Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)
1856-10-28 / 249. szám
Budapest, 7-ik évi folyamat. 249. Kedd, Október 28-án, 1856. Megjelenik ünnep- és vasárnapot kivévén,mí T idei nap délután , divatképek- s egyéb műmellékletekkel, és rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág-utca, l-sc A’t. 2- dik emelet,hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , előfizetés , és hirdetések utasítandók.HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Előfizetési díj: Postán: egész évre . . 16 frt. félévre .... 9 ., évnegyedre . . 5 „ Budapesten: házhozküldéssel egész évre...................13 frt. félévre ....................7 ., évnegyedre . . 4 ,, Egy hónapra 1 ft. 30 kr. Hirdetések Szerkesztőségi ügyekben értekezhetni minden nap délelőtt 9-től 1 óráig. Felelős szerkesztő s kiadó: TÓTH KÁLINÁH. soronkint 3 ezüstkrajcárért fogadtatnak el, és gyorsan közöltétnek. Remény *) Remény , remény , te éretlen gyümölcs , Mi rothad inkább , mint érik , habár A messze ködben szürkülő valóból Jut néha rá melengető sugár. Remény, remény , te sírból kelt lidérc , Ki tévedezve jársz mezők felett, Míg végre légutad s a szellemút, Melyet kinyújtasz , posványhoz vezet. Remény, remény, haldoklók őre, te, Ki míg egyik kezével simogat, Baljával jéghidegen fogja be A küzködőknek szempillájokat. Irár ! Remény , te , emberek közbirtoka, Nekünk ha már adattál vígaszúl: Hadd lássuk értéked, mit általad Az emberiség bír osztatlanul, Az éhező koldus kék ajkival Imádságába von s te nála vagy, S ott ülsz szivében rémséges hiven, Mind addig, míg szempillája befagy. Aztán tovább megysz új kétségbesés S nyomor tetőtlen viskójába , hol Beteg szülőn siránkozó család Hidegtől eldermedve haldokol. Leülsz közéjök s a leheletet, Mit a hű lány anyjára átfuval, Mosolygó ajkaidról szívja , míg Hazug szavad szabadulást sugal. S mindaddig ott ülsz , miglen a halál E kis sovány zsákmányra megjelent; Aztán tovább mégysz, van szállás elég, Hol csábszavad jó pénzül elkelend. „ Hogy ő meghaljon , oh , az nem lehet; Az arc piroslik s ajka mosolyog; Mért hagyna özvegyet s árvákat ő ?. ... Oh én reményiek, ő még élni fog! Mindezt te mondád igy, csalárd remény, Te szokál a halvány nő ajkain; Holott tudod, kiútt remény után Égőbb a seb s a veszteségi kín. S midőn bíztatni, csalni megszűnni, Mert már a férj terítve gyászpadon, Odább vonulsz , gondolva: ott a bú , A bú veled különben is rokon. Egy ily csalódott szívnek átkait Hurcolhatod magaddal, oh, remény, Hogy nincsen áldás biztatásidon És nincs öröm munkáid sükerén. Két nemzet áll egymással harcban és Ellenkező eszméért küzdenek: S te mégis ott ülsz mind két lobogón, Ellenkezők bár cél és érdekek. *) A költőnek „fekete lapok“ cim alatt kiadandó újabb költeményeiből. Mily hitszegők itt biztatásaid, Midőn az elbukottat elhagyod; Egyiknek élet s másiknak halál Csalárd játék után diadalod. S megint tovább megysz , hol csak a keserv, Küzdés , nyomor vigasztalóra vár; Hol éjsötét az ész, s hol mennyei Kegyelműi vétetik minden sugár. S igy ülsz le a félőrülthöz közel, Átfogva a legszebb nő derekát, Hogy a keservtől szaggatott szivet Vigasztalásoddal leheljed át. És váratod , hőn váratod vele Fájó szerelme kedves hűtlenét, Midőn a holdas és homályiba ürült mosolylyal nézegetne szét. Te hallod a lépések halk zaját, Melly a közelgő hűtlent sejteti; Te általad hevülnek a sóvár Nő ként sugározó tekinteti. Ne biztasd, oh , ez ártatlan szivet; Csalódni nagy kín hit s remény után. Ki nem remél, nyugodtan lép s halad A földi lét tövissel telt után. Gonosz csaló , egyszersmind zsarnok is! Miért ámítod hittel a szivet, Ha a való, mely máskép bizonyít, Most gúnyosan szemed közé nevet Mint hő barát, hozzánk besompolyogsz, S vágyunkat, mint a dajka , ringatod ; S ép úgy , miként a dajka, megszököl, Karod között ha meghalt magzatod. H Ha nincs barátunk, nincs is a ki csal; S csapás ha jő, szemközt s készen talál; S roskadva nincs tétovázásra ok , Jőjön keserv vagy maga a halál. De mégis egy van, mit magasztalok, Van benned mégis egy jótétemény , Mit a sors még meg nem cáfolhatott, Mióta fenn áll e föld kerekén. Te vonsz hidat földről a menybe fel, Ha elszakadtak tőlünk kedvesek: Hogy még találkozunk, csillagban vagy fölebb, Találkozunk siron túl még velek. Beöthy Zsigmond: CSAK PESTEN VAN AZ ÉLET ! Beszélj Szokoly Viktorról I. Provinciális élet. Orsi Vince nagysága már félórája tiporja nagy lépteivel szobája padlóit, rajtpipáját kétszer töltötte meg s négyszer verte ki ténye