Hölgyfutár, 1864. január-június (15. évfolyam, 1-76. szám)

1864-01-09 / 4. szám

XV. ÉVI FOLYAM. szár“, tragoedia öt felvonásban. Jelige : A­ sors, lábad alatt a szegény halandó olyan mint egy féreg. Tompa, 1863. dec. 31-ke után érkezett be: IX. „Katalin“, történeti szomorujáték öt felvonásban. Jelige: „Per ludum atque libidinem per­­eundi perdendique omnia invexere. Livius , mely mindazáltal, kivilágolván a posta­jegyből, hogy 1863. dec. 30-án, tehát a határnap előtt indíttatott útnak, az előb­­beniekkel együtt pályázásra bocsáttatott. Egy másik, melynek címe: „Egy válasz­tott király“; dráma öt felvonásban. Jel­igéje: Költő művét teremti Genius, a pos­­tajegy szerint 1864. január 2-án, tehát a határnap után indíttatván útnak, a pályá­zásból kirekesztetett. A pályaművek mel­lett lévő jeligés levelek az akadémia és a másodelnök pecséteivel boritékba zárva a levéltárba adattak, maguk a pályaművek pedig megbir­áltatás végett a ny­elv- és széptu­dományi osztályhoz tétettek által. A jutalom f.évi martius 31-dikén adatik ki. — Kelt Pesten, a m. tud. akadémiának 1864. ja­nuár 4-én tartott üléséből. Szalay László, _ ______ titoknok. Hirharang. * Dobsa Lajos (Uzindurral együtt) falura utazván, távolléte alatt a lap vezeté­sét Kormos Béla szíveskedett elvállalni. — A pesti jótékony nőegylet nagy álar­cos táncvigalma f. hó 10-kén lesz a nemze­ti színházban, jövedelme az egylet által gyámolított szegények alapjáé. E táncviga­lom az idén is becses tárgyak kijátszásával leend egybekötve. Reméljük, hogy a tisz­telt közönség e szent célt az idén is óhaj­tott részvéttel fogja támogatni. Belépti je­gyek és sorsok kaphatók Rebly Adolf bolt­jában (servitatér „a svájcihoz“), hol a bál előtti napokon a nyeremények is megszem­­lélhetők; továbbá Medetz József, Kilián György, Lautier testvérek, Stolp Oskár urak kereskedésében a váci-utcában; Lueff M. urnái a Kristóf téren; Mercse György ur kereskedésében az úri-utca szegletén; a nemzeti színházban ; a nemzeti színház melletti cs. kir. dohány-trafikában Nagel urnái; Dietrichstein Branciska asszony szi­var­boltjában az Ujtéren; Privorszky és Lloyd kávéházakban; ugyszinte minden egyesületi választmányi nőnél. Páholyok, a­meddig el nem kelnek, kaphatók Bohus- Szögyény Antonia egyik elnök asszonynál, két sas­ utcában 19-ik­ számú házban, dél­előtti 8 órától 11-ig. Zártszékek a színház­nál kaphatók. Páholyjegyek két-két belép­ti- és ugyanannyi sorsjegy­gyel együtt. Föld­szinti és első emeleti páholy 20 ft, másod­emeleti páholy 15 ft. Támlásszék az erké­lyen egy belépti sorsjegygyel együtt 3 ft, másodemeleti zártszékek egy sorssal az első sorban 2 ft, a második sorban 1 ft. Egy belépti jegy a terembe, mely a máso­dik emeleti helyre is érvényes, egy sors­sal 1 forint, estre a pénztárnál 1 forint 40 kr. Egy külön sorsjegy 70 kr. Karzati, jegy 40 kr. Belépti jegyek sors nélkül, kivévén a karzatra, nem adatnak. A helyáron felüli kegyes adakozások hírlapokban fognak közzétételül­­. I .. Gr. Széchenyi Ödön, mint említet­tük, jövő vasárnap, f. hó 10-én ünnepli esküvőjét Almay Irma kisasszonynyal. A boldog párt az esztergomi basilikában ő eminentiája, Magyarország herceg-primása esketteti. Mint halljuk, a vőlegény részé­ről násznagyok lesznek gr. Károlyi György és gr. Festetics Leo; a menyasszony ré­széről gr. Zichy Edmund és Ürményi Jó­zsef urak. Nyoszoló-leányok b. Révay Si­mon s b. Lopresti Lajos leányai, vöférek gróf Széchenyi Béla, gr. Károlyi Gyula, gr. Festetics Gyula és Almay József urak. —­Wagner Richárd még e hó folytán Pest­re iő s két hangversenyt fog itt adni. — Erkel Ferenc egy uj nagy dalművén dolgozik, melyhez Jókay Dózsa György cí­mű drámájából vette a szöveget. —­Megyerinek,Izsó által készített remek mellszobra, a jövő szerdai előadás alatt fog lelepleztetni a nemzeti színház előcsarnoká­ban mely alkalommal Egressy Gábor egy Jó­kay­tól irt alkalmi költeményt fog elszavalni. — A szükölködők javára eddig magán­adakozás utján összesen 277,517 ft 79 fr, 155 db. arany és 74 ft ezüst pénz gyűlt össze.­­ A ferenciek templomtornyáról már leemelték a keresztet, mely a múltkori nagy szélviharban fenyegetőleg ingadozott; mint értesülünk, meg fogják rövidíteni, és nye­lét mélyebben eresztik a torony ormába. Ugyan e torony, mint értesülünk, órával fog elláttatni, mely célhoz Pest városa 200 forinttal járul. — A nagy drágaság iránti tekintetből a hivatalnokoknak pótlékot akarnak adni. De ez nem afféle adópótlék, hanem fizetés­pótlék lenne. — Colosanti Vince, az Opholeide nevű hangszer mesteri játszója, Pestre érkezett s a jövő héten megkezdi vendégszereplé­sét a nemzeti színpadon. — A „V. U.