Hölgyfutár, 1857. július-december (8. évfolyam, 147-300. szám)
1857-10-14 / 234. szám
Azon élénkség, melyet egy ily szép közintézet virágzása szülni szokott, máris átvillanyozott mindenkit, s a színház legtöbbnyire oly nagy közönséggel bír, melynek a Latabár-társulat ép oly mértékben örvendhet, mint menyire büszke lehet rá Miskolc. Maga a színház,elegen szóltak ugyan már róla, azonban szóljunk ez egyszer mi is, tehát maga a színház igen csinos. — Nem ártana ugyan, ha a nézőtér valamivel alacsonyabb volna, s a páholyok belseje nem fehér, hanem biborszín lenne, hogy így legalább e valóságos „páholy-ködében ne vesznének el a gyöngéd rózsás arcok, szőke fürtök, kék szemek, finom toilette-ek, szóval minden , de minden. Azonban mentsük e tekintetben az igazgató választmányt, melyet úgy is anyian vádoltak már, s higyjük el, hogy e fehér- szint csupán ártatlansági hajlamoknál fogva választá, nehogy a művészet csarnoka is „Hiúság vására“ legyen, mint ahogy Thackeray egy regényét, seregényben az életet nevezé. A közönség jelenleg a Latabár-társulattal meg van elégedve, s ha valaki bírálati skáláját nem pusztán a művészet szigorú követeléseihez , hanem a körülményekhez is módosítja, e társulatról csak kedvezőleg szólhat. Tagjai elég értelmesek és sok routinnal bírnak, jelmezeik csinosak, a rendezés gondos, repertoirjuk változatos. Azt, hogy egyegy idétlen szörnyművet a francia irodalomi Ikarusok (alias: rémdrámaírók) katakombáiból is előidéznek , nem is vehetjük rész néven, mióta a nemzeti színpadra is a „Fekete orvos“ fekete sorsra került. Szóljunk először is valamit a tagokról, s mivel „nőké az elsőség“, — a nőkről. Mátrai Laura és Mari kisasszonyok — úgy látszik — napról napra kedvesebbek lesznek a miskolci közönség előtt. Ők bírnak azon leghatásosabb ajánló levéllel, melyet Platón a „természet kiváltságának“ nevez, t. i. — szépek és fiatalok. Mátrai Laurának szép beszélő szemei, minden plasztikai kifejezésre alkalmas termete, szabad mozgása, hajlítható hangja van, mely gyakorlat mellett könnyen elvesztheti rezgését. Mindenesetre hivatva van arra, hogy színészetünkben előkelő állást foglaljon el, — „csak kitartás“. (Mellesleg megjegyezve, Kövér Lajosnak „Csak kitartás“ című sikerült vígjátékát, a miskolciak még nem ismerik). A lowoodi árva — Eyre Jane — szerepében Mátrai Laura k. a. oly szép hatással játszott, hogy a közönség kiváncsi jön őt „Gauthier Margitéban is látni, mert mindenki hiszi, hogy ő szép növés, érzelmes hang, és bájos arc mellett igen híven ábrázolhatja a „la dame aux camelias“ megnyerő történetét, kivált ha szíve és kedélye arányosan öszhangzik e szép külsőségekkel. Mondják azonban, s a játékrend is ezt hiteti, hogy e szép reményű ifjú színésznőt minél gyérebben szeretik jelentékeny debütszerepekben fölléptetni, mi nem igen fog a szinügy és közönség érdekében történni. — Mi nem szeretjük a színfali titkokat fürkészni, hanem csak a igazgatóságnak mondjuk el e valahol olvasott igen phrasist: „lelkiismeretes színigazgató színészeit minden áron kitüntetni kívánja, piedestalokat tesz a szobrok alá, hogy azok kétszerte magasabbaknak látszassanak, mint a minők“. *) Jánossiné a tragikai szerepeket játsza, melyhez elég imposant alakkal bir. Némi fénynyel öltözködik, mi megjelenését mindig emeli; elég hatályos pathoszszal szaval, s szerepének bravour jeleneteire sok gondot fordít, többet mint menyit az alakok és jellemek egyöntetű keresztül vitelére. Benedekné (Csercser N.) igen értelmes és természetes színésznő, s Kecskésné pedig a 10,000 forintban is sok kedélyes egyszerűséget tanúsított. A férfiak közt Benedek legtöbbet játszik, s leginkább tetszik. Színpadi ezermester , (minő minden vidéki társulatnál van), ma hős, holnap bonvivant fickó , most a komédia, majd a tragoedia álarcáját teszi föl, szerelmes, komikus, intrikus, egyszóval minden. Úgy látszik, hogy a Lász-ó - szakma (méltó hogy ez színtörténeti technikus terminus legyen,) az ő valódi szakmája, melyhez sok elevenséggel bír, csak egy hiányzik nála: a humoros — causerie. (Bocsássanak meg az aradi hölgyek, de ezt a szót már csakugyan nem lehet magyarán kimondani, mert a „fecsegés“ és „causerie“ közt oly különbség van, mint a Greguss meg Gauthier tárcacikkei közt). Károlyi, Jánossi, Kecskés szinte jóra való színészek. A vidéki színészet egyik legnagyobb hibájával, a modorossággal néha néha itt is találkozunk, mi anyival nagyobb baj, mert ez mindig gátolja az egyénítést. Festészek még csak festhetnek egyhangú színezettel, de színészek soha. Egyénítés nélkül a színészet ép úgy elveszti költészetét, mint a tánc, ha nem bír a szobrászati szép és könnyűd formákkal; vagy az opera zenéje, ha nem jellemez. A repertokrra nézve