Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-03-29 / 55. szám

Budapest. 4-ik évi folyamat. Kedd, március 29-én 1853. 55. Szerkesztőségi sz á 1 r ás: cukor- és magyar-utcai 11. számú sarok - ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendiek•■púletében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési dijak küldendők. HÖLGYFUTÁR. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő : Nagy Ignác. Kiadó: Ko.nia Vazul. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivéve-, mindennap délután divat képek- s egyéb műmellékletekkel és rajzokkal. Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 írt, fél évre 9 „ évnegyedre 5 „ Budapesten házhozküldéssel, egész évre . . 13 frt, fél évre ... 7 „ évnegyedre . . 4 Hirdetések soronként 3 ezüst krajcáré»«! fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Szőke kis lány. Szőke kis lány, aranyhajú ! Az én szivem de szomorú, Szomorú nagyon, mióta Megláttalak téged, Megszemléltem halvány arcod Hagyogó szépséged. Azóta hogy megláttalak Bennem egy gondolat fakadt, Hogy ha te enyim lehetnél Téged bírhatnálak........... Keblemen szépen lágyan De elringatnálak. Keblemen ringatóznál Édes álmot álmodoznál : Álmodban virágos kertben Piros rózsát szednél, S csókom lenne hajnal szellő Mellyre fölébrednél. Szőke kis lány, arany hajú ! Az én szivembe szomorú, Ezt a nagy szomorúságot Változtasd örömre, Szerelemmel fordulj hozzám Az én örömemre. Nyilas. Egyszerű levelek. IV. Tudod hogy egyik legkedvencebb, s csaknem egyedüli tartós gyönyört adó foglalkozásom az olvasgatás ; és mivel magyar vagyok s szeretem mindazt a mi sajátunk, legörömestebb találkozom honi irodalmunk műtermékeivel. Azonban épen nem csodálkozható, ha legelőször is egy idegen műről szólok , melly a világirodalom legnépszerűbb s legújabb óriása lön. Értem „Tamás bátya kunyhóját.“ Büszkeséggel, s némi félelemmel vevém kezembe e könyvet, először mert őszintén bevallom , hogy némi önzéssel viseltetem nemünk iránt, s most, midőn ez elhirhedt mt egy nő kezeiből véve lételét, képzelem, hogy annak disősége egész fajunkra fényt vetend; mert hiszen az egyetlen nap világa hány millió hideg csillagnak képes fényt kölcsönözni; de másodszor némi félelmet is érezek, mert úgy gondolkodom, hátha mindezen világtömjénezés, s diadaléljenzés nem egyéb, mint a jelenkor gyöngédségének, lovagiasságának kinyilatkoztatása, mellyet egy ügyes írónő irányában illedelmesnek tartanak, és hátha mindazon átalános hatásnak semmi egyéb az oka, mint azon meglepetés , mellyel ez eddig alig ismert világ első látásánál éretének, és semmi nagyobb művészi becs. Gondolhatod tehát, mennyi érdekkel, mennyi ingerrel kezdem olvasni, s midőn végére értem, büszkeségem legmagasabb pontjára jön húrozva, s a félelem valódi örömmé változott szivemben. Beecher Henriette a szó valódi értelmében mesternő. Soha olly egészséges alakokat, kerek következetes jellemeket regényben nem találtam mint nála, megható színezése, egyszerű előadása, s az egész iránynak nemes magatartása megérdemlik azon dicskört, mellyben írónőjük részesült. Személyes ismerőseink az életből, habár a Tamás bátya erkölcsi s vallási nagysága nem minden bokorban található. A hosszadalmas s némellyek által unalmasnak nevezett leírások csak pontos kiegészítései a jellemek kerekdedségének; azonban a gyakori bibliai idéztetek mégis ártalmára vannak a regény könnyű folyamának , kivált előttünk, kik megszokták a francia regények lepke könnyűségét. Azonban a lepke, bár szárnyain aranypor ragyog, s bár virágkoszorúkkal édeseg, sohasem emelkedhetik oda, hol a nehézkesebb sas a bércek tiszta levegőjében él közelebb, naphoz , éghez, isten honához. Több társaságokban hallan, hogy magának a jó Tamás bátyának írónő nem ad jó véget, erényeit nem jutalmaztatja meg ; azonban én úgy képzelem, hogy ki