Hölgyfutár, 1860. december (11. évfolyam, 146. szám)

1860-12-06 / 146. szám

megpendíteni az igazi húrt, s ezen egyetlen hang millió magyar szívtől­ visszaverődve a legszebb symphoniát szüli. Kijelentettem, hogy ezen emléktáblára körülbelül 100 (száz) forint szükséges, megkezdtem az aláírást , öt perc alatt 110 forint 50 kr. és egy arany állt ren­delkezésemre ; az egésznek kivitele egyhan­gúlag rám bízatott. Azon leszek, hogy ezen bizalomnak aes­­thetikai szempontból is legteljesebben meg­feleljek. Tud­­ványom fényes sikere egy nagyobb­­szerű eszmét keltett lelkemben, s látva a rop­pant lelkesedést, mit Petőfi emlékezete a nem­zetben költ, s érezve az első indítványozásom­kor bennem helyezett bizalmat, elhatároztam magam ezeket legszebben fölhasználni. Petőfi örökített­e nevét, de a nemzet még nem teljesíti ezen nagy költő iránti méltánylatát, hogy ez történjék, indítványo­zok egy közköltségen Pesten fölállítandó nagy­szerű emléket s az előzményekből következ­tetve szent meggyőződésem, miszerint szavam nem pusztában hangzó szó lesz. Hogy ez emlék méltó legyen Petőfihez, tíz arany pályadíjt tűzök ki azon tervre, melyet általam fölkérendő szakemberek kifogás nél­kül jónak itélendnek, nehogy ezen szobor, — mint már hazánkban több — a nemzet méltó­ságával és a dicsőített költő emlékével össz­hangban ne legyen. Hogy a megkívántató összeg mentül gyor­sabban be legyen szerezve, aláírási íveket kül­dök szét az országban, s fölkérek minden igaz magyart indítványom pártolására. A bíráló szakemberek és az adakozók ne­vei a begyűlt összeggel együtt a „Pesti Nap­ló”ban közöltetni fognak. Megkezdtem tehát az aláírást — a terv­készítésre kitűzött 1ó aranyon kívül — 50 fo­­rinttal, s hiszem, hogy kiki körülményeihez aránylag követni fog. Kis-Kun-Halas, 1860 november 20-kán Péter Lajos házánál. Reményi Ede, Szeged. (Nov. 30.) Kedden november 27-kén adatott először zsúfolt házban a „III. magyar király“ Tóth Kálmántól. Mindamellett, hogy a darab költője e lapok szerkesztője, kénytelen vagyok neki hí­zelegve kimondani, hogy műve nagy tetszés­ben részesült. — A közönség többször zajos tapsra fakadt, és lelkesítő éljenekben tört ki, csak azt sajnálva, hogy szerzője jelen nem volt, hogy iránta elismerő tiszteletével adóz­hatott volna. — De ugyan miért is nem fogad­ta el ön meghívásomat? *) vagy talán nem is kapta levelemet? — Nem tudom, ki szeretett anyira leveleimbe, hanem anyi bizonyos, hogy igen sok elvész. (Nem bánnám, ha minden le­velem egy hitelezőm lenne — azokat kevésbé sajnálnám.) Kettős dicséretet érdemel Molnár úr, mint színigazgató, s mint művész. Mint igazgató fölfogva e darab becsét, nagy fénynyel állítá ki azt, a címszerepben pedig megérdemelte a művészi nevet, s látszott, hogy nagy szorgalmat fordított szerepére, an­nak legkisebb részeit is eleven színekkel és művészi tapintattal ábrázolván. — De nem csak ő, hanem a többi tagok is dicsérő szorgalom­mal igyekeztek igazgatójuk mellett megállani, különösen Zöldy, Együd és Szölösy Róza. Szóval egy szereplő sem hagyott oly hézagot, mely a közönség elégedetlenségére okot szól­ *) Ide vagyunk mi internálva Pestre, no nem úgy, hanem két lap által, melyek miatt mozdulnunk sem lehet. Majd egyszer jobb idők­ben, mikor nem lesz se „Hölgyfutár“, se „Bolond Miska“. Szerk. 