Hölgyfutár, 1863. július-december (14. évfolyam, 1-78. szám)

1863-07-25 / 11. szám

PaPürA-rAj:' »■ Szert Szerkesztői szállás: (hova a kéziratok hérment­­ve küldendők) zöldfa-utca 11. sz. Kiadó-hivatal: (hova az előfizetési és hir­detési dijak küldendők) Kertész József könyv­nyomdájában , feldm­asor 13. sz. HÖLGYFUTÁR: Közlöny az irodalom, társasélet, művészet és divat köréből. Megjelenik minden kedden, csütörtökön és szombaton egy nagy negyedrét­­ivén. Évenként két nagy műlap- és számos mű­melléklettel. 11. szám. XIV. évi folyam. II. félév. D­íj Előfizetési dij: v (vidékre vagy helyben egy­aránt) • Egész évre ... 17 frt fi Félévre .... 9 frt .• Évnegyedre . . 5 frt Hirdetések­e 3 gyorsan és jutányosan C r! közöltétnek. Szombat, julius 25. 1863. Haltam, beteg vagy . . . Haltára, beteg vagy, édes angyalon!, Emésztő kórban sorvadász — Mint fájt nekem e gyászh­irt hallanom, Villám gyanánt csapott le az! De hisz, — igyen vígasztalául magam, — Angyal nem szenvedhet soká, Az égben annyi jó, hű társa van, Őrködve néznek ők reá. hgjsa, meagy,Ógyulsz­, drága kedvesem, Hisz vah elég h­ű orvosod: Szijjői gond, testvéri figyelem, Forró imám , ez orvosok . . . Oh va­n nekem veszélyesb betegem, A gyógyuláshoz nincs remény; Végpillanatját aggva remegem, Közel halálát érzem én. Leányka, te lehetnél orvosa, Oh mért vagy oly könyörtelen ? — Ha nem segitsz, nem gyógyul fel soha — Én hervadó — beteg szivem! Lehr Zsigmond. Egy menyegző. .. (Folytatás.) Egy vasárnap, midőn Anetra anyjával az úr Házából tért haza, atyja komoly arc­cal, de mennyire merevségétől telhetett, szeretettel adá tudtára, hogy férjhezmene­­telének ideje elkövetkezett, s hogy ő, a gondos édes atya, magára vállalta e szép tiszt lélekismeretes teljesítését. Egy hét múlva itt lesz a násznép, minden szertar­tás figyelembe vétele mellett történik a megkérés, a kézfogás és az eljegyzés. — Akarom, — folytatá némi nyoma­tékkal, hogy e nap ünnep legyen házam­ban, hogy a szomszédok ne botránkozza­­nak meg elhíresztelt gazdagságomon, hogy jó embereink közül senki se hiányozzék, s hogy az asztalon az étkek, az elfogadás­ban a szívesség, az arcokon és hangban az öröm ne kerestesse magát. Úgy hiszem, az én kedves nőmnek nem lesz ez ellen sem­mi észrevétele. Anetra is, anyja is meg voltak lepetve, de Jean a hosszú időn át úgy hozzászok­tatta őket az engedelmességhez, akaratát úgy megtanulták változhatlan parancsnak tekinteni, hogy ezúttal is sem anya, sem leány egyetlen jellel sem merészlenek el­lenzést. Jean magukra hagyá őket. És a két nő, mintha mi se történt volna olyas, a­mi mindennap szokott történni, — dolgaikhoz láttak — némán, gépileg. Ki a vőlegény? honnét jő? szép-e? fia­tal-e ? — egyikök se kérdezte. Közöny ennél megtestesültebb alakban még aligha bámultatá magát. Most egy pár észrevételt. Giovanni nem volt barátja a feketehe­gyiek nyerseségének. Nem egyszer volt oka panaszkodni garázdaságaik, szomszédi hűtlenségük ellen. d­e e mellett, mint mindig, okosan szá­­míto­tt. Egyik senátori család házassági ajánla­tot tett neki, é­s Giovanni meglatolva az atyafiság értékét, s különösen a hely­zetet s a jövő eshetőségek előnyeit véve tekintetbe, úgy találta, hogy vagyonára nézve biztosabb elhelyezést, s leányának ennél fényesebb menyegzőt e rideg környé­ken aligha várhat. E mellett Fité, a há­zasulandó fiatal­ember, nemzeténél a leg­szebb