Hölgyfutár, 1860. december (11. évfolyam, 146. szám)
1860-12-06 / 146. szám
megpendíteni az igazi húrt, s ezen egyetlen hang millió magyar szívtől visszaverődve a legszebb symphoniát szüli. Kijelentettem, hogy ezen emléktáblára körülbelül 100 (száz) forint szükséges, megkezdtem az aláírást , öt perc alatt 110 forint 50 kr. és egy arany állt rendelkezésemre ; az egésznek kivitele egyhangúlag rám bízatott. Azon leszek, hogy ezen bizalomnak aesthetikai szempontból is legteljesebben megfeleljek. Tudványom fényes sikere egy nagyobbszerű eszmét keltett lelkemben, s látva a roppant lelkesedést, mit Petőfi emlékezete a nemzetben költ, s érezve az első indítványozásomkor bennem helyezett bizalmat, elhatároztam magam ezeket legszebben fölhasználni. Petőfi örökítette nevét, de a nemzet még nem teljesíti ezen nagy költő iránti méltánylatát, hogy ez történjék, indítványozok egy közköltségen Pesten fölállítandó nagyszerű emléket s az előzményekből következtetve szent meggyőződésem, miszerint szavam nem pusztában hangzó szó lesz. Hogy ez emlék méltó legyen Petőfihez, tíz arany pályadíjt tűzök ki azon tervre, melyet általam fölkérendő szakemberek kifogás nélkül jónak itélendnek, nehogy ezen szobor, — mint már hazánkban több — a nemzet méltóságával és a dicsőített költő emlékével összhangban ne legyen. Hogy a megkívántató összeg mentül gyorsabban be legyen szerezve, aláírási íveket küldök szét az országban, s fölkérek minden igaz magyart indítványom pártolására. A bíráló szakemberek és az adakozók nevei a begyűlt összeggel együtt a „Pesti Napló”ban közöltetni fognak. Megkezdtem tehát az aláírást — a tervkészítésre kitűzött 1ó aranyon kívül — 50 forinttal, s hiszem, hogy kiki körülményeihez aránylag követni fog. Kis-Kun-Halas, 1860 november 20-kán Péter Lajos házánál. Reményi Ede, Szeged. (Nov. 30.) Kedden november 27-kén adatott először zsúfolt házban a „III. magyar király“ Tóth Kálmántól. Mindamellett, hogy a darab költője e lapok szerkesztője, kénytelen vagyok neki hízelegve kimondani, hogy műve nagy tetszésben részesült. — A közönség többször zajos tapsra fakadt, és lelkesítő éljenekben tört ki, csak azt sajnálva, hogy szerzője jelen nem volt, hogy iránta elismerő tiszteletével adózhatott volna. — De ugyan miért is nem fogadta el ön meghívásomat? *) vagy talán nem is kapta levelemet? — Nem tudom, ki szeretett anyira leveleimbe, hanem anyi bizonyos, hogy igen sok elvész. (Nem bánnám, ha minden levelem egy hitelezőm lenne — azokat kevésbé sajnálnám.) Kettős dicséretet érdemel Molnár úr, mint színigazgató, s mint művész. Mint igazgató fölfogva e darab becsét, nagy fénynyel állítá ki azt, a címszerepben pedig megérdemelte a művészi nevet, s látszott, hogy nagy szorgalmat fordított szerepére, annak legkisebb részeit is eleven színekkel és művészi tapintattal ábrázolván. — De nem csak ő, hanem a többi tagok is dicsérő szorgalommal igyekeztek igazgatójuk mellett megállani, különösen Zöldy, Együd és Szölösy Róza. Szóval egy szereplő sem hagyott oly hézagot, mely a közönség elégedetlenségére okot szól *) Ide vagyunk mi internálva Pestre, no nem úgy, hanem két lap által, melyek miatt mozdulnunk sem lehet. Majd egyszer jobb időkben, mikor nem lesz se „Hölgyfutár“, se „Bolond Miska“. Szerk. 