Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-11-07 / 257. szám

1041 kelt a természet: az elfojtott lángész sisteregni kezdett, s a legkisebb repedésen is kiki ölte nyelvét, mig végre kebelem — mint a vizet ka-pott oltatlan mész — forrásnak indulván — valóságos vulkánná alakult, s egy végleges kirohanás megkisértésével — kritikussá lettem !.. Hanem alig kezdtem meg a boszú árát jobbra, balra szórni — az irodalom gyermek személyzete bodzafa puskákat kaparitvan elő: az egész tűzokádó hegyet két perc alatt agyonlövöldözte— A Vulkánnak hűlt helye se maradt!! Ez több volt a soknál!.. mig férfiakkal volt ügyem, azt hittem hogy páros tusát vivők — értem azt a harcot, amely köztem és a szerkesztők közt folyt, munkáim kinyomatása fölött; —a csatavesztést soha sem tartottam lealacsonyitónak ! de mikor azt kelle tapasztalnom, hogy azok is , kiket csak néhány év előtt még holmi kifejezhetlen ruhaneműben láttam a kifutósdi*) körül nyargalózni, — s kik majd két év múlva fogják megtudni még, hogy a borotvával nem tollat csinálnak — sarat dobnak reám, úgy elkeseredtem, hogy a közelemben találkozott fafélékből hirtelen egy máglyát alkotván: szülötteimet — mint valaha Ábrahám Izsákot — öszenyaláboltam, s már épen ott valók , hogy az utósó felkiáltójelig tüzbe dobom őket — a mint rám nyit az én szerelmes barátom Miklós ! *) Neme a labdajátéknak gyermekek küzt. Hogy ki ez a Miklós ?.. ezennel elmondom. Az én Miklós barátom egyik legnagyobb embere az irodalomnak,melyhez épen úgy áll, mint azon úriember a gözkocsihoz, ki tőszomszédja lévén valamelyik vidéki állomásnak — sűrű dolga felöl naponkint kimehet a gözkocsit bevárni; — ki is megyen, ha meg jött a vonat: köszön a gépésznek, kezet fog a konduktorral, szót vált a szolgákkal, tisztelettel mosolyog az igazgató felé — de ez reá se néz!... s az utazó személyzet azt hiszi, hogy emberünk is az erőműhöz tartozik, mert mindig ott látja a gőzkocsi körül! . a helybeli ügyvivő egyetlen barátja, kit egyszersmind a világ legnagyobb emberének tart, ezzel magyaráztatja az erőmű mysteriumait, melyekhez ez éppnyit ért, mint e dilettáns úr; s utójára maga is azon meggyőződésben él, hogy ő is egyik szükséges része a gőzerőműnek!.. Szóval — ha igaz az, hogy társáról lehet az embert megismerni: Miklós az én legbensőbb barátom — lángeszem bámulója, — elmeszüleményeim bálvány imádója — egyetlen publikumom!!esze: született láng! de amely a papiroson teljességgel nem fog!... Tollhoz azért nem nyúl, mert valahányszor még írni akart: az ideák milliója úgy megrohanta agyvelejét, hogy mindanyiszor gutaütéstől kellett tartania !.. s igy maradt e végiglen az irodalomnak tiszteletbeli tagja!! (Folytatása következik.) Nirhara 11 g. Budapest. K öz e l eg az új év, s újra szőnyegen forognak a hir és divatlapok ügyei. Egyik árcsökkentéssel akarja szaporitni híveit, másik a szépirodalom tarka lobogója helyett a politika komoly színű zászlóját üti fel, a harmadik megmarad a réginél. A Budapesti Viszhang többek közt engedélyt nyert politikai lappá lehelni, azonban helyes tapintatú szerkesztője Szilágyi Virgil az új vendég kedvéért nem zárja ki a régi barátot sem t i. a szépirodalmat illusztrált beszélyeivel, történeti rajzaival, ábrándos verseivel, s mulattató humoreszkjeivel. A lap mint mondják kétszer fog megjelenni , s kétszipírsége mellett melegebb pártolásra számít. Ábrányi Kornél derék zenészünk pedig egy komoly irányú zenei lapot akar indítani, magvas műcikkekkel, és bírálatokkal, melyhez legelébb is közönséget kell óhajtanunk. f Jókai Mór tollából ép oly kevéssé fogynak ki a szép, költői regények, mint az escamoteurök szelencéjiből a tarkabarka zászlók. Most megint egy regénye jelent meg, (mely szokás szerint előbb a Pesti Naplóban látott napvilágot;) ez a „Szomorú idők“ két kötetben, melyet Emich Gusztáv ezúttal is csinosan állított ki, habár a közönség egyik legkedvesebb költőjének műveit örömest megvenné pompásabb, úgy nevezett díszkiadásban is. A László- név feledhetlen a magyar színművészetben. Mindenki melegen emlékezik még ez eleven , tűzről pattant művészre , ki a bonvivant uracsokat, szeleburdiakat, arszlánokat,fecsegő salonhősöket oly finoman tudá személyesítni, hogy párját aligha találjuk föl valaha. E derék művész — ki több mint egy éve letűnt a színészet láthatáráról — jelenleg is fővárosunkban lakik, mégpedig a legjobb egészségben , fiatal arccal és fiatal kedélylyel. S hogy