Hölgyfutár, 1861. január-június (12. évfolyam, 1-78. szám)
1861-02-28 / 26. szám
Istenüket hívják a góthok vénei: Mert a hun királylyal mérkőzni, küzdeni, Nincsen már góth, a ki bírna. S isten s ember nagy harcába Hull a hunok népe, Góthok tetejébe. A góthok istene rémitőet kiált, Hogy azzal ijessze el a hős hun királyt Meg is reszket hegy völgy rája. De Mundó csak egyre harcol, Kardja suhogása ....: ■' » Hasztalan, hiába! n ., '►»' Ni ím a felhőket valaki szétfogyjá,'“' Csillagsátorából Attila száll alá, Most leszen csak harc a harcból. Hol a góth nép istenével ? Kérdezd Attilától, Attila kardjától. Két hőst viszen vissza két szárnyas paripa, Két nagy hős ül rajtok Mundo és Attila. A felhők most válnak szélylyel. Tolnai Lajos: RÉGEN VÁRT NAPOK. (Történeti elbeszélés.) Irta: Deák Farkas. Xui'l'ry A. (Folytatás.) Nyárád-Szent Benedeken ez időben nemes Tóth Mihály uram lakott nejével, a szelíd lelkű Apafi Krisztinával. Gyermekeik nem lévén, terjedelmes birtokaik örökösei csak közel rokonaik voltak; Tóth Mihály uram testvére , Jusztina, Mihál ez Pálnak volt neje, kinek két szép leánya: Örzse és Ilon, a nagyasszonynak pedig csak egy távoli rokona volt, Apafi György uram, kit már olvasóim is ismernek. A Mihálcz-család most Sz.Benedeken tartózkodott, mert birtokuk s lakóhelyüket a háborús idők elpusztítván, kénytelenek valának elfogadni a vendégszerető rokon atyafiságos meghívását. Mert Tóth Mihály uram nagyon aggódó volt a leányok iránt, különösen pedig a szép Örzsét nyíltan leányának vallá, s kijelenté, hogy ő fog neki férjet szerezni, s ő fog gondoskodni arról, hogy mi legyen a nászajándék. Örzse egyike volt a hon legszebb leányinak, s mint ábrándos viola, villámsujtott cser tövében, vagy mint ragyogó szivárvány vihar termő sötét felhőkön, úgy fejlődött e hölgy háborgós idők dacára is a családi élet csendes ölében. Azon nehéz időkben, mely akkor a hon fölött elvonult, midőn úgy szólva a szerelem édjeit is csatazajban élvezők elődeink, valami égi szendeség ömlött el a hölgyeken, kapcsolatban oly jellemszilárdsággal, kitartással, nagy lélekkel és türelemmel, milyet ma csak a történelem lapjain, s régi képcsarnokokban találunk ; s mig ez egyfelől költöiebbekké, másfelől hatalmas erővel támogatá lelkeket, s képessé tévé őket arra, hogy hősök édes anyáivá legyenek. A mostani csendes polgárélet közelebb hozta egymáshoz a férfit és a nőt, s most alig érthetjük meg, mily távol állottak akkor egymástól. Míg az egyik hongyülésekre lovagolt vagy csatákra száguldott, addig a másik csaknem zárdás életet élt otthon, s Hunyadi János bizonyosan nem egyedül volt, ki oly kevés időt töltött imádott neje boldogító körében. E távolság azonban dicsfénynyel vette körül a nőt, s a harcok gyermeke az imály bizonyos nemével közelített ideáljához. Mihálcz Örzse szép volt, mint hajnal, nemes, mint az első szerelem, tiszta, mint a fehér liliom, buzgó, mint az evangyeliom, és szilárd, miként a hit. A férfi, ki szerelmét megnyerő, tudható, hogy e nő azt egyszerűen és bátran ki fogja mondani, s ki adott szavát birhatá, meg lehet győződve, hogy e szó örök éltü leend. Még csak tizenhét éves volt, de már tudta, hogy az élet, melyre egy erdélyi nő hivatva van, vészteljes, s édes anyja megtanítá, hogy a nőnek sohasem volt inkább kötelme férje homlokáról a redőket elsimítani, s arcára mosolyt deríteni, mint épen e veszélyes időkben ; és Örzse úgy is mutatta lelki erejét minden nehéz körülményekben, mint magyar nőhöz illett, s a ki csak ismeré, mindenki megvallá, hogy a hon bármely hősének méltó párja leend. Sz. Benedeken a társaság élénk volt, mert az ifjú lányok vidám tekintete s a háziúr fogyhatlan jó kedve, kinek kedélyét a világon semmi sem zavarhatá hosszasan, végre az egész társaságra jótékony hatással volt, s a különben komoly természetű, pessimismusra hajlandó Mihálcz Pál is jó kedvvel mulatott, Tóth Mihály és Apafi György uraiék bohóskodásain. Aztán, amint a pillanat hozta magával, úgy beszéltek vidám vagy komoly tárgyakról. — Nekünk székelyeknek — szólt egyszer Tóth Mihály, — furcsa helyzetünk van, mi soha sem tudjuk, hogy tulajdonkép kivel tartsunk , mert az természetes, hogy az legkedvesebb emberünk, ki leginkább ígéri szabadalmaink megtartását; másfelől szeretjük az egész ország függetlenségét is, s mindkettőt, hol a törökbeli szövetséggel, hol egyes lázadó főnökökhezi csatlakozással kívántuk elérni, míg harmadik felől azt se tagadhatjuk, hogy nyugat műveltségéhez is ragaszkodunk, népünk előre törekvő hajlama Rudolf császártól várna kielégittetést, s e szerint nincs párt, ha még egyszer oly gyűlölt is, mely zászlóján egy-egy előttünk kedves eszmét ne lobogtatna, és rendesen az győz, melynek legügyesebb izgatói vannak, s gyakran történik, hogy egyik részünket egyik, a mást a másik fél vonva részére, egymás ellen harcolunk. — Ha az ember kissé utána gondol, — felelt Apafi György, — úgy jön ki, hogy a székely atyafiak óhajtásait nagyon könnyű volna egyeztetni. — Azt már csakugyan szeretném hallani, — szólt közbe Mihálcz Pál. — Pedig elmondani nem nehéz.Egy erős korú,mindenkitől tisztelt és szeretett nemzeti kormány képes lehetne a törököt féken tartani; Rudolf császártól s a németektől anyit átvenni, menyi a folytonos művelődésre szükséges; képes lehetne bent a hazában a rendet föntartani, a pártokat kibékíteni vagy megsemmisíteni, a külön nemzetiségeket öszhangzásba hozni, s az állam hajóját biztosan hajtani a jobb lét felé. — A házasság meglehetne, csak nincs vőlegény, azt mondja erre a székely ember. Hol van az a férfi, kinek kezében a hatalom, fejében az az erő, s szivében az az elszántság legyen, mely e hivatásra megkivántatnék. Itt van az igaz a menyasszony, ez a szegény haza, de hol van egy derék fejedelem ?! — Az istenben is bízni kell kedves barátom, — viszonzá Apafi, — mikor nem is gondoljuk, akkor fog előállani egy ember,ki mint Mózes, az ígéret földére fog vezetni. Hiszen e hon látott jobb napokat, s látott vihart is; s ha a Báthoriak elcsenevésztek, más faj álland elő, mely földeritendi a haza borús egét. — Kegyelmed mindig jó hiszemben élt, — szólt újra Mihálcz, — s adja az ég , hogy ne csalódjék, de én nem sok jót reméllek. Tóth Mihály nem engedte, hogy a komolyság sokáig tartson, s valami új bohósággal új beszédtárgyat hozott szőnyegre. Míg az öreg urak a lobogó kandalló mellett, hol komolyan, hol könnyedén beszélgettek, addig a leányok az épület más szárnyán, egy a kor ízlése szerinti társalgó teremben mulatoztak. A falakon utazó művészektől festett csinos virágképek voltak, s a sárga selyemmel bevont kényelmes bútorzat, a kar nélküli alacsony díványok, a török ízlés befolyására emlékeztetének. A szép leánykák feledve a komor gondokat, mi a szülők és férfiak arcát és szavait anyiszor elkomoritá, egészen más dolgokról kezdettek csevegni. Szerelmes kis történetek, érintkezések, apróságos kalandocskák, egy karperec, egy szalag, egy kis virág, egy forgó, vagy tán egy gyűrű története tévébeszélgetésük tárgyát. Ráemlékeztetek egymást régi dolgokra, a név-, vagy születésnapi táncolásokra , s mindenik beszélt életéből egy vagy más érdekes epizódot, de Örzse nem tudott olyanra emlékezni, mely a lelkére maradandóbb benyomást tett volna. Vagy tán nem is 202