Hölgyfutár, 1852. január-június (3. évfolyam, 1-146. szám)
1852-02-26 / 46. szám
Budapest. 3-ik év 1-ső fele. Csütörtök, febr. 26-án, 1852. 41. Megjelenik , ünnep- s vasárnapot kivevőn, mindennap délután, divatképek s egyéb műi - mellékletekkel. Szerkesztőségi szállás: hatvani utcai Horvát ház, második emelet , hová a kéziratok utasitandók. Kiadó hivatal: országút, Kunewalder ház, földszint, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő NAGY IGNÁC. Előfizetési díj : Postán: egész évre 16 fr. fél évre 8 fr. 30 kr., évnegyedre 4 fr. 30 kr. Budapesten házhozküldéssel: egész évre 13 fr., fél évre 7 fr., évnegyedre 4 fr. Hirdetések soronként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek: Mit beszéltem ?! Mit beszéltem, mit beszéltem rólad, Álmaimnak tündérgyermeke, Dalaimnak elepedett vágya, Mit beszéltem, lelkem lelke te?! Eltudnálak é hát hagyni téged“ Mint az ér a rét virágait, Mellyeket egy titkos édes ösztön Álmodozni partjaira vitt ? Elhagynálak é hát, mint a szellő Melly ma itt, ma ottan imbolyog . . S ha lelegyint egy levelt a fáról, Lengedezni holnap másra fog? A mit isten fájdalmában alkot, Mint e nagy szerelmet alkotá : Üdvösségét egy helyen hagyá meg, Nem szállhat az onnan sehová. Te vagy ezen a kerek világon Az én lelkem rózsaerdeje, Nagy szerelmem e tündérerdőnek Madarászó kisded gyermeke. S ott fog járni véges végtelenben, Mig egy fészek lesz az ágakon, Mig egy meleg érzés kis szivedben, Mig egy biztató hang ajkadon! Tóth Endre. Légvárak és való. X. Teljes bocsánat. (Folytatás.) — Uram fia! — kiált Julesa csodálkozó hangon, nem rég érkezvén a szobába Borbála asszony után, kit Pál ő nagysága kerestetett. — Hát még most sem akarja hinni, hogy az egész csak tréfa volt ? Tegnap már megmondottam ezt. Vagy azt akarja, hogy egészen világosan szóljak? — a levelet én tettem asztalára, azt én is vettem vissza tegnap este fiókjából, miután láttam, hogy a tréfát igen is komolyan veszi. — — Julesa én magát megvetem. — Szólott Simon urfi, igyekezvén arcával annyi kicsinylést kifejezni, mennyit csak tudott, hogy szavainak hitelt szerezzen. — Ej ej Julcsa,nem jó tréfálni a szerelemmel — feddé Borbála asszony Julcsát, egy nagyot sóhajtván. — Szegény ördög mondá aztán jószívűségből Simon urfinak. — Felejtse el az egész tréfát. i Nevessen neki egyet. Borbála asszony igyekezett maga is nevetni, s végre Simon urfinak ajkai körül is bágyadt mosoly lát— ,szott. ~~ Ön Borbála asszony igen jó, de ezt a teremtést itt megvetem — erősité Simon urfi. — Az a semmirevaló teremtés nem is érdemel egyebet. — Borbála asszony Julcsára haragos tekintetet vetett. Simon urfinak mint egy gyermeknek kedvezvén, hogy csak célját, melly annyira szivén feküdt, elérje. — ugye édesem, — kérdé aztán Simon urfit — meg fogja a nagyságos urat és a kisasszonyt követni? — A maga kedvéért édes Borbála asszony, megteszem, felelt Simon urfi. — Így jól van édesem. Jövőre aztán vigyázóbb legyen, ne higgjen minden levélnek. Mert lássa édesem, az ember nem tudja, hogy mi lakik a szobalányokban. Tanácsra néki Borbála asszony. — Ördög, ördög, legfeketébb ördög, azért ollyan fekete az a teremtés is ott. — Mondá Simon urfi, hogy Julcsán némileg boszuját kitöltse. — Hiába mondja ezt, azért nem viszem el. Elménckedik Julcsa, fokonként vigabb, s vigabb kifejezést kölcsönözve arcának, s végre roppant hahotában törve ki mellyben maga Borbála asszony is,mennyire azt tekintélye megengedé, osztozott. — Borbála asszony, miután Simon urfitól újra azon biztosítást véve, hogy tanácsát s kivánatát teljesíteni fogja, Julcsával együtt elhagyá a szobát Pál ő nagyságához sietvén. Simon urfi pedig magára