van, hogy mégis nem láthatjuk e páratlan Dávidkát, e felülmúlhatlan Fecsegit (Ház becsületében,) e művészi Scott nemest és a száz meg százféle kedélyes színpadi alakot, melyek vele együtt eltűntek szemeink elöl? . . . ezt fogják e hírünkre kérdeni szép olvasóink, melyre azonban kénytelenek vagyunk a felelettel adósak maradni, miután magunk sem tudjuk hoszas elvonulása okát. Hisz- e A _R . A. szűk azonban (anyival inkább , mert hallottuk is) hogy jövő tavaszszal újra fellépend, tanúsítva , hogy mint kell a grell komikumot művészi finomsággal, a nagy könyvséget szabatossággal öszekötni. E vendégszereplésnek tehát minden műérte igen nagy örömmel nézhet eléje. . . Székely István gordonkász f. hó 13-án fog a nemzeti színpadon fellépni, testvérével a jeles zongoraművész— Székely Imrével, s ez alkalommal Szigeti „Becsületszó“ vígjátéka fogja ez előadást kiegészíteni. Séger hazánkfia — Bécsben a „Zsidónő“ előadása alatt egy nyolcvan smaragddal kirakott arany borostyánkoszorúval lepetett meg; az emléken e szavak állottak: „Stéger Ferenc ünnepelt énekesnek tisztelettel — — grófi család.“ Ezt csak azért jegyezzük meg, hogy a bécsi főrangú világ menyi rokonszenvvel viseltetik a magyar művész iránt, a ki szép hangjával a bécsieket gyönyörködteti ! A ki Lavotta szép olajba festett arcképét látni kivánja , forduljon Bernáth Gáspár barátunkhoz, kinek e becses festmény birtokában van, s ki azzal a nemzeti múzeumot szándékozik gazdagítani. A kép teljesen jó állapotban van, habár műértetlen kezek közt, mint „a nagyítások nagy mestere“ mondja, két évig egy falusi fehér cseléd takaródzott vele.A vásár a jó idő dacára nem nagy reményekkel kezdődik; a külföldi kereskedők közül még eddigelé igen kevesen érkeztek meg, s jelenleg még kevés pénz van a forgalomban, pedig Petőfi szerint „ez életünkben a szekérkenő“ — különösen pedig az al vásárokban. A gázmunkálatoknak még eddigelé csak azt a hasznát látjuk, hogy a csövezésnél megrontatván a falak és plafondok, most valamenyi kávéház és vendéglő új piperével van ellátva. „A fehér bárány“ vagy birtokosa nevéről — Z a 1 11 szinte osztozott e csinosulásban. E nagy étkező hely — melynek vendégei többnyire derék egyetemi tanulók — olcsósága miatt a célszerűbb közhelyek egyike. Reuniók is vannak szerdánkint, hanem a nagy közönség megérdemelne a sok marsch, ländler, és zeppert-polka után, egy kis Patikárus féle csárdást is. Vidék. Balatonfelvidéki levelek. XXV. Midőn közülünk a természet hervadását látjuk — közöttünk a szellemvilág tavasza kezd ébredni! A sárguló falevelek, hervadó virágok, haldokló élet nem hatnak ránk döbbentőleg, s a külvilágból önmagunkba szállva, a társaskörökben keresünk kárpótlást. Az irodalom és művészet iránti közönbösség kezd nálunk is meleg részvét és pártolásra változni. E változást egy oly egyénnek köszönhetjük, ki csak nem rég érkezett vidékünkre, s közénk érkeztének áldott hatása már is érezhető. Ez egyén Vay Rudolf zánkai közbirtokos, kitűnő tudományi, s nemesen érző férfi , kinek szive a közjóért ver, s ki áldozatkészen pártol mindent, mi fejlesztőleg hat nemzetiségünkre. Mint közjóért lángoló, s áldozatkész hazafi, buzgó pártolója a magyar irodalomnak is, s mindent elkövet, hogy a pártolók , mégpedig az öntudatosan pártolók száma folytonosan növekedvén , nemzeti irodalmunk ezáltal fokozatosan emelkedjék. E derék férfi meggyőző rábeszélése folytán a közel vidék értelmi (nagy részben reform, papok s iskolatanítók) osztálya felajánlja, hogy fejenként 5 pstot fog szentelni évenkint a magyar irodalomra, s azon könyveket — melyeket e pénzen vesznek — olvasás végett köztik egymással. Legalább húsz egyén van vidékünkön, kik ez ajánlatban részt vesznek, többnyire szegény emberek, kiknek öt forintos áldozatuk jelentékenyebb gazdag főuraink híresztelt ezereinél. Óhajtható, hogy koronként szaporodjék az áldozók száma, mert e pártolás biztosítja csak a szellemi életet, a tudományosságot, az ipar és jólét emelkedését. Pedig örökké igaz marad feledhetlen nagy költőnk ez állítása: Ha majd a szellem napvilága Ragyog minden ház ablakán, Akkor mondhatjuk,hogy: meg állu nk Mert itt van már a Kanadán ! Óhajtható, hogy minden hat—hét falunak legyen oly emelkedett férfia, minő vidékünknek mostanában már van, hogy ne kelljen a magyar írónak többé igy sóhajtani föl: Légy átkozott óh átkos pillanat Melyben fogantatása. S termelyben kinnalakin emberének: Költőnek szült anyám! 1. 1.