Hon és Külföld, 1842 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1842-01-07 / 1-2. szám
rel 's törvényeivel megegyezőt ’s a honi törvény valódi értelmével sem ellenkezőtt egész kath. anyaszentegyház egyetértése ’s legfőbb fejének tekintélye által helyeselve lenni értenek Uraságtok, ahhoz, miként eddig nagy dicséretökre tették» ezután is erősen ragaszkodjanak, nem térvén sem jobbra sem balra; mi végre Isten segítségét nekik szívből óhajtom 's buzgó imádságimmal kérem, egyszersmind atyai áldásomat legkedvesebben adván minnyájokra, folyvásti hajlandósággal maradok. Esztergomban novem. 18-kán 1841. Nagyon tisztelendő Uraságtoknak készséges és jóakaró atyjok Krisztusban — József m. k. esztergomi érsek.“ Magyar nyelv. Est modus in rebus, sunt certi denique fines. Quos ultra estraque nequit consistere rectum. Hogy a’ két Magyar hazában nem csak illő. Hasznos és szükséges, hanem minden embernek kötelessége is a’ magyar nyelvet megtanulni, azt senki, a kinek józan és ép esze vagyon, tagadni nem fogja, mert az illendőség is azt kívánja, hogy a’ vendég a’ gazdához ennek nyelvén szólljon, azt pedig csak tagadni nem lehet, hogy, minekutánna a’ Magyarok új hazájokat fegyverrel meghódították , ők voltak a’ gazdák, a’ több bennlakó nemzetek pedig, úgy azok, melyek már régebben ott laktak, és a’ melyeket a' Magyarok már ottan találtak és meg- szenvedtek,—mint azok, melyek csak későbben vagy egyezés, vagy meghívás, vagy engedelem következéséül ottan megtelepedtek, — legalább akkor csak vendégek;—de hasznos is, magyarul tudni, mert ki ki tudja, milyen nagy boldogság, minden emberrel a’ tulajdon nyelvén beszélhetni,— szükséges is, mert a magyar nyelv nélkül sok a’ hazát illető jó könyveket olvasni, a’közönséges tanácskozásokban részt venni , és Erdélyben a’ régibb, Magyarországon pedig már az újabb törvényeket érteni nem lehet; és végtére kötelesség is nálunk magyarul tudni, mert mindnyájan a Magyar koronához tartozunk, a’ magyar király alattvalói vagyunk, és a’ magyar alkotmány jótéteményeit élvezzük;s azért valójában kívánatos, hogy a’magyar nyelvtanulása minél inkább könnyebbittessék és szélesebb körben terjedjen, ’s e’ végre ’,minden oskolában tanittassék , úgy szintén igazságos , hogy ki magyarul nem tud , semmi közönséges hivatalra fel ne vétessék, hogy közönséges országos ügyekben a’ magyar legyen a’ törvényes nyelv, és minden, az igazgatás körébe tartozó magyarul follyan.—Gróf Széchenyi István (a’ Kelet Népe 75 lap) azt mondja : ,,Reszeljen ki ki tótul, németül, oláhul, görögül, latinul, francziául, sőt sanscrit nyelven bár házi körében, s úgy imádkozhassék“ a t. ‘s a t. Ezen gyönyörű engedménnyekért folyjon viszont mind az kirekesztőőleg magyar nyelven , min: a’ nyilványos életi körébe vág. — Kossuth Lajos pedig (Felelet gróf Széchenyi Istvánnak 355 lap) ezeket rövidebben és egy igen helyes kis megszorítással így mondja: „nyelvét Lsenki! „szájából kitépni ne törekedjünk, a' magános élet „mysteriumaiba ne nyúljunk szentségtelen kezeinkkel; de már azt kívánjuk meg, hogy a „köz, a’ nemzeti élet magyar legyen, ’s a’ mennyiben köz és magános, élet egybe függ, az idegen meghagyása mellett, a magyarnak is „hely engedtessék.“— He úgy látszik, még ezen jó urak is egy kissé igen messzemennek, és Magyarország nem magyar alakú lakossainak igen szűk határokat szabnak. Hogy valaki a’ maga négy falai között családjával a’ maga született nyelvén beszélhessen és azon a’ nyelven imádkozhassék, arra nem kívántatik engedmény, és valójában bajosan lehetne találni olyan hatalmat, mely azt megtilthatná; de még arra sem kívántatik engedmény, Hogy azon közönségek, vagy egyházi egyesületek, a’ melyek eddig köz dolgaikat vagy az isteni tiszteletet a’ magok nyelvűken folytatták, tovább is azon folytathassák; mert a minek az ember birtokába vagyon, annak használására nem szükséges engedelmet kérni, de sőt az embert olyan természetes jogaiból önkényesen kivetkeztetni a’ legnagyobb igazságtalanság és kényuraság, volna; továbbá a nálunk létező nem magyar nyelveket nem lehet idegeneknek nevezni, mert a’ mi már századoktól fogva van köztünk, az nem idegen, és azok is, a kik már századoktól a' Magyarokkal minden nyomorúságokban osztoztak, és Magyarország védelmére s megtartására életeket, véreket és vagyonokat feláldozták, már nemi idegenek, és nem is többé csak vendégek, hanem szintén oly valódi honfiak, mint magok a’ Magyarok. Ennélfogva, talán a’ nem magyar nyelveknek is egy kissé tagasabb kört kellene kijelölni, és megelégedvén azzal, hogy minden az egész országát illető általános dolgok magyarul folyjanak, az olyan helységeket, a’ hol a’ lakosok vagy mind, vagy legalább azoknak nagyobb része nem Magyarok, s az olyan vallásos, vagy egyházi társaságokat, a’ melyek vagy egészen vagy nagyobb részben nem tudnak magyarul , régi szokásokban, mely szerint belső hivatalos dolgaikat eddig a’ magok anya nyelveken folytatták és isteni tiszteletöket is azon a’ nyelven gyakorolták, meghagyni; mert ezt megt tiltani, vagy őket arra szorítani, hogy ha nem is tudnak magyarul hivatalos ügyeiket magyarul folytassák, és hogy a’ pap nekik ha nem tud, vagy ők nem is értik, magyarul prédikáljon, vagy velek magyarul imádkozzék, ez valójában bajos, sőt lehetetlen volna. — következik a — Nyomatott az evang* reform» Fő-oskola könyv* és kőnyomó intézeteken.