maradván, fájdalommal gondolt vissza azon éjjeli jelenetre, midőn Eleonora kisaszszonyt, mint egy őrangyalt képzelé magafölé hajolni, és a szerelmi levélkére, mellynek annyira megörült, fájdalommal gondolá el, hogy mindennek csak álomnak, képzelet játékának kellett lenni, miután Julcsa azt állítja, miután Eleonora kisasszony csak az estre olly roppant megvetéssel tekintett reá; miután végre Borbála asszony is azért kérese föl, hogy azon sérelemért, mellyet elkövetett, bocsánatot kérjen. Fájdalma erőt von rajta, és sürű könyekben tört ki, kisírt szemekkel távozott szobájából, hogy azt, kit mindenek fölött szeretett, kit szerelmével megsértett, megengesztelje. Lábai alig blták el, roskadoztak azok az óriás fájdalom súlya alatt. Pál ő nagysága és Eleonora kisasszony ez alatt kölcsönös értekezés és felvilágosítás után elhatározták, hogy Szépvárt egyidőre el fogják hagyni, s Pesten veszik lakásukat. Borbála asszonyt azért kerestették, hogy azzal ezen határozott akaratukat tudassák, s hogy azt azonnal előre elküldjék, ott szállást fogadni, s abba a szükséges bútorokat megszerezni. Borbála asszonynak legkisebb kifogása sem lehetett az ellen, s felhajtva távozik. Ekkor lépett be Simon urfi. Szemei vörösek voltak, meglátszott azokon, hogy sírt. Pál ő nagysága a kisírt szemeket bűnbánásnak tekintvén , és Simon urfit megkímélni akarván még nagyobb megalázástól,— megelőző udvariassággal szólott. — Látom, hogy ön megbánta tettét, legyen bizonyos arról, hogy én is elfelejtettem azt egészen. — Én voltam tette által közvetlen megsértve, de tökéletesen megbocsátom azt, csak arra kérem önt, hogy jövőre mértékletesebb legyen az italban. Szólott szinte megelőző nyájassággal Eleonora kisasszony, jobb kezét Simon urfi felé nyújtván, hogy az azt csókolja meg. — Simon urfi könyező szemekkel olly mohón esett a kéznek , mint ha csak mézes kalácsot nyújtottak volna neki, mi gyermekkorában annyira kedves eledele volt. — Nagysád szavai nékem parancsolatképen szolgálnak. Szólott Simon urfi, keservesen zokogva, mert csaknem szive repedt meg ezen lemondás alatt. Pál e nagysága szive megesvén rajta, s jó kedvet akarván neki csinálni,elmondotta, hogy Pestre megy lakni, s hogy miután Gyula fia tanitatását nem szeretné abba hagyni, szándéka Simon urfit is magával elvinni, ha ő végre szülői megegyezését megnyeri. Simon uríl köszönetét fejezé ki ő nagysága hallatlan jósága fölött, s távozék uj reményeknek s vágyaknak adva helyet képzelet dús fejében. Pál ő nagysága ígéretéhez képest csakugyan még az nap elment, Simon urfi anyjához , Orsolya asszonyhoz. — Még ma jószágomra megyek ki húgommal együtt, honnan aztán rövid idő múlva Pestre teszem át lakásomat. Úgy tekintse tehát édes Orsolya asszony ezen látogatásomat mint hosszú idővel elbucsuzást. — Szólott ő nagysága, a bőr kanapén helyet foglalván. — Mi lesz az én fiamból ? ! — Karáé Orsolya asszony nyugtalanul. — Mennyire önző ön Borbála asszony! én azt hiszem hogy hosszú eltávozásom fölött búsulni fog, és ön a helyett fiáról aggódik, — fakadt ki ő nagysága. — Megenged nagyságod, de én mindenek előtt anya vagyok. Aztán mit nyerne azzal, ha én búsulnék is ? minő érdekkel birhatok én nagyságod előtt? - menté magát Orsolya asszony. — Ön szép, igen szép. Lássa, nekem egy szivem van, és azt az egy szivet azért bírom, hogy az önért dobogjon. — Pál ő nagysága egészen magán kívül szerelmi hevében, Orsolya asszonyt megölelé, ajkaira csókot nyomott, mellyért azonban gyenge arconütéssel bűnhődött. Még a csók és arconütésnek csattanása a levegőben reszkető, midőn Ambrus ur benyitott. Pál ő nagysága zavarjában köhécselt, Orsolya asszony pedig egészen ne