szeretnék, ha az még eredetibb lenne. „Béldi Pál“ (Szigligetitől,) „IV. László“ (Dobsától,) „Egy kis ármány“ (Északitól,) „Hűség hűtlenségből“ (Kövértől,) illeni fognak a miskolci színpadra is; s a jó játékrendért nem szükség a „Bércek (vad) fiaihoz“ a régi „angyalokhoz és daemonokhoz,“ s „Diogenes“ elhomályosult lámpájához folyamodnunk. Jelmezek, kiállítás, világítás, társulati rend igen jól jellemzik Latabárt, ki a téli Paisont valószínűleg vendégszerepeltetésekkel is érdekesítendi. — A közönség, mely oly lelkesült részvéttel karolta föl a színészet ügyét, az ily költségesebb vállalkozásokat is biztosítani s illetőleg jutalmazni fogja. Társadalmi életünknek a színház mindenesetre szép leendületet adott. — Legalább van egy helyünk, hol minden osztály találkozik, együtt mulat, és együtt busong, az az „osztályos atyafisággá“ válik a művészet által , mi sokkal fontosabb körülmény, mint első pillanatban látszik. A kisvárosi elszigeteltség ezáltal megszűnik, az önzés kibúvik csigaházából, s időrül időre több több ügy merülend föl, mi a szellemet ébreszteni, az ízlést nemesítni, s a szivet érdekelni fogja. Szóval az ily közintézet mindenütt megdönti a sói disant „kávénénikék“ monopóliumát,s a társas életnek emelkedettebb irányt ad. E szempontból is nem köszönhetjük eléggé meg Martonffy Dénes megyefőnök úrnak azon erélyt, melylyel színházunkat létrehozó. A casinó ellenben pang. Egy pár hírlap, elavult bútorok, kopott billiárd, két szűk szoba, néhány vendég; ebből áll az egész, s az ember akaratlanui is Török János ismert publicistái pathoszával kiált föl: „casino! régi dicsőséged hol késik az éji homályban?“ Mondják azonban, hogy egy derék buzgó tag, újabban ismét sok új tagot szerzett, s igy a casino valahogy csak megél. Még egy szép hírt! Pár hét múlva a borsodi előkelő világban fényes házasság történik, a menyiben Melczer Gyula úr, legszellemdúsabb s bájosabb főrangú magyar hölgyeink egyikét, Vay Róza bárónőt fogja oltárhoz vezetni. Ifjúsággal arcukon, szerelemmel szívükben lépnek az oltár elé, hogy elkezdjék játszani azt a régi, de csak kevesek által ismert vígjátékot: „Menyország már itt e földön!“ A qu i 1. Nemzeti színház. * Okt. 12-kén: „Vén bakancsos, és fia, a huszár“, Szigeti javára. E darabnak legjobb kritikája az, hogy minden előadásnál nagyobb, és nagyobb tetszésben részesül; az a közel hozott falusi élet, azok a remek népi alakok, mint jó ismerősök köszöntenek, s mi mindig nagyobb szeretettel viszonlátjuk őket. A jelesnek , kitűnőnek tulajdona , hogy minél régibb, annál becsesebb. Helyesen tett Szigeti, midőn haszontalan idegen fércművek helyett , jutalomjátékaúl e mesterművét választá, melyben nem tudjuk mint iró, vagy színészé nagyobb. Az előadás átalában kitűnő volt. Szigetin kívül Réthi, Fáncsi Ilka , és Tóth egyiránt jelesül játszottak. Eötvös Borcsa, és Szilágyi játékával is meg lehetünk elégedve. Közönség — bár több is lehetett volna — a bérletszünethez képest elegendő számmal. Legutóbbi talányaink megfejtése. Az első :Kinek van, kinek nincs karika gyűrűje; ez igazi rébusz. A második: Még látlak egykor sóvár szívem eltűnt öröme, Lóra! Az első talány rendkívül nehéz lévén, csak a következő t. c. előfizetőinktől vettünk helyes megfejtést: Kubinyi Lászlóné, Deáky Gabriella, Pettenkoffer Sándor, Juhos Julia, Ferenchich Mari, Torkos István. A második talányt pedig következő t. c. előfizetőink fejték meg: Lukács Györgyné, Gajzágó Josepha, Mara Miklósné, Kubinyi Lászlóné, Deáky Gabriella, Pettenkoffer Sándor, Farkas Ceclia, Juhos Julia, Ferenchich Mari, Rétli Irma, Kapros Gábor, Torkos István, Fekete Erzsébet. A jutalmakat szokott eljárás mellett Pettenkoffer Sándor úr Tatáról, és Mara Mikósné úrnő Kolozsvárról nyerék , kiknek is illető nyereményüket sietünk elküldeni , az elsőtől csupán azt kérvén, hogy a regényt , melynek választása a nyerőre volt bízva, kijelölni szíveskedjék. * Szerkesztőségünkhöz egy más, hasonló tartalmú levél is küldetett be , miért az illetőket anyival is inkább meg kell rónunk, mert Mátrai Laura k. a. fővárosi föllépteivel is maga után kedvelt emléket hagyott, s egyike azon szépreményü fiatal tehetségeknek, kikre maga a nemzeti színház is számolni fog. S ze rk. 1024 Tulajdonos: ?Nagy Ignác özvegye. MA ADATIK: Éjszak csillaga. Opera 3 felv. Irta Seribe. Fordította Havi Mihály. Zenéjét szerzette Meyerbeer. A táncot és hadgyakorlatot szerzette és betanította Campilli. Az opera összes uj diszitményeit festette Montini. Az összes személyzet uj jelmezei Papp József felügyelete alatt készültek. Az uj kellékek Osterith készítményei. PEST, 1857. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA, EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ.