Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)
1861-10-26 / 129. szám
Budapest 12-dik évi folyam. 129. Szombat, October 26 án 1861. HÖLGYFUTÁR Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féléven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy m nap, és számos műmérséklettel. Szerkesztőségi szállás : zöldkert-utca 6. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó - hivatalába Közlöny az irodalom, társasélet és divat köréből. Felelős szerkesztő : TÓTH KÁLMÁN. művészet (ferenciek terén, 7. sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 újírt Félévre.......................9 Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek : egy hasábozott sorért 5 újkr. fizetendő Előfizetni folyvást tehet, miután teljesszámu példányokkal szolgálhattuk. Türrné arcképén kívül a Szöllösy-nővérek táncjelenetét ábrázoló képünket is minden előfizetőnknek megküldjük. Elhagyott szent berkem. . . Elhagyott szent berkem! Újra visszatérek Hozzád, szent költészet, Csendes hattyú-ének. Látom már a fákat, Látom már az árnyat, Mely adott ábrándot, Lengő fehér szárnyat. Látom már az angyalt, Szép fürtös fejével, Mely vezetett engem E berekben széjjel. Kezét nyújtja immár, S mosolyogva néz rám: „Szebb vidék lesz még ott, Túl a hegyek ormán!“ Oh! megyek , megyek már, Nem hagylak el többé, Virágokon járok, Veled itt örökké. Oh ! de szivem úgy fáj, Ajkam szomja éget, Oly mélyen megsebzett Engemet az élet. Szép angyal, egy csöppet E forrásból nékem, Lethe folyamába Leheltem emlékim. Most vigy, — vigy magaddal, Követlek az égig, Egy szebb, uj életet Bolygok veled végig! Flóra. A VÉGRENDELET. Novella. Beöthy Leótól. (Folytatás ) Az első válás fájalmainak a búcsú percében érzett szilajsága nem volt tartós Luizánál; az elválás rövidsége, a teljes biztosság, hogy Lajos visszatérem! , mely csak a váló óra keserve által ingattatott meg, teljesen megnyugtaták szivét, s derültsége megtért; sőt boldog volt, a várakozásban élve e napokat, melyeknek mindegyike nagyobb részt vont le a válás idejéből, mint az előbbi. Az óra minden ütése kedves volt Lujza előtt, mert emlékeztető, hogy ismét közelebb van a visszatérés idejéhez, s bár ekkér az órákat számláld, a két hét hamar eltelt, s a tizenötödik nap az erkélyen várt az ifjú leány estelt tiz óráig, midőn atyja, ki nem tudta minek tulajdonítani e szokatlan késő kinlétet, aludni hivá. A következő napon még több biztossággal várta Lajos érkeztét, s a nélkül, hogy reménye csalattatásáért zúgolódna, véteknek s háládatlanságnak tartotta volna a sors iránt türelmetlenkednek, s elégedetlennek lenni azért, mert néhány nappal később találja föl ismét boldogságát, mikor e boldogság oly nagy. Derült lélekállapotban tehát, s minél közelebb ért a Lajos által, mint lehető leghosszabb határidőül kijelölt naphoz, annál több bizonyossággal ústta meg minden reggel reményeit, s csak mikor a huszonegyedik nap is boldog sugalmait hazudtolva múlt el, nem tudott kitiltani szívéből egy kis bánatot, és szemeiből egy pici, csaknem észrevehetlen könyet. De a bánat és a köny nem maradtak mindig ily kicsinyek ; minden új, várakozásait nem valósító nap, nőm vesztett rajtuk. Végre ismét három hét telt volt el, s ekkor Luiza arca már olyan volt, mintha beteg volna; atyja az utóbbit Ilivé, s azt kívánta, hogy az ifjú leány feküdjék le, s orvost akart hivatni, de ennek kérésére, ki igyekezett neki bebizonyítani, hogy tökéletesen egészséges, elállott szándékától néhány napra, bár aggodalmai korántsem voltak eloszlatva. Egy nap ismét az erkélyen ültek, de már nem naplementkor, hanem délben, miután csak a nap legmelegebb óráit lehetett már szabadban ülve tölteni. Lujza halavány arcát aranyszőke fürtöi játszák körül, a könnyű szellőtől lengetve, mely olykor egy-egy sárga falevelet hajtott be az udvarra; igen, a szép tölgyek már elhullaták leveleik legnagyobb részét, s csak a pázsit diszelkedett még előbbi zöldségében. Dervin, ki néhány lépésnyire ült leányától, olykor egyet sóhajtva legeltető aggodalomteli tekintetét annak arcán. Luiza egy ideig hallgatva tekintett maga elé a földre, azután atyja arcára emelve szemeit, oly hangon, melybe közönyösséget kívánt fektetni, s mely mindamellett remegő volt, szólt: — A gróf nem irta még meg érkezte napját? — Érkezte napját ? mért gondolod, hogy ő most ide jöjjön ? esze ágában sincs. — Ha jól emlékszem, egy idő előtt úgy mondta atyám, a gróf elutaztakor arról beszélt, hogy néhány hét múlva visszatérend. — Csalatkozol leányom; ezt nem mondhattam, miután a gróf szájából semmi ilyest nem hallottam. Ellenkezőleg, azt gondoltam kivehetni utósó szavaiból, hogy alkalmasint évek fognak eltelni, mielőtt ismét meglátogatja Palocsát és — — Mi lett leányom ? — kiáltá Dervin ijedten szakítva félbe szavait, — s fölugorva székéről, hogy leánya mellé siessen, ki utóbbi szavainál halálsápadttá lett, szemeiben pedig megmerevült a tekintet— Leányom, az istenért! mi lett? — kiáltá Dervin újra. — Semmi, — felelt Luiza gyönge hangon, — csak szédülök kissé, — most már el is múlt. Jönünk be. Eltávozott az erkélyről, atyja karjára támaszkodva. Dervin nem hallgatva többé leánya ellenzésére, orvost hivatott, ki háromféle gyógyszert: porokat, labdacsokat, s egy nagy palack folyadékot rendelt, mely utóbbiból félóránkint két evőkanállal kellett volna vennie, Luiza azonban e gyógyszereket a rendelt időben az ablakon szokta kitölteni, de ez okos viselet dacára a fiatal leány mindinkább gyöngébbé s haloványabbá lett; az orvos csodálkozott, hogy a szereknek nincs hatásuk, s másféléket rendelt, melyek azonban az előbbiek sorsára jutottak. Dervin kétségbeesett, és végre gyanizni kezdé, mit más már rég kitalált volna, t. i. hogy leánya kedélybeteg, e gondol