annyira vallásos, annyira hisz mint e regényhős, elég jutalmat talál ön hitében, hogy levetkőzve nem sokára a földi kínokat, ott lesz a jók világában, megváltójához közel, a mennyországban, a beteg kedélyű, és saját bajait nagyító üvegen néző St. Clare asszony, a szigorú komoly Ophélia , a könnyű jó St. Clare, a kegyetlen Legree, a gazdasszonykodó Chloe néne — nem ismerőseid , mind anem találkozás é velek az életben gyakran, úgy amint itt írva látod ? Hát a regény fénypontja — Evangelina. Valahányszor ez angyalgyermek eszembe jut, még most is sírok, illy fényes színezettel egy kis leányt csak nő állíthat elénk, ki az anyai érzelmek fenségét érezni tudja és érezi. S nem esett é a köny szemeidből ki, midőn olvasod? „Létezett é hozzá valaha hasonló gyermek ? Igen, de neveik mindig a sírköveken, édes mosolyuk, égi szemeik, sajátságos szavaik és lények pedig a szív emlékeinek eltemetett kincsei között vannak. Hány családban lehet hallani, hogy az élők kedvessége és kelleme semmi annak különös bájai mellett, ki nincs többé! Mintha az égnek különös angyalai volnának, kiknek feladata darabig itt lenni, csodás sziveiket magokkal vivén viszszarüpültekkel. Ha mély lelki világot látunk a szemekben, ha a kicsiny édesebb és bölcsebb szavakban nyilatkozik, mint rendesen a gyermekek szoktak, — ne reméljük hogy vissza lehessen tartani, mert az ég pecsétje reá van nyomva, s a halhatlanság világa fénylik szemeiből.“ Smilly gyönyörű, meghaló, midőn írónő pár szavakban búcsút vesz kedvencétől. „Isten veled — szeretett gyermek ! a fényes örök kapu becsukódott mögötted, nem látjuk többé édes vonásidat. Óh jaj annak, ki látta mennyire meneteled, ha felébredve csak a hideg kék eget, és a mindennapi életet látja, és te örökre oda vagy.“ Még halálát is milly költői színezettel állítja, hogy szinte vágynánk ekként halhatni meg. Ez nem földi ideiglenes álom, hanem azon hosszú szent nyugalom, mellyet az ég kedvelteinek ad. Mint kedves Éva, az olyanoknál nincs halál! nem sötétsége és árnyéka a halálnak , hanem csak dicső eltűnés, mint midőn a reggeli csillagok az arany koronyban eltűnnek. Győzelem — küzdés nélkül — korona — tusakodás nélkül. S nem sirtál , hosszasan midőn Evangelina hajfürtöit haldoklása közben a rabszolgáknak elosztá. Megvallom, e gyermek halálával a regény további érdeke csökkent előttem, mert tudtam , hogy nem találkozhatom vele. És midőn ezeket olvasod, nem jutott e eszedbe a mi kis barátnőnk, ki ép illy angyal, illy eszes, illy szép volt, és a ki most kívül nyugszik a temetőben, s lelke az illy Evangelinák szellemével társalog. Én Evangelina sorsában őt siratám meg, s ezért is hozom fel neked az előbbi helyeket, hogy ez erőteljes szép szavak növeljék lelkedben emlékezetét. Irinyinek sokat köszönhet irodalmunk, hogy e mesterművet meghonositá. Azonban szokatlan kifejezések, kivált az ur és szolga közti önözgetések, mivel előttünk szokatlanok viszásnak is tetszenek, s ez a hatást mindig akadályozza; s ezt talán ki is lehetett volna kerülni, a nélkül hogy a darab sajátsága meglett volna csonkítva. Legyünk büszkék rá, hogy nő illyet írhatott, s igyekezzünk — miután utólérnünk nem lehet — szépségeit valóban érezni. R . . . a. AFFRODINIA. (Történeti beszély.) (Folytatás.) Rég volt az, midőn e nemzet Lucreciákkal kérkedhetett, s erkölcsös hölgyei magasra képezék a férfi erényt, túl vénült Róma az ártatlanság s szemérem tavaszkorán ; erényei az élettapasztalatok s kimerített elvismeretek lemezébe öltöztek ... a világbirodalom legnagyobb emberét sem lehetett a régi erkölcs hősének tartani. Alig kezdé Affrodista szeretni Trajánt, s azonnal érzé a szerelemféltés gyötrelmeit, gyermekkora játsziságával egyszerre veszték el örömeit. Ő vad, s szívben ártatlan nép leánya, nem ismerte azon női könnyelműséget, melly a civilizált népek kicsapongásai közt a