1259 gáltatott volna. Óhajtandó, hogy Molnár úr e darabot minél előbb egy vasárnapi napon is ismételje. November 24-kén lépett föl hosszas betegsége után először Szépné Mátrai Laura, a „Tücsök“ szerepében. Ámbár még gyöngélkedő volt, kielégítő a szép számmal összegyűlt közönséget.— Voltak oly kitűnő jelenetei, melyek a közönséget zajos tapsra ragadák. Szépnét már a természet is szép alakkal, szívhez szóló hanggal és tehetséggel áldotta meg, mely előnyökhöz szorgalom is járulván, nem csuda, ha a közönség kedvencévé válik. Van játékában különösen egy, mivel minden embert megnyer, vagy is inkább elbájol, oly jelenetben t. i. midőn szerelmi odaadással, karjait a kedvesnek nyaka körül fűzi. — Nem csak minden férfi, de még a nők is bevallják, hogy oly szépen, oly beolvadólag senki ölelni nem tud, mint Szépné.— Zöldiné, Fadett asszony szerepében nagy tetszést nyert, mit mégis érdemelt,— a több szereplőkről majd más alkalommal Hát tudja-e szerkesztő úr! hogy én is megpróbáltam szerencsémet, és írtam egy darabot. De nem szomorút, mert azt a hitelezőkre bízom, azok jobban értenek a szomorkodtatáshoz , hanem vígjátékot egy fölvonásban, s csak azért írtam egy fölvonásos darabot, mert sokkal többre becsülöm a szegedi közönséget, sem hogy három fölvonáson keresztül untassam, úgy hiszem untig megfognak elégedni egy fölvonással is. Keméndy: Veszprém vidéki levelek. XXIII. (Nov. 20.) Az olvasó méltán közérdekű híreket vár mindenfelől . . . mert virrad, s nekünk haladni kell. Az idők járása kezd könnyülni fölöttünk. E változásnak kezdetpontja a nemzeti életerőnek azon hatalmas belmozgalma, mely a hazafias ünnepélyek, kegyeletes visszaemlékezések , s közcélokra való áldozatokban oly fényesen nyilatkozott, hogy a történetek múzsájának örök tartósságú könyvében,mint a leigázhatatlan szellem működésének rajza,) a legszebb lapokat képezi, s tanúságot tesz arról, hogy nemzeti életünk, mint a pálma a teher alatt csak növekedik, s mert élni van bennünk erő és akarat, nem veszhetünk el, fönntart életerős nemzeti szellemünk. Szép kilátásunk van arra, hogy föl fognak lépni a tevékenység terére mindazok, kik közbizalom által övezetten az „Ó világnak romjain Az új világot megteremtik“. Az új engedményekről beszél most vidékünkön is mindenki, reményt kötve a jó jövőhöz. Csak akarnunk kell, és a remény valósággá teend. Haladnunk kell a korszellem által kijelölt úton, de nemzeti sajátságainkhoz való hű ragaszkodással, s a rohanó események nem fognak bennünket elsodorni, hanem inkább elvezérelnek oda, ahol van méltó s illő helyünk: a dicsőség és jóléthez. A legfelsőbb engedményeknek köztudomásra juttatása után — rendelet következtében — Veszprém városa azon napi estkor kivilágíttatott. A kivilágítás megtörtént, bámuló néptömeg vonult végig az utcákon, de nem történt semmi tüntetés. A veszprémi lakosság sokkal higgadtabb, sem mint tüntetésre gondolna. S a megye? majd nyilatkozni fog, ki mondja akaratát határozottan gyűléseiben, de nem tüntetések által nyilatkoztatja azt. Most? Váró helyzetben vagyunk. A főispánt, s az ennek érkezte után kezdődő megyei életet várja a lakosság. A főispán érkezéséről, a leendő fogadtatásáról annak idejében értesítendem e lapok olvasóit. Pap Gábor: Deési