Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-09 / 6. szám

taló elismerést nyert. Volt fenséges nádorunk ifjabb leánya Mária főhercegnő kiházasítási porcellánja is nagyrészt e gyárban készült, külföld. □ Gr­­­rar­din Emil visszalépését a journalistika teréről a­rosz nyelvek az­­fj házi­asszonynak tulajdonítják. Egy hajdani dolgozótársa, kitől azt kérdé egy hölgy, mikor látta Girardin urat, igy felelt : — Mióta megházasodott nem láttam. Gi­­rardinné asszony nem szereti az íródat, azt tartja hogy neveletlenek. — Hát kiket fogad el ? — Főrangúakat és papokat; a Madeleini pap gyakran ott ebédel. Pedig férje is iró. — Nem az többé, mert főrangú egyén. — Ugyan ? Talán nagy házból való­ ? — Igen, a lelencházból. □ Inkognito! Midőn nem rég a Walesi herceg, nevelő­jével nyugati Angolországot inkognito be­utazta , egy fogadós oly biztosan számolt a trónörökös látogatására, hogy a legnagyobb­­szerír elfogadásra készült, és folyvást feszült­ségben volt. Egy délután csakugyan egy gentleman és egy ifjú érkezik meg, és a legkényelmesebb szobákat kérik. A fogadós mély bókok közt a királyi her­ceg számára elkészített termekbe vezeti őket. Este­felé, midőn már az egész szálloda tele volt, ismét a gentleman érkezik meg egy gyermekkel. — Igen sajnálom — felelt a fogadós ke­zeit dörzsölve, de már csak két úr számára van hely. Az úrfi talán a pamlagon is elfekhetik. Csakugyan úgy is történt, és másnap reg­gel sült ki, hogy a­ki a pamlagon halt Angol­­ország trónörököse volt. □ Ifjú Dumas Sándor nem rég Afrikában megfordult. Ez alkalommal a zuarok valamelyik da­rabját játszák, és az író jelen volt az előadáson. Mikor a függöny legördült, egy tiszt be­mutatta a költőnek az egyik szereplőt, ki asszonyt játszott. — Uram, monda a nagyszakású hölgy, ha azt tudom, hogy ön itt van , megborotvál­koztam volna. Ugyanezen írótól egy kétszemélyű víg­játékot játszottak minap , magánháznál. K. asszony és fia voltak a szereplők. Ezen magán előadások pár év óta igen divatosak. Vegyesek. □ Madeira fe­l­fedeztetése. III. Eduard angol király uralkodása alatt egy Mekain Robert nevű ifjú szenvedélyesen szerelmes lett Arset Anna nevű igen szép, és előkelő leányba. Robert szegény és nemtelen családbeli volt, és Anna családja elhatározó, hogy a két szerelmest, kik titokban gyakran találkoztak, erőszakkal elválasztja egymástól. Eduárd királytól egy parancsot eszközöl­tek ki, melynek következtében Róbert elfo­gatott és bebörtönöztetett; a börtönőr pedig parancsot kapott, a fogolynak csak akkor adni vissza szabadságát, midőn Anna már neje lesz egy gazdag és hatalmas lordnak, ki Bristol kö­zelében lakott. E házasság végre megköttetett és Robert szabadon bocsáttatott; de mihelyt kedvese sor­sáról, értesült , bosszút esküdött. Összehívta barátait, közölte velük terveit, és mindnyájan Bristolba mentek. Rövid idő múlva az összeesküvők egyike a lord szolgálatába lépett, és így alkalmat talált Annával Robert érzelmeit és terveit közölni. A grófnő mindent helyeslett, és megígérte, hogy mindenre kész lesz, csak férje várából szabadulhasson. Ezen idő után vidám, és férje iránt gyen­géddé lett, gyanúját öleléseivel elaltatta, és végre engedelmet nyert, hogy reggelenkint a vár környékén sétalovaglást tehessen; — kí­sérőül Róbert barátját választá. Róbert a parton várt rá, hol mindhárman csónakba szálltak, és azon hajóhoz eveztek, melyen Róbert többi társa volt; a hajó rögtön Franciaország felé vitorlázott. Fájdalom, az összeesküvők közül egy sem értett a hajó kormányzásához, és hogy a sze­rencsétlenség teljes legyen, v iszonyú vihar tört ki. A szerencsétlenek kormányos és élelem hiányában a szél és habok játékszerévé lettek. Tizenhárom napig hányta őket a tenger ide­s tava. A tizennegyedik nap reggelén, a láthatár szélén földet pillantottak meg, és a szél ked­­vezőleg fújt. Másnap a szerelmesek néhány barátjuk­kal partra szálltak, és a hajót a többieknek engedék át. Elbámultak , midőn találtak embert e földi paradicsomban. A fák ágai alig bírták el a rajtuk csüggő ezer meg ezer gyümölcsöt, a madarak és ragyogó pillangók nem futottak előlük. Nem­sokára myrtusfákkal bekerített nagy mezőre értek, melynek közepén egy nagy fa állt és aljában egy forrás buzogott fel. E hely anyira megtetszett a vándoroknak, hogy kunyhókat építettek maguknak, és né­hány napig ott időztek, de boldogságuk rövid ideig tartott. Egy éjjel borzasztó vihar keletkezett, a horgony köteleket elszakíta, és a hajót a sík tengerre hajtotta. Az ifjú nő három nap múlva meghalt. Róbert nem élte őt túl, és társai neje mel­lé temették a nagy fa alá. A többiek egy csónakot rögtönöztek és a tengerre szálltak, de hajótörést szenvedtek a barbárok partjain, és Maroccóba vitettek rab­szolgákat. Maroccóban Juan de Mod­bes nevű spa­nyollal ismerkedtek meg, ki elbeszélésüket figyelemmel hallgatta, és hazájába visszatér­ve a kalandot Gonsalvo nem portugálkinak el­mondta. Ez az adatokat pontosan megjegyzi ma­gának, ennek következtében 1420-ban, június 8-kan Madeira szigetet felfedezte, és egy kis kikötőt Mekain öbölnek nevezett el, mely máig is Puerto Mechidónak h­ivatik. A szerelmesek sírja fölé kápolnát épít­tetett. Nemzeti szik­ház.