Hölgyfutár, 1862. január-június (13. évfolyam, 1-77. szám)
1862-01-02 / 1. szám
MOS ÉLETRAJZTÖREDÉKEK EGY KÖLTÖNŐ ÉLETÉBŐL.5) (Reviczky J. unokatestvéremnek baráti kézszoritásul.) A folyó év nyarának derekán roncsolt egészségem helyreállítása, főkép pedig mellbasom által igényelt nyugalom élvezése miatt megyém egyik igen elhagyatott, s csupán a közel környék által látogatott fürdőjébe vonultam vissza a megyei parlamentáris élet színteréről. Huzamosabb ideig tartózkodnom kellett minden anyagi vagy szellemi kitartóbb munkásságtól, m után gondolást igénylő olvasmányok élvezésétől, s ez okból orvosilag eltiltottak tőlem tanulmánykönyveim. A magány s teljes egyedüliségben csupán Lenau költeményei s egy kis negyedrétű könyv lőnek engedélyezett társalkodóim. — Szólok mindjárt az utóbbiról, mely olvasóim előtt talán sokkal ismeretlenebb lesz, mint Lenau, de minthogy benyomásaim genesisenek egyik főeleme azon kedélyállapot, melybe a vidék egyhangú sivársága, s a magány elmélató örök csendje lelkemet elringatták pár röpke jellemvonás nem leend fölösleges, melylyel tartozásomat az elhagyatott fürdőhelyiségnek lefizethetem. Északkeleti részén megyémnek hason nevü kis falu közelségében, az erdélyi északkeleti szél rohamának kitéve, elaggott akáciák s korcsplatanok tömbje között beárnyékolt zsindelyes pár házból s szárnyépületként a főosztályhoz ékelt fördői helyiségből áll provinciális kis fördő.• Nyár kellő közepén tavaszi kirség ömlik el a facsoport által körített oázison. Borongós időben fölfér a meleg szoba is, dacára a nyári fördőidénynek. Mélyebb , egyhangúbb, simásabb csöndet nem képzelhetek, mint e magányos fördőben. Vendégeit a földművelők képezik, kik vasárnaponkint ■ f-elballagnak megmosakodni a patriarchiális emlékezetű fördőházhoz. Egy pár heti ott időzés szándékával történt megtelepedésem, után, emberi természetünkben feneklő tudnivágygval néztem körül az igen is szűk fördős, mindenütt magas hárs s akácfákkal beültetett belső udvartelket, s az alig két fasorral kínálkozó hátsó korcsparkot, mely sürű somsoraival igen illett az egész förelön elömlő igénytelen egyszerűséghez. Visszatértem szobámba, leverten,hogy egy kedves helyet nem fedezhettem föl a kert kerületében. Minden anyira vonzott itt az egyedüliséghez, a rementeszerü magányhoz, hogy az ösztönszerü borzongás játszott végig ereimen. Szemeim Lenau költeményeire estek, mely a háromlábú sikált tölgyasztalon kipakolás közben szétvált lapjaival fehérlett. Dahin sind Blüthen jetzt und Nachtigallen, Und durch den kahlen, sangverlassnen Strauch Weht nur des Herbstes einsam kühler Thauch ; Mein Glück ist mit dem Laube abgefallen. Kinéztem az ablakon, nehogy az érzékfölötti költői elmélázás delejes hatása őszszé varázsolja a nyár gazdag lombjait. Nesztelen csönd, mely külre irányzott figyelmemnek felelt. — Föléledt bennem rövid élet-emlékeim, kicsinykörü élményeim s bokrosabb belső aggályaim, tettleges fájdalmaim egész serege, s a múlt emlékeivel benépesített phantazián mint ködalakok vonultak viszsza ismét sírjaikba a leélt percek s órák tünetei. *)Pleurs, et pauvres Fleurs par Desbordes-Valmore. Paris. P oesies inedites, par Mde Desbordes- Valmore, publiées par M. Gustasie Revilliod. — 1860. Portraits poetiques par E. Montegut 1890. 