első versszak után hallgata és fi­gyelni kezde. A vizesés zugásott ellenére is gyönge és siralmas emberi hangok valának hallhatók. Nyugtalanságát nem fékezhet­vén tovább, gyorsan átmásza a kőrakáso­kon, mellyek a barlangba való bejárást el­zár­ák s m­egállá előtte. Antónia valóban kiterülve s csaknem lelketlenül fetrenge a földön. Fején nem volt egyéb cicoma mint lefityegő haja. Széttépett ruháiból még csöpegett a hegy­folyó jeges vize. A tövises gályák által mar­cangolt lábaiból vér serkedezék. Midőn a szegény gyermek meghalla Bálint szavát, megeretetni látszék magát, hogy hozzá fetrenghessen; de ereje nem mérkőzheték akaratjával. Azonban Norbert látására nagy nehezen könyökére támasz­­kodik és mennyei mosoly reszkete szeder­jes ajkai között. — A gondviselés küldötte önt! — mormoga határtalan öröme kifejezésével. A fiatal ember megbomlott érzelmek kitörését várta. E látszatos nyugalom csak­nem elrettenté őt. — Kedves Irmám, védangyalom, éle­tem ! — monda, midőn letérdepte mellet­te — miért hagyta el kegyed a kolostort ? Miért tért vissza ígérete ellenére a borzasz­tó vadonban ? Mi történt ? Istenem ! milly állapotban találom újra kegyedet ?! Antónia vállára hajtá fejét Bálintnak. — Látja ön, barátom — viszontá sze­­lid hangon — a vadon, mellytől legkeve­sebb borzadásom sem volt egykor, kegyet­lenül méltatlankodott rajtam. Ez bünteté­sem, mert emberek közé vágytam. De ha­bár nem élhetek is többé e szomorú helyen, legalább meg lesz engedve, hogy itt hal­hassak meg. — Halni! — ismétlő Bálint, ajkaihoz szorítván a szegény leány erőtelen kezeit — ő nem, nem, Irma, kegyednek nem szabad halnia e pillantatban. Bátorság! Segítsé­gére jőnek kegyednek. Irma, a kegyed pró­baideje kitelt, szenvedései véget értek. Ke­gyed élni fog, hogy minden kellemét, örül

Next