Hölgyfutár, 1863. január-június (14. évfolyam, 1-77. szám)

1863-05-05 / 53. szám

Megjelenik hetenkint hat legnagyobb féliven, másodnapi szétküldéssel , évenként két nagy műlap és számos műmelléklettel. Szerkesztő szállása Zöldfa utca 11-ik sz. 1. emel.,hova minden szerkesztőségi kézirat bérmentve utasítandó Az előfizetési és hirdetési díjak Bunch Gusztáv új kiadó hivatalába. Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Felelős szerkesztő : BALÁZS FRIGYES. Főmunkatársa : LAURA GUSZTÁV, és RÓZSAÁGI ANTAL. Szerkesztőség: Zöldfa utca 11-ik. szám. (Ferenciek terén 7. sz.földszin küldendők. Előfizetési díj : Vidékre, és helyben egyiránt Egész évre ....................17 újírt félévre................................9 „ Évnegyedre .... 5 „ Hirdetések : Gyorsan közöltétnek : egy hasábozott, sorért 5 ujkr. fizetendő Anaztázia. Beszély, Irta: Józsika Kálmán. (Folyt.) Egy lázas ingerültség, egy leküzdhetetlen vágy, megtudni mindent, sajtolta össze most szivét, s remegve a fölindulástól, kezdett a szekrényben kutatni. Egy kis bársony etu is akadt keze közé s mintha egy kigyó suhant volna el ujjai között, az undor s iszonyodás egy fölkiáltásával kapta el kezét. Sarolta hirtelen megfordult s rémülést kifejező tekintetét az üres szobán végig jártatá. — Megőrültem e? —kérd önmagától a hölgy — vagy valóban egy jéghideg kéz érintette kezemet, a midőn azon etuis-hez nyúltam, vagy csak egy belsejtelem okozta e rémitő hatást,amely int, hogy tartsam vissza magamat további fölfedezésektől — nem legyen bármi az, a mi még előttem titok — tudni akarom. Sarolta valódi ideglázas ingerültséggel ragadta ki a szekrényből az etuist s azzal sietve az ablakhoz lépett. A mint azt fölnyitá, a keserű düh egy fölkiáltása lebbent el ajkairól. — Hah! tehát még egy s a mint látom, szebb a többinél — hm! a kegyelmek jellemzetére szükséges levélke is itt van — csak nem úgy, mint a többi, kitárva, hanem gondosan, óvatosan behajtva s elrejtve — lássuk! — Szent Isten! mit látok, hisz még nincs tiz napja hogy e levél íratott se megszólitás !! Saroltát ez uj fölfedezés majdnem eszméletétől fosztotta meg s erőtlenül hanyatlott egy székre. Végre a kétségbeesés erejével rászánta magát, hogy szenvedéseinek poharát fenékik ürítse s elkezdte a levelet olvasni, a mely igyhangzott. —• Szeredke 14-dik October, 17 — •— — Kedves férjem ! a fájdalom s kétségbeesés, mely szivemet marcangolja, nem fogják engedni, hogy soraimat úgy írjam, hogy azok ne sértsenek meg téged. — Oh de légy könyörületes s ne sújts már első szavaimnál haragoddal — gondold meg az iszonyú helyzetet a melyben már szinte egy éve, hogy távol tőled s a viszontlátás minden reménye nélkül sintődöm — nincs már agyamban gondolat, a mely nem keserűségből szülemlene — remények hiányában múltam emlékeiből akarok szavakat szedni, hogy szivedre hatni képes legyek — oh de a gondolat, hogy rövid boldogságom is csakegy iszonyú csalódáson alapult — megfosztja lelkemet minden szelídségétől a melylyel hozzád írni szeretnék. — Mit vétettem én ellened Andor — hogy csöndes magányomból kiragadtál s rávettél, hogy szegény anyámat, kis testvéreimet rut hűtlenséggel elhagyjam — hogy szivemet határtalan, minden egyebet megtagadó szerelméért igy megcsalád ? Oh ha csak egy percre éreznéd azon rémítő kínokat, azon őrültséggel határos kétségbeesést amit elhagyattatásom következtében szenvedek, tánkönyörülnél rajtam. Boldogtalan én, — mily más fényben láttam én a jövőt, a midőn a pap egymásba tette kezeinket s frigyünket megáldá — s át szelleműit vonásaidról a boldogságot olvasám s hallám szerelemtől s gyönyörtől remegő ajkaidról az esküt, melyet nékem az oltár előtt tevél. — Vagy csak csalódás lett volna az mind — s csak saját boldogságom állított mindent kedvező színben előmbe ? — Oh nem! hisz téged semmi sem kényszerített, hogy a kis tapasztalatlan leánykát sötétségből a boldogság napfényére vonjad — te önakaratodból emeltél magadhoz. Mi volt tehát oka, hogy egyszerre elhagyói ? — Szemrehányásaim, melyeket tevék ,mert nem akarod nyilvánítani házasságunkat a mely által jogom van a világban helyzetedet megosztani ? — Ó Andor ! — nem te talál-e az a ki a világról s annak örömeiről oly incsergő képeket festettél elembe — a ki elbeszéléseiddel annyiszor vezettél a pompás fényes körökbe, ahol, miként mondod, mindenkit túl fogok ragyogni, a mi neked a legnagyobb örömet fogja okozni ? Nem te voltál-e, a ki egy dicső családi élettel anyám s testvéreim körében kecsegtettél ? — Csuda-e, ha én vágytam abba a világba a mit te oly sokszor s oly forró szavakkal magasztalál s ha alig vártam a percet a midőn szegény anyámat viszont láthatom. / . KÓRÁGYON. — Január, 1863. A fejem zsong, a fülem cseng, Zúgva, forrva ég agyam, Mint egy vulkán, melyből nem bir kitörni a lángfolyam. Ah, hogy éget a kinos láz — Valómban úgy érzem én, Mintha volnék a pokolban, S ott is a tűz közepén. És körültem vigyorogna Szemtelen ördögsereg. Az apraja gunykacaj közt Hányva cigánykereket. Majd egy rút boszorkány csorda Ugrálna fejem fölött, Patkányfarkból szőtt ostorral Pattogatva körülök. S Lucifer, a trágár főnök, Mintha mondaná nekik : Süssétek már, főzzétek már, Vagy szeljétek a fejit! S a he rémes látomány közt Édes kedves nőm közéig — Mint egy angyal, jőve égből, Hozva áldást, örömet. Az ő egy szelid szavára Eltűnik a szörnyű kép, S csak őt látom jó lelkével, Angyalok küldöttjekép. Törülgeti homlokomat, Vigasztalja szivemet, Rám hajol s csókokkal áraszt — Hogy az Isten áldja meg! Csermelyi Sándor.