Hölgyfutár, 1857. január-július (8. évfolyam, 1-145. szám)
1857-01-02 / 1. szám
hirdettetett a három magyar ifjú teste az esztergályost. Midőn látták, hogy készülődik már hazafelé, összesúgnak, s az első megindul. A sorompóör megállítja: — Hogy hívják önt ? — Eineck. — Mehet. A fiatal ember elrohant. Jön a másik, a sorompóör ezt is megállítja. — Ön neve ? — Zweieck. A sorompóőr elneveti magát. Ah, ah ! siessen ön, még talán utól érheti, amott megy Eineck. S a sorompóőr jóizűn nevetett. Jön a harmadik ifjú is. — Ön neve ? — D r e re c k, mond az komolyan. A sorompóőr ráncba szedett homlokkal néz végig a fiatal emberen. Ah, ah, mondá haragosan, hiszen ez komplett! Önök komédiázni akarnak ? Na hiszen mindjárt megtanítom én önt. — De uram, mond a fiatal ember nyugodtan , tehetek-e róla, ha úgy hívnak ? ! A sorompóőr megrázta fegyverét. — Na jól van, elmehet ön, de jöjjön csak még egy, majd megtanítom én azt. Alig szabadult el Dreieck s ime kezéig az esztergályos, a maga egész terjedelmében. — Nevét kérem, mond a sorompóőr haragosan. — Viereck, mond az egész megelégedetten. A sorompóör erre boszusan intett s egy más őr megragadta az emberséges sörfogyasztót, s ingyenszállásra kisérte. És a derékúri ember csak hosszú processusok után tudá hitelesen bebizonyítni , hogy őt valósággal Vierecknek hívják, így álltak boszút a magyar ifjak a vastag rágalmazón! Papírszeletek. (Milyenek lesznek egy, és más dolgok 100 esztendő múlva.) Egy hirdetés. Kuki László becsületes tapsonc ajánlja magát minden , s különösen a jutalmazandó művészek, és művésznők figyelmébe. Tenyere ép oly izmos, mint hoszszú, igy láb. Egy tekintélyes journalista nem vonakodott azt egy sulyokhoz hasonlítani. Magán kívül egész sereg altapsoncokkal rendelkezik , s művészetét Párisban, a minden tapsoncok leglegkitünőbbikétől, Porher úrtól tanulta. Nyáron a virágszórásért külön dijakat nem követel, kivévén, ha valamely művésznő camellákat óhajtana. Lakása kerepesint, ez és az a szám. Másik h rd ért és. Nagyon unván magamat , tudatom a hangversenyadó közönséggel , miként hajlandó vagyok előadásaikat látogatni , egy ingyen zártszék mellett. Külön fizetést nem kívánok. Taugenichts Szepi, váci út, sat, sat. Harmadik hirdetés. Mindenkit, özvegyet úgy mint bárminemű leányzót, kinek 2000 pengő készpénze van, rögtön feleségül veszek. Elesdi Frigyes: Lakásom: az adósok börtönében. (Folyt. köv.) Nemzeti színház. Dec. 31-én: „Aggszinész és leánya“ — Bayard és Théaulon után magyar szinre alkalmazó Fáncsy L. E műben a színvilágot látjuk — pongyolában. Előttünk állnak a festett színfalak, miknek képei csak távolról szépek, mint maga a színészi élet. Látjuk e szűk körbe szorított pezsgő életet érdekes titkaival, nevetséges eseményeivel, prózai ármányaival s mindennapi önzésével. (Mindenesetre jó tanúság azok számára , kik a színpadot paradicsomnak képzelik.) Az egész mű elmésen, ügyesen van írva, habár Bayard et comp, az élethűségnek egészen föláldozta a költészetet. Alakjai eredetiek , mulatságosak, de emelkedettség nélküli alakok, mik néhol oly grell színekkel vannak festve , hogy csaknem a karrikatúra burleszk világába tartoznak. Irodalmi becscsel e mű nem bír , mert sem szerkezete sem formája nem közelíti meg a kellő mértéket, de egyes élethű tableaui, elmés jelenetei, s tarka alakjai miatt még sokáig föl fogja magát tartani a játéksorozatban. Mai előadása nem volt kielégítő. Maga a vén színész — e raffinirt alak — elveszté tragikomikai hatásait, Szilágyi kezében, ki ma különösen humor és kedély nélkül játszott. Fáncsy Ilka a színész leányát, eléggé kedvesen személyesité, s több ízben megtapsoltatok. Szerdahelyi a szinműkóból igen eredeti alakot akart kerekitni, de ez csak külsőleg sikerült. Bálvölgyi Irma (Tóthné) játékával nem igen bájolta el ma sem a közönséget, s csak azt tanúsíta, hogy a legközönségesebb szavalati szabályokkal sem törődik. Különben a gyönge előadás dacára is be kell vallanunk, hogy e színirodalmi daguerreotyp a Szilveszterest egy pár komoly óráját egészen földerítő. fjanuár 1-én: Lear király-Shakspearetől-Shakspeare költői szelleme, nagy közönség és ünnepélyes kivilágítás. Nem tudjuk örömünkben e nagyszerű tragoediát