Honismeret, 1979 (7. évfolyam)

HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - Bariska István dr.: A "szőlő jövésnek könyve" és hagyománya Kőszegen

Nem szabad tehát túlbecsülni sem a rajzok jelentőségét, erre figyelmeztet az is, hogy eleinte csak a kifejlett, zöld hajtásokat rajzolták le. Mintha igazolná ezt­­a pol­gárkönyv 1632-es idézett feljegyzése is, amely a városbíró asztalára tett lövésekre a német „Wahrzeichen" kifejezést használja. Ez pedig egyszerre jelent jelképet, előjelet s valamire jogosultságot is. Ennek a szép kőszegi szokásnak egyértelmű ugyan a nép­rajzi ihletésű gyökere, de mint a bírói hatalom egyik jelképe kristályosodik ki, s nem annyira abban a szerepében, hogy előre utaljon a termés milyenségére. Annyi azonban bizonyos, hogy 1740-ben ezzel a szándékkal nyitották meg a könyvet; ez az igény az­onban később másodlagos lett. A „Wahrzeichen"-előjel értelmezés a XVIII. század közepére elhomályosította az eredeti funkciót. Bálint Sándor megjegyzése is kísért, amikor azt mondja, hogy az egyház Szent György kultuszát éppen a pogány kultuszok ellensúlyozására helyezte erre a tavaszi időszakra. Mintha részben arra épült volna a kőszegi szokás is, hogy magától a jövések bemutatásától és lerajzoltatásától többet vártak volna, mint a hajtások állapotától. Ami ebben a kötetben a rajzok mellett oly rendkívül értékes, az a kőszegi szőlőkre, ültetvényekre és dűlőkre vonatkozó sokféle feljegyzés. Ugyanakkor szinte érthetetlen, hogy az 1890-es években pusztító filoxéráról egyetlen sort sem jegyeztek fel a kötetbe. Pedig az egykor 800 holdra becsült szőlőterület jelentős része ekkor pusztult ki. A szőlőjövések könyve 1929-ben szakszerű képet festett a gazdálkodás akkori állapotá­ról. Többek közt innen tudjuk, hogy az 1925/27-es kataszteri felmérés már csak 126 ka­tasztrális hold szőlőt talált a várost ölelő hegykoszorún. „Két három évtizeddel előbb még egyszer ily nagy szőlőterület volt még. A filokszéra-vész, a peronoszpóra elleni folytonos küzködés, alkalmatlan pincék, nem kielégítő bor­értékesítés — 1806-ban még Sziléziába exportáltak Kőszegről — és a lakosságnak más téren (nevezetesen az építőiparban) való jó elhelyezkedése voltak az okok, melyek a szőlőmívelést le­csökkentették ... Az igazi kőszegi bor, a kék frankos, más néven burgundi szőlőből nyert vörös bor és a furmint (vagy mint népünk németesen mondja: „Gemáni, azaz Gemainer) és az olasz rizlingből nyert fehér borok. Ezek jó évben olyanok, hogy oda­állíthatók jobb borvidékek borai mellé is. Rossz években azonban felette savanyúak. Az utolsó két évtizedben sok szőlőtermelő megrontotta a kőszegi bort a „Delavára", az „Otelló" és a „Nova" direkttermék ültetésével."10 Ezt a részletet azért kellett kiemelnünk, hogy érzékeltessük a verbális rész­ szak­szerűségét, elemző igényét, amely persze ritkán ilyen részletes. S még valamit. Ekkor, a harmincas években esik szó először a szőlőjövések könyvében a Kőszegen honos szőlőfajtákról. A szőlőkönyv 1900-tól a hajtások rajza alatt már megjelöli ugyan, hogy a jövése­ket „fekete" vagy „fehér" szőlőtőkéről metszették-e, de közelebbi meghatározást nem ad. Ilyen tágan értelmezve utal 1869-től arra is, hogy a minták az ún. „Magyar, vagy Alsóhegy"-ről és a „Német vagy Felső-hegy"-ről erednek-e. Közelebbi dűlőnevet csak szórványosan használ. Ehhez térkép híján tudni kell, hogy a várost a szőlőhegyek mintegy kifh­alakban ölelik körül, oly módon, mintha képzeletbeli óralapunkon hét és egy óra között húznánk balról jobbra egy szép körívet. A hét és kilenc óra közti terület nagyjából a „Magyar vagy Alsóhegy", a fennmaradó nagyobb körcikkre rajzol­hatnánk a „Német vagy Felsőhegy"-et. Ezt a körívet — amelyből csak a kisebb hányad szőlő — mint a kettévágott citromot a benne futó gerezdek, úgy hálózzák be sugársze­rűen a dűlőutak. 1930-tól már azt is meg tudjuk mondani, hogy a hajtásokat melyik dűlőből véte­lezték, hogy abban a dűlőben mikor milyen fajta ültetvények voltak. Szívet melengető érzés lenne, ha ezeket a feljegyzéseket már 1740-től következetesen bevezették volna. Meg kell azonban elégednünk azzal az 1930 előtti, egyetlen 1749-es bejegyzéssel, mi­szerint abban az esztendőben a Doroszlóhoz közel eső városi szőlőből, a Layter dűlőből hozták be a szőlőhajtásokat.11 Századunk harmincas éveitől vezetett pontosabb feljegyzések alapján kimutatható, hogy bizonyos következetesség alakult ki a mintavétel helyének meghatározásában. Minthogy a nagy kiterjedésű kőszegi szőlőhegyen, különösen annak mély tagolása miatt, elég nagyok a mikroklimatikus különbségek, már csak a hajtások összehasonlí­tása miatt is célszerű volt bizonyos dűlőket előnyben részesíteni, így nagyon kézügy­ben volt a Meszesvölgy (Kalchgraben), a Királyvölgy (König), a Kapaszkodó (Steiger), a Római domb (Römer), az Alsófigyelő (Wachtelsack), a hőcserélő (Rosstauscher), a Hi­degvölgy (Eisgrubel) és a Hosszúlövészárok (Lange Schützengraben). Az 1930—1979 10 Szjk, 1929-es bejegyzés. 11 Szjk, 1749-es bejegyzés. 99

Next