levél. (Nov. 15.) A politikai láthatár derültével, társaséletünk is élénkülni kezd. Mintha megszaporodtunk volna, népesebbek az utcák, vidámabbak az emberek. Minden arc egy-egy kérdőjel, mely kedvező feleletet vár. Társadalmi életünk középpontja a helybeli „Társalkodási egylet“. Itt gyűlünk össze naponta, s amint a lapok fölbontatnak, egyik olvas, a többiek hallgatják, s némelyek véleményeznek. Sokszor aztán szóból szó, ebből pedig vitatkozás támad, minek a társalgó és nem az olvasó teremben volna helye. Jó lenne tehát azon figyelmeztető tudnivalót megújítani, hogy az olvasó szobában a fenhangoni társalgás tilalmaztatik. Hogy Erdély jövendő boldogsága és fölvirágozásának „sine qua nonja“ , a Magyarországgali egyesülés, s a már egyszer törvényes szentesítést nyert unió, ez azon eszme, melyet most egyletünkben is, mint minden körben legtöbbet hallunk emlegettetni. Ez képezi a férfiak társalgásának fő tárgyát. Nyilvános mulatságaink közelebbről nem voltak. Egy pár idegen művész hasztalan próbált közönséget gyűjteni. Cöllich tánctársasága is Varsó felé vezető útjába, üres padok között lejtett. Egy szép panorámás asszony szintén mutatni akarta szép képeit, de megint eldugta, mert senki se nézegette. Sokkal nagyobb dolgokkal vannak elfoglalva most az emberek, mint holmi idegen festett képek és érzékcsiklandoztató ugrások. Az uj tanácsház, — mely a B. Szolnok megye költségén épült, s most a törvényszék által elfoglalva tartott megyeház közelében emelkedik, — bevégzéséhez közéig. Gyönyörű épület. Az ablak fölötti fülkékbe, (mint e lap már megirt), történelmi tekintetben is nevezetes nagy emberek, királyok, hősök, államférfiak és költők képei lesznek illesztve kőfaragványban. A homlokzatán egy óra, mely a városnak, valamint a tanácsterembe is egyaránt mutatja, hányat ütött az óra. Az úgynevezett Széchényi-utca innen vezet ki a város egy nevezetes részébe. Jó gondolat. Mányai M. Külföld. ** Mizsei Mari k. a.-ról. E kedves magyar énekesnőről a „Movimento giornale politico di Genova“ a következő szép sorokat írja: „Mizsey- Merina Mária kisasszony, a fiatal föllépő, először is szép és gyöngéd „Fiorina“ volt. Egyike azon Fiorináknak, kikről gyakran álmodik, de kiket oly ritkán lát az ember, és a kiket egyszer látva, el nem feledhet. — Mi a szerep drámai részét illeti, azt a fiatal művésznő igen sok igazsággal tükrözi vissza, és önmagától tette hozzá azon szenvedélyt, melyet a költő, és zeneszerző feledtek e szerepbe önteni. Ez bizonyságul szolgál, hogy a fiatal énekesnő minden szorgalmát a serio operákra szentelhetné, hol a szenvedélynek nagyobb tere van, és a melyben tiszta ezüst csengésű hangjának, kitűnően jó énekmodorának több tanújelét adhatja. A fiatal idegennő__de valóban nem nevezhetem idegennek a magyar haza egy oly leányát, ki nyelvünk minden sajátságát teljes bájával ismeri, és oly tökéletes kiejtéssel bir. Más nevet kell keresnem. — Tehát a kedves énekesnő igen fiatal, és ha a tövisek, — melyek oly számosan találhatók a művészet terén, nem fogják idő előtt elkedvetleníteni, kétségtelenül sok rózsát fog szedhetni, melyek az élet keserűségeit nagy mértékben feledtethetik. Kissé komoly hangon beszélek, de a művésznő gyöngéd szíve megérti szózatát oly egyénnek, ki a