Hölgyfutár, 1851. július-december (2. évfolyam, 149-299. szám)
1851-07-24 / 169. szám
megjelenik , ünnep e vasárnapot kivévén , mindennap délután, divatképek- s egyéb műmérsékletekkel. Szerkesztőségi , zárlás: hatvani utcai Horváth ház , első udvar , harmadik emelet, hová a kéziratok utasítandók. Kiadd hivatal: országút , Kunewalder ház , földszint, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. Budapest. 2-ik év 2-dik fele. HÖLGYFUTÁR. Tulajdonos szerkesztő Nagy Ignác. 109 Előfizetési díj. Postán : Egész évre Ifi fr., fél évre 8 fr. 30 fr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhoz küldéssel : egész évre 13 fr. ,fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr., egy hónapra fír..Okr. Egyes szárakra egy ezüst garas. Hirdetések soronként egy ezüst krajcárért fogadtatnak el és gyorsan közöltetnek. Csütörtök, jul. 24. 1851. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet, és divat köréből. Lombos fáján. . . . Lombos fáján életemnek két dalos madár lakik : A barátság és szerelem, Ifjúság a harmadik. Szép madárkák ! kebelembe Rakjátok le fészketek. . . . S a remény kihajló ágán Szépen énekeljetek! Elmerengek . . . fölvidúlok Dalotok édes szaván . S lelkem mint egy fényes csillát: Úszik a gyönyör taván. Lombos fáját életemnek Öki kerüld el bősz vihar! Vár a tenger keble úgy is, Játszimtól hullámíval. A vagy szállj a bérdezőre, Melly a felleggel mulat : S zúgd fenyves sátorában Gyújts villámld lángokat; De a fát ne bántsd, a mellyen El három dalos madár! . . . S melly felett keblem sohajja Mint vadon szellője jár. . . . Nyilas Samu: Parlagi levelek a színházról. II. Öcsém Vendel! Megbódultál, vagy csak az eszed ment el? Mi dolog, hogy azon levél, mellyet hozzád írtam, az újságba került? csak nem te magad küldéd Pestre föl, hogy engem igy csúffá tégy; bizonyosan az ispán hódiakja követte el a csínyt; de ugyan minek mutatod minden szamárnak levelemet? Nem azért írok én hozzád, hogy fitogtasd bátyád tudományát, hanem, hogy már egyszer valahára szoruljon egy kis okosság abba a te nagy fejedbe; mert hát öcsém, köztünk legyen mondva, te még velem együtt isten bocsá, nagy szamár vagy, csak füled hiányzik hozzá. Na de, ha megesett a hiba, nem hányom fel, mert tudatlanságodra vethetnék csak, hanem az az ujságíró, ki úgy megcsúfolt, nem viszi el szárazon , irok neki; tudom, nem teszi ablakába. Meglátod öcsém! nem tökkel ütött fejű az a te bátyád, ha sokat nem vásott is szám a betűtanulásban, azért fölérek annyit ököllel, hogyan kell kifogni az újságírón. Az lesz ám a mulatság ! előre megittuk már az áldomását. Bezzeg tudom ám már, mi az az opera ! Megmagyarázta nekem a dabasi csősz fia, a borbély legény, kitanult egy fiú, bejárása van az urakhoz, meg aztán ő borotválja mind a komédiásokat, feleségeiknek pedig a tyúkszemét vagdalja ki. Hát csak ragadhatott rá valami, meg aztán van diplomája — na tudod, ollyan nyomtatott írás, hogy a tudós ember, szabadon gyógyíthat embert, barmot egyiránt. Ő mondotta nekem, hogy az a kiabálás, mi múltkor fülemet szaggatta, nem kiabálás, de ének. Még most is nevetnem kell, ha rágondolok, hogy így is lehet énekelni! Képzelem, mint kergetnék le nálunk a kántort az orgona mellől, ha egyszer így kezdene kurjászni, mint ezek itten. Na az szent, hogy Bendő Marci a bakter, itt jó énekes volna, mert hát az ő hangja bejárja ám a falut, sőt volt rá példa, hogy a szomszédban is csak úgy hallották, mintha ott kiáltotta volna meg a tizet. Nemrégiben megint elmentem a borbély komával megnézni egy illy