Hon-Lap.Bonyhád, 2005 (3. évfolyam, 1-25. szám)

2005-09-23 / 19. szám

2005. szeptember 23. HON­LAP Nannyóka szösszenetei Szójátékok Gyerekkorom óta szeretek a szavakkal játszani. Erre a magyar nyelv nagyon alkalmas. Lehet, hogy a többi is, de sajnos az életem úgy alakult, hogy más nyelven nem tudok játszani. Amikor az egyik közismert TV-s műsorvezetőnő férjhez ment egy ku­bai származású fiúhoz, megállapítottam, hogy elvette egy “kubai szivar”. Ráadásul szivarboltban ismerkedtek meg. A TV-ben két fekete fiatal csókolózik. Hát ez­­ négercsók. És amellett finom sütemény is. Ha egy nő fele­ség, ha együtt van a férjével, egész­ség? Lehet, hogy ez így igaz. Vagy vegyük azt a szót, hogy fej. Ez lehet egy nyakon ülő testrész, vagy lehet, hogy valaki tehenet fej, vagy lehet, hogy egy jó fej - de ez már fogalom. Aztán, ha a fej szóhoz csak egy „t” betűt teszünk, máris más a jelentése. Fejt, de mit? Rejtvényt, álmot, kódot, szenet, követ, stb. Vagy például hogy keletkezett az a szó, hogy udvarolni? Sajnos, a mai fiatalok ezt a szót már nem nagyon ismerik, ők már együtt járnak, és ez sokkal kevésbé romantikus. Szóval, ha egy fiúnak tetszett a lány, és már az udvarukba is bemehetett, akkor udvar­olt? Lehetne hosszan sorolni az érdekes játékokat a szavakkal. Ajánlom minden­kinek ezt a játékot, mert olcsó és szórakoztató, és az agyat is jól megmozgatja. 11. oldal Pillantás a múltba 1870. szeptember 23-án (135 évvel ezelőtt) elhunyt Bony­­hád szülötte, Perczel Pál ’48-as százados. 1945. októberében (60 évvel ezelőtt) - a Vallás- és Közok­tatásügyi Minisztérium engedélyével - bonyhádi központ­tal Székely Népművelési Tanács kezdte meg működését, Kovácsy Pál és Szakács Antal vezetésével 1990. szeptember 30-án (15 évvel ezelőtt) volt a Helyha­tósági választások I. fordulója. Az egyéni körzetekből már érvényes szavazattal bekerült a 8. sz. körzetben Dr. He­gedűs Éva, és a 10. körzetben (Majos) Gáspár Imre. 1995. szeptember 28-30-án (10 évvel ezelőtt) ünnepelték a Perczel Mór Közgazdasági Szakközépiskola alapításá­nak 50. évfordulóját. 1995. októberében (10 évvel ezelőtt) a bonyhádi evangé­likus templomból közvetített a Magyar Televízió, Krähling Dániel esperes istentiszteletéről. Közreműködött a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium énekkara és Győrffy Ist­ván zenetanár. 2000. októberében (5 évvel ezelőtt) Botond néven diáksport egyesület alakult a 2. Számú Általános Iskolában. Tekintsetek lengyel honra Kevés nyilvánosságot kapott a magyar médiában a kelet európai változásokat elindító egyik legfontosabb esemény. Sajnos hajlamosak vagyunk közelmúltunk történelmét elfeledni, viszont előszeretettel gondoljuk másként azt, hogy mi is történt néhány éve. Tények. Huszonöt éve, 1980. augusztus 31-én született meg Gdanskban a Szolidaritás. Létrejötte új időszámítás kezdete Közép- Európában. Ezzel indult meg az a folyamat, amely a szovjet meg­szállás végéhez, szabad választásokhoz, a nyugati típusú demokrá­ciák kialakulásához és e folyamat az Európai Unióhoz történő in­tegrációhoz vezetett. A Szolidaritás volt a térségben az első olyan antitotalitáriánus és függetlenségi mozgalom, amellyel az elnyomó hatalom másfél évig kénytelen volt együtt élni, és amelyet - bár ille­galitásba tudott szorítani - mégsem sikerült megsemmisítenie. A szak­­szervezet és a szabad sajtó így is tovább működött, később a hata­lom szabadon engedte a letartóztatott vezetőket, s végül tárgyalások után, megegyezett velük. A Szolidaritás sikere abban az összefogás­ban gyökerezett, melyet a neve is kifejezett. Egyfelől az értelmiség és a munkásság, másfelől a különféle demokratikus ellenzéki irány­zatok szövetségéből született, és ezt a szövetséget fenn is tudta tar­tani. Mi magyarok 1956 óta tudtuk, hogy Közép-Európa vagy együtt szabadul meg a szovjetrendszer alól, vagy sehogy. Az is természe­tesnek tűnt, hogy a messze legnagyobb lakosságú, bizonyos intéz­mények függetlenségét végig megőrző Lengyelország szerepe meg­határozó a térségben. Már az ’56-os magyar forradalom is a lengyel ’56 melletti szolidaritási tüntetésből robbant ki. A hetvenes évek végétől a magyar demokratikus ellenzék a legtöbbet a lengyel ellen­zéktől tanulta. Az első magyar ellenzéki folyóirat, és az első függet­len szamizdat könyvkiadó egyaránt lengyel mintára jött létre. Sőt, maga a hatalommal való megegyezés tárgyalásos formája - a ’80-as évek végén létrejött - Ellenzéki Kerekasztal is a lengyel mintát ho­nosította meg. Lengyelországban huszonöt éve diadalra vitt két eszme a sza­badság és a szolidaritás. A szabadság a nemzeti függetlenséget és minden egyén azon jogát jelenti, hogy saját meggyőződése szerint éljen, dolgozzon, kezdeményezzen és versenyezzen az eszmék, a politika, a gazdaság, a kultúra szabad piacán. A szolidaritás pedig azt, hogy a szabad piacon boldoguló polgároknak a szociális tör­vénykezésen, az önkormányzatokon és a civil szervezeteken keresztül közösen segíteniük kell mindazokat, akik önhibájukon kívül ennek a rendszernek a vesztesei. A Szolidaritás 25 évvel korábbi megala­kulása tette lehetővé, hogy a mára létrejött demokráciában minden demokratikus erő legálisan küzdhet a szabadság és a szolidaritás minél teljesebb megvalósításáért. Szekerczés Szilárd ERECO BO-MÉH Kft. Mikes u. 1. sz. (régi MÉH-telep). Tel.: 74/451-614 • Akciós átvételi árak! • Mert érték a hulladék! • Vásárolunk lemez-, vas-, színesfém-, papír-, akkumulátorhulladékot és raklapot. Szeretettel várunk minden régi és új ügyfelet! CZÉKMÁNY AUTÓSZERVIZ Eredetiségvizsgálat - Zöldkártya Műszaki vizsgára felkészítés Műszeres diagnosztika Hibakód olvasás, számítógépes beavatkozás Légkondicionáló javítás,­­töltés BOSCH HIVATALOS KÉPVISELET Porlasztócsúcs, izzítógyertya 10-20 % kedvezménnyel! Érdeklődjön személyesen! Bonyhád, Perczel Mór u. 84/d Tel/Fax: 74/550-003 Nyitva: H-P 8-17 óra Tel.: 74/450-655, 30/9464-474

Next