Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)
1863-05-21 / 60. szám
475 mókát hagyjon, hogy Romvay publicistái nevét a két háza előtt megalapítsa. Kimerülten s épen oly sápadtan mint fölkelt ereszkedett vissza helyére. Szűnni nem akaró hangos — éljen, s taps követé szónoklatát, még a legjelesebb férfiak is fölkelének helyeikből, hogy kezet szoríthassanak vele, s kik ezt a távolság miatt nem teheték kucsmáikkal integetének nekis úgy üdvözlők. A tanácskozás folyt, de azért minden szem Gézán függött, s ezek között szemei is egy a karzaton jelen volt szőke fürtü angyalnak, ki mióta Romvay beszéde által a közfigyelmet magára voná, annyira belemélyedt szemlélésébe, hogy szinte felriadt, midőn egy tisztes asszonyság távozásba intendő jeggyzőjével válát érinté. Még egy pillantás a nap hősére,... Géza ugyan e percben tekint véletlenül a karzatra, s szemeik találkozának. — Édes delejezőt fejtett ki e jelenet a nő távozott s Géza már a jövő pillanatban kérdést intézett szomszédjához, nem ismeri-e azon szőke kisasszonyt ? — Nem! — volt a rövid válasz. Azonban tapasztaltuk az életben, hogy ha feltűnő jeles egyéniség van valamely társaságban, minden szavára kiváncsiak az emberek, minden nyilatkozata szájról, szájra jár, mindenki örömmel akarna szolgálatára lenni s nem ritkán történik, hogy a tőle legtávolabb állótól, kit nem is kérdezhetett, nyer fölvilágositást arra, mire szomszédja — nem szolgálhatok — vagy nem tudómmal válaszolt. így történt most is Gézával; alig múlt el öt perc, midőn kézről kézre egy kis papírtekercs jutott hozzá, s belőle név: Erdey Margit Bánátból. Géza felbonta a cédulkát, olvasá a nevet, melynek birtokos nője őt érdekelni látszott, aztán mellénye zsebébe csúsztatá, és hátrafordult, hogy az illetőnek megköszönje e kedves fölvilágositást, de senki sem jelentkezett s igy csak szomszédja fogadá el a — köszönöm szót. Ezalatt minden följegyzett szónok elmondá indokolt szavazatát, az ellenzék, melynek ma Géza is nyilvános papjává avattatott fel, többséget nyert, s a gyűlés eloszlott? Még aznap este, mind a főispán, mind az ellenzéki pártvezér termeiben azon törték fej őket, miután lehetne Romvay előmenetelét biztosítani s végre is mindkét helyütt abban történt megállapodás, hogy majd gondoskodni fognak róla. A közvélemény megállapítani látszott Romvay szerencsés jövőjét s már előre is az ország legtekintélyesebb hivatalában látta őt. A mily magasztos fényben tűnt fel Romvay, mind lángesze, mind aranytisztasága jelleme által a becsületes emberek előtt, épen oly mértékben kezdtek reá félvállról tekintgetni alsóbb sőt magasabb rangú tiszttársai is, megannyi apró csillagok, melyek féltek, hogy a küzdőkben ragyogó nap csakhamar elhomályositandja őket. Kezdé átlátni helyzete kényelmetlenségét s visszásságát, és a mily örömmel szenvedélylyel igyekezett kezdetben még többet is tenni, mint mennyit hivatala reá mért, később, midőn mellőzését tapasztalá — ámbár tanulmányaiban, pontosságában nem csüggedett, annál kedvetlenebb s elégttlenebb lön, mely elégedetlenség tetőpontra hágott, midőn a legközelebbi tisztujitás alkalmával az ellenzék ugyanazon politikai párt, melynek ő tiszta meggyőződésből oly ernyedetlen bajnoka volt, elejtés azon hivatalra, melylyel őt kecsegtették, egymás, az igaz gazdag, de tehetségeire nézve Romvayval épen nem mérkőzhető megyebeli nemest emelt. " Ez annyira fájt lelkének, hogy mindjárt a tisztújítás utáni napon le akart köszönni hivataláról, de a főispán és pártja főnökeinek unszolására maradt, mert mind szép jövővel kecsegteték, az utóbbiak pedig azzal menték magukat, hogy most fájdalom el kellett ejteniük különben az alispáni széket nem tölthették volna be az ellenzék legkedvesebb emberével, mert a helyébe választott egyén sok szavazattal rendelkezett s csak ily föltétel alatt volt pártjuk számára megnyerhető. E nyilatkozat elég volt Romvaynak, megnyugtatá őt, mert ott, hol pártja erősbüléséről volt szó, nem csak állását, de még életét is feláldozta volna. Folytatá hivataloskodását. Romvay ifjú kora