Hölgyfutár, 1853. január-július (4. évfolyam, 1-130. szám)
1853-01-15 / 12. szám
Budapest. 4-ik évi folyamat. 13. Szombat, január 15-én 1853. Megjelenik, ünnep- s vasárnapot kivévén , mindennap délután dívásképek- s egyeb m ü m e 11 é ltelekkel és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás: cukor- és magyar-utcai 11. számú sarokház első emelet, hová a kéziratok utasitandók. Kiadó-hivatal: aldunasor , kegyesrendieképületében levő nyomdai iroda, hová az előfizetési és hirdetési díjak küldendők. HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Tulajdonos szerkesztő: Nagy Ignác. kiadó: Kozma Vazul. Előfizetési díj: Postán: egész évre 16 fitful évre 9 ,, évnegyedre 5 „ Budapesten házhozküldéssel: egész évre . . 13 frl. fél évre ... 7 „ évnegyedre . . 4 ,, Hirdetések sorónként 3 ezüst krajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Szerelmi vadrózsák. Megálmodtam............. Megálmodtam egy álomban Nagy hittelenséged , irózsás , piros koporsóban Láttalak volt téged. Szép kis fejecskéden Fehér koszorú volt, Arcodon boldogság, Az enyimen bú , gond. Vagy tán nem is volt ez álom . . . Hisz mostan is ugy van , Gyönyörű kis fejecskéden Most is koszorú van. Menyasszony koszorú Fénylik, ragyog rajta . . . ... És számomra meg vagy Mindörökre halva! Ne süss nap............. Ne süss nap, oh ne süss! Ne süss olly keményen , Az én kis liliomom Az erdőbe mégyen. Hervasztó tüzeddel Bújj el a felhőkbe , Bújj, bújj, bújj el a mig Elér az erdőbe. Simuljatok bokrok , Simuljatok félre, Virágot szed rózsáin Az erdők mentében. Lágyuljon tövistek Valamerre járkál, Sebet ne ejtsetek Kis kezén, vagy vállán. Jöjetek csillagok Ragyogjatok szépen, Haza menő kis lány Utjának mentében Kisérjétek mind ... mind... Azt a szép csodalányt, Fényes királynétok, Legszebb csillag gyanánt! Kijárok én............. Kijárok én a nagy Duna partjára . . . S rágondolok arra a kis csalfára. Duna partján állok most is, s mit látok? Napról napra Elhervadva Szerte hulló virágot. . . . Volt itt tegnap egy bokor is, de nincs már . . . Arad a viz, mert medréből ki kijár. S beragadta azt a bokrot mélyébe .... Mért nem voltam Akkor ottan Már én inkább helyébe ! Tóth Kálmán. Karácson éje. Bahilly karácsonom sem volt még soha. Ludmilla szép leány volt, hatodik szomszédtól a hetedikig, körülbelül három próbát ütött. Szemei nagyok és fényesek valának, mint vásott kétgarasos. S hogy illy szépség nálunk csakugyan feltűnő, azonnal meggyőződhetik mindenki, midőn mondom: egyszerre hatan bolondultunk belé. Igaz, ki bennünket egyszer lát, azonnal leolvashatja fülünk tövéről is, hogy mi könynyen bolondulunk, s ha megbolondulunk, dühösen szerelünk. Hatan bolondultunk belé s Ludmilla értéke agróval járt. Volt eset, midőn közös örömünk tárgya a fehér ruhák egyik példányába bújt s ekkor megtiltá hozzá közelim a tentás kezűeknek; ha barna s fényes volt hüvelye, tiszta kézzel nem férhetünk mellé. Bahh! mindenütt van zár és korlát, mi a szerelemnek is nyakát szegi. Karácson éje volt. Hatan ültünk körül negyedfél lábú asztalt, mind a hat különös jeles egyéniség: hő tudomány, tág lelkiismeret , még tágabb torok, mi legalább is 3 karácsonybili volna