magasztaljuk-e, vagy az igazgatóság nemes buzgalmát, hogy az új évet ily szépen nyitotta meg. Lear király egyik legfenségesb műve Melpomene azon kedvenc gyermekének, kire az ég a bőségszarvából szórta költői áldásait. E tragoediában a legmegindítóbban van festve azon háládatlanság , melynek súlya alatt megrendül a föld. Lear király az a tragoediák közt mi az opál az ékkövek között , százféle színnel (és mily tökéletes színekkel) bír. Bölcsészet, képzelem , humor, mély érzés ragyognak e műben, soha el nem múló fénynyel. Egressy igen jó Lear király. Legkitűnőbbek azon jelenlétei,midőn hálátlan két lánya szivtelensgeéi fölött kitör, s mint egy átkozódó Jób , iszonyú szavakkal ostorozza meg őket. Szinte igen sikerültek azon jelenetei midőn tébolyodottan bolyong, mint áldozat, mint büntetés, a mért a hízelgésnek hitt s az ártatlanságot féreismeré, s midőn Kínját, erdős halom s mezőnek Nyögdelve panaszolja el, Hogy erdő, halom, patak arra Megindúl, s nyögéssel felel *) Egressy lealázott lélek állapotában is tragikai méltóságot fejtett ki, ki magáról bátran mondhatja Kentnek, hogy minden ize egy király. Plasztikája s szép szavalata ellen csak *) Idézet azon a angol balladából, melyből Shakspeare Lear király történetét merité , s melyet nyelvünkre Szász Károly igen remekül fordított le, azon szőrszálhasogatás tehet kifogást, melynek jobban esik, ha a fehér liliom tiszta levele m egy egy foltot fedezhet föl. A többi szereplők sem rontottak, de különösen meg kell említenünk Komlóssi Idát, ki igen kedvesen személyesíté az ártatlan Cordéliát „ki azért szenved atyjától elutasítást, száműzetést, mert hízelegni nem tud, s mert szerelmét, melylyel adózik atyjának , nem tartja többnek, mint puszta kötelességnek , s gyermeki tartozásnak. A fordításban sok hiba, sok magyartalanság van, mit anyival inkább meg kell róvnunk, mert Lear királyt Vörösmarty is leforditá. A mai előadáson a zártszékek el voltak foglalva, s a parterre és karzaia szorongásig megteltek, csupán a páholyok nagy részének, s az erkélynek joble közönsége maradt el a szeretetreméltó bontonból. Shakspeare nekik „kaviár,“ majd eljőnek ha Guzman Johannában megütik a nagy dobot, vagy valami újdonsült vaudeville kétértelműségein nevethetnek. Különben a mai közönség igen szépen igazolá, hogy ünnepnapokon nem csak a népszínműveknek van nagy közönsége, hanem Shakspearenek is, a miből a nemzeti színház igazgatósága bizonyára hasznos tanúságot veend. ” A „Hlohácsi csatakép“ ügyében a következő levelet vettük: Bécs , dec. 31. „T. szerkesztő úr ! Ifjabb sürgetéseire megnyugtatáskép tudatom, miszerint az ismételve, Than Mór saját felügyelete alatt átdolgozott csatakép már sajtó alatt van , s a kőnyomdász biztosítása szerint ön a példányokat legfölebb egy hét alatt meg fogja kapni. A nyomás ily nagyszerű képnél csak lassan, a legnagyobb figyelemmel történhetik, nehogy az értékes kő kárt szenvedjen. A képminőségét illetőleg biztosíthatom önt, hogy ez mind rajz , mind hatás tekintetében versenyezni fog a műegylet évlapjaival, sőt belbecs tekintetében ezeket tetemesen fölülmúlja. Legyen ön meggyőződve szerkesztő úr , miként még soha előfizető közönségre oly meglepetés nem várt , minőt e- csatakép fog eszközölni. Ön többi bizományait is figyelemben tartva , vagyok. stb. sat. B... Kly. MA ADATIK. Bérlet, 223. szám. Eötvös Borcsa Először: Orosz házasság. Vígjáték 3 felv. kardasokkal, tánccal. Csataképek után színpadra alkalmazta Feleki Miklós. Zenéjét szerzette Bognár Ignác. Személyek: Silvvia grófnő — — — Komlóssi Ida. Verigini Emil, francia tiszt Feleki. Leonard, festész, barátja Szerdahelyi. Peteroff, ügyvivő — — Tóth József. Lidia, leánya. — — Eötvös Borcsa. Pantalofif, udvarbiró — Szűtcs Mamula , ügyvéd — — Hubenai Fer. Kancsukoff, helységbiró — Szilágyi Inas — — — — — Virányi. Inasok. Nép. Környékbeli nemesek: Vilna tájéka. Előfordulandó táncok: A 2-dik felvonásban : „Lengyeltánc,, előadja a tánckar. A 3-dik felvonásban: „Kozák, kettős“ Berke Johanna és Tóth Soma által. Kezdete: 7 órakor vége , 11 után. Tulajdonos: Natty lunc özvegye PEST, 1857. EMICH GULZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA. TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SK.