Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)

1861-02-21 / 23. szám

Budapest 12-dik évi folyam. 23 Csütörtök február 21-én 1861. HÖLGYFUTÁR. Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap,és számos műmelléklettel. Szerkesztőségi szállás: lövész-utca 10. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési- és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó-kiva-Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő: TÓTH KÁLMÁN. tatába (ferenciek terén, 7-dik sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 új frt. Félévre........................9 „ „ Évnegyedre ... 5 „ „ Hirdetések Gyorsan közöltétnek: egy hasábozott sorért 5 új krajcár fizetendő. Lelkem fele ... Lelkem fele, angyalok testvére, Boldog vagy-e ? mondd, én kérdelek. Vágyaid betölti-e szerelmem, A mely oly hű, oly forrón meleg ? Szivünk benső szövetségre lépett, És a lelkünk egygyé olvada; Nem tépi szét e szent köteléket A pokolnak egész rút hada. Üdvöt adott nekem a te szived, S szerelmemben én boldog vagyok; A könyben is, mely szemembe tévedt, A boldogság gyémántja ragyog. De te hallgatsz , várjon mit jelent ez ? Némaságod panasz volna tán ? Ajkad mosolyg... értelek, ily szépen ' A boldogság mosolyghat csupán! Vida József: RÉGEN VÁRT NAPOK. (Történeti elbeszélés.*) Irta: Deák Farkas. Az éji szállás. 1602-ik év September hónapja utósó napjaiban vagyunk. A helység, hová közeledünk, Ebesfalva — a küküllő-vármegyei főispán nemes Apafi György uram ő kegyelmének birtoka, — a nagy Küküllő regényes völgyében fekszik, s a tér közepén emelkedő kis vár büszkén tekint a helység apró házaira, hol a többi közül csak egy emelkedik ki, s ez a fogadó, mely a kastélytól nyugotra a mostani „Nemes utca“ nap során máig is látható. Medgyes felől menve a faluba, gyönyörű kilátást nyújt a vidék, a bérceket koronázó erdők, a sűrű szőlőültetések, lejebb a fölszántott földek, a zöld vetések, s a tájkép alapját képező falu, — benne a várszerű kastély, sötét falaival s fényes gomba tornyaival, — az itt ott csillogó folyam s a tájt dicsfénynyel árasztó őszi alkony, oly andalító, oly regényes, oly hallgatag és oly beszélő egyszersmind. A keskeny országút néha a völgybe sülyed, máskor a hegyre mász, s rajta két lovag halad a falu felé csendesen. Mindkettő hallgatag. Öltözetük egyszerű. Egyik fiatal, alig húsz éves, a másik idősb, mintegy ötven éves férfi. Szótlanul haladnak egymás mellett, s a lemenő nap visszanéző sugáritól szépített vidék semmi élvezetet sem látszik nyújtani számukra; mindkettő mély gondolatokkal van elfoglalva, — az idősb néha egy-egy pártfogó tekintetet vet ifjú társára, az ifjú pedig merész tekintettel néz a tájra. De úgy tetszik,inkább hadtani szempontból veszi bírálat alá az út s a dombok emelkedését és alakulásait, mintsem elandalitni engedje magát a búcsúzó nap erőtelen de fényes sugarai által, melyek a sötét erdőtől kezdve a fonyadt fűszálig bíborszinbe öltöztetének mindent. A faluból emelkedő aranyszin vékony füstoszlopok nem ragadják ég felé ábrándos szellemét, s szivéhez nem talál utat a pásztorok méla furulyája; arcán a méltóság, szemeiben tűz,arkain a nyugodság s mozdulataiban a biztosság azt mutaták, hogy ez ifjú magára teljes tisztában van; de ha gond teljes homlokára tekintünk, s a redőket nézzük, melyek szemöldeit összébb hozák , hinnünk kell, hogy valami vállalat vagy mely terv kivitele felől gondolkozik, mely őt — mig egyik pillanatban töprenkedővé, a másikban büszkévé, s erejének öntudatában, nyugottá is teszi. Utasaink lovai a hoszszas úttól elfáradván, fejeiket lebocsátva haladtak előre. — Itt a falu jó öregem, — szólt az ifjabb utas, — ne aggódjál már többet. Csak egy ugrás már a székelyföld, s akkor csak elhiszed, hogy biztosságban leszünk. — Biztosságban? — Nem én uram, míg az a zsarnok vezér az ország határai közt van,addig becsületes ember nincs bátorságban; hát még kegyelmed ifjú nagy uram, mint hiheti, hogy valahol biztosságban legyen. — Aztán gonosz idők járnak uram! Az ember még az édesapjának se hihet egészen. — Csak nem gondolod, hogy Apafi György uramtól idegenkedni kellene. Mit szólana, ha megtudná, hogy Toldalagi Balázs fia Ebesfalván egy kunyhóba szállt, s Apafi uram hazafiságában nem bízván, a kastélyba menni nem merészelt. Ej öreg, szégyeld magad, hogy ily kicsiny hitü vagy! — Te öreg, te, hisz már ötven éves vagy, s annak a dévai kis leánynak csevegését egész éjen hallgattad, — s egy nagy hazafinak nem mernéd elhinni becsületességét? — Csak teréfáljon Mihály urfi, — csak teréfáljon; ez jól esik nekem, de vigyázzon, eszébe ne jusson a vén Sikó Márton. A teljesen egyenlő öltözet és lószerszám mellett is a két lovag beszéde értésünkre adja egymáshozi viszonyukat, s némi részben jelen helyzetüket. Az ifjú nem más, mint nagy Eresei Toldalagi Mihály, ki atyját elvesztve, kötelességének tartá bármily fiatalon családja nevét képviselni azon férfiak közt, kik hazájuk szabadságát és nemzetük dicsőségét élték nagy érdekének tartva, ennek áldozták föl életüket, vagyonukat s mindent, mivel az ég őket megáldá. Tettduskor volt az hazánk fölött, s tettek korában oly biztosan és oly hamar érik az ember, hogy Toldalagi már mint serdülő ifjú a hon atyái közé számittaték, s lángoló szivének jó indulatába, eszének mély felfogásába és bölcsességébe minden jó hazafi teljes bizalmát helyezé, s ha még azon körülményt is hozzá teszszük, hogy Litteráti Bocz György és Bethlen Ferenc uralmékkal két évet töltött Német és Olaszország nevezetes városaiban, úgy fog előttünk állani, mint korának egyik jelesen képzett növendéke. Társa az öreg Sikó Márton, jó korban lévő ötven—ötvenkét éves márkodi székely, szép termetű magas ember, izmos vállakkal, őszbekeveredő gesztenyeszín hajjal és bajuszszal; állát beretválja, szemöldöke nagy, arcszine barna, homloka értelmes, magaviselete katonás, beszéde okos, szivében jó indulat és szeretet lakik. Ifjabb korában szeretett sokat inni,most nem;akkor mindig gazdagságra vágyott, most nem. A háborús világ megtanítá, hogy a világi dolgok mulandók. — Rögeszméje, hogy a székely első és legtisztább vérű nemzete a világnak. Költészete a Toldalagi családhozi ragaszkodása. Ennek tagjait csaknem imádja, s a székelytől elválhatlan honszerelem érzését is egé d) A nagyercsei gróf Toldalagi-család még élő tagjainak — tisztelettelül — ajánlja — D. F.