Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)

1853-01-15 / 12. szám

Budapest. 4-ik évi folyamat. 13. Szombat, január 15-én 1853. Megjelenik, ünnep- s vasá­rnapot kivévén , min­dennap délutá­n dívásk­é­p­e­k- s egye­b m ü m e 11 é l­­te­lekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: cukor- és ma­gyar-utcai 11. számú sarok­ház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendiek­­épületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő: Nagy Ignác. kiadó: Kozma Vazul. Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 fit­ful évre 9 ,, évnegyedre 5 „ Budapesten házhozküldés­­sel: egész évre . . 13 frl. fél évre ... 7 „ évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések sor­ónként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Szerelmi vadrózsák. Megálmodtam............. Megálmodtam egy álomban Nagy h­ittelenséged , irózsás , piros koporsóban Láttalak volt téged. Szép kis fejecskéden Fehér koszorú volt, Arcodon boldogság, Az enyimen bú , gond. Vagy tán nem is volt ez álom . . . Hisz mostan is ugy van , Gyönyörű kis fejecskéden Most is koszorú van. Meny­asszony koszorú Fénylik, ragyog rajta . . . ... És számomra meg vagy Mindörökre halva! Ne süss nap............. Ne süss nap, oh ne süss! Ne süss olly keményen , Az én kis liliomom Az erdőbe mégyen. Hervasztó tüzeddel Bújj el a felhőkbe , Bújj, bújj, bújj el a mig Elér az erdőbe. Simuljatok bokrok , Simuljatok félre, Virágot szed rózsáin Az erdők mentében. Lágyuljon tövistek Valamerre járkál, Sebet ne ejtsetek Kis kezén, vagy vállán. Jöjetek csillagok Ragyogjatok szépen, Haza menő kis lány Utjának mentében Kisérjétek mind ... mind... Azt a szép csodalányt, Fényes királynétok, Legszebb csillag gyanánt! Kijárok én............. Kijárok én a nagy Duna partjára . . . S rágondolok arra a kis csalfára. Duna partján állok most is, s mit látok? Napról napra Elhervadva Szerte hulló virágot. . . . Volt itt tegnap egy bokor is, de nincs már . . . Arad a viz, mert medréből ki kijár. S beragadta azt a bokrot mélyébe .... Mért nem voltam Akkor ottan Már én inkább helyébe ! Tóth Kálmán. Karácson éje. Bah­­illy karácsonom sem volt még soha. Ludmilla szép leány volt, hatodik szom­szédtól a hetedikig, körülbelül három próbát ütött. Szemei nagyok és fényesek valának, mint vásott két­­­garasos. S hogy illy szépség nálunk csakugyan feltűnő, azonnal meggyőződhetik mindenki, midőn mondom: egyszerre hatan bolondul­tunk belé. Igaz, ki bennünket egyszer lát, azonnal leolvashatja fülünk tövéről is, hogy mi köny­­nyen bolondulunk, s ha megbolondulunk, dü­hösen szerelünk. Hatan bolondultunk belé­ s Ludmilla értéke agróval járt. Volt eset, midőn közös örömünk tár­gya a fehér ruhák egyik példányába bújt s ekkor megtiltá hozzá közeli­m a tentás kezű­­­eknek; ha barna s fényes volt hüvelye, tisz­ta kézzel nem férhetünk mellé. Bahh! mindenütt van zár és korlát, mi a szerelemnek is nyakát szegi. Karácson éje volt. Hatan ültünk körül negyedfél lábú asztalt, mind a hat különös je­les egyéniség: hő tudomány, tág lelkiisme­ret , még tágabb torok, mi legalább is 3 ka­rácsony­bili volna végébe temetni. Mind a hat szerelmes kegyence