Hon és Külföld, 1841 (1. évfolyam, 1-105. szám)

1841-02-05 / 10. szám

ALAPÍTÁ­S SZERKESZTI SZILÁGYI -------»A3 ELSŐ ESZTENDŐ. -----­Első Félév. Kolozsvár. Péntekesti februarius 5-i szám« Tartalom. Könyvismertetés. Remény-zsebkönyv. Az újságok eredete, fontossága, egy históriai tekintettel az időszaki sajtóra. Folytatás. Professor Szilágyi F­erencztől. Földleirási adat. Honi litteratura. Könyvismertetés. Remény Zsebkönyv. Szerkesztő Szen­tiváni Mihály 18­41 • Kolozsvárit a’ kir. ly ce ura betűivel. 12-töd r. 320 l. (Vége) Sajnálhatni, hogy miért nem honi tárgyat, honi, nemzeti jellemet festő darab, mire hazánk íróinak az idegenek utánni kapdosás szelleme, a’ külföld remekjeinek elfogulva bámulása, azért honi erőkre, nemzeti karakterre nem vigyázás még eddig időt nem engede. Stylussa csinos, de viszszatetszők benne sok dagályos kifejezések : ,,küszöbre kövülve“ ,,pelyhe tenger“ „párna hul­lám“ „kiemelhetem pénzemet,, „Sírhalom karo­­lá­át, „kónyái felmerültek“ „haját félre tagolá ,“ ,,’s ha Ida áthullámzott a’ templom kövezetén“ ,,a’ napsugarai öszveütköznek a’ távozók vallási szellemmelegével“ „csókhajó,“ ,, ez alatt egy sírhang utazott át,“ „embertenger“ s a’ t. Mi szépet tart valaki az ily feszes kitételekben bajos gondolni. Váljon író, egy csinos társaság­ban beszélve , ily formán puffadozni nem pírulna-é? Az Eskü órája Kuthi Lajostól, egy nő­jétől elhagyott szenvedő férj gyötrelmeinek pa­­thossali előadása, ki, kínzó érzelmeitől elragad­tatva, zuhatagként önti panaszszát; ideáji tömöt­ten és melegen omlanak; termékeny, néha ha­táron túl csapongó képzelődéssel halmoz szép­re szépet; fájdalmai nagyságának kifejezésére ó­­riási nagyságú képeket hoz­ fel,­­s azok élénk lerajzolásával, kénszeriti az olvasót vele együtt érezni, szenvedni, de ugyan azért leírása is szenvedélyessé, írói feszengéssé fajul; mester­séggel öszvekeresett képekkel, meszszünnen ho­zott metaphorákkal dagadoz, melyek külömben bármi szépek lennének is, nyelvünkben nagyí­tott képek, ’s itt nem maga helyén állók; sza­vait, gondolatjait feszített hévvel szórja ’s a’tö­­möttségre, kerekségre, képzetek öszvehalmozá­­sára hajló őrült törekvés, puffadtságra , féketlen­­ségre ragadozza, záporbeszédüvé teszi, mely néhol vadsággal határos. Regéjét declamátori hangon, trópusokkal, figurákkal önti­ el, oly bő­beszédűséggel, mintha az ember egy halott fe­lett beszéllő szónokot hallana , ki felvett tárgyá­ra minden oda illő gondolatokat öszvekeres, azt mentős inkább kiszélesíteni felczifrázni. Mi­nő írói puffadtság van például ezekben: „nem kegyes eszmékből szoktam ágyat vetni szívem­ 10

Next