5 TÁRCA. A fölocsudás hamar elkövetkezett percében első gondollatom Lenau szavaiban tört utat magának „Die ganze Welt ist z. verzweifeln traurig“ (II. 107.) nem csoda, ha a beteges, lázas ingerültség túlzott sentimentalismusba csapott át. Elsötétült előttem sok minden oly eszmei gondolat, melynek életművezeteink teljes normális állapotában társadalmi vagy magányügy-életünkben nevezetes fontosságot tulajdonítunk. A létteli elégedetlenség sóvárgásai összevegyültek a ködös, s elme méhében maradt panaszhangokkal, s lenyomták a kedélyt, paralizálták a gondolatmenetet, szóval oly állapotba helyezték át idegrendszeremet s bensőmet, hogy e percben előttem a karthausi elérhetlen classicitás dicskörében tűnt volna föl. Az idegesség e perceiben kezeimhez vettem s átlapoztam ama kis könyv tartalmát, melynek címe: Poesies inedites par Md. Desbordes-Valmore, publiées par M. Gustave Kévilliod. Egy szerencsétlen nős költőnő életéből — fájdalom hangjai, — a meg nem érdemlett, de őskeresztyéni bibliaszerű áhítattal tűrt szenvedések el-elkapott sóhajai, melyek a bölcsődaltól kezdve a siri búcsúztatóig árnyékként követték áldozatukat. Áteszméltem e költeményeket, sőt mondhatnám önstettem számtalan gondolatjait a gyászban kimúlt csalogánynak, kinek dallamairól Montegut megmondd halálakor „Ces sont des accents d'une voix que l’ amour et la douleur avaient rendu eloquente et impiriée“, s oly jól esett, hogy itt nem pénzért eladogatott s átérzettség nélkül irt tartalomnélküli rongy-verseket leltem, de egy szenvedésekben, tehát a költői inspiratió ősforrásában érlelt kedély impressióinak kinyomatait, — életvallomásokat, melyeket önmagának gyónt meg, de nem a nagy közönségnek, mert műveit Kevillied Gustave az elhalt szülei akarata folytán adta ki csupán, hogy az őszinteséget pénzzel fizettesse meg, s megjutalmaztatásért profanálja az átélt fájdalmak szívfenekén hagyott gyöngyeit. Kielégített a költészet rendeltetésével, melynek pellengérre állítása miatt su leur insu most anyian buzognak a költői szerelmesdit játszó kis diáktól az önelhiresztés régióinak hőseiig. Jól mondta Göthe saját verseiről Was eine lange weite Strecke im Leben von einander stand, Das kommt nun unter einem Decke Dem guten Leser in die Hand, bárcsak figyelemre méltatnák e néhány sorban rejlő bölcsességet azok, kik hivatásuk adóját lerovottnak tekintik egy irálygyakorlati költeményfüzet kiadásával. Most, midőn e sorokat irom, töredékjegyzeteim hevernek előttem, melyekből fölemelem benyomásaim egész talapzatát. Ne várjon tehát az olvasó tőlem jelenben a szépészeti irányelvek rigorismusáig vitt műméltatási kísérletet, — de csupán szétszórt nézetek műgond nélküli összeállítását, melyekből darabos hézagosságuk, aestheticai összeilleszthetlenségök dacára is kiemelkedik azon érzelem, hova a benyomás fősulya nehezül, s előtérbe nyomul, mint a domborműveknél a főjelleg, melyet megismertetni óhajték. Egy elfeledett, félreismerten, szerelmi s anyagi körülmények által előidézett sorvasztó bánat terhe alatt elhalt költőnő versei? ! Nemde érdekesebb sok életírásoknál, melyek föltünésre számítva, hazug színleléssel palástolhatnak akkor is, midőn a test elkorhadott. Önmentségek unalmas sorozata , mintha a nagy világ s társadalmi rend érdekében feküdnék egy porszem életmozzanatainak titkaiba