Hölgyfutár, 1854. január-június (5. évfolyam, 13-133. szám)

1854-05-08 / 91. szám

Budapest, 5-ik évi folyamat. 91 Hétfő, május 8-án 1854.­­ . Kiadó-hivatal: 3 ^aldunasor, kegyesrendiek ^ {épületében levő nyomdáig ^iroda, hova­ az előfizetésig­­s hirdetési dijak küldendők.^HÖLGYFUTÁR Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. { Megjelenik, ü­nnep­­{vasárnapot kivéve», min-p ^dennap dilu­án divat-^ {képek- segyéb miimel-S ^lékjelekkel és r­a­j-^ Szókkal. $ 5 Szerkesztőségig {szállás: tíjviláguk­ai 1 4 é s*. ház első emelet, hová a? kéziratok utatn i­andók­. s SPo Előfizetési díj: @ .• egész évre 10fl.{ félévre 9. évnegyedre 5 ,, ? Felelős szerkesztő: Berec Károly.­ ­\/\/\/\/\y\/\ r {fia da p c ste n há/.hozkü­l-· pdéssel: egész évre 13 fi ? › félévre . . 7 „ › évnegyedre 4 ,, ^ › ‹ › Hirdetések › ^soronkint 3 ezüst krajcár-^ {ért fogadtatnak el,és gyor-? $ san közöltélnek. c Előfizetési fölhívás. Uj előfizetést nyitunk, mely III­á­­jl­s 1-től julius­ végéig, azaz: évnegyedre, vagy más IBS 1-t­ől okcofier végeiig, azaz: félévre történhetik. Előfizetés május, június és júliusra helyben 4, vidékre 5 frt. Május, június, július, augusztus, September és októberre helyben 7, vi­dékre 9 frt. Az előfizetési pénzek a „Hölgyfu­tár kiadó hivatalába“ küldendők. A „HÖLGYFUTÁR“ szerkesztősége. A jancsárok végnapjai. Históriai regény Jókai Mórtól. Táncvigalom a szerályban. (Folytatás). A padisah lesújtva a visszás érzelmek rohamától, megalázva saját szivének ér­zései által, ingadozó léptekkel a falhoz tántorodott, s a­mint kezével megtámasz­kodott a sima márványhoz , egyszerre vé­gig csúszott azon és összeroskadt, égő homlokát a hideg kőre nyugtatva. Beszélhetett tőle azután a janicsár a­­k­ár­mit. A­zultán nem hallgatott rá , nem felelt rá. A hatalomra jutott durva harcos, vég­re bőszült haraggal hiálta kívül leskelő­­dő társainak: — Hozzátok elő a herceget! A zultán hallá, mint szaporodnak a léptek teremében, kardok csörömpölése vegyült a zúgó hangok közé. Ő nem né­zett oda. — Íme, szólt Kara Makán, oda lépve hozzá. Itt áll fiad , a kivont kard fel van emelve feje fölött. Vagy nevedet látod ez irás alatt, vagy az ő fejét látod lábad előtt. Mahmud reszketett de nem felelt, sem arcát oda nem forditá. — írj , vagy meghal fiad! — kiálták egyszerre többen a jancsárok közül. Ekkor egy csengő, ismerős hang szó­lalt meg a vad ordítok közepett. — Atyám! Ne hallgass reátok. Hadd öljenek meg engem, ha van bátorságuk, de te ne alkudjál szolgáiddal! Mahmud meglepetve pillanta fel ez is­merős hangra s egy déli alakot látott ma­ga előtt a herceg öltözetében , és büszke fejedelmi arccal, de ez nem fiának arca, — és mégis ismerős , mégis kedves. Ah, ez Milieva. Az odaliszk észrevette, hogy Mah­mud vonásai ellágyulnak , hogy szelíden tekint reá, s mintha félne, hogy a­zultán gyönge talál lenni miatta, kigyuladt arc­cal fordult hirtelen a jancsárok felé. — Ti vérengző samsund-kutyák ! kik leugatjátok a napot az égről, végezzétek véres munkátokat. Elő ti bátor vitézek, kiknek csak házaikkal ismerős az ellenség, ketten , hárman rohanjatok reám, ha egy­nek nincs elég bátorsága hozzá, hogy szi­vébe verje vasát Omár utolsó ivadékának. Az én halálom nem fogja kényszeríteni a vultánt, hogy veletek alkudjék, öljetek meg, míg hatalmatok van fölöttem , mert ha énnekem lesz rajtatok hatalmam , én nem fogok előttetek sírni, miként láttá­tok sírni Mahmudot és Selimet, hanem én elpusztítlak benneteket, hogy még az is átkozott