Honderü, 1845. július-december (3. évfolyam, 2/1-26. szám)

1845-07-22 / 3. szám

— 59 nyit azonban igaz lélekkel mondhatok, hogy e társaságot közönségünk az előbbinek — méltán is — föléje emeli, mit a f.­hó­ első napjaiban tartott megyegyülések s az épen most zsibon­gó meleg és poros vásár­ alkalmával bebizo­nyított részvét eléggé igazol. Vásárról emlékezvén nem hallgathatom el az iparnak egy nemét, mellyet vásár előtt és alatt, némelly hiteles útlevéllel ellátott ke­reskedők gyakoroltak. Pirító szégyenére a városi rendőrségnek borzalommal kell napon­kint hallanunk, az utczai kávéházi zsebmetszé­seket, raktárak fölverését, s ezen iparlovagok­nak kézrekerítés után egy óra múlva szaba­don bocsáttatását, semmi vagy igen csekély büntetését. Nem czélunk valakit gyanúsítani, de mikor hetven nyolczvan bicskás özünli át városunkat s annyi megtérítlen kárt szenvednek polgártársaink, városi s vidéki kereskedőink, lehetetlen nyugodt kebellel tekintenünk, rend­őreink becsületességére. Mint halljuk (bár teljesednek !) lelkes rá­­czaink, kiknek az .Életképek­ aradi levelezője már jó adag borsot tört orruk alá , hogy a ,kis, levelezőnek ,nagy igazságát, tettei czáfolják meg: a .Helység kalapácsai halhatatlan szerzőjét P­e­­tőfi Sándort azon csodaszép ,néprománczért, mellyben a ,tehéncsordást és­­kutyakölkökt bur­koltatnak a halhatatlanság­ múmiájába , arany emlékkoszoruval fogják megtisztelni. Lám lám ! az érdem Sibenában is érdem marad! Kérelmükre azoknak, kik kilétemen tusa­kodnak, ezennel nyilvánítom, hogy én, a be­csületes magyar embereknek tisztelője, az Arad­ban megbukott oppositionak leendő kolomposa s a jövő őszelőben tartandó restauratiotul fogva vagyok Arad megye becsületbeli alcancellistája, óaradi maradi ROPPANTÓ PÁL. — ZAY-UGRÓCZ, nyárhó­ 10. F. hó 8- kán tétetett le a zay-ugróczi posztógyár’ alap­köve. Nem csak azért, mert hinni szeretem, hogy a Honderű’ kecses olvasónői Örömest ér­tesülnek ollymiről, mi honunk’ műipari előadás­­ának emeltyűjéül tekinthető , de azért is, mert ezen alapkőletétel épen olly fényes mint népies volt, — leirom ez ünnepélyt röviden. Szeretve tisztelt főispánunk , Marczibányi Antal ur ő mga, ki az alapkőletétele­ tisztét magárra vállalni ke­gyeskedett, a trencséni fördőbül a megye’csak­nem minden, úgy vörös mint fehérzöld tollas előbbkelői kíséretében érkezék Bán mezőváro­sába , hol őt 50 zay-ugróczi lov­as dzsidás, ve­zérével, három trombitásával s a Zay család’ nagy lobogójával fogadá, üdvözlé s a zay-ug­róczi uradalom­ határáig kiséré. Itt a tulajdonos­­ csömöri gróf Zay Károly ur, uradalmi tisztjei s számos vendégeivel, és dédesi fegyverzetben levő 12 lovag­ jelenlétében üdvözlé ő méltósá­gát, ki ezután­­ minyi menet' kíséretében trom­bitaharsogás, taraczkok’ durrogása és örömria­­dások között vezettetett a Zay család’ ősi laká­ba , Zay-Ugrócz várába, hol az uradalom’ min­den falujának bírái s esküttjei, az uradalombeli üdvözlő kath. és protest, papság, a helybeli posztósak k­ezébe és a lépcsőkön czitrom és na­rancsfák közt fölállított, virágokat hintő vagy 40 csinosan öltözött leányka várá be ő méltó­ságát. Innen az egész menet törökzene’ kísé­retében a gyár’ helyére indult, hol az evang. él kathol. lelkészek rövid magyar, tót és latin beszédeket tartottak. A főispán által letétetvén az ez évi mindennemű pénzekkel s a jelenle­vőknek pergamentre irt neveivel ellátott alapkő, a tulajdonos gróf köszönetét nyilvánító és zsen­ge intézetét ő mgának s a t. KK. és RRnek ke­gyeibe ajánlá. Mire a mgos főispán ismert ékes­szólásával jellemzé a nemes gróf nyilvános éle­te’ törekvéseit. „Igen“ mondá ,,a ns gróf büsz­ke öntudattal tekinthet múltjába, mert hazafiai kötelességeit híven s teljesen betölté, koronás fejedelmünkhöz s az uralkodó házhoz tántorít­­hatlan hűséggel viseltetvén , három országgyű­lésen vitt terhetlen önállósággal a haladás zász­lója alatt, s a mint eddig hazánk’ szellemi jó­létének előteremtésében eredménydúsan fára­dott, úgy e nagyszerű posztógyár’ fölállítása által, annak anyagi jóléte’ fölvirágoztatását is tetemesen előmozdítandja. Nem csak mint egyes ember, ki­becsülni tudom a haza­ javáért buz­gókat, de mint főispán is, e megye’ szegény adózói’ nevében ünnepélyes köszönetemet s le­kötelezettségemet kell nyilvánítanom , hogy a tisztelt gróf elnépesedett vidékünk’ ügyefogyott lakosai’ sorsát, illy tetemes keresetmódnyujtás által enyhítette. Adja az ég, hogy buzgó tö­rekvései hazaszerte elismerve s jutalmazva le­gyenek.“ Az alapkő’ illy ünnepélyes letételét fényes ebéd követé. A 90 úri vendég a kastély­ban , a 3 és 4 százados mindennemű fegyve­rekkel, lobogókkal, mellképekkel ellátott lo­vagi teremben; a lovasok, falusi birák s esküs­tek , kőművesek és gyármunkások, összesen mintegy 400-an a helységben több helyütt a tulajdonos gróf’ költségén zene mellett vígan lakomáztak. Az úri ebédnél örömpoharak ürít­­tettek a tulajdonos gróf által a király, királynő, haza , nádor , uralkodóház , a főispán , Tren­­csinmegye RR. és KK., Széchenyi István, Deák Ferencz, a magyarhoni minden felekezetű egy­házi s katonai rend és a jelenlevők s­egességé­­re. Estve a vacsora után a közel hegytetőkön nagyszerű örömtüzek lobogtak. Adja Isten, hogy a gyár minél előbb megkezdje működését, s a mgos gróf bőven élvezhesse fáradalminak s ál­dozatinak jutalmát.

Next