“ a magyar hírlapirodalom ez évi kimutatását adja. E szerint a most megjelenő magyar lapok összes száma te­hát 64, nem számítva be a folyóiratokat. Ezek közül 44 Pesten, a többi egyes vidé­ki városokban jelenik meg. A lefolyt ér ínsége nem igen kedvezett a lapirodalom­nak, s kevés biztatást nyújt a jövőre. Sok lap dűlt ki az élők sorából. A megszűnt lapok a következők: 1. „Ország“, 2. „Al­föld“, 3. „Független“, 4. „Jövő“, 5. „Ve­zér“, 6. „Nemzeti képes újság“, 7. „Divat­­csarnok“, 8. „Gombostű“, 9. „Szépművé­szeti csarnok“, 10. „Új nemzedék“, 11. „Kritikai Lapok“­ (lett Kalauz) 12. „Han­­dabanda“, 13. „Tatár Péter“, 14. „Kerti Gazdaság“, 15. „Kertészetünk“, 16. „Ha­ladás“, 17. „Férfi-divatközlöny“, 18. „Bi­har“, 19. „Egri Posta“ (lett Eger), 20. „Szeged“, 21. „Gyermekbarát“ (lett Ifjú­ság Lapja.) A múlt évben születtek s még­is haltak, mint a 22. „Budai Lapok“, 23. „Magyar kertész“. Az újonnan támadt la­pok a következők: 1. „Tájékozó“, 2. „Er­délyi Posta“, (szintén megszűnt), 3. „Fő­városi Lapok“, 4. „Színházi Látcső“, 5. „Magyar képzőművész“,6.„Magyar gazda­­asszonyok hetilapja“, 7. „Esztergomi Új­ság“, 8. „Budapesti Értesítő“, 9. „Kalauz.“ — Ma reggel borzasztó szerencsétlenség történt városunkban. Ugyanis a váci út és a kis szerecsen-utca sarkán levő egyeme­letes házban, mintegy 8 óra felé roppant explosió történt, mely nem csak a nevezett házban volt bádogos-boltot s az e felett le­vő szobát röpité a levegőbe, hanem a körülöt­te levő s több száz lépésnyi távolságban fekvő házakat is úgy megreszketteté, hogy egyet­len ablak se maradt épen, s több, még az ágy­ban fekvő egyént kiröpített vagy föld­höz sújtott. Az explosió okát még eddig bizonyosan nem tudni, hanem leghihetőbb-­ nek tartják azt, hogy a bádogos az este véletlenül nyitva hagyta a gázcsövet, s mi­dőn ma reggel boltjába ment s gyufát gyúj­tott, az éjjel nagy mennyiségben kifolyt gáz meggyuladt s ez okozta a rombolást, mint már több városban, nevezetesen két év előtt Párisban, a rue Cadot-ban is történt, hol 14 ember lett a szeren­csétlenség áldozata, s a rombolás jelei tö­kéletesen azok voltak. Hog­y mennyi itt a szerencsétlen áldozatok száma, még most nem tudni bizonyosan, de már eddig 7 ha­lott került elő, s a megsebesültek száma szinte jelentékeny. A F. hó 5-kére éjjel a király­ utcai 11-ik számú ház pincéjében, hol szeszes folyadé­kok és más érvényes tárgyak voltak lerak­va, tűz ütött ki, mely két pinceraktárt tökéletesen elpusztított. Ezenkívül két lak­szoba elégett és csak nagy ügy gyes bajjal lehetett a tetőzetet, mely párszor már ki­­gyuladt, megoltalmazni. A pusztító elem elnyomása a pince­helyiségekben­­csak 5-én délután sikerült.­­ A napokban Priszter György üzlet­vezető szerencsétlen szerelmi viszony kö­vetkeztében 27 éves életének kötéllel ve­tett véget. Ugyancsak tegnapelőtt egy napszámosnak látszó ismeretlen férfi hullá­ja, mely rongyokba burkolva, a kőbányai út melletti temető egyik sírboltjában el­­fagyva találtatottt, törvényes boncolás vé­gett a szt. Rókushoz címzett városi közkór­házba szállíttatott. — Szoboszlai Vass Dániel mérnök emlí­tett borzasztó öngyilkosságára vonatkozó­lag a „P. N.“-ban a következőket olvassuk: Tegnap reggel egy körülbelül 40 éves fér­fiú kérese fel szerkesztőségünket, e lapok szerkesztőjéhez szóló bepecsételt levelet hagyván itt, borítékán e felirattal: „Hiva­talos.“ A levél felbontatván, benne két da­rab elrongyollott levél, egy db kettészakí­tott postaszelvény, egy főtörvényszéki íté­let másolata német nyelven, magyar utó­­jegyzésekkel, egy a főkancellárhoz intézett panaszirat s végre egy irat találtatott e fel­írással: „Szoboszlai Vass Dániel k­. mérnök végrendeleti hagyománya a nemzeti múze­um körül vonandó diszkeritésre szánva, melynek végrehajtása körüli felügyel­ettel b. Kemény Zsigmond szerkesztő ur bízatván meg, e végett alázatos tisztelettel kéretik­ Sz. Y. ,1­. m­. k.“ E „végrendelkezés“ Pes­ten, 1863. dec. 25-től van keltezve s ben­ne egyebek közt, ezt írja, a mi úgy látszik, öngyilkosságára vonatkozik: „Sok mun­káim s keresményem mellett mindig csak tantalusi állapottal küzdöttem. Ezen álla­ -«3° 30 °g»­ELSŐ FÉLÉV.

Next