1259 gáltatott volna. Óhajtandó, hogy Molnár úr e darabot minél előbb egy vasárnapi napon is ismételje. November 24-kén lépett föl hosszas beteg­sége után először Szépné­ Mátrai Laura, a „Tücsök“ szerepében. Ámbár még gyöngél­kedő volt, kielégítő a szép számmal összegyűlt közönséget.— Voltak oly kitűnő jelenetei, me­lyek a közönséget zajos tapsra ragadák. Szép­­nét már a természet is szép alakkal, szívhez szóló hanggal és tehetséggel áldotta meg, mely előnyökhöz szorgalom is járulván, nem csuda, ha a közönség kedvencévé válik. Van játékában különösen egy, mivel minden embert megnyer, vagy is inkább el­bájol, oly jelenetben t. i. midőn szerelmi odaadással, karjait a kedvesnek nyaka körül fűzi. — Nem csak minden férfi, de még a nők is bevallják, hogy oly szépen, oly beolvadólag senki ölelni nem tud, mint Szépné.— Zöldiné, Fadett asszony szerepében nagy tetszést nyert, mit mégis érdemelt,— a több szereplőkről majd más alkalommal Hát tudja-e szerkesztő úr! hogy én is megpróbáltam szerencsémet, és írtam egy da­rabot. De nem szomorút, mert azt a hitelezőkre bízom, azok jobban értenek a szomorkodtatás­­hoz , hanem vígjátékot egy fölvonásban, s csak azért írtam egy fölvonásos darabot, mert sokkal többre becsülöm a szegedi közönséget, sem hogy három fölvonáson keresztül untas­sam, úgy hiszem untig megfognak elégedni egy fölvonással is. Keméndy: Veszprém vidéki levelek. XXIII. (Nov. 20.) Az olvasó méltán közérdekű híreket vár mindenfelől . . . mert virrad, s nekünk halad­ni kell. Az idők járása kezd könnyülni fölöttünk. E változásnak kezdetpontja a nemzeti élet­erőnek azon hatalmas belmozgalma, mely a hazafias ünnepélyek, kegyeletes visszaemléke­zések , s közcélokra való áldozatokban oly fé­nyesen nyilatkozott, hogy a történetek múzsá­jának örök tartósságú könyvében,­­mint a le­­igázhatatlan szellem működésének rajza,) a legszebb lapokat képezi, s tanúságot tesz ar­ról, hogy nemzeti életünk, mint a pálma a teher alatt csak növekedik, s mert élni van bennünk erő és akarat, nem veszhetünk el, fönntart élet­erős nemzeti szellemünk. Szép kilátásunk van arra, hogy föl fognak lépni a tevékenység terére mind­azok, kik köz­bizalom által övezetten az „Ó világnak romjain Az új világot megteremtik“. Az új engedményekről beszél most vidé­künkön is mindenki, reményt kötve a jó jö­vőhöz. Csak akarnunk kell, és a remény való­sággá teend. Haladnunk kell a korszellem ál­tal kijelölt úton, de nemzeti sajátságainkhoz való hű ragaszkodással, s a rohanó események nem fognak bennünket elsodorni, hanem in­kább elvezérelnek oda, a­hol van méltó s illő helyünk: a dicsőség és jóléthez. A legfelsőbb engedményeknek köztudo­másra juttatása után — rendelet következté­ben — Veszprém városa azon napi estkor ki­­világíttatott. A kivilágítás megtörtént, bámuló néptömeg vonult végig az utcákon, de nem tör­tént semmi tüntetés. A veszprémi lakosság sok­kal higgadtabb, sem mint tüntetésre gondolna. S a megye? majd nyilatkozni fog, ki mondja akaratát határozottan gyűléseiben, de nem tün­tetések által nyilatkoztatja azt. Most? Váró helyzetben vagyunk. A főis­pánt, s az ennek érkezte után kezdődő megyei életet várja a lakosság. A főispán érkezéséről, a leendő fogadtatásáról annak idejében értesí­tendem e lapok olvasóit. Pap Gábor: Deési levél. (Nov. 