Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)

1858-06-04 / 125. szám

! Verseny itt, verseny ott, verseny mindenfelé. Holnap versenyeznek futó paripákkal, holnapután a Lloyd-concertben énekkel és szavalattal, az irók pályázati drámákkal, a kereskedők árcsökkentéssel, ma pedig ekével versenyeztek, miután gróf Károlyi István gazdászati elnök fölhívása folytán, ma a palotai vasúttállomás mögött versenyszántás volt rendezve. Egy őszinte lap nagyon örvend, hogy a Szécsényi séta-estélyek ezentúl hétfőn és pénteken tartatnak, mikor t. i. a színházi előadások úgy sem igen érdekesek ! És miért nem érdekesek? Felelet: mert akkor rendesen drámákat adnak, amikben rendesen eszmék lévén, némely embernek fejfájást okoznak. Mi ugyan Monitor marquisnak igazat adva : nem akarjuk rontani a más gusztusát, de egy irodalmi közlönytől mindenki megvárhatja, hogy tudja a nemzeti színház fő hivatását, az irodalom és nyelv, szóval a dráma emelését. Nincs tehát rajta mit örülni, sőt inkább fájlalni lehet, ha a drámai előadások közönségét bármily módon gyéríteni törekesznek. If Paur Iván régiség búvárunk, a magyar akadémia érem és oklevéltára őrjévé neveztetett. Az újvidéki „Szedmicza“, nagy elismeréssel szól mindazokról (kivált Kondor Lajos úrról) kik a szerb irodalmat a magyarokkal — ismertetik. „Mi örülünk — írja e lap — a derék magyarok törekvésének, hogy bennünket jobban akarnak ismerni; azon urakat pedig, kik ez ismertetéseket írják, kérjük legyenek tovább is eszközei a két nemzet t.i. a magyar és szerb közti szellemi közlekedésnek.“ A „Nádor- vendéglőt“ kívül belül oly jelentékenyen nyitgatják, hogy akik rég látták, alig fognak rá ismerni e hotelre, mely most egyike lesz a legdíszesebbeknek. Debrecenben Kéler Béla ismert zenész, egy „Magyar nyitányt“ szerzett — „Csokonai Vitéz Mihály“ emlékére, s ezt az új színkör megnyitása alkalmával játszák el — először. A derék színigazgató Molnár György, a színpad előzetét a két Kisfaludy, Csokonai, Katona, Jókai és Petőfi mellszobor képeivel diszité föl. — A szintársulat jó, hanem a közönségben — fájdalom — nincs anyi részvét, menyit e társulat megérdemelne. A „szép ju h á sz né h o z“ címzett jó hitelű kereskedés főnöke, Juhász György úr közelebb Egerben , élete 34-dik évében meghalálozott. — A megboldogult az irodalom, művészet és minden hazai közügy melegkeblű barátja volt, s elhúnytát minden ismerőse szivéből fájlalja. Külföld. * Waldenburgban múlt hó 19-kén egy villám egyszerre tizenkilenc személyt talált, akik mind meghaltak. * A fotográfia gyorsaságát Angolhonban már oly tökélyre vitték, hogy igen olcsón készítenek 100 darab olyan levélpecsétet, mely a levélírónak arcképével van ellátva. Az ily pecsétek ezután tehát fölmenthetnek bennünket attól, hogy a gyorsan írt cimfirkában valamely kedvesünk kezét keressük, és sokszor csalódjunk . e pecsétek után egyszerre szabad lesz fölkiáltanunk : óh ez ő ! a kedves angyal! —• vagy pedig: átkozott hitelező ! * Nagy ünnepélyek alkalmával az angol királynő egy igen nagy becsű, s mellette felette emlékezetes karperecet szokott hordani. Az aranyból, s remek finomsággal dolgozott mű négy gyémánttal ékeskedik, melyek szépségben egymással vetekednek, melyek azonban legnagyobb értéküket azon tulajdonosaik által bírják, kiknek egykor birtokában voltak, így az egyik gyémánt a magas női erényei, s szeretetre méltósága miatt az angol nép előtt feledhetlen walesi hűnő, Charlotte Auguste-é volt. A másodikat, és harmadikat Franciaország szerencsétlen királynője, a nyaktiló alatt elvérzett Maria Antoinette biró. A harmadik gyémánt egykor szintén egy ünnepelt koronás hölgy homlokát hiszité, kit azonban az előbbivel hasonló szomorú végzet ért; ez Stuart Máriáé volt, és később ismét egy királyé, kinek hatalma azonban bátyjáéval egyszerre kihunyt: József Napóleoné. Menyi sötét, és nehéz emlék egy kis ragyogó, könnyű karperecben! Vegyes. Asztalomon harminc óra van,s nincs közöttük kettő, melyek egyenlően mutatnák a perceket, — mondá V. Károly — hát anyi és anyi millió embert hogyan volnék képes egy és ugyan azon gondolatra hozni, hogy mindnyájan egy úton haladjanak. Néhány pillanat múlva egy szolga jött be, aki ügyetlenségből fellökte az asztalt, hogy az órák összezúzva hevertek a földön. Károly elmosolyodik: — Nem barátom — mondá — ilyen eszközhöz nem nyúlok, ha alattvalóimat egy gondolatra akarom teríteni, azt Nero óhajtotta volna, de én távol vagyok e gondolattól. ^ Don Diego egyik festvénye, Don Adriano Pulida Pareja — a spanyol hajósereg admirálja szintén lefesteté magát Don Diego Velasquez által. — A kép épen azon napon lett felállítva a királyi palota egyik termében, midőn az admirál, a király