­ ­ Jan. 8-án, Egressy javára: „Fox és P­i­tt“, történeti vígjáték, irta Gotschall, ford. Szigeti. Mi már előre sok jót hallottunk e műb­ől jó szivü újdondászoktól és színházi tagoktól, kik a drámáknak, már születések előtt örö­mest előlegeznek azon dicsőségből, mely aztán az előadási napon jó­formán elpárolog. A­ki e műtől sokat várt, ezúttal is nagyon csalódott. Politikai ármánydarab az egész, Seribe „Egy pohár víz“ színműve mintájára, annak szellemdússága s érdekes eseményei nélkül. A jellemek benne félig meddig karri­­katúrák, a helyzetek erőszakoltak, a bonyoló­­dás bornírt, s a kifejlődés mód nélkül unalmas. Tárgya Fox és Pitt versengése egy kelet­indiai bili fölött, hanem e versengés többnyire a színfalak közt foly le, s a közönség kény­telen beérni a mellék­személyek bohózati és unalmas beszélgetéseivel. Az érintett bili azon keletindiai nábobok megzabolázását célozza, kik az emberiség ro­vására meggazdagodtak. Azonban ez igazságos ügy, — melyhez a közönség rokonszenve csatlakozik — megbu­kik , s így a vígjátéki katastróf elhibázott, mert a közönség elégületlenü­l távozik. Pitt nem győz, mert nem ő maga vívja ki elvét, hanem a vakeset. Fox bukása nem gerjeszt szánalmat, mert vakesete saját bornirtságából ered. a nagy diplomata, úgy beszélvén a királyról két ellen­kező elvű nő előtt, mint egy tudatlan, túl naiv iskolamester. A király egy fa mellől kihall­gatja. Megérdemli! Ezek nem érdekes jellemek. A keletindiai társulat igazgatója bohózati alak, ki nagyon önző, mindig veszekszik, s kinek (mint a francia mesterek hőseinek) kü­lönös ösztöne van rég elveszett leányát min­den útbaigazító jel, minden előzmény nélkül föltalálni, mintha csak mindentudósággal lett volna egyszerre fölruházva. Leánya Harriet,atyjával szemközt resz­in­dulatit, közönséges tiszteletlen leány, ki nem érdemel egyebet, mint hogy oly élhetetlen fér­jet kapjon, mint Briar írnok. Devonshirei hercegnő szerepe csak Bu­­lyovszkiné kezében jön némileg élvezhető; különben minden szenvedély, indulat, s irány nélküli alak, mely semmi eszmét nem kép­visel. S mindez alakok igen unalmasan járnak, kelnek, s hosszadalmasan beszélnek a színpa­don, s csak itt ott tűnik föl e szóhalmaz közt egy egy eszesen írt párbeszéd, mint árnyas fa a homokpusztán. Gottschall nem tudott színművének ele­venséget, életszint adni, s sok helyütt nevet­séges apróságokban kereste a komikumot. Az előadás sem volt jó. Finomság helyett hányivetiséggel, erély helyett — szintelenség­­gel, folyékonyság helyett szerep nem tudások­kal találkozánk. Tóth József legtöbb mulatságot okozott. De részére e mulatságban nem volt köszönet. III. György királyt adva, beszédébe igen sok­szor egy angol szót vegyitett — mi a király­nak szójárása lehetett ugyan, — de mi ily gyakran alkalmazva, nem csak nevetséges hanem borzasztó is len. Kis dolgok ismétlésé­ben az Ízlés rovására jellemzetességet keresni oly különcség, mit a művés­ze­t nem enged­het meg soha. A parterre-közönség ez angol szó minden kiejtésekor oly hangosan nevetett föl, mit Tóth semmi esetre sem számolhat művészi diadalai közzé. A színmű öt felvonásával és sok változa­tával tizenegy óráig tartott, s mikor kime­nünk, a csarnokban egy ismerősünk azt mondá: — Valóban Bulyovszkinénak köszönetet szavazhatott volna a közönség , ha gyöngél­­kedése folytán a színházat e német fércél­­ménytől továbbra is megmentette volna. Közönség különben igen nagy volt, s a jutalmazott derék színész többször kihivatott. Különben e darabért kár volt más ország irodalmáig fáradni, ennél a mi szegény Tha­­liánknak is életrevalóbb magzatai vannak. 26 MA ADATIK. Romeo és Julia. Szomorujáték 5 felvonásban, irta Sh­akspeare, fordította Gondol Dániel. Tulajdonos: Nagy Ignác özvegye. PEST, 1857. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA. TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ. T

Next