Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)

1857-10-09 / 230. szám

1010 1 Eféle csalódások többször fordulnak elő az életben, hogysem Gyulánkat értték korholhatnánk, ki ez első estén, a nagyvárosi zajban, a gázlámpák szokatlan fényjénél, nem volt még képes tulajdon eszméit, szabályszerű, egyenes katonaglédába állítani! Tudós merengéséből, egy nyers fiatal hang riasztott föl. — A szomszéd kerekasztal lovagjai ugyanis tapasztaltabb szemekkel bírva, első tekintetre eltalálák, hogy Gyula urfi sem dráma, sem regény írónak, sem pedig kritikusnak nem látszik ugyan teremtve lenni; de mindenesetre érdekes egyéniség, a kiből, ha Pesten talál tovább is tartózkodni, ha mást nem, egy vad poétát lehetne tán faragni, ki versei, vagy drámáinak dicséretét, ízletes vacsorákkal lenne képes és hajlandó megfizetni. Ennek következtében vele ismeretséget kötni, minden esetre hasznos dolog lesz, — s pedig mindjárt, még ma, mig más szemesebbek által le nem foglaltatik! — Az említett nyers, fiatal hang tehát, arra szólitást most föl, hogy ne búslakodjék igy magában ; sőt részt vévén az ő mulatságukban is, legyen igen szívesen látott vendége a kerek-asztalnak. Gyulának ezen szívélyes felhívás meglehetősen hizelge, soha sem hívén maga is, hogy első fölléptével ily hatást tudjon eszközölni a komló-kertben. Azért a fölhívást örömmel fogadá, s betölté a még üresen maradt széket, a vígcimborák között. A társalgás kezdete kissé döcögős volt, — a tapasztalt szemmértékű pesti arszlálkák sem tudván egyszerre elhatározni: váljon egy megugrott falusi színészté, vagy valami kétségbeesest vidéki levelezőt vevének társaságukba ? Gyula úrfi valóban, ilyesmihez hasonlita! Azonban néhány perc alatt tisztában voltak minden iránt. — Az őszinte falusi ifjú, sokkal közlékenyebb , nyíltabb volt irányukba, hogysem csalódhattak, vagy teendőjük iránt legkevésbbé is ingadozhattak volna. A terv, pár perc alatt készen volt. Gyulából költőt fognak csinálni, ki azért ugyan egy cseppel sem fog jobb verseket csinálni; de tárcájának tartalmát minden esetre ő velük, s az ő hasznukra fogja elkölteni! A mint vendégük gyenge oldalát kipuhatolák az urfiak, beszédük tárgya azonnal kizárólag a magyar irodalom jön, mely alkalommal a pesti journalisztika, s színészet, mint vendégek — debütirozának. Gyula urfi elemében volt; keble soha nem érzett kéjjel telt el azoknak hallatára, mik a jókedvű urfiak mézajkairól, égi mannaként hullának szivének sivár Hortobágyára! Pro coronide a vacsorát perse ő fizeté, — s a kedélyes tásaság csak éjfél tájban oszlék szét, azon boldog reményben, hogy holnap a kitűzött helyen és időben, ismét összejövendökt! Már ekkor közelebbi ismeretségeket kívánt hősünk csinálni a pesti irodalmi tekintélyekkel. (Folytatása következik.) EDINBURGH. (Tarkaképek a múltból és a jelenből) — Tonytól. (Folytatás.) Mi, t. i. olvasóm és én , nem fogunk e professionális uton haladni, hanem nyakunkba vesszük a várost, a szerint a mint kedvünk tartja, s barangolva ott, hol nem csak azt látjuk, a mit máshol is láthatnánk, minek a bankok, kórházak , képtárak, s több eféle korinthiai „dohai és romnai oszlopokon álló nevezetességek, hanem ahol oly valamit is találhatunk, amit a Wegweiser nem mutathat : képeket a múltból, s eszméket az emelkedésre. S miután még az ily hajlamszerű kószálás se jár fáradság nélkül, megnyugtatásunkra szolgálandó gondolat, hogy Szabó Iván fénykrász barátomnál, (kinek vendége vagyok) anyiszor a menyiszer megpihenhetünk, sőt e pihenési idők alatt még a photographia rejtelmeibe is belekukkanhatunk. S ha valaha megtörténik, hogy szép olvasónőm majd nálam nélkül látogatja meg Edinburghot, el ne mulassza Szabót felkeresni és megkérni, hogy vegyen róla egy képet, melynél remekebbet sehol, s ahoz hasonlót is csak ritka helyt kaphat. * * * Régóta és többektől hallottam már , hogy a skótt főváros nagyon hasonlít Budapesthez. E hasonlatot bizonyos szempontból, s némi fáradság után, magam is feltaláltam. Furcsa sajátsága emberi természetünknek , hogy mihelyt egy képet látunk, azonnal azon vonások tűnnek fel, melyek ösmerős arcot vagy vidéket juttatnak eszünkbe. „Ugyan kire hasonlít e portrait?