Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-09 / 6. szám
taló elismerést nyert. Volt fenséges nádorunk ifjabb leánya Mária főhercegnő kiházasítási porcellánja is nagyrészt e gyárban készült, külföld. □ Grrardin Emil visszalépését a journalistika teréről arosz nyelvek azfj háziasszonynak tulajdonítják. Egy hajdani dolgozótársa, kitől azt kérdé egy hölgy, mikor látta Girardin urat, igy felelt : — Mióta megházasodott nem láttam. Girardinné asszony nem szereti az íródat, azt tartja hogy neveletlenek. — Hát kiket fogad el ? — Főrangúakat és papokat; a Madeleini pap gyakran ott ebédel. Pedig férje is iró. — Nem az többé, mert főrangú egyén. — Ugyan ? Talán nagy házból való ? — Igen, a lelencházból. □ Inkognito! Midőn nem rég a Walesi herceg, nevelőjével nyugati Angolországot inkognito beutazta , egy fogadós oly biztosan számolt a trónörökös látogatására, hogy a legnagyobbszerír elfogadásra készült, és folyvást feszültségben volt. Egy délután csakugyan egy gentleman és egy ifjú érkezik meg, és a legkényelmesebb szobákat kérik. A fogadós mély bókok közt a királyi herceg számára elkészített termekbe vezeti őket. Estefelé, midőn már az egész szálloda tele volt, ismét a gentleman érkezik meg egy gyermekkel. — Igen sajnálom — felelt a fogadós kezeit dörzsölve, de már csak két úr számára van hely. Az úrfi talán a pamlagon is elfekhetik. Csakugyan úgy is történt, és másnap reggel sült ki, hogy aki a pamlagon halt Angolország trónörököse volt. □ Ifjú Dumas Sándor nem rég Afrikában megfordult. Ez alkalommal a zuarok valamelyik darabját játszák, és az író jelen volt az előadáson. Mikor a függöny legördült, egy tiszt bemutatta a költőnek az egyik szereplőt, ki asszonyt játszott. — Uram, monda a nagyszakású hölgy, ha azt tudom, hogy ön itt van , megborotválkoztam volna. Ugyanezen írótól egy kétszemélyű vígjátékot játszottak minap , magánháznál. K. asszony és fia voltak a szereplők. Ezen magán előadások pár év óta igen divatosak. Vegyesek. □ Madeira felfedeztetése. III. Eduard angol király uralkodása alatt egy Mekain Robert nevű ifjú szenvedélyesen szerelmes lett Arset Anna nevű igen szép, és előkelő leányba. Robert szegény és nemtelen családbeli volt, és Anna családja elhatározó, hogy a két szerelmest, kik titokban gyakran találkoztak, erőszakkal elválasztja egymástól. Eduárd királytól egy parancsot eszközöltek ki, melynek következtében Róbert elfogatott és bebörtönöztetett; a börtönőr pedig parancsot kapott, a fogolynak csak akkor adni vissza szabadságát, midőn Anna már neje lesz egy gazdag és hatalmas lordnak, ki Bristol közelében lakott. E házasság végre megköttetett és Robert szabadon bocsáttatott; de mihelyt kedvese sorsáról, értesült , bosszút esküdött. Összehívta barátait, közölte velük terveit, és mindnyájan Bristolba mentek. Rövid idő múlva az összeesküvők egyike a lord szolgálatába lépett, és így alkalmat talált Annával Robert érzelmeit és terveit közölni. A grófnő mindent helyeslett, és megígérte, hogy mindenre kész lesz, csak férje várából szabadulhasson. Ezen idő után vidám, és férje iránt gyengéddé lett, gyanúját öleléseivel elaltatta, és végre engedelmet nyert, hogy reggelenkint a vár környékén sétalovaglást tehessen; — kísérőül Róbert barátját választá. Róbert a parton várt rá, hol mindhárman csónakba szálltak, és azon hajóhoz eveztek, melyen Róbert többi társa volt; a hajó rögtön Franciaország felé vitorlázott. Fájdalom, az összeesküvők közül egy sem értett a hajó kormányzásához, és hogy a szerencsétlenség teljes legyen, v iszonyú vihar tört ki. A szerencsétlenek kormányos és élelem hiányában a szél és habok játékszerévé lettek. Tizenhárom napig hányta őket a tenger ides tava. A tizennegyedik nap reggelén, a láthatár szélén földet pillantottak meg, és a szél kedvezőleg fújt. Másnap a szerelmesek néhány barátjukkal partra szálltak, és a hajót a többieknek engedék át. Elbámultak , midőn találtak embert e földi paradicsomban. A fák ágai alig bírták el a rajtuk csüggő ezer meg ezer gyümölcsöt, a madarak és ragyogó pillangók nem futottak előlük. Nemsokára myrtusfákkal bekerített nagy mezőre értek, melynek közepén egy nagy fa állt és aljában egy forrás buzogott fel. E hely anyira megtetszett a vándoroknak, hogy kunyhókat építettek maguknak, és néhány napig ott időztek, de boldogságuk rövid ideig tartott. Egy éjjel borzasztó vihar keletkezett, a horgony köteleket elszakíta, és a hajót a sík tengerre hajtotta. Az ifjú nő három nap múlva meghalt. Róbert