zsidóvecsernyeféle komédiát, azaz operát, mint az urak mondják. Hej öcsém, ez volt ám cifra komédiás opera! Ugyugy rikogattak benne, akár a lakodalmas nép. Nem csoda, mert Náninak hívták a komédiát. Alkalmasint azt a Nánit adták férjhez. Úgy vehettem ki, ennek a Náni kisasszonynak két kérője volt: egyik vékonyan dalolt, a másik vastagabban, így aztán amellyik hangja legjobban tetszett neki, ahhoz ment. Ő maga is eleget kornyikált velük, gondolom, hogy kellesse magát. Nekem ugyan világért se kellett volna, mert, úgy látszik, egyebet se tud, mint azt a rikoltozást. Majd megszakadt belé, úgy nyújtogatta nyakát, ágaskodott, rázta testét, hogy torkából kiszoríthassa a hangot, hol vékonyan, hol meg kissé vastagabban, mintha csak mindkét kérőjének ki akarta volna törülni szemét. Ezek aztán úgy összezörrentek, hogy alig lehetett őket kibékíteni, és ha közbe nem szól a nagy dob, meg elő nem jő egy sereg puskás komédiás, még most se szakadt volna vége pürtiknek , egyszer már azt várom hajba kapnak, de szépen kikerülték egymást, s hdeg helyett csak üvöltöttek, mint az éhes farkasok téli éjszakákon. De hát gondold el öcsém, azt mondá a borbély, hogy ez a két kérő egyik király , a másik zsivány. És gondold csak, a zsivány a királyénál drágább ruhában jött kézfogóra, nem csoda, ha a lány szeme megakadt ezen. De az én csodám nem fogyott el azon, hogy király és zsivány úgy egy egy szobában jártak föl alá, még akkor is, midőn a király vitézei betódultak: ezek a mamlaszok csak bámultak, és inkább kiabáltak a szobalyányokra, kik velük szemközt visítottak, és egyiknek se jutott eszébe elfogni a zsiványt. A király maga se tett egyebet, csak azt emlegette, hogy ő a király, pedig úgy is tudta minden ember, bezzeg nem ütötte dobra a zsivány, hogy ő zsivány, azért a bámészkodók elől szépen elsiklott, mint az okos kigyó a fűben. Az se fért fejembe, hogy hát miért olly drága ruhás az a zsivány, a mi Sobrink hozzá képest rongyos; ezen csak úgy villogott a bársony, ragyogó gombokkal megrakva, míg az a nagy ur, kit a lyány apjának mondottak, pukovai posztóban járt. Azonban a borbély megnyugtatott, hogy abban az országban, hol ezek a tudott lábnak teremnek, úgy a szokás : a zsivány urasabb a grófnál és királynál ruházatban, mert hát telik tőle. Na ugy bizony nem csudálom, ha ott fél ország zsivány, mert hát kinek ne volna kedve olylyan urias viselethez, miilyen ott a zsiványoké ? Ha már épen arra vetném fejem, hogy zsivány legyek, bizony magam is oda abba az országba mennék, hol a zsiványok a királlyal együtt beszélgetnek, feleselnek, és cifrábban járnak ő felségénél. Csak furcsa szer ez az opera, hol Hlyének történhetnek olyan könnyű énekszóval. Nem is tesznek ám egyebet: ha isznak, civakodnak, ha mondanak valamit, hát mindazt úgy énekelgetik mint papunk az öreg misét, s kurtásznak , mint mikor mestram az apró néppel et kum spirituát mond. Mikor agyonütik egymást, még akkor se reked be a torkuk ; énekszóval halnak meg, és aztán megint föltámadnak; mert hát láttam ám , hogy a nagy lármára egy illyen meggyilkolt, elődugta fejét , és hajtogatta magát, mintha kutya baja se lett volna, pedig szemeimmel láttam, mikor agyonszúrták ő kelmét. Na aztán, higy a komédiásnak , hogy nem szemfényvesztés minden , amit mutat. Én nem is hiszem , hogy ők maguk rikogattak annyit, hanem hát oda rejtettek egy sereg kanpulykát, s ezeket nyaggatták mikor ugy öblögetni kellett, ha pedig véknyan nagyot kelle rikoltani, akkor meg valaki egy egy macska farkára hágott, és ugy történt meg az öblögetés, meg