15.) A politikai láthatár derültével, társaséle­­tünk is élénkülni kezd. Mintha megszaporod­tunk volna, népesebbek az utcák, vidámabbak az emberek. Minden arc egy-egy kérdő­jel, mely kedvező feleletet vár. Társadalmi életünk középpontja a hely­beli „Társalkodási egylet“. Itt gyűlünk össze naponta, s a­mint a la­pok fölbontatnak, egyik olvas, a többiek hall­gatják, s némelyek véleményeznek. Sokszor aztán szóból szó, ebből pedig vitatkozás tá­mad, minek a társalgó és nem az olvasó terem­ben volna helye. Jó lenne tehát azon figyel­meztető tudnivalót megújítani, hogy az olvasó szobában a fenhangoni társalgás tilalmaz­­tatik. Hogy Erdély jövendő boldogsága és föl­­virágozásának „sine qua nonja“ , a Magyaror­­szággali egyesülés, s a már egyszer törvényes szentesítést nyert unió, ez azon eszme, melyet most egyletünkben is, mint minden körben leg­többet hallunk emlegettetni. Ez képezi a fér­fiak társalgásának fő tárgyát. Nyilvános mulatságaink közelebbről nem voltak. Egy pár idegen művész hasztalan pró­bált közönséget gyűjteni. Cöllich tánctársasá­ga is Varsó felé vezető útjába, üres padok kö­zött lejtett. Egy szép panorámás asszony szintén mu­tatni akarta szép képeit, de megint eldugta, mert senki se nézegette. Sokkal nagyobb dol­gokkal vannak elfoglalva most az emberek, mint holmi idegen festett képek és érzékcsik­­landoztató ugrások. Az uj tanácsház, — mely a B. Szolnok megye költségén épült, s most a törvényszék által elfoglalva tartott megyeház közelében emelkedik, — bevégzéséhez közéig. Gyönyörű épület. Az ablak fölötti fülkékbe, (mint e lap már megirt), történelmi tekintetben is neveze­tes nagy emberek, királyok, hősök, államfér­fiak és költők képei lesznek illesztve kőfarag­­ványban. A homlokzatán egy óra, mely a vá­rosnak, valamint a tanácsterembe is egyaránt mutatja, hányat ütött az óra. Az úgynevezett Széchényi-utca innen ve­zet ki a város egy nevezetes részébe. Jó gon­dolat. Mányai M. Külföld. ** Mizsei Mari k. a.-ról. E kedves magyar énekesnőről a „M­o­v­i­­mento giornale politico di Geno­­v­a“ a következő szép sorokat írja: „Mizsey- Merina Mária kisasszony, a fiatal föllépő, elő­ször is szép és gyöngéd „Fiorina“ volt. Egyike azon Fiorináknak, kikről gyakran álmodik, de kiket oly ritkán lát az ember, és a kiket egy­szer látva, el nem feledhet. — Mi a szerep drá­mai részét illeti, azt a fiatal művésznő igen sok igazsággal tükrözi vissza, és önmagától tette hozzá azon szenvedélyt, melyet a költő, és zeneszerző feledtek e szerepbe önteni. Ez bizonyságul szolgál, hogy a fiatal énekesnő minden szorgalmát a serio operákra szentel­hetné, hol a szenvedélynek nagyobb tere van, és a melyben tiszta ezüst csengésű hangjának,­­ kitűnően jó énekmodorának több tanújelét adhatja. A fiatal idegennő__de valóban nem nevezhetem idegennek a magyar haza egy oly leányát, ki nyelvünk minden sajátságát teljes bájával ismeri, és oly tökéletes kiejtéssel bir. Más nevet kell keresnem. — Tehát a kedves énekesnő igen fiatal, és ha a tövisek, — melyek oly számosan találhatók a művészet terén, nem fogják idő előtt elkedvetleníteni, kétségtelenül sok rózsát fog szedhetni, melyek az élet kese­rűségeit nagy mértékben feledtethetik. Kissé komoly hangon beszélek, de a művésznő gyön­géd szíve megérti szózatát oly egyénnek, ki a

Next