Honismeret, 1985 (13. évfolyam)

Pozsgay Imre: A honismereti mozgalom feladatai a nemzeti tudat elmélyítésében

Ha tehát itt most az új állampolgárt keressük, aki a szocialista demokrácia intézményeiben élni tud jogaival, teljesíteni tudja kötelességét, és felelős személyiségként akar részese lenni az ország építésének, akkor ebben elkerülhetetlenül, nélkülözhetetlenül tisztáznia kell az or­szághoz való viszonyán túl a nemzetéhez való viszonyát is. Ezért mondtam, hogy a honisme­reti mozgalom nem elszánt népművelők, pedagógusok, levéltárosok és szellemi munkások különleges kedvtelési színtere és alkalma, hanem egy olyan mozgalom, amely ennek az állam­polgárnak a létrehozásán, kiformálásán fáradozik, vagyis az ország fejlődésének fő áramába tartozik. Nem a perifériák és a marginális élmények világa, a kirekesztődés és a kivonulás magatartása a honismereti mozgalomban való részvétel, hanem a fő útvonalon való mozgás lehetősége. Ez az egyik dolog, amit mozgalmunkkal, egész helyzetünkkel kapcsolatban — remélem, az eddig elhangzottakkal is egyetértésben — szerettem volna megemlíteni. Milyen ma itt Magyarországon annak az állampolgárnak a kondíciója, akinek, amelynek személyiségét szeretnénk nem gyámkodással, paternatilisztikus felsőbbséggel és alattvalói megközelítési móddal meghatározni, hanem ahogy mondtam, működőképes állampolgárként definiálni. Nos, milyen a személyisége ennek a mostani állampolgárnak? Lehet lelkendezni, különösen most a választási tapasztalatok ilyen-olyan élményei után. Lehet méltányolni a nép politikai érettségét, elkötelezettségét, és a közmegegyezésben való részvétel jelentőségét. Ez mind igaz. Mégis, éppen mert ezt mondták el a legtöbbször és a legtöbb helyen, én a gon­dokról szeretnék elsősorban szólni s ezek között a gondok között első helyen megemlíteni, hogy baj van az országban az állampolgárok körében a felelősségtudattal. És mielőtt még bárki megvádolhatná azzal, hogy én a felelősségtudat hiányáért a népet marasztalom el, szeretném elmondani: a felelősségtudat hiánya és a felelősség érvényesítésének nehézségei nem a népből, hanem rendszerünk működési zavaraiból adódnak. Éppen ezért első helyen és legfőképp nem pedagógiai feladatok és népművelési feladatok állnak a társadalom előtt, hanem a politikai intézmények és az állampolgár helyét meghatározó intézmények olyan módon való fejlesz­tése, amelyben ez a felelősségtudat kifejlődik és érvényesülni tud. Örülök, hogy ezzel egyetértenek és ebben a gondolatban támogatnak, mert ez, azt hiszem, alkalmat ad arra is, hogy a nevelési fogyatékosságokról, a művelődési hátrányainkról is szól­jak, de még mindig az intézményeinknél maradva. Friss élmények hatása alatt hadd mond­jak el egyet-mást a felelősség csökkent értékűségéről. A demokrácia fejlesztésének és a köz­vetlen termelő meg a tulajdon közelebb hozásának jegyében elkezdődött egy új vállalati in­tézményi vezetési, irányítási forma alkalmazása a termelőüzemekben, az állami vállalatokban, nem utolsósorban a termelőszövetkezetek jó tapasztalatait is hasznosítván. Azt látjuk, hogy az első — többségében eredményes választás­­ során itt-ott a meggondolatlanság és a fe­lelőtlen követelőzés is beköltözik ezeknek az intézményeknek a működésébe. Hallottam olyan vállalati vezetőségválasztás előkészületeiről, ahol a kollektíva tagjai arról beszélnek, hogy náluk az lesz igazgató, aki legalább 15% béremelést ígér. A példát tanulságért idéztem, mert ebből — számomra legalábbis — nagyon fontos tanulság következik. Első meghökkentő tapasz­talatként azt vonhatnánk le, hogy érdemes-e ilyen intézményeket kezdeményezni, amikor a kollektíva éretlenül és meggondolatlanul a vállalat valódi helyzetének tisztázása nélkül „kö­vetelni nem rest, de teljesíteni rest" alapon nyúl hozzá az adódó alkalmakhoz, lehetőségek­hez? És ilyenkor az első kézenfekvő válasz az szokott lenni, hogy akkor vonjuk vissza ezeket az intézményeket, s vonjuk meg az emberektől ezeket az intézményeket, hiszen infantilis mó­don, gyermekded viselkedéssel reagálnak a demokrácia nyújtotta lehetőségekre. Rosszul vizsgáznak demokráciából, mert hiszen felelőtlenül a máról holnapra élés jegyében gondol­kodnak. Én meg azt mondom erre a tapasztalatra: azt mutatja, éppen ideje volt már tenni valamit, mert idáig süllyedt a társadalmi magatartás. Attól van, hogy az emberek a szocialista építés bizonyos korszkában, megint csak jól ismert okokból, a felhalmozás parancsait, köve­telményeit teljesítve, nem lehettek valódi résztvevői a döntéseknek. Nem szokták meg, hogy véleményüknek, döntéseiknek következményei vannak. Az ajánlásom pedig, hogy bárki ilyen jelenséggel találkozik, és valami hasonló jelenséget ta­pasztal, akkor is arra a következtetésre jusson, hogy akár súlyos árat fizetve is, következetesen folytatni kell a demokrácia fejlesztését. Kívánom, hogy eljussunk egy olyan felelős állampol­gár megalkotásához — önmagunkat alkotjuk meg, én ezt így értem —, aki lehetőségei, körül­ményei tudatában reagál a valóság tényeire, és dönt saját helyzetéről nemcsak személyes élet­körülményeit, hanem a nagyobb közösség ügyeit illetően is. Következő, amiről itt most ugyanennek az állampolgárnak a pozíciójából kiindulva szólni sze­retnék, hogy a már említett politikai intézmények miként alakíthatók, fejleszthetők úgy, hogy az állampolgár valódi tényezőnek érezhesse magát, vagyis a demokrácia mint kormányzati esz­köz, és mint önálló emberi érték is működőképes legyen. Először a visszájáról kezdem. Szemünk­ben a demokrácia nem csupán kormányzati technikák keresését jelenti, hanem emberi értéket, mint egyedüli intézményi formát arra, hogy a személyiséget, amelyet éppen az új társadalom akar a legmagasabbra emelni, megfelelően tiszteletben tarthassuk. És akkor, amikor a demok­ráciával szembeni ellenvetéseket hallom, a következőt szoktam egészen zsaroló módon megkér­dezni: barátom! mit szólnál ahhoz, ha téged semmibe vennének? Ha ez neked rosszul esne, akkor már a gondolat lépcsőin még csak egy fokra kell felhágnod. Elgondolni, hogy akkor ez mit só-

Next