Hölgyfutár, 1858. január-június (9. évfolyam, 1-146. szám)
1858-04-08 / 79. szám
Budapest 9-dik évfolyam, 79 Csütörtök, Április 8-án, 1858. HÖLGYFUTÁR Megjelenik ünnep és vasárnapot kivéve , mindennap délután , évenként 30—40 önálló műmérléklettel, mű lapok, albumok, arc-, színpadi-, divat-, esyenrekéipekkel, s egyéb rajzokkal. Szerkesztőségi szállás : Ujvilág utca, 1-ső sz., 2-dik emelet , hová minden a lapot illető küldemények, kéziratok , és előfizetések utasítandók. Napilap az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből-Felelős szerkesztő, és kiadó: TÓTH KALOMÁN. Előfizetési díj : Postán: egész évre . .. ... 16 frt félévre . . . . . . 9 „ évnegyedre . . ... 5 „ Budapesten, házhozküldetéssel egész évre . . . . . . . 13 fr félévre . . . ... 7 „ évnegyedre . . . . 4 „ Egy hónapra , • 1 frt. 30 kr. MT Uj évnegyede» előfizetéseket teljes számú példányokra folyvást elfogadunk, és pedig ápriltól június végéig helyben 4, vidékre 5 pfttal. Szemeimmel híven . .. Szemeimmel híven kísérlek , Mint esticsillag a napot, Leheleted kéjjel fogom fel, Mint a virág a harmatot, S lesem a hangot ajkaidról, Mely szép csalogánydal nekem .. . Oh, mi boldog vagyok körödben, Hogy élek, szinte feledem ! Nem nézek csillagért az égre, Szemeid szebben fénylenek; Nem keresek rózsát a kertben, Arcodon bájosbat lelek. S ha imára nyilik meg ajkam, Hogy tisztán szálljon égbe fel: Csak terád kell gondolnom , angyal, És átszellemül e kebel. Mint napraforgó a nap arcát, Bár nézhetnélek szüntelen, Több boldogságot nem kívánok , Talán el sem bírná szivem. Egy pillantásod , mint a villám , Lángba boritja lelkemet, Egy mosolyod égbe ragad fel, Egy csókod őrültté tehet! Vida József. HOGY SZERETNEK A KISVILÁGBAN. (Beszély.) Madarassy Klotildtól. (Folytatás.) — Más bírja, más bírja, zokogá csöndesen a szegény fiú. — Mondja meg Marcinak, szólt tovább a kisasszony, hogy én ritka becsületességét, szép tulajdonságait jól ismerem s e miatt többre becsülöm őt sokaknál, kik rangban ugyan fölötte , de sok egyébben mélyen alatta állnak. Mondja meg neki, hogy nálamnál senki sem kívánja jobban boldogságát, melyet ő bizonyára el fogja előbb utóbb érni, mert arra érdemes. — Rózsi asszony, hol van Rózsi asszony ? hallatt e percben egy kedves csengő hang az ivószobában , s a kamra előtt — Berta jelent meg. A kocsmárosné némán mutatott a fájdalmába mélyedt legényre, s az ifjú hölgy megdöbbenve állott az ajtóban. Marci mintegy fölvillanyozva pattant föl helyéről Berta hangjára s szégyelve előtte könnyeit, arcát igyekezett elfordítani. A leányka megzavarodva s egyszersmind meghatva süté le szemeit, mert sejté, hogy e könyeket ő idézé elő. — Mit parancsol a kisasszony ? szakítá meg Rózsi asszony a szünetet, ki akarva magát s a többieket segíteni a zavarból. — Nénémtől hoztam üzenetet, hogy jönne át hozzá Rózsi asszony , mond Berta lassúdadon, de az nem oly sürgetős; később is rá ér, téve hozzá szórakozottan s látszék rajta, hogy menne is, maradna is. De jó szive győzött, s leküzdve zavarát, rövid habozás után — az ifjú paraszt előtt állott. — Marci, szólt a részvét legmelegebb kifejezésével a szomorú legény vállát gyöngéden érintve kezével, mi baja? A legény összerázkódott a kis kéz érintésénél. Lassan emelé föl szemeit, melyek könyein keresztül a legforróbb érzelem sugárát,lövedék a fiatal leányra; mindkét kezét erősen szokta keblére. E néma panaszt lehetlen volt meg nem érteni.