nem élte őt túl, és társai neje mellé temették a nagy fa alá. A többiek egy csónakot rögtönöztek és a tengerre szálltak, de hajótörést szenvedtek a barbárok partjain, és Maroccóba vitettek rabszolgákat. Maroccóban Juan de Modbes nevű spanyollal ismerkedtek meg, ki elbeszélésüket figyelemmel hallgatta, és hazájába visszatérve a kalandot Gonsalvo nem portugálkinak elmondta. Ez az adatokat pontosan megjegyzi magának, ennek következtében 1420-ban, június 8-kan Madeira szigetet felfedezte, és egy kis kikötőt Mekain öbölnek nevezett el, mely máig is Puerto Mechidónak hivatik. A szerelmesek sírja fölé kápolnát építtetett. Nemzeti szikház. Jan. 8-án, Egressy javára: „Fox és Pitt“, történeti vígjáték, irta Gotschall, ford. Szigeti. Mi már előre sok jót hallottunk e műből jó szivü újdondászoktól és színházi tagoktól, kik a drámáknak, már születések előtt örömest előlegeznek azon dicsőségből, mely aztán az előadási napon jóformán elpárolog. Aki e műtől sokat várt, ezúttal is nagyon csalódott. Politikai ármánydarab az egész, Seribe „Egy pohár víz“ színműve mintájára, annak szellemdússága s érdekes eseményei nélkül. A jellemek benne félig meddig karrikatúrák, a helyzetek erőszakoltak, a bonyolódás bornírt, s a kifejlődés mód nélkül unalmas. Tárgya Fox és Pitt versengése egy keletindiai bili fölött, hanem e versengés többnyire a színfalak közt foly le, s a közönség kénytelen beérni a mellékszemélyek bohózati és unalmas beszélgetéseivel. Az érintett bili azon keletindiai nábobok megzabolázását célozza, kik az emberiség rovására meggazdagodtak. Azonban ez igazságos ügy, — melyhez a közönség rokonszenve csatlakozik — megbukik , s így a vígjátéki katastróf elhibázott, mert a közönség elégületlenül távozik. Pitt nem győz, mert nem ő maga vívja ki elvét, hanem a vakeset. Fox bukása nem gerjeszt szánalmat, mert vakesete saját bornirtságából ered. a nagy diplomata, úgy beszélvén a királyról két ellenkező elvű nő előtt, mint egy tudatlan, túl naiv iskolamester. A király egy fa mellől kihallgatja. Megérdemli! Ezek nem érdekes jellemek. A keletindiai társulat igazgatója bohózati alak, ki nagyon önző, mindig veszekszik, s kinek (mint a francia mesterek hőseinek) különös ösztöne van rég elveszett leányát minden útbaigazító jel, minden előzmény nélkül föltalálni, mintha csak mindentudósággal lett volna egyszerre fölruházva. Leánya Harriet,atyjával szemközt reszindulatit, közönséges tiszteletlen leány, ki nem érdemel egyebet, mint hogy oly élhetetlen férjet kapjon, mint Briar írnok. Devonshirei hercegnő szerepe csak Bulyovszkiné kezében jön némileg élvezhető; különben minden szenvedély, indulat, s irány nélküli alak, mely semmi eszmét nem képvisel. S mindez alakok igen unalmasan járnak, kelnek, s hosszadalmasan beszélnek a színpadon, s csak itt ott tűnik föl e szóhalmaz közt egy egy eszesen írt párbeszéd, mint árnyas fa a homokpusztán. Gottschall nem tudott színművének elevenséget, életszint adni, s sok helyütt nevetséges apróságokban kereste a komikumot. Az előadás sem volt jó. Finomság helyett hányivetiséggel, erély helyett — szintelenséggel, folyékonyság helyett szerep nem tudásokkal találkozánk. Tóth József legtöbb mulatságot okozott. De részére e mulatságban nem volt köszönet. III. György királyt adva, beszédébe igen sokszor egy angol szót vegyitett — mi a királynak szójárása lehetett ugyan, — de mi ily gyakran alkalmazva, nem csak nevetséges hanem borzasztó is len. Kis dolgok ismétlésében az Ízlés rovására jellemzetességet keresni oly különcség, mit a művészet nem engedhet meg soha. A parterre-közönség ez angol szó minden kiejtésekor oly hangosan nevetett föl, mit Tóth semmi esetre sem számolhat művészi diadalai közzé. A színmű öt felvonásával és sok változatával tizenegy óráig tartott, s mikor kimenünk, a csarnokban egy ismerősünk azt mondá: — Valóban Bulyovszkinénak köszönetet szavazhatott volna a közönség , ha gyöngélkedése folytán a színházat e német fércélménytől továbbra is megmentette volna. Közönség különben igen nagy volt, s a jutalmazott derék színész többször kihivatott. Különben e darabért kár volt más ország irodalmáig fáradni, ennél a mi szegény Thaliánknak is életrevalóbb magzatai vannak. 26 MA ADATIK. Romeo és Julia. Szomorujáték 5 felvonásban, irta Shakspeare, fordította Gondol Dániel. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. PEST, 1857. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA. TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ. T