Hölgyfutár, 1856. július-december (7. évfolyam, 150-300. szám)

1856-07-28 / 173. szám

708 lelkesült, s lelkesitni képes férfiú jelenléte a tömegekre, a keresztesek diadallal nyomulnak előre, hiába fenyeget, s igér a Sultán, csordái három ízben viszavezetnek, láncolatai elfoglaltatnak, s ő maga is sebet kap. Erre megfutamodik egész serege s a büszkén kérkedett császár kénytelen felhagyni az ostrommal s elvonulni Rumiliába, mig Belgrád falai közt, a diadal örömlárvaája harsog. Nagy nap volt ez, egy a legnagyobbak közül honunk múltjában, mert azután mit itt a nemzet egy része jön, mérlegezhette a világ azt, mit lenne képes véghez vinni az egész nemzet, ha lelkesen öszetartana. A nándorfehérvári diadal híte csakhamar szétterjedt az egész országban , a Ciléi pártot kivéve mindenki örvendett, de a nemzet öröme csak rövid volt, mert míg a világ fennen hirdette Hunyady diadalát, a nagy hős már nem volt az élők közt. A hosszas fondorkodások, a hon sorsa fölötti busongás, a hadikészületek, a hadjárat, csata fáradalmai már előbb is igen megtörték a majdnem 70 éves hőst, kit néhány nappal fényes diadala után meglepett a táborban kitört láz. Érre, hogy rövidleg befejezendi dicső pályáját, s a halálra készült, s valamint nagyszerű volt egész élete , úgy azok voltak végpercei is ; kivitette magát a zimonyi térre, s öszegyűjté serege főbbjeit, inté őket, hogy minden magány érdeket háttérbe tolva, küzdjenek a törökök ellen, s ha nem aratnak is elismerést, mégse csüggedjenek el a hon iránti szent kötelesség teljesítésében. Hasonló tanácsot adott két fiának. Haladjatok mondá folyvást előre azon ösvényen, melyre benneteket vezéreltelek; ezen ösvény tövises ugyan s veszélyes, de a nemzet, s utókor háláját, s a mindenható megelégedését s áldását csak rajta járva vívhatjátok ki. Az isten iránti félelmet, s a honszeretetet hagyom néktek állandó örökül, mert a mi több utánam rátok száll, a szerencse ajándéka, s igy múlandó. Az ilykép beszélt haldokló fényes tanújeleit adá annak, menyire becsülte Kapiszránt, mert bár jelen volt is Vitéz János, a hős barátot kérte meg, hogy áldja meg előtte fiait, s készítse el őt a halálra * *). — Nem vagyok méltó, — mondá hogy hajlékomba hozassák az úr teste , tegyetek pajzsomra, s vigyetek az egyházba 2). Parancsa teljesittetett, s felvitetett a város fölötti dombon lévő egyházba, hol keresztényi alázattal magához véve az úr testét, s meghalt. Szemeit Kapistrán zárta be , ki a nagy bajnok temetése után befejezettnek érezvén földi pályáját, a Szerém megyében levő újlaki 3 zárdába vonult, hol rövidleg (október 23-án) élni megszűnt. A zárdában maiglan is látható a cella, hol élte végnapjait tölté, s hol mint az ajtó fölött olvasható felírás mondja, a belgrádi hősök, s a két ifjú Hunyady állták körül a dicső hős apostolt, kinek sirját csakhamar tömegesen kezdte látogatni a nép , s ha később a hősök Nándorfehérvár alá vonultak,rendesen betértek Újlakra, Hunyady méltó barátja sírjánál, kérni ki az úr áldását. Tomory Pál, a szerencsétlen mohácsi fővezér, szinte (hihetőleg Kapistrán iránti tisztelete jeléül) szinte az újlaki zárdába vonult, s ott élt, míg a nemzet közkivonata következtében a kalocsai érseki székbe emelte Lajos király. A Szeremség már a mohácsi vésznap előtt kitévén téve a pogányok dúlásainak, amint egy spahi csapat közeledett Újlak felé, az elfutott barátok egy kútba vették el Kapistrán földi maradványait. E kút fölébe (melyben soká volt Kapistrán koporsója elrejtve) — a legújabb időkben goth modorú boltozatot emeltetett az újlaki vár mostani birtokosnéja Odescalchi-Branyicky hercegnő, ki ez által elismerést érdemlő tanújelét adá annak, mily kegyelettel viseltetik új hona történeti emléket, s nagy férfiai iránt 4). ') A monda szerint a mint K. megáldotta a két ifjú Hunyadyt, bal kezét az idősbb, s jobbját az ifjabb kezére tette, s a mint a haldokló ennek okát kérdé, azt felelte, hogy az ifjabb Magyarhon királya lesz. ') B- Mednyánszky , egy vas szobrot, (K. alakjával a mint Belgrád felé villogtatja kardját) akart felállitatni e helyen, de mind ő , mind a szobrot öntetni akaró gr. Andrásy Károly, fájdalom csakhamar elhunytak. *) Mai Szerb neve