dacára is sokkal tapasztaltabb volt, semhogy ne sejtené, mikép titkos rugóknak kell működniök, melyek irányában ennyi embert megváltoztattak. Végre a baráti érzelmek csatornáján csakhamar értésére jöttek oly mendemondák, melyek ugyan a valóság leghalványabb színével sem bírtak, de épen azért, mert koholmányok, arcán az el nem rejthetett boszúság nyomait vétték észre. (Folyt. köv.) A tört szív. Washington Irving után. Soha sem hallottam, hogy valódi hajlam valaha ment volt volna gondtól, mely mint a hernyó leeszi a tavasz legkedvesebb könyvének, a rózsának leveleit. Middleton. A szív mely egyszer igazán szeret, soha sem feled. Hanem szint oly bensőleg szeret mind végig. Moore: Szokásuk azoknak, kik a kora érzelmek iránti fogékonyságot túlélték, vagy kik a szórakozott élet jó kedvű szívtelenségében nevelkedtek fel, hogy minden szerelmi történeten nevetnek, és a regényes szenvedély elbeszéléseit a regényírók s költők merő koholmányainak tartják. Az emberi természet feletti vizsgálódásaim engem más gondolkozásra vezettek. Ezek folytán arról győződtem meg, hogy a jellem felszínét a világi gondok megfagyaszthatják és eltompíthatják ugyan, vagy pedig a társadadalmi fogások merő mosolylyá idomíthatják, mégis a leghidegebb kebel mélyében is vannak elrejtve alvó tüzek, melyek ha egyszer meggyujtvák, hevesek és hatásukban néha rombolók. Valóban, én a vak istenségnek igaz hívője vagyok, és tanait egész terjedelmükben elfogadom. Meg valljam ? hiszek tört szivekben s a csalódott szerelem miatti halál lehetőségében. Nem tekintem mindazonáltal e betegséget saját nememre nézve gyakori és halálosnak , de erősen hiszem, hogy az nem egy szeretetre méltó nőt visz kora sírba. A férfi az érdek és nagyravágyás teremtménye. Természete őt a világ zajába s küzdelmeibe vezeti. A szerelem csak felékesítése kora estének, vagy a felvonások szünetei között elénekelt dallam. Hírnév, vagyon s hely után törekszik a világ véleményében, s embertársai feletti uralomra ösztönöztetik. Hanem a nőnek egész élete szerelmi történet. Az ő világa a szív: nagyravágyása itt törekszik uralomra, hírvágya itt keres elrejtett kincseket. Rokonérzelmeit kiküldi szerencse utáni kémlelődésre ; egész lelkét kockára teszi a vonzalommal, ez üzérkereskedésében, és ha hajótörést szenved, állapota reménytelen, mert ez a szívnek bukása. A férfinak a szerelembeni csalódás okozhat ugyan keserű fájdalmat , megsebzi az a gyengéd érzelmeket, és nem egy kilátásba helyezett szerencsét tesz semmivé, hanem ő cselekvő lény, gondolatai a változatos foglalkozások zajában szórakozást találhatnak, vagy a gyönyörök tengerébe merülhet, vagy végre, ha a csalódás színhelye nagyon sok kínos visszaemlékezéssel van összekötve, kénye-kedve szerint változtathatja tartózkodását, és, hogy úgy szóljak, a korony szárnyaira kelve, tova repülhet a világ legtávolabb eső részeibe s nyugalomra lelhet. Ellenben a nő élete egy helyre van szorítva, visszavonult s elmélkedő. Inkább saját gondolatai s érzelmes társa, és ha ezek a bubánat kezelőivé lettek, hol keressen vigaszt ? Sorsa az, hogy megkérjék és megnyerjék, s ha szerelmében boldogtalan, szive olyan, mint valamely vár, mely ostrommal bevétetett s kizsákmányoltál f.t, azután szabad prédára bocsátatott s elpusztitatott. Hány tündöklő szem borul homályba, hány szende ... ő halványul el, és hány bájos alak indul hervadásnak s hanyatlik kora sírba, a nélkül, hogy valaki megmondhatná az okot, mely azok szeretetreméltóságát megsemmisíté. Valamint a galamb oldalaihoz szorítja szárnyait, s eltakarja az élén rágódó nyilat; szintúgy a nő is természeténél fogva elrejti a világ elől sebzett vonzalma fájdalmait. A finom érzésű nő szerelme mindig félénk és hallgatag. Még ha boldog is, ritkán vallja azt csak magának is, ha pedig boldogtalan, eltemeti keble rejtekébe s ott hagyja lappangani lelki nyugalmának romjai között. Vele együtt elnémulnak szive vágyai is. A létezés nagy ingere megszün. Elhanyagolja mindazon felderítő időtöltéseket, melyek a kedélyt vidámmá teszik, életet öntenek