• Marci, mond a leányka megilletődéssel, én magát erős lelkűnek tartom! ne adja oda magát a bánatnak. ■— Nevezzen bár kislelkünek, nevezzen gyávának, térdelé Marci elfojtott hangon, én nem tehetek egyebet mint sirni,... meghalni, tévé hozzá elhaló hangon térdelre rogyva s bolthalvány arcát elfödé kezeivel. — Nem Marci, szólt Berta nagy fölindultsággal hajolva az ifjúhoz, azért nem nevezem gyávának, ha gyengének látom is, mert e gyengeség új tanújele mélyen érező nemes szivének. Sírjon Marci, folytató angyalszelid mosolylyal, nedvesülő szemekkel simítva a térdelő ifjú szép fekete fürtéit, sírja ki fájdalmát, én magával sirok s tán képes könyebbülést, vigaszt adni azon gondolat, hogy Lajosom után nincs férfi, kit jobban becsülnék magánál, mert higyje el Marci, bizonyitá derülő arccal a lányka, látva Marci kétkedő ugyan, de némilegfölvidúlt tekintetét, ha egy fitestvért óhajtanék, azt kívánnám, hogy mindenben magához hasonlítson. •— Áldja meg az isten a kisasszonyt! suttogá Marci megragadva Berta kezét, s azt csak s könyörönnel bobta. Gyönyörű festői kép volt e jelenet, méltó egy művész ecsetjére. Az a kis falusi szoba, melyet kisded ablakán át a búcsúzó nap egyetlen sugárával teljesen világított, közepén a szép pórfiú déli alakja, a mint a bájos úrhölgy előtt térdelve, szerelemben lángoló könyvek szemeit az imádás s végtelen fájdalom kifejezésével emelte arra, ki mint szelídség, vigasztalás megtestesült angyala a részvét bánatos édes mosolyával hajolt fölébe kezével, mintegy áldólag érintve a térdelő fürtjeit. Végre a háttérben, az ajtó közelében a jó arcú öreg pórnő, ki elérzékenyítve e látványon, köténye hegyeivel törli szemeit. — Most ám Marci térjen magához, legyen erős, kezdő újra Berta biztató hangon. Bizonyítsa be, hogy nem csalódtam, midőn magát egy helyesen gondolkodó, derék eszes fiúnak hittem, ki nem fogja elfelejteni, hogy férfinak nem szabad soha a bánat martalékjává lenni, mert az isten egyébre teremtette, mint sírásra s fejcsüggesztésre. — Vedd be a kisasszony szavát Marci fiam, bizony igaza van a lelkemnek, — nyilatkoztatá szerény véleményét Rózsi asszony. Az ifjú egy hosszú sóhajtással állott föl s megrázva gazdag fürtös fejét, csillapultabban mondá: — Belátok én mindent, mit a kisasszony mondott, s kérni fogom az istent, hogy adjon erőt bánatomat emberül elviselhetni. Kérni fogom az istent, folytatá lágyabban s szemei leirhatlan gyöngédséggel függtek Bertán, hogy áldja meg magát angyali jóságáért, mert higgye el, téve hozzá bensőséggel, soha sem fogom elfelejteni, hogy azt mondta : hozzám hasonló testvért óhajtana. — S nem birok-e azzal, mond a lányka szeliden kezet nyújtva a legénynek, nem akarja-e Marci, hogy magát, mint testvéremet tekintsem —• szeressem ? — Kisasszony! kiált a fájdalmas lelkesedéssel a pórfiú, egy életem, egy halálom, s az a magáé. Isten áldja meg magukat, tévé hirtelen hozzá s sebes léptekkel indult el. — Marci, mond Berta aggódással a siető után, én reméltem, okosan fogja magát viselni.