Hon-Lap.Bonyhád, 2005 (3. évfolyam, 1-25. szám)

2005-09-23 / 19. szám

2005. szeptember 23. HON­LAP 5. oldal A parlagfű-helyzetre is allergiásak olvasóink Több olvasónk is felhívott az utóbbi időben, hogy a kormány által beígért nagy parlagfűirtási akciók és a fenyegető büntetések ellenére sok helyen - önkormányzati tulajdonban lévő területeken is - találkozik parlagfűvel, amit nehezen visel. A helyzet értékelésére kértük a BONYCOM Kft. munkatársát, Bölcsföldi Zoltánt, akitől a következő tájékoztatást kaptuk: - Magyarország éghajlata nagyon ked­vező a parlagfű számára, így a növény je­lentősen elterjedt hazánkban, lényegében világelsők vagyunk e tekintetben. Magyar­­ország lakosságának egészségügyi állapota katasztrofális, immun­ stabilitásunk folyama­tosan romlik a külső behatások jóvoltából. Az országunkban élők közel negyede már allergiás tünetekkel rendelkezik. Ezért is nehezedik nagy nyomás a kormányzatra, ten­ni kell valamit a legfőbb „allergén”, a par­lagfű ellen. Nehéz ügy, egyfajta szélmalom­harc ez. A jogszabályi háttér szigorítása, „ak­ciók” szervezése irányába mozdultak az ir­tását illetően, de kérdés: eljutunk-e a prob­léma megoldásáig. Ajánlom a téma iránt ér­deklődők figyelmébe a http://indymedia.hu/ cikk.shtml?x=17355 internet-címen elérhe­tő, Csányi József: „Nem a parlagfű az igazi bűnös!” címmel írt cikkét, melyben egészen más megvilágítást kap ez a téma. No de térjünk vissza az eredeti kérdés­re. Irtani, kaszálni kell-kellene teljes gőzzel, hirdetik úton-útfélen. A jogszabály azt mond­ja, hogy a parlagfű irtása a földtulajdonosok kötelessége, ellenkező esetben 2 millió Ft­­ig terjedő pénzbírsággal sújthatók. Nos el­mondható, hogy vannak területek, amelye­ken az irtás nem megoldott. Tegyük fel, hogy a többség betartja az előírásokat. A problé­ma gócpontjait jelentik többek között az öröklés folytán szerzett, vagy spekulációs céllal vásárolt ingatlanok, melyek tulajdo­nosai ki tudja merre járnak a nagyvilágban; a közútkezelő útjainak környéke, a MÁV vasútvonalainak töltései, illetve az árterüle­tek, melyek gondozására nincs igazán kapa­citása egyik szervezetnek sem. És akkor még nem beszéltünk az önkormányzati „kézben” lévő területekről. Az önkormányzatok a tu­lajdonukban lévő területek gondozását­­ be­leértve ebbe a hóeltakarítástól kezdve sok­sok feladatot - általában egy cégre bízzák. Bonyhádon ez a cég a BONYCOM Kft. A városüzemeltetési feladatok - kevés kivételtől eltekintve - alulfinanszírozottak. Tehát a város az éves költségvetéséből nem tud akkora összeget kihasítani, amelyből megfelelő számú munkavállalót (és munka­gépet) lehetne foglalkoztatni. A parlagfű ir­tására pedig arányosítva még annyi sem jut, mint az egyéb teendőkre. Ez persze nem meglepő, hiszen a hátrányos települések önkormányzatainak, a parlament által e cél­ra biztosított költségvetésükből nemhogy parlagfű irtására, de kis túlzással még a tu­lajdonosok felszólítására küldött levél bélye­gére is alig van pénzük. A kormány ugyanis jelentősen csökkentette az ez évi költségve­tésben parlagfűirtásra szánt keretösszeget és ezen csak némileg enyhít az adókból felaján­lott 1 %-nyi összeg. A parlagfűből a gyógyszergyártókon kí­vül néhány szervezetnek van haszna, ame­lyek pályázni tudnak parlagfűpénzekre. Leg­jobban a reklámanyagok készítői kereshet­nek, ha sikerül elkapniuk egy-egy zsíros megbízást. Bonyhád is pályázott „parlagfűpénzre”, hogy közmunka program keretében tudjon tenni valamit a­z ügyért, de a pályázatot elutasították. No comment! A BONYCOM Kft. kezelésébe kb. 300.000 m2 önkormányzati