Ilok. *) Kapistránt 15-ik Orbán 1622. a szentek közé sorozta. GALAMB ÉS HOLLÓ. Történeti beszély. Győri Vilmostól. (Folytatás.) Így értek a csendes ház elé, ahol Ilonka lakott. A válás perce jelen volt. Az ifjú megfogta a lány kezét, s oda nézett könyöktől ragyogó szemébe. — Nézett soká, nézett hoszan... azután kebelére vonta a zokogó leányt és a válás csókját oda nyomta hideg, fehér homlokára. ... A legmélyebb érzelemnek nincsenek szavai. Fenn az égen ragyogva lengetik szőke fürteiket a kis csillagok.. . haloványan hinti alá sugarát a hold, s lemosolyog a Bodrog szőke vizére, melynek partján kis csalogány zokogja énekét. Az is párját siratja talán.................................................................................................. Ahol az alkony hagyta az ifjút, ott lelte a hajnal is, Bodrc,v - '■"'tján. Nyugtalan éje után kora hajnallal már ismét oda künn volt Serentyén a folyó mellett, eszmélve a fölött, mit lesz jövőben teendő. Ilonka szavai valók voltak. Tudta hogy Lorányi boszút fog rajta állani, s tudta hogy e boszú a tanár haragjának segélye mellett rettenetes lehet rá nézve. Ha egyszer ott lesz a csatlósok között, bélyegezve azzal, hogy rosz magaviselet következtében került oda, akkor vége minden reményének, akkor el van temetve a jövő. Az éj nem adott tanácsot, talán ad majd a hajnal. Szomorúan lépdelt föl s alá a Bodrogparton az ifjú Egyedüli részvevője, egyedüli barátja, ki el nem hagyta őt. Bánat volt, a fekete madár, a holló. Ott szállongott most is ura körül, majd föl vállára, majd körötte csapdosta, verdeste szárnyaival gyengéden vállát . . . úgy örült a hajnalnak. Kelet felé mindig pirultabbá jön az ég, s a feltűnő nap kedves képet állított a szem elé. Nyugatra emelkedett a vár, melynek egyik fő részét a Veres-torony képező, alatta csendes nyugodtan terült a város, mely előtt csöndesen lejtenek le, a szökő Bodrog habjai. Sebestyén sóhajtva nézett föl a pompás épületre, majd odaült a folyó partjára. Ringatag lombú, vén gyászfűz alatt foglalt helyet, s oda hajtá bánatos fejét a fa mohosért derekára . . . gondolkozott. És minden gondolatában csak Ilonka fordult meg, a kedves Ilonka. — Oda nézett a folyó tükörére; simának látszott az, s babjai mégis gyorsan haladtak alá. Nem ily nyájasan, nem ily szelíden simult e a kedves lányka az ő kebelére, mint e gyásztüznek lombjai a folyó tüköre fölé ? ... és mint a habok gyorsan elfutnak a lombok alól, nem oly gyorsan eltűnő volt e az ő öröme, az ő boldogsága? Merengéséből igen különös eset zavarta föl. Fényes arany darab hullott ölébe. Az ifjú fölrettent, s bámulva tekinte maga köré. Nem volt jelen senki, semmi. Az aranyat kezébe vette, s annak tökéletes tisztaságáról meggyőződvén, bámulata még nagyobbá jön, s újra körültekintő. Néhány pillanat múlva, hangos szárnycsattogás üté meg füleit. Bánat, a sötét holló, gyors röppenésel szállott feléje, s alig érve hozzá, egy, az előbbihez hasonló arany darabot hullatott lábaihoz. Azután újra elszállott a madár, röptét egyenesen a várnak irányozva, ahol egyik nyitott ablakon el is tűnt.*) A legsajátszerűbb gondolatokkal volt az ifjú elfoglalva, midőn egyszerre hangos lövés dördült el a várfalon, s az őr szava rémesen zúgott alá: — Fegyverre, fegyverre! A holló ugyanis egyik viszaröptekor a körútját tevő várőr által megrezzentve, a szájábani aranydarabot elbocsátá, hogy ez az őrtől nem távolra hulott alá, s a csatlós azonnal alá tekintve a folyó partjára, látta az ifjút, kihez a holló egyenesen szállott. A legfinomabb rablási merényletet látván a dologban, kötelességének tarta a rablót kézre keríteni. A lövésre a várfalon élénk sürgős forgás látszott, s nem nagy, előre kiszámító ész kelte hozzá, kitalálni az ifjúnak, hogy néhány perc múlva, váratlan szerencse adta vagyonától megfosztva, a legroszabb helyzetben találandja magát. — A várhoz oly közel volt, hogy a falom egyének arcait jól fölismerhető. De ő sem maradt ismeretlenül. Egy apród lépett előre a zajból, Gy. V. *)• Hogy pedig mindez nem költemény, nem mese dolog, arról meggyőződhetik kiki, ha Csécsy János pataki tanár sírnak történeti munkáját olvassa , melyben ez esemény megtörtént tény gyanánt állitatták.