Hölgyfutár, 1861. jűlius-december (12. évfolyam, 79-157. szám)

1861-10-26 / 129. szám

Budapest 12-dik évi folyam. 129. Szombat, October 26 án 1861. HÖLGYFUTÁR Megjelenik hetenkint hat leg­nagyobb féléven, másodnapi szét­küldéssel , évenként két nagy m n­­­a­p, és számos műmér­­séklettel. Szerkesztőségi szállás : zöldkert-utca 6. sz. 1. emel., hová minden szerkesztőségi kézirat utasítandó. Az előfizetési és hirdetési dijak Emich Gusztáv úr kiadó - hivatalába Közlöny az irodalom, társasélet és divat köréből. Felelős szerkesztő : TÓTH KÁLMÁN. művészet (ferenciek terén, 7. sz. földszint) küldendők. Előfizetési dij : Vidékre, és helyben egyiránt. Egész évre .... 17 újírt Félévre.......................9 Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések Gyorsan közöltetnek : egy hasá­­bozott sorért 5 újkr. fizetendő Előfizetni folyvást teh­et, miután teljesszámu példá­nyokkal szolgálhattuk. Türrné arcképén kívül a Szöl­­lösy-nővérek táncjelenetét ábrázoló képünket is minden előfizetőnknek m­eg­küldj­ük. Elhagyott szent berkem. . . Elhagyott szent berkem! Újra visszatérek Hozzád, szent költészet, Csendes hattyú-ének. Látom már a fákat, Látom már az árnyat, Mely adott ábrándot, Lengő fehér szárnyat. Látom már az angyalt, Szép fürtös fejével, Mely vezetett engem E berekben széjjel. Kezét nyújtja immár, S mosolyogva néz rám: „Szebb vidék lesz még ott, Túl a hegyek ormán!“ O­h!­ megyek , megyek már, Nem hagylak el többé, Virágokon járok, Veled itt örökké. Oh ! de szivem úgy fáj, Ajkam szomja éget, Oly mélyen megsebzett Engemet az élet. Szép angyal, egy csöppet E forrásból nékem, Lethe folyamába Leheltem emlékim. Most vigy, — vigy magaddal, Követlek az égig, Egy szebb, uj életet Bolygok veled végig! Flóra. A VÉGRENDELET. Novella. Beöthy Leótól. (Folytatás ) Az első válás fájalmainak a búcsú percében érzett szilajsága nem volt tartós Luizánál; az elválás rövidsége, a teljes biztosság, hogy Lajos visszatérem! , mely csak a váló óra keserve által in­­gattatott meg, teljesen megnyugtaták szivét, s derültsége megtért; sőt boldog volt, a várakozásban élve e napokat, melyeknek mind­egyike nagyobb részt vont le a válás idejéből, mint az előbbi. Az óra minden ütése kedves volt Lujza előtt, mert emlékeztető, hogy is­mét közelebb van a visszatérés idejéhez, s bár ekkér az órákat szám­láld, a két hét hamar eltelt, s a tizenötödik nap az erkélyen várt az ifjú leány estelt tiz óráig, midőn atyja, ki nem tudta minek tulajdoní­tani e szokatlan késő kinlétet, aludni hivá. A következő napon még több biztossággal várta Lajos érkeztét, s a nélkül, hogy reménye csalattatásáért zúgolódna, véteknek s háládatlanságnak tartotta volna a sors iránt türelmetlenkednek, s elégedetlennek lenni azért, mert néhány nappal később találja föl ismét boldogságát, mikor e boldog­ság oly nagy. Derült lélekállapotban tehát, s minél közelebb ért a Lajos által, mint lehető leghosszabb határidőül kijelölt naphoz, an­nál több bizonyossággal ústta meg minden reggel reményeit, s csak mikor a huszonegyedik nap is boldog sugalmait hazudtolva múlt el, nem tudott kitiltani szívéből egy kis bánatot, és szemeiből egy pici, csaknem észrevehetlen könyet. De a bánat és a köny nem maradtak mindig ily kicsinyek ; minden új, várakozásait nem valósító nap, nőm vesztett rajtuk. Végre ismét három hét telt volt el, s ekkor Luiza arca már olyan volt, mintha beteg volna; atyja az utóbbit Ilivé, s azt kí­vánta, hogy az ifjú leány feküdjék le, s orvost akart hivatni, de en­nek kérésére, ki igyekezett neki bebizonyítani, hogy tökéletesen egészséges, elállott szándékától néhány napra, bár aggodalmai ko­rántsem voltak eloszlatva. Egy nap ismét az erkélyen ültek, de már nem naplementkor, hanem délben, miután csak a nap legmelegebb óráit lehetett már sza­badban ülve tölteni. Lujza halavány arcát aranyszőke fürtöi játszák körül, a könnyű szellőtől lengetve, mely olykor egy-egy sárga fale­velet hajtott be az udvarra; igen, a szép tölgyek már elhullaták le­veleik legnagyobb részét, s csak a pázsit diszelkedett még előbbi zöldségében. Dervin, ki néhány lépésnyire ült leányától, olykor egyet só­hajtva legeltető aggodalomteli tekintetét annak arcán. Luiza egy ideig hallgatva tekintett maga elé a földre, azután atyja arcára emelve szemeit, oly hangon, melybe közönyösséget kívánt fektetni, s mely mindamellett remegő volt, szólt: — A gróf nem irta még meg érkezte napját? — Érkezte napját ? mért gondolod, hogy ő most ide jöjjön ? esze ágában sincs. — Ha jól emlékszem, egy idő előtt úgy mondta atyám, a gróf elutaztakor arról beszélt, hogy néhány hét múlva visszatérend. — Csalatkozol leányom; ezt nem mondhattam, miután a gróf szájából semmi ilyest nem hallottam. Ellenkezőleg, azt gondoltam kivehetni utósó szavaiból, hogy alkalmasint évek fognak eltelni, mie­lőtt ismét meglátogatja Palocsát és — — Mi lett leányom ? —­ kiáltá Dervin ijedten szakítva félbe sza­vait, — s fölugorva székéről, hogy leánya mellé siessen, ki utóbbi szavainál halálsápadttá lett, szemeiben pedig megmerevü­lt a tekintet­— Leányom, az istenért! mi lett? — kiáltá Dervin újra. — Semmi, — felelt Luiza gyönge hangon, — csak szédülök kissé, — most már el is múlt. Jönü­nk be. Eltávozott az erkélyről, atyja karjára támaszkodva. Dervin nem hallgatva többé leánya ellenzésére, orvost hivatott, ki háromféle gyógyszert: porokat, labdacsokat, s egy nagy palack folyadékot ren­delt, mely utóbbiból félóránkint két evőkanállal kellett volna vennie, Luiza azonban e gyógyszereket a rendelt időben az ablakon szokta kitölteni, de ez okos viselet dacára a fiatal leány mindinkább gyön­gébbé s haloványabbá lett; az orvos csodálkozott, hogy a szereknek nincs hatásuk, s másféléket rendelt, melyek azonban az előbbiek sor­sára jutottak. Dervin kétségbeesett, és végre gyanizni kezdé, mit más már rég kitalált volna, t. i. hogy leánya kedély­beteg, e gondol

Next