“ hallhatni gyakran e töprenkedő kérdést, s a kimaradhatlan felelet rá rendesen az, hogy „a bizony épen olyan , mint valaki!“ Természetesen ez a valaki úgy és anyifélekép változik, a milyen s a lány az ítész : a mama egy hajdani széptevőt, leánya pedig egy múlt farsangi imádót találván fel a szemlélet alatti Adonisban. Ez a hasonlat keresési hajlam sokszor nevetségességig űzetik ugyan, de azért mégis igen ajánlatos tulajdonság, mert tanúságot tesz arról, hogy az illető keblét a kegyeletes hála gyöngéd érzelmei lakják, s hogy szivéből sem az idő, sem a távolság, sem pedig a körülmények hatalma nem bírja a múlt képeit kitörleni. Én részemről mindig vonzódást érzek azokhoz , kik az ily találgatás gyönyöreit élvezik, s a kedves nőt, ki ábrándteljes mosolylyal állítja, hogy bizonyos acél vagy kőnyomat, szakasztott hasonmása ez, s ez ismerőse arcélének, mindig szeretném megkérni, hogy számítson engemet is barátjai közé. Elég az hozzá, hogy az Edinburgh és Budapest közti hasonlatot én is kicsináltam, de — mint előlegesen is megjegyzem — nem minden fáradság nélkül. Hogy a munka miben állott, legkönnyebben akkor értheti és ítélheti meg olvasóm, ha elmondottam mindazt, amit egy skott embernek Budapesten véghez kell vinni, ha Edinburgra gondol. Nevezzük őt Ma-Kullognak, (körülbelül így olvassák nálunk M’Cullogh nevét) s állítsuk a lánchíd közepére, nézzük mit mivel ? Legelőbb is a Dunát szárítja ki. Hihető, hogy sajnálja e szép folyót, s óhajtaná, hogy bár ne kívánta volna Edinburgh ez áldozatot, de vigasztalja magát a képzelettel, hogy ott van a tenger, túl a hegyeken, alig pár mértföldnyire a várostól A víztelen völgyágy két partját aztán (körülbelől a régi hajóhíd helyén) egy hatalmas kőhíddal köti öszve, de büszkesége nagy szégyenérzetté válik a felett, hogy gyönyörű lánchidunkat kénytelen letörni, semmivé tenni. . . „Nem segíthetek rajta! mormogja magában szegény Ma Kullog — szeretném megtartani, de a hasonlat kérlelhetlen, már pedig Edinburghban e helyen csak egy széles töltés van, mely az újváros építése alkalmával kiásott földből hordatott, és vezetett össze, nagy botránykozására a későbbi, jobb izlésű nemzedékeknek, melyek, hogy a szép völgynek ily nyárspolgárias elidomtalanitását, anyira a menyire lehetséges kijavítsák , a szerencsétlen töltésre , a nemzeti képtár és academia pompás épületeit álliták.“ A habok, halak és gözseök után tátongó völgy alsóbb — (mondjuk aldunai—) része három indóházzal prüszögő, sivitó mozdonyokkal, több vásártérrel , gáz- és más gyárakkal , s egy egész városnegyeddel, a töltés-hidon felüli pedig egy gyönyörű és terjedelmes parkkal takartatván el: a skott sógor a munka óriásibb, vagy is jobb parti részihez kezd. A budai várhegy marad a hol van, de meredekebbé, megmászhatlanabbá idomitattván, minden oldalról, kivéve a rudas fürdő felé, melyhez (ezt Holyrood palotává változtattva) egy meglehetősen meredek utca vezet, mely egyenes vonalban körülbelől egy angol mértföldnyi hosszúságú, s a völgy feletti sziklaszegélyzeten szédelgő, 10 és 12 emeletű házakkal ékeskedik. A Gellért egy kis lökést kap, hogy álljon valamivel beljebb, a többi hegyek sorába, melyek a legmagasabb szirtfok köré seregelve, egy szorultabb, s kocsi és gyalog úttal körül kanyarított csoportozatot képeznének. — E rendezés alkalmával azonban Ma Kullog barátunk egy jókora nagyságú halmot elsikkasztana vagy költsön venne, (meg se éreznék a budai hegyek !) s aztán lecseppentené, a pesti oldalon körülbelől a városház terén , tetejét megrakva emlékoszlopokkal a nemzet nagyfiai dicsőitésire, s oldalába ösvényt vágva a kegyeletes nemzedék számára. (Folytatása következik.)