Honismeret, 1984 (12. évfolyam)
HAGYOMÁNY - Aszalós Sándor: A Tisza-szabályozás előzményei
A Tisza-szabályozás előzményei ,,A népek életében csak a társadalmi út, az érdekek józan egyesülése és közös vállvetés az áldást hozó." (Széchenyi) A XIX. század elején a Tisza alföldi szakaszán csaknem 2 millió hektár mélyen fekvő, rendkívül csekély lejtésű és a folyók áradásától csaknem minden évben elöntött terület volt, ahol csak nádtermelés és az időjárástól függően bizonytalan rét- és legelőgazdálkodás folyt. Az ártéri lakosság fő foglalkozása a halászat, vadászat, pákászat volt, az ipart a népi iparon kívül a különböző szakmák képviselték. Az időszakosan vízzel borított területeken csak kanyargós földutak voltak. Állapotukról így ír Szűcs Sándor: ,,ősz beköszöntétől fogva nyár derekáig inkább csak igavonó jószág szaggatására volt alkalmas, nem közlekedésre."" Az ártér szegély övezetén a vízzel borítottság időszakához alkalmazkodó, költözködő pásztorkodás folyt. Az ármentes területekre szorítkozó földművelés másodlagos jelentőségű maradt, a nagy kiterjedésű árterek — a népesség szaporodásával és a gazdasági élet fejlődésével — egyre nagyobb mértékben gátolták a társadalmi haladást. Akadályozták a társadalmi termelés minőségi változását, a kereskedelem kiterjesztését, a lakosság gazdasági és kulturális színvonalának emelkedését. A XVIII. század második felében a Habsburg-ház dinasztikus háborúi gabonakonjunktúrát teremtettek, ami a földbirtokos nemességet a termőterület kiterjesztésére ösztönözte. A nagybirtokosok egymástól függetlenül hajtották végre a lecsapolásokat, kisebb szabályozásokat, s e munkákhoz már vízépítő mérnököket is foglalkoztattak. A XIX. század elején a vízrajzi térképezések is megkezdődtek, melyek alapján előkészíthetők lettek a rendszeres vízszabályozási munkák. Ennek érdekében 1815-ben újjászervezték a Vízügyi és Építészeti Főigazgatóságot, mely elvégeztette a Körösök és a Tisza felmérését és előkészítette a hajózható folyók szabályozását. Ezek a tervek elsősorban a hajózás szempontjait vették figyelembe, mert a só és a gabona szállítása elsőrendű érdek volt. Az ismétlődő és pusztító árvizek hatására az érdekelt megyék elhatározták, hogy társulatokat megszervezve önállóan cselekednek az ármentesítés és szabályozás ügyében, melynek érdekében különböző terveket dolgoztattak ki. Zemplén megye elöljárói Beszédes Józsefet bízták meg a megye vizeinek rendezésére vonatkozó tervek elkészítésével, majd megvalósításukra 1843-ban társulatot hoztak létre. Ez volt az első tiszai társulat. A feladat megoldása lehetetlen volt az alsóbb területek vizeit érintő beavatkozások nélkül, így Beszédes József tervei Szabolcs megyére is kiterjedtek. Elgondolásai az alsóbb területek vízzel való veszélyeztetettsége, valamint a megyei autonómia sérelme miatt heves vitát, ellenállást váltottak ki. A helyzet bonyolódott azzal, hogy Zemplén példáját követve, Bereg is önálló társulatot szervezett, és saját tervekkel lépett fel. A megoldhatatlan vita 1845 tavaszán a nádor elé, majd a Vízügyi és Építési Főigazgatósághoz került véleményezésre, amely Vásárhelyi Pállal a közös érdekeknek megfelelő javaslatot készíttetett a Felső-Tisza egységes szabályozására és ármentesítésére. A rendkívül kevés idő miatt Vásárhelyi „Előleges javaslata" jobbára a korábbi elgondolások újszerű összefoglalása volt. 1845. augusztus 15-én a Közlekedési Bizottmány elnökévé és a Tisza-szabályozás királyi biztosává Széchenyi Istvánt nevezték ki. A szervezés alatt álló Bizottmány megtárgyalta és elfogadta Vásárhelyi Pál „Előleges javaslatát" és összefoglaló jelentését a korábbi szabályozási tervekről. Széchenyi jól látta meg a korábbi helyi és elszigetelt munkák célszerűtlenségét, igen gyakran káros voltát, ezért a Tisza-völgy szétforgácsolt erőit egységes átfogó műszaki terv alapján szándékozott egyesíteni. 1845 szeptemberében a szabályozás előkészítése és egy Tiszavölgyi Társulat megszervezése érdekében Vásárhelyi Pállal együtt bejárta a Közép- és Alsó-Tisza vidékét, és meggyőzte az érdekelteket arról, hogy a nagy kiterjedésű munka csak Szűcs Sándor: Pusztai Szabadok Magvető, 1957. 2 Hunfalvi János: A magyar birodalom leírása. Pest, 1865. 2. kötet