terület tartozik, melynek kb. a fele belterjesen (teljes rend­szerességgel) gondozott, a másik fele kül­terjesen (esetenként). Az esetenkénti gondo­zás kategóriájába esik a parlagfűvel érintett területek egy része is, ezek gondozása alkal­manként csak külső cég bevonásával meg­oldható. Vannak olyan helyek, ahol a magas talajvíz miatt képtelenség géppel dolgozni (pl.: új vízbázis környezete), illetve olyanok is, melyekről csak úgy gondolják, hogy ne­künk kellene rendbe rakni. Összességében elmondható, hogy a szű­kös keretösszeg ellenére mi minden tőlünk telhetőt megpróbálunk megtenni az ügy elő­­remozdítása érdekében, de az elvárások cé­günkkel szemben nem hogy a rendelkezés­re álló kapacitást haladják meg, de némely­kor a lehetetlent is. A magam véleménye vi­szont az, hogy csak fél siker, ha a települést és környékét megtisztítjuk a parlagfűtől. A pollenek egy jó széljárással ugyanis 50-100 km-ről azonnal terítik a mentesített terület allergiásait. Szinte Kárpát-medencei össze­fogásra lenne szükség. Egyébként is elmond­ható, hogy egy törvényt nem elég meghoz­ni, annak feltételrendszerét is biztosítani kell. Bányatörténeti emlékszobát avattak A bányásznap alkalmából Nagymányokon - a Petőfi Sándor u. 65. szám alatti önkormányzati tulajdonú épületben - a bányászat emlékeit bemutató emlékszobát avattak. A településen élő bányá­szok és a Kulturális Közhasznú Egyesület összefogásával létrejött kiállítás elsősorban a nagymányoki bányászat tárgyi emlékeit mu­tatja be, de a környező településekről felajánlott tárgyak is helyet kaptak. Az emlékszoba épülete előtt álló csillét például Bátaszékről szállították ide. Az emlékszoba anyagát Dull Zoltán magángyűjteménye alapozta meg, aki 20 éven át hobbyjának tartotta a bányászati emlékek meg­őrzését, összegyűjtését. Dull Zoltán anyaga teszi ki a jelenlegi kiál­lítás 90 %-át. A többi tárgy egy részét Szabados László bányamér­nök (korábban nagymányoki lakos) a Komlói bánya bezárásakor adományozta az akkori polgármester, Teleki László közvetítésével a falunak. A településen élők is szívesen ajánlották fel a régi ruhá­kat, szerszámokat, lámpákat, munkakönyveket a kiállítás céljaira. A legbecsesebb tárgyak közé tartozik a két darabból álló nagy­méretű gobelinbe hímzett német nyelvű ima, mely azt írja le, hogy miért mondták a bányászok amikor lementek a bányába és amikor feljöttek onnan, hogy „Glück auf’! Az egyik talán legrégebbi darab az 1700-as évekből származó térkép, mely a nagymányoki bánya járatait, a légaknákat és szinteket is bemutatja. Érdemes végignézni a bányászok ruházatát is, hiszen megtalál­ható a mindennapi munkásviselet darabjain kívül a vájáriskolások, bányász zenészek egyenruhája és az ünnepi ruházat is. A kiállítás összeállítói elkészíttették az egykori “henga”-t, amely láncon lógó négy kampós ruhatartóként szolgált, erre a fapapucstól az ingig min­den ruhadarabját elhelyezhette a munkába induló. Az ünnepen a szobát Farkas József katolikus plébános áldotta meg és szentelte fel, ezt követően pedig Schaller Bernadett evangé­likus lelkésznő mondott avatóbeszédet. A nemzeti színű szalagot azok az idős bányászok vágták át, kiknek egész munkássá­ga a bányához kötődik: Wurst Pál és Oroszki József, valamint há­rom olyan asszony, akik maguk is munkásként dolgoztak a bányá­ban. Eckert Györgyné már leánykorában bányászként dolgozott, Lamuth Jakabné és Füredi Ferencné mozdonyvezetőként több évet töltött a bányában. A kiállítás létrejöttét Tolna Megye Közgyűlése, a Bányavagyon Hasznosító és Nagymányok Község Önkormányzata támogatta. DuO

Next