végébe temetni. Mind a hat szerelmes kegyence Ludmillának, ki fehér ruha s haragos vörös millióm terintettében tremulázott körültünk. — Fiuk, ma meglehetős ostobán öltözött ez a leány, mégis borzasztó szép. — Ne okoskodjatok, elég az hozzá , mi szeretjük őt mind a hatan, ámde kérdés: mellyönket szeret ő inkább ? — Engem ! . . — Pimasz, köszörűsnek is rész volnál, nem szerelmesnek. — Kikérem! mellyösöknek mondja Ludmilla : fattyam. . he ? — Ott van la ! egy szóból óriási kegyet remél. Ludmilla nem szokta válogatni szavait mi malmára jő , azonnal megörlödik. — Tudjátok mit, cimborák ? Tegyük próbára őt, mellyenket szeret. — Helyes, de mikép? — Kérjünk mind a hatan találkát, még ma, kinek közölünk megadja, az lesz a szeretett, az a boldog. — De fiuk, mennyire hideg van künn, ha valahova falu végre adja találkáját, megdermedünk. — Ne okoskodjatok! megkezdem én, s ti jöjetek utánam .... Életem vagy halálomat tudatni fogom veletek. — Felugrottam ; faképnél hagyva társimat rohanok Ludmilla után. Ő egyedül volt s azért hevenyében rágtatok szerepemnek. — Bocsánat leányka! ön soha nem látott olly bolondot mint én . . . — Miért? — Szeretem önt olly iszonyúan, olly borzasztóan , hogy ha ön kapusom zsebjébe tekinthetne, megrémülne szilárd elhatározásomtól, mi sem több sem kevesebb mint: főbe lövés, agyon puskázás.. . . — Ah! Ludmilla nagyot bámult kétgarasos szemeivel s kaffantolt. Bocsánat, e szó olly idegen, újszerű, hogy bővebb értelmezésébe kell bocsátkoznom. Kaffantam sem több sem kevesebb, mint kaffogni s ez épen nem több mint: nyekkenni. — Igen angyal, én szeretem önt, és ön is, oh én nem csalatkozom! önnek szeretni kell engemet . . nemde ? Ludmilla sóhaj lett, s e sóhaj szellője fölemelt nehány biblia s régi naptárt az almáriom tetején. — Adi nem mondhatom meg most, suttogd andalító csábos hangon , mi mivel sem volt különb hájazatlan targonca nyikorgásánál. — Nem most ? hát mikor ? — Szeretsz ? — Szeretlek! szeretlek tolly iszonyúan és ha te nem szeretsz, ohadj egy konyhakést, itt lábaid előtt szurkálom agyon magamat! — Ha szeretsz, ki fogsz menni a kertek alá, bábos szomszédunk osztagja mellé, s ott megismerended szerelmemet. — Mikor? angyalom Ludmillám!mikor? — Most mindjárt, suga lassú, titkos hangon. — Rohanok, ott leszek! s egy hatalmas dübörgő kézcsók után nyargalok kifelé. Itt van la ! nem kértem találkát s maga adott, oha szeret engem iszonyúan. Tudassam e társimmal szerencsémet? nem, ő csak engem szeret, a többi semmi, — enyim a boldogság , enyim a világ egész a kertek aljáig. Mit nekem a többi, megvetem őket felmagasztaltságomban, most érzem, hogy én vagyok az ember . . . Minő borzasztó boldogság! Hideg csikorgó fagy volt, zajtalan, homályos az est, parányi fellegfolt takard a különben tiszaiholdat, ablakok világultak a néptelen utcákra. Hosszú elhagyott utcán, kertek közt rohanék kifelé. Abamott a Casino kertje s azon innét a bábos asztagja, odaregyek, ott lesz boldogságom aranyos madara, szerelmem hármas koronája. Itt találom meg a jövőt, mit mások annyira hajtanak s én pár szóval fogtam el . . . mint fog irigyelni a világ, irigyelni boldogságomat. Itt leszek én gazdag. . itt leszek én ... .