jövővel bír s befolyása biztosíthatja Jean tengerparti birtokát az erőszakos be­törések ellen, melyeknek eddig nagyon is gyakran volt kitéve. Ily nyomatékos anyagi és szellemi okok elől hátrálnia annyit teendő, mint természe­tét tagadni meg. Azt pedig Jean nem teheté. Ő tehát odaígérte leányát, s e napot tűzte ki a nász elfogadására, mely, mint láttad, a főkapu elé meg is érkezett, itt azonban a sárga szalagon csüggő zárt la­kat előtt­­ megállapodott. A százféle menyegzői szertartások egyike az, hogy ha a kiszemelt menyasszony nem rokonszenvez a bejelentett vőlegénynyel, akkor a kapu, vagy az ajtóra egy zárt la­katot függesztenek ki, mintegy azt jelez­ve: csak ezen zár kinyitásával sza­bad a bejövet. A kiséret kívül állott, benn az udvaron a háznép és a vendégk­oszorú. A külsők ügyesebbjei, számítva ez ártat­lan akadályra, eleve elkészített kulcsokat szedtek össze zsebeikből, s a lakat felnyi­tását kisértgeték. A belsők, mintha mit se látnának, ke­zet kézbe szorítva, felváltva nők és férfiak, kört alakítottak, s majd jobbra, majd balra mozogva, ismét a kört egy ponton meg­szakítva, különféle kanyarulatok, be- és kihajlásokkal az úgynevezett M­am­erica néptáncot lesték. A hiányzó zenét — mely itt ismeretlen, — az öszhang nélkül sirán­kozó vagy sikoltozó ajkak dala pózolá. Ezeket nem látszott érdekelni a kívül állók baja, s emezek nem látszottak gyö­nyörködni az udvaron lejtők és forgoló­­dók vigalmán. Kiki magával volt elfoglalva — szinleg. Csak vagy félórai feltartóztatás után nyílik meg az udvar nagy köre, s a két oldalra összefogózkodott vendégsereg tarka fala közt láttam előre nyomulni Jeant, a boldog atyát, jobb kezén inkább vonszolva, mint vezetve — egy egészen hófehérbe öl­tözött leánykát. A dal elhallgatott. A zárnyitogatók hamis kulcsaikat félre­dobják. Mély és megható csend. Jean a kapuig vezeti leányát. Itt kive­szi zsebéből a hiába keresett kulcsot, át­adja azt leányának, é­s erőtetett szelíd hangon kívánja tőle a lakat kinyitását. Anetra engedelmeskedett. Az elitért is engedelmeskedik, midőn az erő hatalma a vérpadra lépteti. Elhárítva lévén az akadály, következett a szívélyes fogadás. Jean a főterembe vezető leányát, hol anyja mellett, s családja nőrokonai kö­zött helyet foglalt. Egy tisztességes férfi tagja a Pasztrovi­­csoknak karon fogja a vendégnők idősbl­­két, s ezt Jean asszonyhoz vezeti. Kézfo­gás és homlokcsók. A férfiak kézszorítással, az éltestek ajk­ciókkal tisztelegtek. Következett az ajándék. Azt hittem a fényes felvonulásból, hogy Brasilia azanyja, India gyémántja, s a ten­gerek gyöngye itt ritkaság épen nem leend. És nem úgy volt. Sajt, kenyér, egy faedényben bor, ízle­tesen kikészített juh­bőr, s egy­­ sajátke­zűig font és szőtt vállkendő volt az ado­mány, melyet Montenegro a Pasztrovi­­csoknak az uj atyafiság első szeretetje­­léül nyújtott. Jean lévén a háznál minden, ezen aján­dékdarabokat is ő fogadta el. Anetta hallgatott. A mellékszobában terített asztal állott, melyen épen e percben helyezgető Gior­gio — a házi nő felkérése következtében,­­— a felcifrázott halakat, sülteket és sütemé­nyeket. Jean ezekben fogja háza részéről az ajándékokat viszonozni. Következett a megkérés. Ebben nincs semmi különös, mit nálatok is ne látnál, ha fáradságot vesz­esz magad­nak, figyelemre méltatni az ily természetű szertartásokat a népnél, vagy oly házak-

Next