Hon és Külföld, 1842 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1842-01-07 / 1-2. szám

rel­ 's törvényeivel megegyezőt ’s a­ honi törvény valódi értelmével sem ellenkezőtt egész kath. anyaszentegyház egyetértése ’s legfőbb fejének tekintélye által helyeselve lenni értenek Ura­­ságtok, ahhoz, miként eddig nagy dicséretökre tették» ezután is erősen ragaszkodjanak, nem térvén sem jobbra sem balra; mi végre Isten segítségét nekik szívből óhajtom 's buzgó imád­­ságimmal kérem, egyszersmind atyai áldásomat legkedvesebben adván minnyájokra, folyvásti hajlandósággal maradok. Esztergomban novem. 18-kán 184­1. Nagyon tisztelendő Uraságtoknak készséges és jóakaró atyjok Krisztusban — József m. k. esztergomi érsek.“ Magyar nyelv. Est modus in rebus, sunt certi denique fines. Quos ultra estraque nequit consistere rectum. Hogy a’ két Magyar hazában nem csak il­lő. Hasznos és szükséges, hanem minden em­bernek kötelessége is a’ magyar nyelvet megta­nulni, azt senki, a kinek józan és ép esze va­gyon, tagadni nem fogja, mert az illendő­­ség is azt kívánja, hogy a’ vendég a’ gazdához ennek nyelvén szólljon, azt pedig csak tagadni nem lehet, hogy, minekutánna a’ Magyarok új hazájokat fegyverrel meghódították , ők voltak a’ gazdák, a’ több bennlakó nemzetek pedig, úgy azok, melyek már régebben ott laktak, és a’ me­lyeket a' Magyarok már ottan találtak és meg- szenvedtek,—mint azok, melyek csak későbben vagy egyezés, vagy meghívás, vagy engedelem következéséül ottan megtelepedtek, — legalább akkor csak vendégek;—de hasznos is, magyar­­ul tudni, mert ki ki tudja, milyen nagy boldog­ság, minden emberrel a’ tulajdon nyelvén be­szélhetni­,— szükséges is, mert a magyar nyelv nélkül sok a’ hazát illető jó könyveket ol­vasni, a’közönséges tanácskozásokban részt ven­ni , és Erdélyben a’ régibb, Magyarországon pe­dig már az újabb törvényeket érteni nem lehet; és végtére köteles­ség is nálunk magyarul tudni, mert mindnyájan a­ Magyar koronához tartozunk, a’ magyar király alattvalói vagyunk, és a’ magyar alkotmány jótéteményeit élvezzük;­­s azért való­jában kívánatos, hogy a’magyar nyelvtanulása minél inkább könnyebbittessék és szélesebb kör­­ben terjedjen, ’s e’ végre ’,minden oskolában ta­­nittassék , úgy szintén igazságos , hogy ki magya­rul nem tud , semmi közönséges hivatalra fel ne vétessék, hogy közönséges országos ügyekben a’ magyar legyen a’ törvényes nyelv, és minden, az igazgatás körébe tartozó magyarul follyan.—­­Gróf Széchenyi István (a’ Kelet Népe 75 lap) azt mondja : ,,Reszeljen ki ki tótul, németül, olá­­hul, görögül, latinul, francziául, sőt sanscrit nyelven bár házi körében, s úgy imádkozhas­sék“ a t. ‘s a t. Ezen gyönyörű enged­mé­nnyekért folyjon viszont mind az kirekesztő­­őleg magyar nyelven , mi­n: a’ nyilványos éle­ti körébe vág. — Kossuth Lajos pedig (Fe­lelet gróf Széchenyi Istvánnak 355 lap) e­­zeket rövidebben és egy igen helyes kis megszorítással így mondja: „nyelvét Lsenki! „szájából kitépni ne törekedjünk, a' magános élet „mysteriumaiba ne nyúljunk szentségtelen ke­zeinkkel; de már azt kívánjuk meg, hogy a­ „köz, a’ nemzeti élet magyar legyen, ’s a­’ men­­­nyiben köz és magános, élet egybe függ, az i­­­degen meghagyása mellett, a magyarnak is „hely engedtessék.“— He úgy látszik, még e­­zen jó urak is egy kissé igen messzemennek, és Magyarország nem magyar alakú lakossainak i­­gen szűk határokat szabnak. Hogy valaki a’ ma­ga négy falai között családjával a’ maga szüle­tett nyelvén beszélhessen és azon a’ nyelven i­­mádkozhassék, arra nem kívántatik enged­mény, és valójában bajosan lehetne találni o­­lyan hatalmat, mely azt megtilthatná; de még arra sem kívántatik engedmény, Hogy azon kö­zönségek, vagy egyházi egyesületek, a’ melyek eddig köz dolgaikat vagy az isteni tiszteletet a’ magok nyelvűken folytatták, tovább is azon folytathassák; mert a minek az ember birtoká­ba vagyon, annak használására nem szükséges engedel­met kérni, de sőt az embert olyan ter­mészetes jogaiból önkényesen kivetkeztetni a’ legnagyobb igazságtalanság és kényuraság, volna; továbbá a­ nálunk létező nem magyar nyelveket nem lehet idegeneknek nevezni, mert a’ mi már századoktól fogva van köztünk, az nem i­­degen, és azok is, a kik már századoktól a' Ma­gyarokkal minden nyomorúságokban osztoztak, és Magyarország védelmére s megtartására éle­teket, véreket és vagyonokat feláldozták, már nemi idegenek, és nem is többé csak vendégek, hanem szintén oly valódi honfiak, mint magok a’ Magyarok. Ennélfogva, talán a’ nem magyar nyelveknek is egy kissé tagasabb kört kellene kijelölni, és megelégedvén azzal, hogy minden az egész országát illető általán­os dolgok ma­gyarul folyjanak, az olyan helységeket, a’ hol a­’ lakosok vagy mind, vagy legalább azoknak nagyobb része nem Magyarok, s az olyan val­lásos, vagy egyházi társaságokat, a’ melyek vagy egészen vagy nagyobb részben nem tudnak ma­gyarul , régi szokásokban, mely szerint belső hivatalos dolgaikat eddig a’ magok anya nyelve­ken folytatták és isteni tiszteletöket is azon a’ nyelven gyakorolták, meghagyni; mert ezt megt tiltani, vagy őket arra szorítani, hogy ha nem is tudnak magyarul hivatalos ügyeiket magyarul foly­tassák, és hogy a’ pap nekik ha nem tud, vagy ők nem is értik, magyarul prédikáljon, vagy velek magyarul imádkozzék, ez valójában bajos, sőt le­hetet­len volna. — következik­ a — Nyomatott az evang* reform» Fő-oskola könyv* és kőnyomó intézeteken.

Next