parancsára távozandó volt a hajósereghez. Ugyan e nap alkonyán, a király gondolatokba merülve lépdelt végig palotája termein, egyszerre csak előtte áll az admirál. Ugyanaz, kinek kiadta reggel a parancsot a távozásra. — Mi a manót állasz itt ? — kérdé a király e szófogadatlanságon megütközve — nem küldöttelek-e el, miért nem megysz ? Az admirál, némán, szótlanúl állott. — Don Adriano, lelkemre! — kiálta fel Fülöp. Egyszerre elmosolyodik a fejedelem, mely mosoly egész kacajjá vált; úgy hagyta el a termet. Az alak, melyet haragos szavakkal illetett, igen természetesen nem felelhetett, minthogy a valódi admirál helyett, ennek csupán Velasquez által festett képe volt. Egy csillagász válasza: Witkings püspök igen nagy előszeretettel viseltetett a csillagászat iránt, sőt e tudomány neki is köszönhet némely fölfedezést. Newcastle hercegnő, sok részdrámának és regénynek szerzője, sohasem volt a püspöknek valami különös jó barátnője, s ahol lehetett ékeskedett volna felette. — Ah Witkings úr — mondá egykor a hercegnő egy társaságban — ha valaki az ön által fölfedezett holdba akarna utazni, utazásának iszonyú soká kellene tartania, minthogy az oly bizonytalan utón aligha találna nyugvó helyre. — Sőt épen nem — viszontá a püspök — hercegséged anyit légvárat épített már, (legalább a valót vázolni akaró művei erről tanúskodnak) hogy bizonyára kinyugodhatnak bennük az utazói különcségek. A szokás, a figyelmetlenség, néha néha az affectatio oly tulajdonokat hagynak az emberen, amelyektől szabadulni nem tud. Voltaire megszokta minden munkájába úgy beleélni magát, hogy sokszor nevetségig ment, így, midőn Catilina című tragoediáját irta, hogy annál jobban fellelkesüljön az irás- -íra, fehér lepelbe burkolózott, abban járt fel s alá kertjében, s hangos kiabálással szavalta verseit. Stael assszonyság soha nem tudott eszmét találni, ha ujjai között apró kenyérbél-golyócskákkal nem játszott. La Place, korának egyik legnevezetesebb mérnöke cérnagombolyaggal játszik, valahányszor dolgozott; ha e gombolyag kezében nem volt, vége volt éleselméjűségének. Ha Diderot dolgozott, kezével lábával kapálózott, föl-föl ugrált időnként, nyargalva futotta be szobáját, parókáját földobta, elkapta, fejére nyomta, ismét földobta, s így kínlódott, így vajúdott. Egykor egy barátja sírva találta. — Miért sírsz, Diderot ? kérdé. — Jövő beszélyem hősei szomorú végét siratom — volt a különös válasz. Berault költő csak egy bizonyos öltönyben tudott írni, ellenben Picard, a vígjátékíró csupán az ágyban írt. Picard barátja, a drámaíró Etienne ha dolgozni akar, haza szalad, nejét gyermekeit elkergeti hornról, bezár mindent, s mély csendben ágyára fekve költ. Le Sage, a Gil-Blas halhatlan szerzőjének gondolatbősége a naptól függött; ha borult idő volt, lelke szunnyadt, de a derült nappal gondolatai is derültebbekké lőnek. Minél magasabbra hágott a nap, az ő gondolatai annál merészebbek, magasztosabbak voltak ; ha a nap nyugodni hanyatlott, hanyatlott az ő gondolatai magassága is. Ennek ellentéte Mezerai történész, ki csak borús időben tudott dolgozni. Még nappal is lámpa mellett irt, sőt barátait fényes délben is lámpával kisérte ki. Ugyanilyen volt Girodet festő, aki éjjel felugrott, gyertyát gyújtott, festőtámlányhoz ült, s a leggyönyörűbb képeit ekkor festé. Nemzeti színház. j Jun. 2-án „Zsidóné.“ Sokszor szóltunk már e nagy operáról, elmondva , hogy Ha evy még akkor sem búsulhatna, ha e mű teljesen kimerítette volna zeneköltői tehetségét. A „Zsidónő“ egymagában elég arra, hogy szerzőjének nagy hirt és dicsőséget szerezzen. Tűz, élet, jellem és dallambőség van benne, A zene eszméi oly erőteljesen domborulnak ki, hogy azok bátran nevezhetők „zenei basreliefeknek.“ Előadása igen megpróbálja a szereplők erejét. Eleazárt utóször Roger éneklé; gyönyörűn éneklé, mint minden szerepét, de a gyűlölködő zsidó alakját franciás lágy finomsággal színezé ki, s a bosszú és vak gyűlölet árnya nem bírta szenvedélyét elég sötétté tenni. Ellinger e szerepbeni hatását, leginkább hangerejének tulajdoníthatjuk, habár egész ábrázolásával meglehetünk elégedve. Igen jól maszkírozza magát és semmi szerepben nem játszik ily jellemzőleg. A többi szereplők is eléggé megfeleltek feladatuknak, s maga a súgó is igen kitűnő hangon működött. — Csak a közönségre lehet panaszunk (arra t. i. a melyik nem jelent meg,) a mért e szépségekben oly gazdag operát nagyobb pártolásban nem részesíti. Jun. 3-án , az úrnapi ünnep miatt, a szinház zárva volt. 500 MA ADATIK: Tarquinok és Brutusok* Eredeti szomorújáték 4 szakaszban. Irta Tóth Józsefné. Tulajdonos: Nagy Ignác Özvegye. PEST 1858. EMICH GUSZTÁV KÖNYVNYOMDÁJA EGYETEM-UTCA, TAKARÉKPÉNZTÁR-ÉPÜLET 2. SZ.