Honismeret, 1985 (13. évfolyam)
Pozsgay Imre: A honismereti mozgalom feladatai a nemzeti tudat elmélyítésében
Ha tehát itt most az új állampolgárt keressük, aki a szocialista demokrácia intézményeiben élni tud jogaival, teljesíteni tudja kötelességét, és felelős személyiségként akar részese lenni az ország építésének, akkor ebben elkerülhetetlenül, nélkülözhetetlenül tisztáznia kell az országhoz való viszonyán túl a nemzetéhez való viszonyát is. Ezért mondtam, hogy a honismereti mozgalom nem elszánt népművelők, pedagógusok, levéltárosok és szellemi munkások különleges kedvtelési színtere és alkalma, hanem egy olyan mozgalom, amely ennek az állampolgárnak a létrehozásán, kiformálásán fáradozik, vagyis az ország fejlődésének fő áramába tartozik. Nem a perifériák és a marginális élmények világa, a kirekesztődés és a kivonulás magatartása a honismereti mozgalomban való részvétel, hanem a fő útvonalon való mozgás lehetősége. Ez az egyik dolog, amit mozgalmunkkal, egész helyzetünkkel kapcsolatban — remélem, az eddig elhangzottakkal is egyetértésben — szerettem volna megemlíteni. Milyen ma itt Magyarországon annak az állampolgárnak a kondíciója, akinek, amelynek személyiségét szeretnénk nem gyámkodással, paternatilisztikus felsőbbséggel és alattvalói megközelítési móddal meghatározni, hanem ahogy mondtam, működőképes állampolgárként definiálni. Nos, milyen a személyisége ennek a mostani állampolgárnak? Lehet lelkendezni, különösen most a választási tapasztalatok ilyen-olyan élményei után. Lehet méltányolni a nép politikai érettségét, elkötelezettségét, és a közmegegyezésben való részvétel jelentőségét. Ez mind igaz. Mégis, éppen mert ezt mondták el a legtöbbször és a legtöbb helyen, én a gondokról szeretnék elsősorban szólni s ezek között a gondok között első helyen megemlíteni, hogy baj van az országban az állampolgárok körében a felelősségtudattal. És mielőtt még bárki megvádolhatná azzal, hogy én a felelősségtudat hiányáért a népet marasztalom el, szeretném elmondani: a felelősségtudat hiánya és a felelősség érvényesítésének nehézségei nem a népből, hanem rendszerünk működési zavaraiból adódnak. Éppen ezért első helyen és legfőképp nem pedagógiai feladatok és népművelési feladatok állnak a társadalom előtt, hanem a politikai intézmények és az állampolgár helyét meghatározó intézmények olyan módon való fejlesztése, amelyben ez a felelősségtudat kifejlődik és érvényesülni tud. Örülök, hogy ezzel egyetértenek és ebben a gondolatban támogatnak, mert ez, azt hiszem, alkalmat ad arra is, hogy a nevelési fogyatékosságokról, a művelődési hátrányainkról is szóljak, de még mindig az intézményeinknél maradva. Friss élmények hatása alatt hadd mondjak el egyet-mást a felelősség csökkent értékűségéről. A demokrácia fejlesztésének és a közvetlen termelő meg a tulajdon közelebb hozásának jegyében elkezdődött egy új vállalati intézményi vezetési, irányítási forma alkalmazása a termelőüzemekben, az állami vállalatokban, nem utolsósorban a termelőszövetkezetek jó tapasztalatait is hasznosítván. Azt látjuk, hogy az első — többségében eredményes választás során itt-ott a meggondolatlanság és a felelőtlen követelőzés is beköltözik ezeknek az intézményeknek a működésébe. Hallottam olyan vállalati vezetőségválasztás előkészületeiről, ahol a kollektíva tagjai arról beszélnek, hogy náluk az lesz igazgató, aki legalább 15% béremelést ígér. A példát tanulságért idéztem, mert ebből — számomra legalábbis — nagyon fontos tanulság következik. Első meghökkentő tapasztalatként azt vonhatnánk le, hogy érdemes-e ilyen intézményeket kezdeményezni, amikor a kollektíva éretlenül és meggondolatlanul a vállalat valódi helyzetének tisztázása nélkül „követelni nem rest, de teljesíteni rest" alapon nyúl hozzá az adódó alkalmakhoz, lehetőségekhez? És ilyenkor az első kézenfekvő válasz az szokott lenni, hogy akkor vonjuk vissza ezeket az intézményeket, s vonjuk meg az emberektől ezeket az intézményeket, hiszen infantilis módon, gyermekded viselkedéssel reagálnak a demokrácia nyújtotta lehetőségekre. Rosszul vizsgáznak demokráciából, mert hiszen felelőtlenül a máról holnapra élés jegyében gondolkodnak. Én meg azt mondom erre a tapasztalatra: azt mutatja, éppen ideje volt már tenni valamit, mert idáig süllyedt a társadalmi magatartás. Attól van, hogy az emberek a szocialista építés bizonyos korszkában, megint csak jól ismert okokból, a felhalmozás parancsait, követelményeit teljesítve, nem lehettek valódi résztvevői a döntéseknek. Nem szokták meg, hogy véleményüknek, döntéseiknek következményei vannak. Az ajánlásom pedig, hogy bárki ilyen jelenséggel találkozik, és valami hasonló jelenséget tapasztal, akkor is arra a következtetésre jusson, hogy akár súlyos árat fizetve is, következetesen folytatni kell a demokrácia fejlesztését. Kívánom, hogy eljussunk egy olyan felelős állampolgár megalkotásához — önmagunkat alkotjuk meg, én ezt így értem —, aki lehetőségei, körülményei tudatában reagál a valóság tényeire, és dönt saját helyzetéről nemcsak személyes életkörülményeit, hanem a nagyobb közösség ügyeit illetően is. Következő, amiről itt most ugyanennek az állampolgárnak a pozíciójából kiindulva szólni szeretnék, hogy a már említett politikai intézmények miként alakíthatók, fejleszthetők úgy, hogy az állampolgár valódi tényezőnek érezhesse magát, vagyis a demokrácia mint kormányzati eszköz, és mint önálló emberi érték is működőképes legyen. Először a visszájáról kezdem. Szemünkben a demokrácia nem csupán kormányzati technikák keresését jelenti, hanem emberi értéket, mint egyedüli intézményi formát arra, hogy a személyiséget, amelyet éppen az új társadalom akar a legmagasabbra emelni, megfelelően tiszteletben tarthassuk. És akkor, amikor a demokráciával szembeni ellenvetéseket hallom, a következőt szoktam egészen zsaroló módon megkérdezni: barátom! mit szólnál ahhoz, ha téged semmibe vennének? Ha ez neked rosszul esne, akkor már a gondolat lépcsőin még csak egy fokra kell felhágnod. Elgondolni, hogy akkor ez mit só-