Honismeret, 1979 (7. évfolyam)
HONISMERETI OLVASÓKÖNYV - Péntek János: Népi növényismeret a növénynevek tükrében
között berajzolt csaknem 200 hajtás 20%-a a Meszesvölgyből, 13%-a pedig a Királyvölgyből származik. Borfajták közül a leggyakoribb természetesen a Burgundi vörös, a Fehér furmint, később az Olasz rizling és a Chasselas is. 1955-től Szörényi István múzeumigazgató ismét bevezette a részletező szóbeli jellemzést is, s amikor 1958-ban megalakult a helyi szőlőtermelők szakcsoportja, ők vették át a rügyfakadás, a szőlő fejlődésének és a szüret jellemzőinek bejegyzését. A szép kőszegi hagyomány folytatói ma már tulajdonképpen a szakcsoport gazdái. Újabb kutatásaink tehát bebizonyították, hogy ők már egy, a XVI. században is élő kőszegi Szent György-napi szokás éltetői, hogy a kőszegi városbírónak éppúgy jelvénye volt a zöldellő szőlőjövés, mint a budainak a zöld gally. De bebizonyította azt is, hogy a szőlő jövésének könyve a Szent György-napi szokás mellett, ha nem is rajzban, de a Szent Lőric-napi első gyümölcsérés ünnepét is megörökítette s részletesen beszámolt a Szent Vendel és Orsolya nap után kezdődő, egészen november első hetéig elnyúló kőszegi szüret eredményéről is. Ezt teszi a szőlőjövés ünnepének megtartásával lelkében szinte az egész város. Valójában ritkaság, hogy a hajtásokat meg is örökítették, de hogy a mai gazdák immár 400 éves hagyományt ápolnak Kőszegen, ezt most már tudva tudjuk. Dr. Bariska István Népi növényismeret a növénynevek tükrében. A népi ismeretekkel, a népi tudással szemben gyakran hallani vagy olvasni elutasító véleményt, pontosabban: többször és több szó esik a népi tudatlanságról, babonaságról, mint a népi tudásról, bölcsességről. Pedig két dolog egészen nyilvánvaló: az egyik, hogy ez a szellemi kincs éppúgy része a népi kultúrának, mint a népművészet vagy a népköltészet, tehát éppúgy megérdemli a figyelmet; a másik, hogy a tudománynak, így a tudományos növényismeretnek is a népi ismeret, a népi tapasztalat az alapja és még a fejlődés viszonylag késői korszakaiban sem tud teljesen elszakadni tőle. Nincs szándékomban tudománytörténeti fejtegetésekbe bocsátkozni, jelezni szeretném mégis, hogy a népi növényismeret iránti érdeklődésnek, megbecsülésnek, de az elutasításnak és kárhoztatásnak is vannak hagyományai. Ismeretes, hogy a magyar népi növénynevek nyomtatásban való rögzítése és terjesztése a XVI. században kezdődött. Melius Juhász Péter Herbáriumának kolozsvári kiadása pl. nyomtatásban és kéziratos másolatokban sokáig közkézen forgott, Lencsés György ugyancsak több másolatban ismert orvosi könyve szintén tartalmaz erdélyi, népi gyógyászati adatokat is. Ezek és a többi írott és nyomtatott szövegek természetesen nemcsak felhasználták a népi ismereteket, hanem a maguk rendjén jelentősen bővítették, módosították is őket. A XVIII. század végén Benkő József tudatosan használ székely népi növényneveket a magyar növénytani elnevezés rendszere gazdagítására. Ám a felvilágosodás racionalizmusát képviselő Debreceni Füvészkönyv szerzői, Fazekas Mihály és Diószeghy Sámuel, Elöljáró Beszédükben egészen másként vélekednek a népi növénynevekről: „... meg kell vallni, hogy azok közt a bábalelte fűnevek közt, melyek a köznép szájában is forognak, sokan vannak botránkoztató, babonás, helytelen, csúf nevek, sőt olyan gyalázatosak is, melyeket becsületes ember szájára venni is átallana... Bárha szokásban vannak is az alkalmatlan fűnevezetek, csak hallgassa és mellőzze el azokat a füvésztudomány; magokban el fognak enyészni, mert a tudomány előtt a tudatlanság, és a világosság előtt a sötétségnek oszlani kell. Reményjük is, hogy egy kevés meggondolás után senki se fogja többé azokat a feledékenységre méltó neveket pártfogás alá venni." Ez az intő figyelmeztetés a kortársaknak szólt, pedig ma már kétségtelen, hogy a magyar tudományos terminológia kialakításában jóval bátrabban lehetett volna meríteni a „bábalelte fűnevezeték"-ből. Napjainkban világosan látjuk, hogy a népi tudást sohasem szabad a tudomány mércéjével és szempontjaival mérni, egy-egy közösség ismeretanyagát pedig teljesen hamis dolog volna a szellemi képesség eredményeként értékelni. Az egyetemes érvényűnek tartott tudományos igazságokkal szemben a népi tudásnak, a népi ismeretnek a környezet, a mindennapi élet, az ember mindennapi érdeke a meghatározója. Ha a növényismeretet tekintenők az intellektuális képesség egyik lehetséges mércéjének, akkor abban a tekintetben bizonyára az őserdei bennszülöttek vezetnének, hiszen a z Elhangzott az önkéntes Néprajzi és Nyelvjárási Gyűjtők IX. Országos Találkozóján. (Eger, 1979. augusztus 17.)