lesz, a­ki hasonló öltözetet vi­sel , minőt ti viseltetek és a ki nevetteket kimondja, halálát hívja az! Az ingerelt zendülők villogó kardjai emelkedtek a merész gyermek feje körül e fenyegető szókra ; egy pillanat, és ő hal­va fekszik. De Mahmud felállt, félre házita őket a vélt herceg mellől , s elvéve Kara Ma­kán kezéből az iratot és irónádat, nevét aláírta annak. Milieva megragadá a­zultán kezét,hogy meggátolja őt az Írásban; de Mahmud szelíden megcsókold homlokát, s gyöngéd szóval suttogd. — Inkább az egész világ veszszen el, hogysem te. . . Azzal odaveté a jancsárok közé az a­­láírt halálitéletet. Az engedmények kivívása után lecsil­lapultak a zendülők , a zultán közbocsá­natot hirdetett ki a vétkesek számára, e­­lőcsapásaikat hivatalra emelte, s a Kliaz­­néból pénzt szóratott közéjük. Ezzel ki voltak békülve , a zultánt és a vélt herceget visszavitték a szerályba. Roppant néptömeg kísérte őket odáig, az egész tért az Ibrahim szökőkút mellett ellepték a jancsárok jelvényes turbánjai, kik a megnyert diadal után most „sokáig éljen“– kiáltanak a megalázott padisah­­nak. Mahmud végig nézett az ujongó tö­megen, egyik ember a másik mellett, oly szorosan, hogy nem lehetett látni egyebet fejeknél. És a­zultán arra gondolt, hogy milyen Szerelem és udvarlás. A long-champsi ünnepélyen C... bárónő, egy fiatal igéző hölgy , Párisbeli hossza­sabb távollét után ismét látható lön. A bárónő férje, körülbelül négy öt év előtt vadászaton , a kocsiból lezuhanván, véletlenül meghalt. A gyászév után szép özvegyünk a nyilvános társaságokat megint látogatni kezdé, hol szépsége, ifjúkora, kedélye és szelleme mindenkit leigézett. A bárónő dúsgazdag, gyermektelen s meghalt férjének egyedüli örököse lévén, nem sokáig kételkedhetett, hogy keze el­nyeréséért sokan fognak csengni: kivált miután épen nem titkold hajlandóságát, újólag Hymen zászlója alá esküdni Egyedül a választás hozd zavarba. S ez valóban nagyon nehéz leendett, mert szive még szabad volt, s magát két egyenlőn szeretetreméltó , gazdag és áll­hatatos kérőtől látó körüldongva. Melyik ezek közt a legkülönb , s me­lyik szereti őt leginkább ? A bárónő e kérdésre nem tudott ma­gának biztos feleletet adni, s miután ké­rőitől a végső választásra mindinkább kényszerittetett s ő sorsát könnyelműn el­­hirtelenkedni nem akard, nem maradt más rejtekút, mint barátai s ismerősei köréből nyomtalan eltűnni. Ez eltávozás­a mily megfoghatlan és oly váratlanul történt. S e talányos esemény titkát csupán a szép nő visszatérése fejte meg. Ki rajzolhatná le a csodálkozást, nyug­talanságot és csalódást, mit a szép nő i­­mádói éreztek , midőn őt a várt választá­si határidőt megelőző napon sem a szín­­házban sem a sétányon nem láthaták. Az esemény mindenikre másszerű be­hatást gyakorolt. Mindnyájan a szép nő lakályára siet­tek , hogy felőle kérdezősködjenek. — A bárónő nagyon egészséges — volt a válasz —, s tegnap este elutazott. — Ah — kiálta föl az első — kétség­kívül e megszökés titka az, hogy minket más idegenért föláldozott. S mi lemond­ván vigasztalhatjuk egymást! . . . Én semmi fondorkodást nem hiszek — gondola a másik — az egész komédia, a szeszély játéka. Hanem a világ másként gondolkodik, s ha szívfájdalmaim észre­venné , könnyen nevethetne fölöttem , s ezért közönyös arcot mutatva, házasodá­si szándékomnak más irányt adok. A harmadik , mialatt hallgatott, a leg­­szép lesz, ha majd az a sok ezernyi fő mind legördül onnan helyéről! . . . (Folytatása következik.)

Next