Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)

1857-01-15 / 11. szám

Budapest, 8-dik évi folyamat. 11 Csütörtök, Január 15-kén. 1857. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik ünnep- és vasárnap Előfizetési dij : pót kivévén, mindennap dél- .. „ , .. . ,, ,, rí ■ » r . Postán: ■tán , divatképek- s egyéb KOZlODV d Z 1 F 0 Q 3.1 0 Hl , t(K­S­LS6161, IQQVGSZ61 egész évre.............................16 frt. műm­ell­ékletekkel és raj- J 7 7 félévre....................................9„ z­o­k­k­a 1. évnegyedre......................5 ■ „ *rrkesz­öscsi“"í", és divat köréből. __ h^amS^L& Új világ utca, 1-jo sz., 2-dil.eme- évre................................... 13 frt. let hová minden a lapot illető félévre.....................................7 „ küldemények, kéziratok, előfize- Vrx */ évnegyedre 4 tés, és hirdetések utasitandók. ....... TfiTR KATHUS Egy hónapra 1 frt. 30 kr. Szerkesztőségi ügyekben Felelős szerkesztő s kiadó: IUb­ BALIBA8I. Hirdetések értekezhetni minden nap délelőtt soronkint 3 ezüst kr­ért fogadtat-9-től 1­ óráig,­nak el, és gyorsan közöltétnek. Több felőli tudakozódásra kijelentjük, mikint az előfizetés lapjainkra folyvást nyitva van. Lapjaink elrendelt második kiadása folytán képesek le­szünk teljes példányokkal szolgálni. „Mohácsi“ csataképünket, mely már a közönség kezén fo­rog, szinte biztosítjuk minden beérkező előfizetőnek, különdíj nélkül. Még e hó folytán Barabástól egy gyönyörű nemzeti divat­képet, s egy jeles hangszerzeményt küldünk szét, azonfelül,, hogy programmunk többi ígéretét is pontosan be fogjuk váltani. Az olvasó­közönség részvéte számos szépirodalmi lapjaink között túlnyomólag a „Hölgyfutá­r“-hoz csatlakozott, s így a szerkesztőség képesítve van e nagy részvétel, mind a tarta­lom, mind a mellékletek emelésével viszonozni. Sz­erk. CSOKONAI CSÓKJA. Beszély. Vadnai Károlytól. (Vége.) — És én követelem azt öntől! Mondom, hogy én igazságot szol­gáltatni jöttem egy fiatal lány ártatlan szivének. — Oh nem lehet uram ! — Ne habozzon... E leány — meglehet — már csak néhány napig él; és ha meghal, a felelősség az ön szivén fekszik... Önnek nyilatkoznia kell... — Jól van uram, én hiszek önnek. Férfias nyílt arca, egyenes szavai bizalomra hívnak. Jól van... én nyilatkozni fogok ! — Tehát ? — E leány h­i­t­e­­­e­n volt hozzám ! — Az lehetlen uram. — Saját szemeimmel győződtem meg. — Hogyan! —■ Egy nap, midőn hozzá indultam , a kertben láttam őt, egy idegen ifjú keblén, a kinek ajkát akkor is csókolá. Mint később megtudnám, ez az idegen ember egy jöttment csavargó volt. E szavak alatt Csokonai arcán a legkü­lönneműbb érzések vi­­harzottak át. Örült és kétségbeesett, félt és borzadt, hitt és lemondott. Öntudatlan kapott a szék karjához , s fölegyenesülve halkan r­eb­egé: — Tehát e csók volt az ok ? — Igen! — Szegény leány! sohajtá Csokonai. — Mit ért ön ezalatt ? — Ön igen gondatlanul tett uram ! s szerelemféltése nagy igaztalanságra ragadta. — Hogyan ? — Az a csók nem a szerelem csókja volt, hanem egy költő ju­talmazása ! — S ön meg van erről győződve ? — Igen, mert az a k­ö­lt­ő én valók. — S önnek neve ? — Csokonai. Az ifjú e szavakra lelkesülten ragadta meg a költő kezét. Arcán a búskomolyságot az öröm és meglepetés mosolya váltotta fel, s feledve mindent, szerelmét, fájdalmát, s kétségbeesését, remegve kérdezé. — Ön — valóban ön Csokonai, ki nekem a könnyelműn eldobott boldogságot újra megakarja szerezni, ki visszavezet az elvesztett paradicsomba... Oh ön az... már értek mindent, hiszen én valék, ki azon költői teremtést az ön szép dalaira tanítám, ki megismertetém ön szellemével. . . . Ő találkozott önnel, s e találkozás örömét egy tiszta, csókkal ünnepté meg... nemde így történt, máskint nem lehetett. Csokonai elbeszélé a kerti jelenetet, és az ifjú igaztalan tette érzetében igen vérző szemrehányásokat tett magának. — S gondolja kegyed, hogy ő meg fog nekem bocsátani ? kérdő kétkedő hangon. — A szerelem mindent megbocsát! — viszonzá Csokonai.— Az ifjú vidáman szaladt végig a folyosón, s lekiáltott öreg szolgájára: —­Lovakat — csakhamar lovakat, leggyorsabb lovaimat kell befogni, azonnal indúlunk — Borfalvára. A szolga kifogást tett, hogy az este igen sötét, de a boldog ember menten összeszidta. Hives csipős éjszaka volt, midőn a boldog ember Csokonaival útnak indúlt. A lovak vágtattak, hanem azért Sándor gyakran rákiáltott kocsijára: — Csak gyorsan, gyorsan! Bátorsága azonban tu­szint elhagyá, a­mint Szegő Pál uram világos ablakait meglátta. A két ablak hivó fénye, most úgy tetszett neki, mintha egy engesztelhetlen kherub két villámos szeme volna, mely az éden kertet őrzi, honnan a bűnös ember száműzetett. Oh hogy lépjen majd az ártatlan leány elé, kit szivén sebzett azért, mert egy költőt testvéréül fogadott. Hogy találkozzék azon becsületes öreg úrral, kinek anyi szen­vedést és álmatlan éteket okozott? Csokonainak ugyancsak elő kellett venni a bátorító szavakat, habár az első találkozástól maga is félni kezdett. Nem is merte magával vinni Sándort, hanem az udvaron hagyva, egyedül lépett be az öreg úr szobájába. Szegő Pál uram épen megunta már a tiszteletes úr vigasztalását, midőn Csokonai megjelent. — Ejnye édes öcsém — mondá fejcsóválva, — már azt hittem, hogy megint itt hagyott, mint szent Pál az oláhokat. Minap a mulatságtól szökött el, most meg a szomorúság kergette el. — Nem uram — szólt Csokonai — orvosért mentem, a ki meg­fogja gyógyítani Erzsikét! — Hagyja el öcsém — sohajtá az öreg, — kifáradt már abban a vármegye minden doktora, majd csak a sír fogja őt meggyógyítani. — A kétségbesés mit sem használ uram , — folytatá feddőleg

Next