Ludmillának, ki fehér ruha s haragos vörös millióm terintettében tremu­­lázott körültünk. — Fiuk, ma meglehetős ostobán öltö­zött ez a leány, mégis borzasztó szép. — Ne okoskodjatok, elég az hozzá , mi szeretjük őt mind a hatan, ámde kérdés: mellyönket szeret ő inkább ? — Engem ! . . — Pimasz, köszörűsnek is rész volnál, nem szerelmesnek. — Kikérem! mellyösöknek mondja Lud­milla : fattyam. . he ? — Ott van la ! egy szóból óriási kegyet remél. Ludmilla nem szokta válogatni szavait mi malmára jő , azonnal megörlödik. — Tudjátok mit, cimborák ? Tegyük pró­bára őt, mellyenket szeret. — Helyes, de mikép? — Kérjünk mind a hatan találkát, még ma, kinek közölünk megadja, az lesz a sze­retett, az a boldog. — De fiuk, mennyire hideg van künn, ha valahova falu végre adja találkáját, meg­dermedünk. — Ne okoskodjatok! megkezdem én, s ti jöjetek utánam .... Életem vagy halálo­mat tudatni fogom veletek. — Felugrottam ; fa­képnél hagyva tár­­simat rohanok Ludmilla után. Ő egyedül volt s azért hevenyében rágta­­tok szerepemnek. — Bocsánat leányka! ön soha nem lá­tott olly bolondot mint én . . . — Miért? — Szeretem önt olly iszonyúan, olly borzasztóan , hogy ha ön kapusom zsebjébe tekinthetne, megrémülne szilárd elhatározá­somtól, mi sem több sem kevesebb mint: fő­be lövés, agyon puskázás.. . . — Ah­! Ludmilla nagyot bámult kétgarasos sze­meivel s kaffantolt. Bocsánat, e szó olly idegen, újszerű, hogy bővebb értelmezésébe kell bocsátkoz­nom. Kaffantam sem több sem kevesebb, mint kaffogni s ez épen nem több mint: nyekkenni. — Igen angyal, én szeretem önt, és ön is, oh én nem csalatkozom! önnek szeretni kell engemet . . nemde ? Ludmilla sóhaj lett, s e sóhaj szellője fölemelt nehány biblia s régi naptárt az almá­­riom tetején. — Adi nem mondhatom meg most, suttogd andalító csábos hangon , mi mivel sem volt különb hájazatlan targonca nyikorgásánál. — Nem most ? hát mikor ? — Szeretsz ? — Szeretlek! szeretlek t­olly iszonyúan és ha te nem szeretsz, oh­adj egy konyhakést, itt lábaid előtt szurkálom agyon magamat! — Ha szeretsz, ki fogsz menni a ker­tek alá, bábos szomszédunk osztagja mellé, s ott megismerended szerelmemet. — Mikor? angyalom Ludmillám!mikor? — Most mindjárt, suga lassú, titkos hangon. — Rohanok, ott leszek! s egy hatalmas dübörgő kézcsók után nyargalok kifelé. Itt van la ! nem kértem találkát s maga adott, oh­a szeret engem iszonyúan. Tudas­sam e társimmal szerencsémet? nem, ő csak engem szeret, a többi semmi, — enyim a bol­dogság , enyim a világ egész a kertek aljáig. Mit nekem a többi, megvetem őket felmagasz­­taltságomban, most érzem, hogy én vagyok az ember . . . Minő borzasztó boldogság! Hideg csikorgó fagy volt, zajtalan, ho­mályos az est, parányi fellegfolt takard a kü­lönben tiszaiholdat, ablakok világultak a nép­­telen utcákra. Hosszú elhagyott utcán, kertek közt rohanék kifelé. Ab­­amott a Casino kertje s azon in­nét a bábos asztagja, odar­egyek, ott lesz boldogságom aranyos madara, szerelmem hármas koronája. Itt találom meg a jövőt, mit mások annyira hajtanak s én pár szóval fogtam el . . . mint fog irigyelni a világ, iri­gyelni boldogságomat. Itt leszek én gazdag. . itt leszek én ... .

Next