beavattatni. Mintha a lehullott falevél életének részletei fontosak lehetnének a talajra, mely öntermeleg s visszaadólag újra föléled s életet nemz. Igaz i de kivétel azoknak kik habár comoediát játszottak is az életben, a sirja, szemügyrevételénél lelkek nemesebb alkatelemének engedve , életök élményeit a bevallás igaz igéiben testesítik meg. Irodalomtörténeti szempontból több érdek fűződik az ily kis műhöz, mint néhány fővezér önmosogató, célzatos, szépítgető annaleseihez. S ha nő az, kinek eltévedt vagy reáerőszakolt hivatása a családi kör boldogsága helyett a földi pályán, a gyötrelmekkel szemközt halad, s változatosság helyett áz s megújuló jajpanaszaiban van csak elevenség, az élet átmódosulása, szóval ha nő az, kinek élete úgy telik el, mintha egy eszme megváltására lenne hivatva, mintha születésében rejtett bűnét izgalomnélküli tövispályán kellene kibünhödnie, akkor bizonyára megérdemli ené, hogy utósó rendeletét, melyben összes javaibenfoglalvák, átnézzük s ha egyéb tanúságot nem, de bizonyára azon egyet vonjuk ki belőle, hogy csak egy Othello mondhatta, vak őrjöngésében a szerelem féltésnek, a nőkről egy általánosságban. Pictures out of doors Bello in your parlouts, wildcats in your kitchens, Saints in your injuries, devils being offended, Players in your housewifery, and housewiwes in your beds You rise to play, and go to bed to work, s hogy mélység nélkül is több méltányosság van a Schiller féle: Ehret die Frauen, intésben. De szóljunk a kiszenvedett költőnőről. A világ által elfeledetten halt meg ; nem volt több egy elmosódó emléknél, egy tünde árnynál, melyre a híres latin költő mondja : solum umbra nominis. Kortársai nem ismertek el benne oly hirnevet, minőt kiérdemelt s az uj nemzedék alig ha ismeri. A sötét sors irányában vaskövetkezetességű volt. Nem volt meg a szerencsétlen költők vigasza e költönő szétszaggatott életlapjain ; ő, ki anyit sirt és szenvedett, nem közölhette búbánatos költészetét a nagy közönséggel. A fiatal emberek s nők, kik különben az ábrándos s mélabús költők környezetét szokták képezni, nem látszottak tudomást venni Desbordes-Valmorreal talán, mert a költőnő érzelemvilága túlzott kivételessége vagy egyediessége miatt nem költött mély rokonszenvet. Talán költészeti kisérleteiben több küny s kinsohaj, kétségbeesésének kifejezéseiben több vigasztalhatlan sötét bú s engesztelhetlen borzongás a fájdalom legkissebb ráhatásaiban, semhogy az olvasók szivében musája kedélyes viszhangra talált volna. (Folytatása következik.) Reviczky Szevér: Budapesti hirharang. f Szent István első magyar király ereklyéinek uj szekrény készittetik, melynek tervét Lippert épitész rajzolta, költségeit pedig a hercegprímás viseli. Báró Józsika Kálmán, ki magát egykor a drámai pályára képezte, legközelebb a budai színpadon egy új énekes színműben fellépend, hangját dicsérik. A haza, hazafiság, honfi stb. szó már anyiszor és oly sokféleképen használtataték, hogy valóban csodálkozni is alig lehet, midőn egy lap kihordó új évi üdvözletét ezzel végzi : De szent nekem a honfi-jutalom! És mégis megvárja a borravalót. Ha s ke és társa műnyomdászok az irói segélyegylet számára 10 fiot tettek le. Gróf Batthyányi Julia, a műveiről ismert szellemdús írónő veszélyesen beteg. Az ég őrködjék felette !